Tolna Megyei Népújság, 1985. február (35. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-19 / 41. szám
A (ÍRÉPÜJSÁG 1985. február 19. Moziban Nincs bűnbocsánat A romantikus cím piszkos dolgokat takar, amelyhez szenny és vér tapad, s a mesebeli királyfi, a város hercege, Ciello nyomozó ezúttal ugyancsak nem a „tisztaság” megtestesítője. De nem is várhat mást az állampolgár, hiszen a kábítószer fellegvárába, New Yorkba kalauzol a kétrészes film rendezője, Sidney Lumet. A nézőpont azonban különbözik a megszokottól: a bűnüldözőből így válik üldözött, nemcsak a külső erők hatására, hanem elsősorban belső viharok, saját lekiismeretfurdalása nyomán. Ez tehát a történet kiinduló pontja, miután Dániel Ciello nyomozó, a különleges felderítő egység vezetője lélekölő dilemmák között eljut oda, hogy a kábítószer- kereskedelem valódi kezdeményezőinek leleplezéséhez, a rendőrség korrupt kapcsolatainak feltárásához segítséget nyújt, adatokat szolgáltat — közvetlen munkatársait kivéve. Vállalja mindezt azzal együtt, hogy tudja, törvénytelen eszközök, telefon- lelhallgatás, a beépített emberek narkóval való ellátása, jó kapcsolatok nélkül megközelíteni sem lehet az alvilágot. Ez tehát a gyakorlat, az élet, amit a nyomozást vezető kerületi ügyésszel, a paragrafusokon nevelkedett Brooks Paiggel kell megértetnie. Csapdába került hát kétszeresen is, és ezt a Többféle van belőlük. Szépek és értelmesek, akik tisztában vannak azzal; hogy meddig terjed szavuk és szolgálatuk. Csúnyácskák, de szívesek, még az idegennel is. Aztán vannak a nőiesí- tett cerberusok, akik hivatali sárkányként maguk döntenek, hogy ki léphet be a főnökhöz, ki kivel és mikor beszélhet. Bakonyi Péter, az ismert rádióriporter folytatta egy korábbi, a titkárnőkről készített riportját. Mint azt A főnök előszobájában című újabb riportjából megtudhattuk, a Mezőgazdasági Minisztérium Továbbképző Intézete titkárnőképző tanfolyamának hallgatói fontosnak tartották, hogy a korábbi riportról, és annak főszereplőiről alkotott véleményüket valamint a titkárnői munkakör megítélésének és ellátásának műhelytitkait osszák meg a riporterrel. Felvetődhet az emberben, miért akartak a tanfolyam hallgatói önként a mikrofon „hamleti” szerepet nagyszerűen alakítja Treat Williams. Egyik dühkitörése alkalmával el is mondja az ügyésznek: másik parton vannak ők, mert a nyomozó valódi társai éppen azok, akiket üldöz. Egyetlen kapcsot a törvénytelenség és az igazságszolgáltatás között a rendőr jelenti, akinek élete múlik azon, hogy meg tud-e felelni ennek. Így miközben- ba- rátjait, társait, egész régi életét elveszíti, gyilkosságok, öngyilkosságok, tragédiák között tárulhat fel az igazság. A jó krimi majd valaelé állni? Rögvest kiderült Bakonyi Péter riportjából. Egyrészt, nem vállalnak sem kollegialitást, sem pedig sorsközösséget azzal a korábbi riportban megszólaltatott kolléganőjükkel, aki maximális kiszolgálója és kiszolgáltatottja főnökének. Másrészt nagyon fontosnak tartották, hogy tizenvalahányan a nagy nyilvánosság tudomására hozzák végre, hogy hazug mindaz a sok főnöktitkárnő vicc és karikatúra, amely az elmúlt évtizedek alatt nevetést, somolygást vagy röhögést váltott ki belőlünk. Bakonyi Péter nagyon jól tudta-tudja, hogy ennek a kialakult torzképnek van valami igazságmagva, mégis. Ám kérdéseivel, kérdezési taktikájával sokkal fontosabbnak tartotta, hogy ne az intim turkálódással törődjön, hanem rövid és tényszerű környezetrajzot készítsen a mai, különböző életkorú, iskolai végzettségű titkárnők mentalitásáról; gondolkodásmódjáról, öltömennyi ismérvét felsorakoztató filmben — szokatlan történet, fordulatos cselekmény, váres jelenetek — a tömörség, cselekményesség hiányzik helyenként, így feleslegesnek tűnik, hogy szerzői két részre duzzasztották. És ezt Sidney Lumet rendező és Andrzej Bartkowiak operatőr jó teljesítménye sem tudja elfeledtetni. Mégis örülhettek az ínyencek, hogy végre „csemegét” kaptak és nem egy sótlan, ízetlen, sokszor megrágott bűnügyi történetet. zési kultúrájáról, kollegialitásáról és még sok egyébről. Lehengerlő volt, hogy a riportalanyok nem alakos- kodtak, nem pózoltak, hanem tiszta szeretettel beszéltek főnökükről. No, nem olyanról és úgy, ahogy né- hányan most gondolják. A munkahelyi vezetőről mint kollégáról, mint példaképről, mint pedig főnökről. És itt szó se volt bevásárlásról, letagadásokról és rideg, közönyös emberbaráttalanság- ról. A riport főszereplői — sajnálom, hogy nevüket eltitkolták — azt nyugtázták, hogy az ő foglalkozásuk is csak egyfajta állás. Bakonyi Péter elvégezte munkáját, elfogadta a meghívást és adott a rádióhallgatónak valamit. Ha mást nem is, azt mindenképpen, hogy tudassa velünk, a titkárnőknek is létezik tízparancsolatuk. Amit mi, egyszerű halandók esetleg számon is kérhetünk tőlük. szűcs Könyv Groza Péter emlékére iPettru Groza — vagy ahogy magyar tisztelői, barátai Mlvrták — Groza Péter születésének 100. évfordulójára jelent meg ez az emlékkönyv, illetve dokumentumkötet a Kossuth Kiadónál. Tisztelgés egy nagy államférfi ú emléke előtt, egyben tanulságos, hasznos olvasmány mindenkinek, akiinek hite és szándéka az „ezeréves per” lezárása. Petrtu Graza 1884. december 7-én született, iskoláit Romániában és Magyarországon végezte, majd bekapcsolódott a román politikai életbe. .1933- tól a demokrlaítikus Ekés- front vezetője, iaz ő nevéhez fűződik az Ekésfiront és a Romámat Magyar Dolgozók Szövetsége közötti akdóegysóg-megállapodás, a romániai népfront kibontakoztatása. A háború évéiben visszahúzódik iá politikától, az egyre jobboűdaűibb román kormányok üldözik, börtönbe vetik, majd magyar barátainál bujkál. 1944- ben miniszterként, majd 1945-től miniszterelnökként tér vissza a politikai életbe. E könyv válogatás Groza írásaiból, beszédeiből. Bemutatja ifjúkorát, az ekkor szövődő életre szóló barátságokat magyar is- kdlatársaivaü, vagyis az 1920-as évekbeli politikai pályáját, majd szerepét az 1930-as években a népfront kialakulásában, a román—magyar dolgozók szövetségének megteremtésében. Ezek az í rások, beszédek híven tükrözik Petm Groza személyiségének formálódását. Szólnak az évezredes haragról, de a kibékülés lehetőségéről is, a fasizmusról, a bécsi döntés okozta sebekről és az újjászületés lehetőségéről. (Az 1945—48-as évek írásaiból is itantaümlaz néhányat a kötet. Megismerheti ezekből iaz 'olvasó azt a sokoldalú (tevékenységet, amelyet Petru Groza folytatott a Románia és 'Magyarország közti jó viszony megteremtéséért, a Romániában élő magyarság nemzetiségi imitéz- ményrendSizenériek kialakításáért, a két nép közötti (barátságért. T. Zs. A lelkiismeretével birkózó Ciello egyetlen biztos támasza a felesége Rádió A titkárnők műhelytitkai Bíborvégek, jegykendök Dr. Illemeih Paine kiállítása A különböző néprajzi tájegységeik hímzései között egyedi helyet foglal el a sárközi. A geometrikus formák a pasztellszínek sajátos nyelvezetről árulkodnak. Ezt a visszafogott ragyogást, az értheti igazán, aki évszázados múltba ás, a gyökerekig. Sárközben a finom fátyolszerű bujavászan volt a bíbor. Ebből készült ia menyecske fejét borító tekerőd- ző bíbor, amit a 'lakodalom után tekeritek föl és az első gyerek megszületéséig Volt divatja. A bíbor ikét végét színes selyemmel vagy szőrpamüttal ékesen hímezték. Előfordult az is, hogy a vászandarabat arány- és ezüsitszáiaklkal varrták. Az ornamentikájuk 'inkább mértani, mint virágokra emlékeztető. A tömött nehéz formák a ifceret dúsan kitöltötték. A jegykandő lén- vagy kendervászon anyagát selyem-, szőr-, vagy gyapjúfo- naliial, esetleg pamuttal hímezték. A minták egyszínű drapp hirnzőfonallal készültek, de gyakori a kék, sárga, vörös, a kék, vörös, zöld és a drapp, barna színösszeállítás is. Idős parasztasszonyok, dédanyák mértéktartó ízléséről, parttalan leLká gazdagságáról kap üzenetet, aki alázattal (hajlik az örökül kapott archív textíliák fölé. Ezt tette dr. Németh Pál- né népi iparművész, népművelő, .aki évtizedeken át tanulmányozta Sárköz hímzés- világát. A kapott élményt új környezetbe .helyezte, modern lakások bútorai közé tervezett térítőivel. A bíborvégek, jegykendök, párna- végek hímzett díszeinek üzenetért úgy adja tovább, hogy Nyíregyházától Tambovig, Bazonstól Venezueláig — eddigi bemutatkozásainak helyszínei — miinóenítoihez . szóljon. Igazoflja ezt a bonyhádi művelődési kazpoírtban Tévénapló Festők és képek A naiv festőkhöz naiv néző is kell, aki elhiszi, hogy technikai fogyatékosság, a gyakorlatlan kéz ügyetlenkedése a világ eddig nem látott titkát tudja felmutatni. Ettől függetlenül a naiv festők divatban vannak, szerencsére az élet más területén egyelőre nem találkozunk ilyesmivel, mert jól is néznénk ki, ha naiv villanyszerelők vagy építészek is jogaikat követelnék. A folyamat a 20-as évek elején kezdődött, pontosan 1923-ban, amikor kiállították Benedek Péter munkáit, aki naivitásától függetlenül is igazi festő, miként néhány kivételes tehetségű társa, mint Győri Elek vagy Süli András, aki minden mesterkedés nélkül, amivel ma oly gyakran találkozunk, valóban újat — de nem iskolateremtőén követendőt! — tudott adni. A tragikus sorsú Gajdos Jánost azonban nem sorolnám közéjük, elsősorban azért, mert korán felismerte a naiv festészet csapdáit, s a sokat emlegetett „primitív báj" helyett az ábrázolás valódi titkait kereste. Az ő emlékét idézte Schuller Imre filmje, nyomon követve az egész pályaképet is. A bemutatott képek jól érzékeltették Gajdos János útját az autodidakta kezdettől a tudatos művészig, aki megszállottan kereste a biztos szerkesztést, a valóság és látomás találkozását. Soha nem érezte „kész” festőnek magát, rövid élete utolsó éveiben járt, amikor végre beiratkozhatott a főiskolára, s az is tragédiájához tartozik, hogy a felszabadulást követő évek eleven pezsgésében sem ismerték fel valódi kvalitásait. Farkas Istvánt is újra fel kell fedezni, s jellemző, hogy Genthon István egyébként úttörő könyve az új magyar festőművészeiről még csak nevét sem említi. Hosszú ideig élt Párizsban, s a kezdeti kubista hatástól megszabulva építette ki saját világát, melyben a háború előtti évek, a hitleri Németország mindent pusztulással fenyegető terjeszkedése kap egyre erőteljesebb hangsúlyt. Az őt idéző rövidfilm (Sarkantyú Mihály rendezése) feleslegesen sok külső eszközzel dolgozott, amire Farkas István művészetének nincs szüksége: önmagáért áll jót. A magyar grafika jelentőségét is újra meg újra fel kell fedezni. Pedig a múlt század is hozott tisztes eredményeket, elég Ligeti Antal, Szinnyei Merse, Székely Bertalan vagy Zichy Mihály lapjaira utalni, a kortárs művészet pedig számos jeles mestert mutat fel. A harmadik rövidfilmben hat festő beszélt a rajz szépségéről, saját gyakorlatáról, a grafika szerepéről és jelentőségéről. György István filmje a lényeget emelte ki, s Barcsay Jenő, Bálint Endre, Hincz Gyula, Koffán Károly, Szabó Vladimir és Szalay Lajos szavai a mai magyar grafika jelentőségét hangsúlyozták, sőt, Szalai Lajos azt is ki merte mondani, hogy kortárs rajzművészetünk világszínvonalat képvisel, csak ezt itthon is el kell hinni. Tegyük hozzá, művészi kvalitásai mellett a képzőművészet legdemokratikusabb ága, hisz egy rajz, vagy még inkább a sokszorosított grafika mindenki számára hozzáférhető. Erről beszéltek a megszólaltatott mesterek, akiket munka közben is láthattunk, Barcsay Jenő pedig szívbéli vallomást is tett a vonal, a rajz szépségéről, s arról, hogy számára minden a rajzzal kezdődik. „A rövidfilmstúdiók műhelyéből” címet viselte a három valóban rövid film, s miközben hasznos szolgálatot tett egész képzőművészetünknek, arról is meggyőzött, hogy ez a műfaj milyen magas fokot ért el nálunk. Jó is, hasznos is lenne, ha a rövidfilmstúdiók — valami más nevet kellene kitalálni neki, leírni is alig lehet — műhelyébe gyakrabban pillanthatnánk be. Cs. L. Huszonnyolc szerelmes Hogy valóban szerelmes volt-e a huszonnyolc fiú, ki tudja? Talán még ők maguk sem. Érthető, hiszen a huszonévvel ezelőtti érzelmeiket ma másként értékelik. De hogy annak idején, tizennégy éves korukban eszményképük volt tanárnőjük, a „Szép Bodóné”, annyi bizonyos... „Tu sei romantica", az akkori sláger címével készített riportfilmet a televízió alkotógárdája — Árvái Jolán, B. Marton Frigyes, Hollós Olivér, Illés Tiborné és Vitray Tamás — melyet vasárnap délután sugárzott a televízió. A mindössze félórás műsor egy igen érdekes, figyelemre méltó romantikus történetet adott a nézőnek: mint már kiderült, az osztálynyi nagy(kis)fiú csodálattal nézte a szép osztályfőnöknőt, aki nem volt kacér, inkább méltóságos. Ugyanakkor nő volt. Arca okos és tartalmas, nem amolyan üres szépség. A fiúk pedig csodálták, s miközben féltékenykedtek egymásra, bármit megtettek volna — és meg is tettek — tanárnőjük egyetlen mosolyáért. Mi mindent tettek? Hogy egyik fiú a ballagás után csokorral a kezében megkérte osztályfőnöke kezét, az roppant bájos, és a történetet kedvesen támasztja alá. A lényeg persze, hogy úgy tanult az egész csapat, mint a „güzük”. A korábban gyenge tanulók is négyes átlagot értek el a nyolcadik év végére. Ügy tudják, hogy a főváros legjobb tanulmányi átlagát elért osztálya voltak akkor. Most, hogy az osztálytalálkozón látták viszont egy-. mást a felnőtt férfiak és tanárnőjük, a kamerák kereszttüzében vallottak akkori érzelmeikről, s arról, hogy pedagógusuk összetartó ereje milyen kollektívává alakította őket, hogy volt osztálytársakként még ma is mit jelentenek egymásnak. Viszont a tanárnő igen szolidan válaszolgatott a meglehetősen izgalmasra sikeredett „Vitray-s kérdésekre”, nem ideologizálta agyon saját szerepét és egyéniségét, csak egyszerűen örült, hogy „kihozta” a fiúkból mindazt, amit ki lehetett, és ki is kellett. Fiatalságának báját pedig nem használta föl a cél érdekében, hanem úgy alakultak a , dolgok, ahogyan alakultak. A film maga is alakult, viszont olyan tökéletes szerkesztés, komponálás járult a kibontáshoz, amely az alkotógárda tevékenységét folyamatosan jellemzi. — hm — ízelítő dr. Németh Pálné népi Iparművészetéből február 28-ig látható káállí tása is. Decs! Kiss Jáon