Tolna Megyei Népújság, 1985. február (35. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-23 / 45. szám
1985. február 13. NÉPÚJSÁG 11 Játékfilmszemle után Interjú Huszár Istvánnal, a zsűri elnökével A minap befejeződött a XVII. Magyar Játékfilmszemle. Társadalmi zsűrijének elnöke Huszár István, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének főigazgatója volt. A díjkiosztást megelőzően, a zsűri nyilvános ülésén, amelyen filmalkotók, hazai és külföldi filmkritikusok vettek részt, részletesen kifejtette véleményét a szemle műsorán látott tizennégy játékfilmről és három dokumentumfilmről. — Kérjük, foglalja össze olvasóink számára az elmondottakat! — Egy év filmtermése nem alkalmas arra, hogy a magyar filmművészet jelenlegi helyzetéről átfogó véleményt lehessen alkotni — válaszolja Huszár István. — Már csak azért sem, mert a bemutatott filmek egy része már 1983- ban munkában volt, s készült olyan film is az utóbbi időszakban, amely — különböző okokból — nem szerepelt a szemle hivatalos programjában. Annyit mégis elmondhatunk, hogy a tizennégy játékfilm között jó néhány olyan művet találtunk, amelyről egyértelműen és egyhangúan megállapíthattuk: figyelemre méltó művészi teljesítményt hordoznak. Helyet érdemelnének a legrangosabb nemzetközi mezőnyben is. A legjelentősebbnek tartom ezekben a filmekben, hogy gazdagítják nemzeti önismeretüket, erősítik történelmi tudatunkat. A művészi kifejezés ereje, a mondanivaló tisztasága jellemzi őket. A múltban játszódok is a mához és a mának szólnak, nem pedig pusztán történelmi „képeskönyvek". A múlttal foglalkozó filmek alkotóinak az kétségbevonhatatlan érdeme, hogyha művészileg nem is mindig kifogástalanul, de bátran és őszintén vállalkoznak fontos történelmi problémák feltárására és mélyreható vizsgálatára. Gondolok például Lugössy László Szirmok, virágok, koszorúk című filmjére, mely a magyar szabadságharc utáni évek ellentmondásos korszakát ábrázolja, művészi erővel és históriai hitelességgel, és Szabó István új filmjére; a Reál ezredesre, amely az osztrákmagyar monarchia utolsó időszakában játszódik, ezekben az ugyancsak ellentmondásokban és konfliktusokban bővelkedő évtizedekben. Ezek a filmek értékorientáltak, s különösen láttatják az általános érvényűt. Véleményem szerint egy történelmi korszakot hitelesen és őszintén bemutatni legalább olyan bonyolult és felelősségteljes feladat, mint egv mai témával foglalkozó mű filmrevite- le. Örömömre szolgált, hogy a díjazásra méltóvá vált filmekben egyaránt magas színvonalat képviselt a rendezői és operatőri munka, nemkülönben a színészi alakítások nagy része, de éppúgy a díszlettervezők, jelmeztervezők és a többi művészi- és technikai munkatárs teljesítménye is. Ami most már a díjakat illeti: mint már ismeretes, a fődíjat a Redl ezredes érdemelte ki. Szabó István filmje kiemelkedő teljesítmény, hitelesen ábrázol egy roppant bonyolult történelmi korszakot, ezen belül egy, a hatalom szolgálatába szegődött tehetséges ember vívódását, gyötrelmét és tragédiáját. A film központi kérdése azt fejtegeti: szabad-e tehetségünket nem igaz ügy szolgálatába állítani. Klaus Maria Brandauer a Redl ezredes című filmben ményt is nyújtottak. Tarr Béla őszi almanach című filmjéhez nem készült pontosan megírt forgatókönyv, csupán a szituációk voltak kidolgozva. A párbeszédeket a színészek a saját szavaikkal rögtönözték, az adott helyzetnek, konfliktusnak megfelelően. Székely B. Miklós és Eperjes Károly színészi teljesítménye is mindenképpen kimagaslott a mezőnyből. Székely B. Miklós ugyancsak az őszi almanachban bizonyított, nemkülönben a Sortűz egy fekete bivalyért című Szabó László filmben. Eperjes Károly teljesítménye leginkább talán így fogalmazható meg: az ő alakítása viszi, hordozza és fémjelzi az Uramisten című filmet. — Ezek szerint minden tekintetben elégedett volt a szemlén látottakkal? mutatott filmek alkotói feszegetnek? Másként fogalmazva; megjelennek-e ezekben a filmekben vagy legalábbis egyikükben-másikukban a napjainkban legfontosabbnak tartott társadalmi problémák? Választ kapunk-e olyan égetően napi kérdésekre, mint például arra, hogy miért kerülnek manapság egyes emberek kritikus helyzetekbe? Nem tudtam tetten érni annak a magyarázatát, kifejtését, de még felvetését sem, hogy miért élünk ma a kölcsönös függőségek kusza rendszerében. — A versenyben szereplő és a versenyen kívül bemutatott filmek közül jó néhány — így például a Jerma, a Hédi ezredes, a Sortűz egy fekete bivalyért és Az élet muzsikája koprodukcióban készült. Mi volt erről a zsűri és az ön véleménye? — Szerintem koprodukciókra szükség van, mert ezek az anyagi előnyök mellett a magyar film rangját is bizonyítják: vezető világcégek és világhírű külföldi művészek szívesen fognak össze magyar partnereikkel, mert a közös munkától nemcsak anyagi, de erkölcsi sikert is várnak. Mostanában mégis mintha kissé több lenne a koprodukció, mint amennyire reálisan szükség volna... Mert az előnyök mellett a koprodukció — még a legjobb esetben is — kölcsönös kompromisszumokkal járnak, és ezért elkerülhetetlenül csökkentik az ilyen módon készült filmek sajátosan nemzeti jellegét. — Magánemberként, családjával melyik filmet nézte volna meg a legszívesebben? — Miért kapta Bodnár Erika és Temessy Hédi — megosztva — a legjobb női alakítás díját? — Elsősorban azért, mert ezúttal nemcsak szerepet játszottak, de alkotói teljesít— Maradtak hiányérzeteim is. Főként a mai témájú filmekkel kapcsolatban. Fel kellett tennem magamnak a kérdést: azok-e a legfontosabb mai társadalmi problémák, amelyeket a most beHuszár István szinte gondolkodás nélkül, nyomban válaszol: — Lugossy László kitűnő, magával ragadó alkotását : a Szirmok, virágok, koszorúkat. Bánk bernit Badara Százötven éve, amikor Bánk bán a budai Várszínházban Bartha János száján megszólalt, megdobogtatta a hallgatók szívét. De sejtették-e a nézőtéren ülő írók, műítészek, hogy ez a szó egyre hatalmasabbra nő, s Bánk olyan fogalom lesz, amely a János vitézhez és történelmi nevekhez, fogalmakhoz hasonlóan — építőköve a magyarságtudatnak? Vagy divatosabban: a nemzeti identitásnak. Nemigen sejtették. Ahogy Gyulai Pál írta az események után negyedszázaddal megjelent tanulmányában: „Inkább a közönségnek tetszett, mint a kritikának”. Romok sugalma De hol is született Bánk? Kecskeméten. De az már a végső aktus volt, amikor az író tintába mártotta tollát. A környék romjai között, gyerekkorában érzete meg a történelem levegőjét. Így emlékezett erre később a város történetéről tervezett könyve bevezetőjében Katona József: „sokszor sóhajtva állottam meg egyik vagy másik puszta-templom mellett, és úgy tetszett, mintha egy valaki mindég a rajtok lévő hollófészkeken ült volna, és kérdező kíváncsiságomat kielégíteni igyekezne”. A történelmi érdeklődés elevenen élt a korban. Bánk története szerepelt már a régi magyar krónikákban — Mátyás király történészénél, Bonfininál, és az erdélyi Heltai Gáspár krónikájában is —t valamint a hazai és a külföldi irodalomban. Többek között a XVI. századi német „mesterdalnok”, Hans Sachs is drámát írt róla. A szerzők sorából csak a Katona életéhez közelebbieket említve: Kisfaludy Sándor, a kor divatos költője is feldolgozta történetét, s a német Müller regénye róla 1812-ben jelent meg magyar fordításban, amikor Katona József a fővárosban Békési néven színésznek szegődött. Kecskeméten, Jakab havában Nem sokáig színészkedett Katona, akit Pestre jogásznak adott atyja, a derék kecskeméti takácsmester. Fel is jött fiát a királyi táblai jegyzőséghez vezető biztos útra téríteni. S bár tetszett néki a fiú színészi játéka is, a visszaemlékezések szerint így zárta le az ügyet: „Legyen ő csak kenyérkereső”. A joghallgató Katona Józsefről nehéz lenne megmondani, hogy a színpad vezette-e az irodalomhoz, vagy az irodalom a színházba. Fordított, írt is, főképpen színpadi műveket. S ha a végző jogász búcsút mondott is a színpadnak, de nem a színdaraboknak, sem néhány színész barátjának. S amikor az Erdélyi Múzeum pályázatot írt ki „Eredetiség s jutalomtétel” címen 1815. szeptemberi határidővel, megint tollat fogott. S „Irám Kecskeméten Jakab havának 30-ikán, 1815” — jegyezte fel a darab prológusának végére. Megszületett a Bánk bán. Jakab hava — május. Nagyon várhatta a szerző az őszt, de hiába, A pályázatot meghosszabbították, az eredményt csak 1818-ban tették közzé — ó nem szerepelt a díjazottak között. S ki emlékezik ma a legjobbnak ítélt Pártosság tüzére, egy bihari szolgabíró munkájára? Kántorné jutalomjátéka Az első színész, aki megismerte a darabot, Udvarhelyi Miklós volt*, az írónál egy évvel idősebb jó barát. A tiszaabádi tanító és segédlelkész fia debreceni kollégistaként csapott fel színésznek 1808-ban. Katona Kecskeméten, apja takácsműhelyében „egy kancsó bor mellett” olvasta fel néki a darabot 1816-ban. De felolvasta más barátjának is, átdolgozva jelentette meg 1820-ban. Tíz évre rá — harminckilencedik évében — a „hírős város” ügyészeként halt meg. Három évvel később az egyik legjobb magyar szín- társulat, a kassai tűzte először műsorára a Bánk bánt. Udvarhelyi Miklós, a jó barát azt választotta jutalomjátékául. ö Mikhál bánt játszotta, Bánk Bartha János. Gertrúdis királyné KántorMŰVÉSZET né asszony, Ottó, a királyné öccse pedig Egressy Gábor volt — a magyar színészet történetének nagy nevei! S egy évvel később Kolozsvárt is színre került a darab — ott meg Egressy Gábor jutalomjátékaként. Akkor már érlelődött a magyar nemzeti színház alapításának gondolata. A leendő társulat törzse Fáy, illetve Döbrentei igazgatása alatt a budai Várszínházban alakult kit, főként a kassaiakból meg a kolozsváriakból. Ott vonult be Budára Bánk 150 éve, 1835. február 27-én Kántorné jutalom játékaként. Ez a nagy színésznő — lánynevén Engelhardt Anna — az erdélyi Szászföldről származott, s Pesten korábban is játszott már, ott ismerkedett meg Kántor Gerzson komikussal — hamar elhunyt férje nevét ő örökítette meg színháztörténetünkben. Mellette a budai Bánk bán színi névsorában olyan máig emlegetett színészek szerepeltek, mint Lendvay Márton, Lendvay- né, vagy Petőfinek A tintásüveg című verséből ismert Megyeri („Van-e ki e nevet nem ismeri?”). ' ... Ezután már csak négy esztendőnek kellett eltelnie, hogy a nemzeti színjátszás megnyílt központjának, a pesti Nemzeti Színháznak a műsorában is elfoglalja méltó helyét. BIB 1968-1981 Kiállítás a Műcsarnokban A bratislavai nemeztközi gyermekkönyv illusztrációs biennáilé anyagából válogatták a Műcsarnok-kiállítás darabjait. ■A vizuális nevelés fontos eszközei a gyerekeknek szóló könyvek illusztrációi, hiszen a gyermek első képi élményei! ezekből a könyvekből kapja. Bratislavá- ban 1967 óta rendezik meg ennek a sajátos grafikai műfajnak a nemzetközi seregszemléjét. Áttekintést adva szinte az egész világ gyermekköny-illusztrációs terméséből, bemutatva a legkülönbözőbb stílusú és a különböző korosztályokhoz szóló képeket. A Magyarországon látható kiállítás az elmúlt kilenc bienmálé 200 legsikeresebb eredeti grafikáját tartalmazza. Lieselotte Schwarc (NSZK): Kass János: Zbigniew Rychlicki (LenAz álomcsináló Didergő Király gyelország): A varázsló GARA1 TAMÁS
