Tolna Megyei Népújság, 1984. november (34. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-06 / 261. szám
NOVEMBER 6 KEDD Névnap: Lénárd A Nap kél 6.35 — nyugszik 16.20 órakor A Hold kél 15.40 — nyugszik 3.55 órakor Százöt évvel ezelőtt, 1879. november 6-án született Nagytétényben, és 85 éves korában, 1964-ben hunyt el Moszkvában Varga Jenő, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom, a marxista közgazdaságtudomány kiemelkedő alakja, politikus, egyetemi tanár. + JAZZ. A svájci Brom jazz-együttes budapesti és zalaegerszegi fellépése után november 9-én este 5 órakor a szekszárdi Munkásotthon földszinti társalgójában mutatkozik be. Fellépésük a Munkásotthonban havonta egy alkalommal megrendezésre kerülő Jazz kávéház első programja. & A NAGY ÉRDEKLŐRE való tekintettel a szekszárdi Babits Mihály Megyei és Városi Művelődési Központban januártól újra indul gépírástanfolyam. A BŰNÖZÉS. Nyugat-Eu- rópa országai közül Nagy- Bnitanniában a legmagasabb a bűnözés — ez derül ki a Gallup intézet hétfőn közzétett jelentéséből. A „The Daily Telegraph” megbízásából készült tanulmány szerint az elmúlt öt évben Franciaországban volt a legtöbb betörés, Hollandia szenvedett a legtöbbet a rablásoktól és lopásoktól, Spanyolország pedig a testi sértésekben vezet. Nagy-Britan- nia azonban mindhárom bűncselekmény tekintetében a második helyet foglalja el. 'v. JAVULÖ harisnyakínálat. Az utóbbi időben egyenletesebbé vált a harisnya- és zokniellátás, amiben nagy szerepe van a Budapesti Harisnyagyárnak. Termelésének 82 százaléka, az idén 62 millió pár, harisnya és zokni, illetve harisnyanadrág kerül a belföldi forgalomba. Ez négymillióval több az előző évinél. Q KENYÉRGYÁR Barcson. Barcson hétfőn új kenyérgyárat avattak. A város és vonzáskörzetéhez tartozó települések negyvenezer lakosát ellátó új üzem tizenhat óra alatt — ikét műszakban — tizennyolc tonna kenyeret és péksüteményt állít elő. A kedvelt alföldi kenyéren kívül burgonyapelyhes és somogyi kenyeret is sütnek. + LEVÉLTARAVATAS. A balassagyarmati levéltár új otthonát hétfőn adták át rendeltetésének. Egy megüresedett kollégiumi épületet alakítottak át erre a célra, 500 ezer forintos költséggel. A város iratain kívül itt kapott helyet a volt balassagyarmati és rétsági járás irattári anyaga is. # SIKERESNEK minősítették a kaposvári színház vasárnap esti moszkvai bemutatkozását — a Liliom — előadását mind a szovjet kritikusok, mind pedig a többi újságírók, akik jelen voltak a társulat hétfői sajtóértekezletén. A bélyegArverés. a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége november 10—11-én tartja 27. őszi nagy árverését a szövetség székházában, Budapest VI., Vörösmarty u. 65. alatt. November 10-én, szombaton délelőtt 10 órakor a külföldi, délután 16 órakor a modern magyar, vasárnap 10 órakor a klasszikus bélyegek kerülnek kalapács alá. Árverésre kerül 1700 tétel, érdekességek, sorok, blokkok, tévnyomatok, ritkaságok. Az árverés nyilvános. Megkezdődött a próbatermelés a Hollóházi Porcelángyár új üzemcsarnokában. A művészi alkotások sorozatgyártására berendezett csarnokban készülnek a Szász Endre tervezte porcelán táblaképek, sőt az egyik fővárosi metró- állomás peronjának burkolata is. Cr Felszakadozó felhőzet Előrejelzés az ország területére ma estig: a megélénkülő déli szél miatt egyre jobban ritkul, majd megszűnik a kpd és felszakadozik a felhőzet, délutánra sokfelé hosszabb időre is kisüt a nap. Számottevő csapadék nem valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8, 13 fok között várható. Felszabadulási I vetélkedő A paksi városi könyvtár, a helytörténeti bizottság, az ifjúsági és úttörőház Paks felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére vetélkedőt rendez úttörőrajok részére. A várhatóan sok érdeklődőt vonzó versengés városi döntőjének — november 30-án 14.30 órakor tartják — résztvevőit az elkészített, magnetofonra rögzített riportok minősége alapján választják ki a rendezők, de a vetélkedő egyéb kutatómunkát is igényel. így például a korabeli folyóiratokban való búvárkodást — Pakssal kapcsolatos hírek, információk összegyűjtését — a felszabadulás élményét megörökítő fotók felkutatását, valamint a város mai arcát ábrázoló fényképek elkészítését is. A november 30-án lebonyolítandó városi rendezvény után februárban Budapest, áprilisban pedig Magyarország felszabadulásával kapcsolatos fordulót rendeznek. Ezeket a városkörnyék úttörői részére is meghirdetik. Tamási Elkészült megyénk legifjabb városának, Tamásinak a címere. A szimbólumot a településről elszármazott, ám a vidékhez azóta is kötődő grafikus, Würtz Ádám tervezte, ügyelve arra, hogy megtartsa, hangsúlyozza a TAMASI címere környék adottságait, jellemzőit, megőrizve egyúttal a hagyományokat is. A közel két esztendő munkája meghozta eredményét, s így végső formájában először az országos zsűri, majd a városi tanács vb is elfogadta a címert. A felső mező zöld színe a település mezőgazdasági arculatára, erdő- és vadgazdálkodására, a pajzsfőben lévő vörös csillag pedig ezek szocialista jellegére utal. Másrészről magába foglalja a város korszerűsödő iparát, gyarapodó munkásságát is. A dámvadtrófea a környék jellegzetes állatát szimbolizálja. A hullámos pólya a Koppány folyót, a táj horgász- és halastavait, a fejlődő melegvizes fürdőt jelképezi. Az alsó mezőben ezüst alapon álló négy vörös cölöp a Tamássy-család címeréből átvett motívum pedig a hagyományok ápolásának kifejezője. A rendőrség kérése A Tamási Rendőrkapitányság közlekedési alosztálya kéri annak a segédmotor-kerékpár vezetőjének és lófogathajtónak a jelentkezését, akik [tanúi voltak 1984. október 14-én 17 óra 20 perckor a Dombóvár és Ka- posszekcső között a 3/600-as km-szelvénykő közelében történt közúti balesetnek, ahol egy személygépkocsi egy lófogat előzése közben összeütközött a vele szemben közlekedő, sebédmotorkerék- párt előző motorkerékpárossal. OL VAST AM Ötös Ritkán van ötös találat a lottón. Lapunk vasárnapi számában a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint volt egy ötös, amelyre a nyereményilleték levonása után közel kétmillió forintot fizettek. Sok ez a pénz? Akinek kevés van, annak sok. Az embereket mindig is foglalkoztatta, hogy az ilyen nagyobb nyereményekkel mit kezd az, aki bezsebelte. Az egyszeri riporter is, amikor megkereste annak idején a lottónyertest, feltette a kérdést: — És mit csinált, amikor felvette a nyereményt? A nyertes egy pillanatig gondolkodott, majd így válaszolt: — Elbújtam a rokonok elől! (Sz.) A szemtanúk jelentkezését a tamási vagy a dombóvári rendőrkapitányságra levélben, személyesen vagy telefonon kérik. ToUnyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a totó 44. hetére játékba érkezett 6 789 394 darab szelvény. A nyeremény- alap : 16 498 227 forint. A jutalom: 1 649 828 forint. Az I. és TV. osztályra egyenként 4 949 468 forint, a II. és III. nyerő- osztályra egyenként 3 299 645 forint került felosztásra. A nyeremények: 13 plusz i találatira szelvény nem volt. 13 ta- lálatos szelvény 7 darab nyereményük egyenként 565 654 forint. 12 találatos szelvény 290 darab, nyereményük egyenként 9102 forint. la találatos szelvény 4127 darab, nyereményük egyenként 640 forint. 10 találatos szelvény 32 507 darab, nyereményük egyenként 122 forint. A kifizetés időpontja: 10 WO forint alatt november 10-től, 10 000 forint felett november 15-től. Átadták a borverseny díjait Hétfőn a MÉM-ben Szabó Ferenc mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes átadta a XIX. országos bor- és a IV. üdítő ital, — valamint kísérleti sorverseny díjait. A borverseny bíráló bizottságai 1040-féle bort vizsgáztattak. A legeredményesebben az Eger—Mátravidé- ki Borgazdasági Kombinát — 41 aranyéremmel — és a Tokaj hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát — 37 aranyéremmel — szerepelt. A 177 minősített üdítő ital közül 5 nyert aranyérmet. Balesetek Megyénk területén az elmúlt héten tizenegy személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt. Közülük egy halállal! végződött, hat súlyos, négy pedig könnyű sérüléses kimenetelű volt. A legfőbb balesetokozók: figyelmetlen, gondatlan vezetés, szabálytalan kanyarodás és szabálytalan megfordulás. Október 29-én negyed 12- kor, a 61-es főúton, az 5-ös kilométerkő közelében, Sásd irányába haladva, Bödő At- tiláné mecsekpölöskei lakos gépkocsijával, figyelmetlen- gondatlan vezetés következtében, letért az útpadkára, majd a kocsit balra-jobbra- ismét balra kormányozva áttért a menetirány szerinti baili oldalra és ottjt egy fának ütközött. Az ütközés következtében a személygépkocsiban helyet foglalók egyike életét vesztette, ketten pedig könnyű sérülést szenvedtek. November 4-én, délután 2 órakor a 6-os út 16. kilométerénél Török Zsolt, Bony- hád, Kossuth u. 47. szám alatti lakos személyautójával nem adta meg az elsőbbséget a védett úton haladó Brandt Vendel ófalui lakos által vezetett személykocsinak és öszeütköztek. fAz ütközés következtében az autókban helyet foglalók közül ketten súlyos, ugyancsak ketten pedig könnyű sérülést szenvedtek. A Skála Szekszárd Aruház méter-lakástextil osztálya az áruház akciós területén november 6-tól 12-ig RENDKÍVÜLI ŐSZI VÁSÁRT TART. Ajánlatunk : 3 és 1/2 szeles ágynemű garnitúra 548,— Ft helyett 438,— Ft. 3 és 1/2 szeles ágynemű garnitúra krepp 545.— Ft helyett 436,- Ft. 3 és 1/2 szeles ágynemű garnitúra műszálas 539,— Ft helyett 431,— Ft. 3 és 1/2 szeles ágynemű garnitúra műszálas 660,— Ft helyett 495,— Ft. 50x100-as frottír törülköző UB,— Ft helyett 83,— Ft. Amíg a készlet tart! (272) A mai zsúfolt forgalomban az egyik leggyakoribb baleset, amikor a hirtelen fékezni kényszerülő kocsiba hátulról belefut az őt követő jármű. Többnyire nem súlyos következményekkel jár ez, ám az anyagi kár többnyire tetemes. Főként az útkereszteződésekben fordul elő, hogy a vezető az utolsó pillanatban veszi észre, hogy neki kell elsőbbséget adnia a keresztező forgalomnak, vagy azt, hogy bár elsőbbsége van, azt nem fogják számára biztosítani. Emiatt aztán fékeznie kell. A hirtelen lelassuló kocsi mögött érkező másik járművezető erre nem számít, és menthetetlenül nekifut. Az útkereszteződésekben ugyanis — éppen a forgalom miatt — nincs mód arra, vagy csak ritkábban, hogy a kormány féirehúzásá- val ki lehessen kerülni a hirtelen leálló járművet. Alapelvek lehetnének az ilyenfajta balesetek elkerüléséhez a következők: az útkereszteződésnek a közelléte, s ne az előttünk haladó sebessége szabja meg azt, hogy lassítsunk-e vagy sem. Ha útkereszteződéshez érünk, eleve számítsunk arra, hogy áthaladási elsőbbsége csak annak van, aki azt meg is kapta! Vagyis sohasem lehetünk teljesen biztosiak abban, hogy az előttünk haladónak kell, vagy nem kell hirtelen fékeznie. Kellő távolságtartással, a gáz visszavételével, esetleg azzal, hogy lábunkat a fékpedál fölé emeljük, elegendő előkészületet teszünk arra, hogyha szükséges, időben mi is meg tudjunk állni; ha viszont az előttünk járó akadálytalanul továbbhajt, akkor minden időveszteség nélkül mi magunk is azonnal gyorsíthassunk. Nem kel tehát feltétlenül lefékeznünk a járművünket. Ha elemeltük a lábunkat a gázpedálról, a motorfék már működni kezd, s ez a köznapi esetekben elegendő egy-egy váratlan helyzet biztonságos megoldásához. Az elöl haladó jármű vezetője is sokat tehet azért, hogy az ilyen ráfutásos balesetek ne következzenek be. Az útkereszteződéshez elsőként érkező számára különösen fontos a meggyőződés arról, hogy akadálytalanul és veszély nélkül tud-e továbbhaladni. A körbe tekintésnek, a meggyőződésnek idejére okos dolog, ha az öt követőnek jelzéseket is ad. A stoplámpa néhányszori felvillantása jelzi a követő jármű vezetőjének, hogy az elöl haladó még nem tudja biztosan eldönteni: le kell-e fékeznie, vagy továbbmehet-e. Ezzel a módszerrel még azokat a mögöttünk érkezőket is figyelmeztethetjük a kellő óvatosságra, akik különben elfeledkeznek ilyen helyeken a megfelelő követési távolság megőrzéséről. Bizonyára jóval kevesebb lesz majd a ráfutásos balesetek száma, ha minden gépjárműben lesz már egy kis radarkészülék, amely a járművezető „hatodik érzéke” lehet. Az autóradar, a kocsi díszrácsain elhelyezett készülék a sebességnek és a kocsik közti távolság váltakozásának megfelelően az 1 sm-es rövidhulIámsávra modulálva dolgozik. A radarjeleket egy kis miikroprocesz- szor villámgyorsan feldolgozza, és azonnal vezényli a gázadást, valamint a fékrendszert. A szerelvényfalon hallható és látható információkat kap minderről a vezető is, és ennek nyomán maga is tovább fékezhet vagy gyorsíthat. A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Teijeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.