Tolna Megyei Népújság, 1985. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-04 / 2. szám
1985. január 4. A NÉPÚJSÁG Taróczyék „hihetetlen győzelme” Csütörtökre virradóra a londoni Royal Albert Hallban, a fedettpályás páros tenisz világbajnokságon Ta- róczy Balázs és svájci partnere, Heinz Günthardt három és fél órás gigászi ütközetben, vert helyzetből legyőzte a svéd Jarryd, Simonsson kettőst, és ezzel túljutott az első csoportakadályon. Taróczy, Günthardt—Jarryd, Simonsson 3:6, 6:3, 1:6, 7:5, 7:6 (8:6). A mérkőzés igazi drámája a svéd páros 2:l-es játszmaelőnyénél kezdődött, amikor Taróczyék 4:l-re elhúztak, de pillanatok alatt leadták vezetésüket, s 5:1 helyett az eredmény 4:4-re, majd 5:5-re alakult. 6:5-nél megint nekik volt előnyük, ám a svédek, ahelyett, hogy — Jarryd adogatásával — egyenlítettek volna, elhibáztak a hálónál egy hatalmas ziccert, és ez sókba került nekik, mert a ponttal együtt a játszma is elúszott: a magyar—svájci páros feljött 2:2-re. A döntő játszma a lehető legrosszabbul kezdődött: Günthardt a harmadik gémben elveszítette az adogatását, és a svédek 5:4-ig magabiztosan tartották az előnyt. Simonsson adogatásánál úgy tűnt, biztos a vereség, hisz a fiatalabbik svéd addig minden szervajátékát megnyerte. Ezúttal azonban nem ez történt. veszített, és 5:5-re alakult a játszma. Három perc múlva Günthardt „visszaadta” a szívességet (végig rosz- szul adogatott) és megint a svédek kezében volt a lehetőség. Ezt azonban, a változatosság kedvéért, Jarryd packázta el. A két nagy alkalom tovatűnése a svédek idegeit megviselte, mert a mindent eldöntő rövidített játékban (6:6-os állás után) két csúnya kettőshibát vétettek, s ezt a hátrányt már nem tudták kiegyenlíteni. A játék 4:4-re, majd 5:5-re alakult, ekkor Taróczyék mérkőzéslabdához jutottak. Günthardt adogatott, és vesztettek. A svájci fiú második adogatása azonban már „megvolt”, újabb mérkőzéslabdához jutott a magyar—svájci páros, és ezt végre, Jarryd első adogatásának elnyerésével, értékesítették. A rövidített játék 8:6-ra végződött, összesítésben 3:2- re nyertek. Kosárlabda Kanizsa Kupa A Kanizsa Kupáért versenyez hét női kosárlabdacsapat a hét végén Nagykanizsán. Az előcsatározások szombaton 8.30 órakor kezdődnek, a MÁV NTE sport- csarnokában. Az „A” csoportban az NB I-es ZTE és MÁV NTE, valamint a másodosztályú székesfehérvári Alba Regia játszik körmérkőzést. A másik ágon három élvonalbeli együttes, a PVSK, a KSI és a Ganz MÁ- VAG mellett az NB Il-es Zalaegerszegi Volán küzd a fináléba jutásért. A helyosztóra vasárnap reggel fél 8-tól kerül sor, a döntő 13.30 órakor lesz. Majdhogynem aranyjelvényes Az úszó maratonin a profik előszeretettel adták föl a versenyt. Bár volt, aki el sem indult. Ezek közé tartozott Végh Márta, a Szekszárdi Dózsa üdvöskéje is. Sürgőtt- forgott a medence körül, segítette a rászorulókat és a rendezők munkáját, de ő maga nem szállt vízbe. (Illetve az amatőrök versenye után nem tudott ellenállni a kísértésnek, és megmártózott a medencében.) Tíz óra hosszú idő és bár minden elismerést megérdemelnek azok, akik végigúsz- ták, de azért ennyi időre nem kötik le a figyelmet. Kínálkozott az alkalom egy beszélgetés elkészítésére. — Miért nem indulsz? — Az úszást is meg lehet unni. Márpedig nekem most semmi kedvem tíz órán át szenvedni a vízben. Talán kissé meglepő a válasz, ám mégis elfogadhatóbb, mint azoké, akik elindultak ugyan, de néhány kilométer leúszása után hátat fordítottak a medencének. — Amikor eldöntötted, hogy mit fogsz sportolni, miért az úszást választottad? — Nem én választottam. Mondhatni dacból mentem az uszodába. Az apu hívta fel a figyelmemet, hogy lehetne úszni, de hozzátette, hogy persze, ez nem neked való. Én éppen abban az évben tanultam meg úszni, be akartam bizonyítani, hogy vihe- tem valamire ebben a sportágban. Ezért rábeszéltem, vigyen le az uszodába. — Mikor volt ez? — 1980-ban. — Sikerült a bizonyítás, jöttek az eredmények? — Nyertem kisebb versenyeket, akkor még mellúszásban. Ügy gondoltuk, hogy ez lesz számomra legmegfelelőbb úszásnem, hamarosan kiderült, hogy tévedtünk. Átpártoltam a hát- és a gyorsúszáshoz. A jobb eredményeimet már ebben értem el. — Melyik volt a legjobb éved? — A versenyeken elért eredmények alapján a 83-as. Abban az évben gyermek vidékbajnokságon harmadik lettem 100 háton. Emellett még több versenyt is megnyertem. 1984-ben viszont jobb időket úsztam. Bár nem mindig a legjobb időzítéssel. — Nem mindegy, hogy mikor úszol jó időt? — Nem. Még az sem, hogy hol. Annak ugyanis, hogy aranyjelvényes minősítést érhessek el, feltételei vannak. Az aranyjelvényes szintnek megfelelő időt 50 méteres medencében, elektromos időmérő mellett kell elérni. Ha valamelyik feltétel hiányzik, akkor nem hitelesíthető az eredmény. Ebben nem volt szerencsém. Már 1984-ben is többször megúsztam az aranyjelvényhez szükséges időt, csakhogy valamelyik feltétel mindig hiányzott. Amikor pedig a körülmények olyanok voltak, hogy hitelesíthető lett volna — mint a magyar bajnokságon —, akkor elmaradtam tőle néhány század másodperccel. — Céljaid erre az évre? — Most már végre hivatalosan meg akarom úszni az aranyjelvényhez szükséges időt. A gyermek magyar bajnokságon pedig a döntőbe szeretnék jutni.-kás Asztalitenisz Új európai ranglista Azóta, hogy minden februárban megrendezik az Európa T2 asztalitenisz-versenyt, az új esztendő első napjaiban összeállítják a kontinens játékosainak a ranglistáját. Ennek alapján hívják meg ugyanis a legjobbakat az Európa ’12-re, amelyet idén február 1—3. között Barceló- nában bonyolítanak le. Az Európai Asztalitenisz Unió (ETTU) most elkészült ranglistáján hat magyar játékos található. A nők mezőnyében Oláh Zsuzsa 6., Szabó Gabriella 7., Urbán Edit pedig 11. A férfiaknál Klampár Tibor 9., Kriston Zsolt 14., Gergely Gábor a 29. helyet foglalja el. A férfiaknál és a nőknél is a tavaly tavaszi egyéni Eu- rópa-bajnok Ulf Bengtsson, illetve Valentyina Popova vezeti a mezőnyt. Előbbieknél hiányzik a korábbi ranglistán szerepeltek közül Jónyer, a csehszlovák Orlowski és a nyugatnémet Wosik, megtalálható viszont a svéd Persson, a holland Henk van Spanje és újból az angol Prean. A nőknél a szovjet Kovalenko és Daniliavicute nem tudott helyet szerezni, de ranglistás a nyugatnémet Nemes és Olschewski. Vasárnap utaznak az ökölvívók Rövidesen letelik a május 25-én Budapesten kezdődő XXVI. Európa-bajnokságra készülő magyar ökölvívó válogatott keret szabadsága. A decemberi előalapozás után néhány napra hazamehettek, január 6-tól azonban már „EB-sebességbe” kapcsolnak. — Decemberben kemény munkát végeztünk, s a többség akarásával elégedett vagyok — mondotta Papp László, a válogatott vezető edzője. — Január 6-án ismét találkozunk, az NSZK- ba utazunk, pontosabban Hennesbe, az ismert sport- központba és ott folytatjuk az előkészületeket. A hennesi táborozáson 15 ökölvívó vesz részt. Az utazók az alábbi keretből kerülnek ki: 48 kg: Isaszegi, 51 kg: Váradi, 54 kg: Botos, Kincses, 57: kg: Goják, 60 kg: Gönczi, 63,5 kg: Bácskái, Magyar, 67 kg: Molnár, 71 kg: Füzesy, 81 kg: Pém, Kiss A., 91 kg: Alvics, 91 felett: Somodi, Szikora. Hennesben Papp László- nák Csötönyd Sándor és Badara Tibor segít. — Január 17-én érkezünk haza és egy nappal később már itthon a megszokott környezetben folytatjuk a felkészülést — mondotta Papp László. A versenynaptár már készen áll, s rövidesen pontosan kijelöljük, hogy a keret tagjai közül kinek, melyik erőpróbán keld vizsgázni. A hazad környezetben sorra kerülő Európa-bajnokságra nagyon fel kell készülni, ezért az elkövetkezendő hetekben nincs engedmény, nincs kegyelem. Nagyon remélem (különben megkövetelem), hogy az EB kezdetéig hátralévő mintegy 140 napot mindenki maximálisan kihasználja, s ennek eredményeként jól szerepelünk majd a Budapest Sportcsarnokban az év kiemelkedő sporteseményén. Megyei atlétikai csúcsok II.) Tegnapi lapszámunkban Tolna megye felnőtt atlétikai csúcseredményeit közöltük, ezúttal az ifjúságiak listáját tesszük közzé. LÁNYOK: 100 m: 11,9 Csaba Györgyi (Szekszárdi 1973. 200 m: 24,7 Csaba Györgyi (Szekszárd) 1974. 400 m: 57,4 Kovács Klára (Szekszárd) 1971. 800 m: 2:09,6 Kovács Klára (Szekszárd) 1971. 1500 m: 4:33,1 Kovács Klára (Szekszárd) 1971. 3000 m: 10:05,9 Takáts Dóra (Szekszárd) 1972. 100 gát: 14,5 König Katalin (Szekszárd) 1970. 300 gát: 44,8 Schwébl Mária (Szekszárd) 1977. Magasugrás: 178 Ötvös Éva (Dunaföldvár) 1975. 178 Vaszkó Judit (Szekszárd) 1976. Távolugrás: 591 Mozolai Annamária (Szekszárd) 1982. Súlylökés: 12,37 Hammer Mária (Szekszárd) 1978. Diszkoszvetés: 41,62 Buzáís Erzsébet (Szekszárd) 1973. Gerelyhajítás: 48,08 Györkő Ildikó (Szekszárd) 1982. 4x100 m: 49,96 Szekszárd (Gahő—Ulbert—Nagy —Mozoliai) 1982. 4x200 m: 1:45,7 Szekszárd (Jéhn É.— Balogh—Vida—Jéhn K.) 1976. 4x400 m: 3:56,3 Szekszárd (Mohai—Jéhn K.—Schwébl— Vida) 1976. 4x800 m: 9:39,6 Szekszárd (Rása—Fülöp Prai* majer—Jéhn É.) 1978. niíii#ivi -ín- IpI#)n5)«I IvfllUuI IUI iiiuUuii Bécsben nagy érdeklődés mellett zajlik az osztrák csapatok terem labdarúgó-küzdelme. Négy forduló után a Rapid áll az élen 7 ponttal, a 6—6 pontos Admira és Vienna előtt. Az Austria Wien csak negyedik, 5 pontja van. Nyilasi góllövő formában van, négy fordulóban 12 gólt szerzett, s ezzel biztosan vezet a mesterlövészek versenyében. A Nyilasi után következő Binder (Admira) eddig 6 gólt ért el. FIŰK: 100 m: 10,74 Böde József (Szekszárd) 1981. 200 m: 21,72 Böde József (Szekszárd) 1981. 400 m: 48,40 Böde József (Szekszárd) 1980. 800 m: 1:49,2 ötvös Imre (Dunaföldvár) 1976. 1500 m: 3:42,6 Ötvös Imre (Dunaföldvár) 1976. 3000 m: 8:15,51 Sárközi Gyula (Szekszárd) 1984. 110 gát: 15,3 Walllacher Gábor (Szekszárd) 1978. 400 gát: 54,82 Bojtos György (Paks) 1983. 2000 akadály: 5:30,0 Balogh Gyula (Szekszárd) 1980. Magasugrás: 207 Kovács Miklós (Szekszárd) 1979. Távolugrás: 709 Pálinkás János (Tolna) 1976. Hármasugrás: 14,50 Boldis István (Szekszárd) 1984. Rúdugrás: 350 Szákács Miklós (Dunaföldvár) 1979. Súlylökés: 15,77 Steib Zoltán (Szekszárd) 1978. Diszkoszvetés: 51,96 Grósz László (Szekszárd) 1978. Gerelyhajítás: 62,68 Pécsi Gábor (Bonyhád) 1980. Kalapácsvetés: 51,92 Kovács József (Szekszárd) 1978. 4x100 m: 44,43 Szekszárd (Csirzó— Benizs—Boldis—Horváth) 1984. 4x200 m: 1:32,84 Szekszárd (Csirzó—Rdkkert—Be- nlizs—Boldis) 1984. 4x400 m: 3:31,4 Szekszárd (Illés—Strie- gens—Csábrák—Szabó) 1976. 4x800 m: 7:44,2 Szekszárd (Sövér—Molnár—Csizmazia —Lamuth) 1981. 4x1500 m: 15:58,2 Szekszárd (Sövér— Molnár—Csizmazi a—Lamuth) 1981. Rajt, győzelemmel Varsóban 26. alkalommal rendezik meg a lengyel főváros felszabadulása emlékére a nemzetközi férfi kosárlabdatornát, amelyen az idén három lengyel csapaton kívül Szófia, Bukarest, Prága, Moszkva és Budapest (magyar válogatott) vesz részt. A magyar együttes az első fordulóban 103:74 (55:38) arányban győzött Varsó III. ellen. A legeredményesebb magyar játékosok Varga J. (22) és Horváth A. (20). Harmadik helyen Hírek Idegenben is gólerős a Manchester United csapata, a Videoton UEFA Kupabeli leendő ellenfele. Az angol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában Gordon Daves rúgott gólt. A „vörös ördögök” gárdája jelenleg a harmadik helyet foglalja el a bajnoki táblázaton. (Telefotó) Január 7-én, hétfőn délután 17 órakor kezdődik a labdarúgó játékvezetői tanfolyam Szekszárdon. A városi sportfelügyelőségen még elfogadnak jelentkezéseket. * Zircher György, a Bonyhádi MSC ügyvezető elnöke az egyesület legutóbbi elnökségi ülésén felmentését kérte. Az elnökség 1985. február 28-i határidővel kérelmét elfogadta. * . A Téli Kupa férfi kézilabdatornát január 12-én, 19-én és 26-án rendezi meg a szekszárdi városi kézilabda-szövetség. Nevezési határidő és sorsolás: január 10- én 17 órakor. * A Munkahelyi Olimpia városi kosárlabda-bajnokság állása: Nők: 1. IV-es isk. KISZ 12, 2. Költségvetési Üzem 11, 3. Kereskedelmi Szakközépiskola 10, 4. Atomerőmű SE 10, 5. Garay Gimnázium 9, 6. Kórház 7, 7. Főiskola 5, 8. BHG 5 ponttal. Férfiak: 1. Szekszárd, öregfiúk 12, 2. Bonyhád, öregfiúk 10, 3. Bátaszéki SZVSE 10, 4. Bátaszék, öregfiúk 10, 5. Ifjú Titánok 9, 6. BHG 6, 7. 1-es isk. KISZ 6, 8. Főiskola 5 ponttal. Pelé: európai csapat nehezen nyer Mexikóban A Jornal do Brasil című lapban Pelé nyilatkozott az 1986. évi mexikói labdarúgó világbajnokság esélyeiről. — Franciaország és Argentína nagyon jó csapattal rendelkezik, de amire az idő elérkezik, Brazília is felnő melléjük — mondotta Pelé. — Nem szabad elfeledkezni az egyre jobb eredményekkel kirukkoló Mexikóról, s Olaszország is rendelkezik döntésre képes játékosokkal. Nem lebecsülve a franciák és az olaszok képességeit, úgy vélem, nem lesz belőlük 1986-ban világbajnok, mert európai együttes nehezen diadalmaskodik Mexikóban. Az olaszokkal kapcsolatban Pelé hangoztatta, hogy 1982-ben világbajnoki címük ellenére nem voltak ki- emelkedőek. Spanyolországban a Brazília elleni győzelem hozta lendületbe őket, és ez a végső győzelemhez vezetett. Amit 1982-ben mutattak, az csak egyszer lehetett elég a világbajnoki címhez. — Brazília, mint mindig, nagy lehetőség — mondotta Pelé. — A döntőben a csapat nagy tettekre lesz képes, de kissé tartok a selejtezőktől. A Bolívia és a Paraguay elleni selejtezőkre kevés az idő, de remélem, sikerül túljutni az akadályokon,vs akkor 1986-ban Brazília beleszól a legjobbak küzdelmébe. Végh Márta