Tolna Megyei Népújság, 1984. december (34. évfolyam, 282-305. szám)
1984-12-12 / 291. szám
1984. december 12. NÉPÚJSÁG 5 M\/OKOCl^na ügyletből, vállalkozásból vagy adás- ■ y ^rC?Ov?y ■ vételből származó tiszta jövedelem, haszon, az a többlet, amely a kiadás és a bevétel között mutatkozik. A szocialista termelő vállalat tiszta jövedelme: a termelői ár és a vállalati önköltség különbsége. A nyereség egy részével a vállalat rendelkezik, a nyereség a vállalat gazdasági jövedelmezőségének egyik mutatója. (A magyar nyelv értelmező szótára.) (fj utakat kell keresni A Tolna megyei Tanácsi Építő- és Szerelőipari Vállalatnál az idén 380 millió forintos termelési terv nem valósult meg. Helyette csak 350 millió forint lesz az árbevétel, ennek ellenére a 16 millió forintos nyereségtervüket várhatóan 5—6 millió forinttal túlteljesítik. Azt tartják, hogy a vállalat stabilitását a nyereség növelése biztosítja. Miként lehet elérni termeléscsökkenés mellett a nyereség növelését? Ez a legfontosabb kérdés ma, ha a TO- TÉV gazdálkodását -'vizsgáljuk. Kobra József igazgató a következőképpen összegzi az eredménynövelést: — Először is „visszajöttünk” Tolna megyébe és így a szállítási költségek nagy részét megtakarítottuk. A másik nagyon fontos dolog, hogy ütemes árbevételt tudtunk realizálni, így nem kellett kölcsönöket felvenni, és megspóroltuk a kamatokat. Jelentős mértékben sikerült csökkenteni a vállalat rezsi- költségeit. Eredményt jelent, hogy növeltük a szabadáras vállalásainkat mintegy tíz százalékkal. Fontos dolognak tartom, hogy az építőipari szervezetünk 1984-ben stabil volt, így hozták a számukra megszabott terveket. — Mi nehezítette a nyereségnövelést? — A hiányosságaink. Ezt említem elsősorban, mert ezen lehet változtatni a leginkább. Nőttek a felújítási munkák, ezeken pedig már a legszervezettebb vállalat sem tud akkora nyereséget elérni, mint egy új épület felépítésén. — Akadtak kellemes feladatok? — Természetesen. A Művészetek Házát említeném elsőnek. Nagyon szép munka volt, de gondolom, azt tudja, hogy a nyereségtartalma már nem ilyen jó. Büszkék vagyunk még a szakszervezeti művelődési házra, meg arra is, hogy 33 lakással többet adtunk át, mint a tervezett. A kellemes feladatok közé sorolhatjuk a béremelést. Két százalékot terveztünk és meghaladtuk az öt százalékot. Ez annak köszönhető, hogy ilyen mértékben tudtuk emelni nyereségünket. — Érzelmileg mit jelent ez? — Nőtt a stabilitásunk, jobb az összhang a vállalaton belül. Már voltak olyan jelentkezők a vállalatnál, akiket nem vettünk fel, mert válogathattunk. És természetesen egy jól működő vállalatnál szeret az ember dolgozni. — A jövő? — Az 1985-ös év gazdálkodásában tovább nő a nyereségérdekeltség. Minden erőnket arra kell összpontosítani, hogy a vállalat stabilitását továbbra is megőrizzük. Jobb munkával, olyan szervezeti felépítéssel, amely ezt elősegíti. Üj utakat kell keresni, de azt hiszem, ez minden időben fontos. Meg kell tanulni Istenes Béla bonyhádi lakos disznai egészségesek és tiszták, az ólnak frissen fehérre meszelt a fala. A Bonyhádi Zománcáru- gyár fűtője — több éve — munkája mellett, feleségének segítségével foglalkozik sertéstartással. — Aki csak az átlag gyári munkás fizetéséből él, az abból megél, ám nem lehetnek nagy igényei. Nyaralót például nem tud építeni. Én, mégha lenne is nekem, bizony nem érezném a nyaralóban jól magam. Hogy a verandán csak üljek és nézelődjek? Ez nem nekem való. Dolgozni kell! — Ma sem nyugodhatott? — Persze, hogy nem! Elmentem, hogy felszántassam a földet. Ma már a föld is költséges. Gond a szántás, a boranálás, s a többi. Mindehhez embert kell szerezni. — Városban lakik, itt pedig nem mindennapos, hogy valaki sertésekkel foglalkozzon. — Mihez tudtam volna fogni, hogy pénzt csináljak? Van, aki prücskörészik a kertjében, más horgászik. Én parasztgyerek vagyok. Először nyulakkal kezdtem, de befuccsoltam velük. Any- nyi döglött meg, hogy már nem tudtam a kertben elásni őket. Ameddig az ember nem tanulja meg valaminek a titkát, addig, bizony ráfizet. — A disznókkal is ráfizetett? — Az elsőkkel igen. Húszat vettem. A feleségem mindjárt az első nap mondta, hogy mintha beteg lenne az egyik süldő. Mire kimentem az ólba, kettő döglötten hevert. Az első nap az a kettő már a hasznom felét el is vitte. Rá kellett jönnöm a tartás titkára, hogy ilyen szép és egészséges legyen az állományunk. — Hízónként mennyit nyer? — ötszázat. Persze, csak akkor, ha nem üt be valami krach. Ám, a végösszeg nem ilyen szép. A nyereség mindig viszonylagos, mert ezer dologtól függ. Istenesék és t nyereséget hozó sertések A vásárban Sorban állunk a pecsenye- sütőnél. — Kérek húsz deka sültkolbászt. — Tessék, 64 forint. — Borsos. — Borsos? Enyhén — mondja a pecsenyesütő. — Borsos! — nyomom meg a szót. — Mennyit is mondtam? ötvenkét forint. — Borsos! — mondom én, csak úgy magamnak. — Egy pillanat uram. Megmérem. — felcsapja a papírtálcát a mérlegre, 20 deka ez bizisten, az előbb is annyi volt. — Negyvennyolc forint. — Kérek mustárt is. És két zsemlét. — ötven forint. — Köszönöm. — Én is uram! Tudja, nehéz az élet — mondja a pe- csenyés. — Nehéz — mondom én. Míg majszolom a sült kolbászt, mártogatva a mustárba, azon gondolkodom, hogy most én nyertem 14 forintot, vagy a pecsenyés vesztett 14- et. Nehéz az élet! Nekem vagy a pecsenyesütőnek? # Es ami nincs... A bűvös szó után beszélgetőtársam összehúzza a szemét. „Létezik, mondja, de nálunk manapság hiánycikk.” Ha egyszer a nyereség hiánycikk, akkor az a téma — vélem. — Miért nincs nyereség? — Mert a külpiac nem úgy viselkedik, ahogy gondoltuk. — Ez kár. — De, a belpiac sem úgy viselkedik, ahogy gondoltuk. — Ez még nagyobb kár. — Mi sem úgy viselkedtünk, ahogy kellett volna. — Erre már én sem tudok mit mondani. — Azt mondta az előbb, hogy beszéljék a nyereségről, és ami nincs, vajon arról lehet-e beszélni. — Arról nem lehet. — Nem bizony. Tenni kellene. — Teszünk. De, a külpiac, meg a belpiac, meg mi... szóval érti! Miért sok a bezárt üzlet? Fényes nappal, munkaidőben még látványnak is rossz a lehúzott redőnyű üzlet. Hát még annak milyen kellemetlen, aki éppen oda igyekezett — hiába. Pedig ez gyakran megesik. Persze, tudjuk jól, hogy a kereskedelmi dolgozóknak is jár a fizetett szabadság, s az is nyilvánvaló, hogy ahol egyetlen ember dolgozik, nincs társa, aki helyettesítse, akkor — ha bosszúsan is —, de tudomásul kell venni az ideiglenes boltbezárásokat. Van orvosság Nem így a tartósakat. Az országban több száz üzlethelyiség áll hónapokon, éveken át kihasználatlanul, aminek csak ritkább oka a munkaerőhiány, gyakoribb a gazdaságtalan- ság. S még ezért sem vádolható a boltot üzemeltető — illetve éppenhogy nem üzemeltető — vállalat vagy szövetkezet: a veszteséges üzlet nem üzlet. Az úgynevezett ellátási felelősség alól már régen felmentették a nyereségérdekeltségű gazdálkodó szervezeteket, oktalanság lenne hát fejüket követelni azért, amiért a ráfizetés helyett a zárva tartást választják. Háborgásra mégis okot ad a lehúzott redőny látványa, s nem csupán a hoppon maradt vásárlónak, hanem az adott esetben éppen nem érintett, elfogulatlan járókelőnek is. Mert köztudott, hogy a veszteségességre van orvosság. Azt a boltot, amelyet egy vállalat vagy szövetkezet hagyományos formában nem tud nyereségesen működtetni, kiadhatja szerződéses vezetésbe vagy bérletbe, miáltal — több éves tapasztalatok bizonyítják — az üzlet az esetek túlnyomó többségében gazdaságossá válik. A szerződéses rendszer szívesen alkalmazott forma; az így működő üzletek kisebb létszámmal nagyobb forgalmat bonyolítanak le, jobban alkalmazkodnak a fogyasztók igényeihez, és tisztes hasznot fizetnek be a központnak. Már tízezer fölött van a szerződéses vendéglők, üzletek száma, és — amint a hirdetményekből látható — tovább fog növekedni. Feltűnő azonban, hogy a másik, a szerződésestől lényegében alig különböző bérleti rendszer nem akar elterjedni. A bérbe adott boltok száma 500 körül van, ami csupán hu- szada (!) a szerződésesekének. Munkát keres az íróasztal A két forma közötti különbség lényege, hogy míg a szerződéses boltvezető olyan dolgozó, akinek munkaviszonya átmenetileg szünetel, addig a bérlő — magánkereskedő. Az utóbbi teljesen önállóan, kizárólag a maga kockázatára dolgozik, míg a szerződéses boltvezető általában a vállalat forgótőkéjét használja és kockáztatja. Sőt, sök munkát is ad a vállalatnak vagy a szövetkezetnek: áruforgalmi, pénzügyi, munkaügyi, adminisztratív teendőket. A józan ész tehát azt diktálná, hogy a boltok tulajdonosai a bérleti rendszert részesítsék előnyben, mint kényelmesebb és biztonságosabb megoldást. A bérlet sem érinti jobban vagy kevésbé a tulajdonviszonyokat, mint a szerződés, és ez is, az is megháromszorozott időre — általában 2—5 évre — szól. Mi lehet hát az oka, hogy a szerződéses rendszer gyorsan terjed, bérbe pedig akkor sem adnak boltokat, ha veszteségesek, ha emiatt zárva tartásra ítéltetnek? Nyomatéket ad a kérdésnek az a tény, hogy magánkereskedők százai, ha nem ezrei kutatnak, keresnek üzlethelyiségeket. A magyarázatot keresve feltűnik, hogy a bérleti formában működő mintegy 500 bolt alig 5—6 vállalathoz tartozik. Miközben több vállalat és áfész mintha egyenesen elzárkózna a bérleti rendszertől. Legyen érdeklik Az ilyen vállalati, szövetkezeti magatartásra a fogyasztó fizet rá. Pedig a vásárlónak nagyjából mindegy, hogy szerződéses boltvezető vagy bérlő szolgálja ki. De valaki álljon a pult mögött, valaki húzza fel minden reggel a redőnyt, mert a tartósan zárva tartott üzlet holt tőke, kihasználatlan lehetőség, vásárlót bosszantó jelenség. Már azért is, mert tudjuk, mi rejlik mögötte: a vállalatok érdektelensége. Ez idáig persze még csak diagnózis, ami csak akkor ér valamit, ha terápia is követi. Ha a vállalatok nem érdekeltek a bérleti rendszer elterjesztésében, a közgazdasági szabályozásnak kell ezt az érdekeltséget megteremtenie. Nemcsak a vásárlók, hanem a népgazdaság érdekében is. Nekem? Neked? Neki? Az 1984-es év talán mindenkinek hozott valamilyen nyereséget. Hogy milyent? — erről kérdeztünk több embert. Lantos Jánosné, a Bonyhádi Építőipari Szövetkezet telefonközpontosa: — Tíz éve vagyok özvegy. Különösebb öröm, bánat nem ért ebben az évben. Nekem az a nyereség, hogy a szövetkezetben megbecsülnek és szeretek dolgozni. Vasas József szekszárdi nyugdíjas: — Az egészségem. És elégedett vagyok a nyugdíjammal. • Dudás Adámné, a szekszárdi postahivatal dolgozója: — A kislányom hároméves korában agyhártyagyulladást kapott. Ebben az évben nagyon sokat javult az állapota. A hallását elvesztette, de értelmileg teljesen felépült. • Dr. Kadosa József jogász: — A munkahely-változ- tatássál nyertem. Bor László, a nagydorogi áfész gépkocsivezetője: — Semmit sem hozott nekem nyereséget, semminek nem örültem. * Takács János, a Fogtechnikái Vállalat dolgozója: — A munkának örülök. A nyereség pedig a béke. • — Pálinkás Judit gimnáziumi tanuló: — Ebben az évben végre társaságot találtam. Olyant, akikkel nagyon jól érzem magam, megértjük és elismerjük egymást. Végre! Mert eddig nekem ez nagyon hiányzott. A veszteség felszámolása = nyereség! A Tolna megyei Vendéglátóipari Vállalat igazgatója, dr. Mityók Ferenc a nyereségről: — A gazdaságirányítás jelenlegi helyzetében a legfontosabb kategória a nyereség. — Vállalatunk esetében a nyereséghez vezető kiutat egyértelműen a veszteség felszámolásában látjuk, amire két évünk van. Jelenleg sok a gondunk, az üzemelő nyolcvan üzletünknek a fele szerződéses üzemeltetésű. Ezeknek a kétharmad része a tavalyi évben 12 millió forint nyereséget hozott, de a fennmaradó egyharmad rész 8 milliós veszteséget könyvelhetett el. A saját üzletek egy része is szép nyereséggel dolgozik, másik részük viszont veszteséges. Ebből a kiutat egy új típusú üzemeltetési forma hozza meg. Módosítani fogjuk a nyitvatartási időt, az érdekeltségi rendszert, üzletenként a helyi sajátosságokhoz és igényekhez igazítjuk. Nekünk nemcsak a vendéget, de az új igényformát is ki kell szolgálnunk. A gyenge közgazdasági ellenőrző munkán is javítani kell, emellett a munkahelyi vendéglátás területén jelentkező veszteséghányadot csökkenteni. A közüzemi díjként kifizetett összeg — villany, víz, energia — ételadagonként nálunk a legmagasabb: az országos 50—80 fillérrel szemben nálunk kettő forint tíz fillér. Energetikusok vizsgálták ezt a kérdést, és a jövőben csak a felhasznált energiamennyiség után fogunk fizetni. Az árufőcsopor- tos összetételt vizsgálva, az összes bevétel felét az ételféleségek biztosítják, aminek az aránya nőni fog, hiszen a Me- csekvidéki Vendéglátó Vállalat Tolna megyei üzleteit is átvesszük — ezek munkahelyi vendéglátóhelyek —, és az ételforgalmunk is megközelíti a hetven százalékot. A mai koncepciójában az árnövelés már nem hozhat nyereséget. A vendéglátás szolgáltatás, és veszteséges szolgáltatásra a népgazdaság sem tart igényt. A vállalati nyereséget sem adhatjuk fel, de a vállalati szervezetlenség nem fizettethető meg más sál. A tömegigények kielégítése felé tolódik a vendéglátás, ahol egyfajta komfortigény kielégítése lesz a feladatunk. Felülvizsgáljuk a munkaerő-gazdálkodásunkat is, bővítjük az egyes tevékenységi körök feladatrendszerét, átszervezzük a vállalati irányítást. Akit kell, felmentünk, és ha szükség van rá, szakmailag hozzáértőt állítunk a helyére. A „Mecsek- vidéki” üzletek javítani fogják a vállalati hatékonyságot már a nagyságrendi változással is. Jelentős forgalomnövekedés várható minimális létszámnöveléssel! A sok éves vállalati veszteség felélte a meglévő tartalékokat, s ami színvonalcsökkenéssel járt, tehát pontosan a nyereségérdekeltség miatt kell nekünk a veszteséggel foglalkoznunk. A január 1-től életbe lépő munkabérek utáni adóztatási rendszer ránk nézve nem igazán kedvező, de jelentős állami preferenciát is kapunk, ami a béradó esetében 10 százalék helyett 4 százalék lesz. A veszteség felszámolása jelenti nekünk az igazi nyereséget. Az oldalt írták: Hazafi József, Szabó Sándor és Szűcs László János.
