Tolna Megyei Népújság, 1984. november (34. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-15 / 268. szám

-------------------------------------------------------------------------------A N évnap: Adalbert, Lipót. A Nap kél 6.49 — nyugszik 16.08 órakor. A Hold kél 21.58 — nyugszik 12.56 órakor. Száztíz évvel ezelőtt, 1874. november 15-én szüle­tett, és 75 éves korában, 1949-ben hunyt el Schack August Steenberger Krogh Nobel-díjas dán (iziológus. NOVEMBER 15 CSÜTÖRTÖK A A SZAKMUNKÁSTA­NULÓ szakszervezeti bizal­miak jog- és hatáskörének érvényesülésérőil, valamint az iskolai tanulói szakszer­vezeti csoportok tevékenysé­géről tárgyialt szerdai ülésén az Építők Szakszervezetének megyei bizottsága keretében tevékenykedő ifjúsági bizott­ság. ^ A MEGYEI FOTÓKLUB november 18-án, vasárnap délelőtt 10 órakor tartja so­ros foglalkozását Szekszár- don a megyei és városi mű­velődési központban. A fog­lalkozáson a tagok az idén készült diiaképéilket vetítik le, és bírálják baráti megbe­szélés keretében. 0 105 000 VIRGÁCS. Még jó néhányat aludniuk kell ugyan a gyerekeknek a mi­kulás érkezéséig, a virgácsok azonban máriis elkészültek. A szolid — inkább csak jel­képes — fenyítőeszközből az idé 105 ezret készítettek az Erdei Termék Féldolgozó és Értékesítő Vállalat zalaeger­szegi üzeméhez tartozó mise­fái díszítőműhelyben. Hama­rosan az ország minden ré­szén kapható lesz a csintalan nebulók ajándékcsomagjai­nak hagyományos kiegészí­tője. 'v SOPRONBAN az Erdé­szeti és Faipari Egyetemen tartotta ülését szerdán a Veszprémi Akadémiai Bizott­ság faipari munkabizottsága. Az ülésen négy vitaindító előadás alapján a fia- és pa­píripari mérnökiképzés idő­szerű feladatait vitatták meg. I Martonfai látvány Különös látnivalóval gaz­dagodott a baranyai Már­tonja: egy sudár fenyőfa magasodik ki a művelődési házból, amelynek tetőzete deréktájon öleli át a tör­zsét. Az épület átalakítása­kor útban volt a fa, ám ahelyett, hogy kivágták vol­na — amint ez sajnos gya­korta megtörténik — kör­beépítették az idős, szép fe­nyőfát. Két természetszere­tő népművelési szakember, a napokban elhunyt Kígyós Sándor szobrászművész és Kocsis Attila építészmérnök ötlete volt a fa megmenté­se, ők készítették el az épü­let rekonstrukciójának a tervét, is társadalmi mun­kában. A fenyőfa a műve­lődési ház új bejárati ré­szén áll, gyökérzete a lép­csősor alatt nyugszik, a törzs számára megfelelő nyílást alakítottak ki a mennyezeten és a tetőn. A húsz méter magas fa ágai az épület felett tárulkoznak szét, olyannak tűnik tehát, mint valami élő vitorla a falucska művelődési házán, érdekes szimbólumaként a képzeletgazdag természet- védelemnek. # SIKKASZTÁS. A Nagy- ká'tai Rendőrkapitányság na­gyobb értékre elkövetett sik­kasztás bűntettének alapos gyanúja miatt eljárást indí­tott Bereczki Béla 46 éves, büntetett előéletű alkalmi munkás, tápiószecsői lakos ellen. Bereczki 1981-től 84-ig mint a tápiőszecsői sportkör gazdasági vezetője a sport­kör pénzéből 174 ezer forin­tot eltulajdonított, ,s azzal sa­játjaként rendelkezett. Be­reczki Bélát a rendőrség őri­zetbe vette, s ügyében foly­tatja a vizsgálatot. + AZ ALMATERMESZ- TÖK munkáját megkönnyítő újítások születtek a napkori Kossuth és a nyírtass! Dó­zsa Termelőszövetkezet, il­letve a Nyíregyházi Mező­gazdasági Főiskola szakem­bereinek összefogásával. Az egyik a feldolgozásra szánt, ömlesztve szállított alma va­gonba, vagy tehergépkocsira rakását egyszerűsíti és gyor­sítja meg. Az MTZ traktorok hidraulikus rendszerével mű­ködtethető berendezés egy- egy tízórás műszakban 5—6 vagonnyi alma felrakására képes. A másik újítás, az ugyancsak traktorhoz csat­lakoztatható nyesedék-.toló villa leginkább egy markoló­hoz hasonlít. A metszés so­rán levágott ágakat — a nyesedéket — gyűjti bálába. A OLIMPIKONT ölt az orv! övész. Hétfőn az Oregon állambeli Eugene városi sta­dionjában egy valőiszínűleg elmeháborodott orvlövész háromórás vérfüdőt rende­zett. A 19 éves ámokfutó két sportolót sebesített meg ha­lálosan, közülük az egyik, a trinidadi származású 35 éves Chris Braitwalte vágtázóként részt vett a montreali és a moszkvai olimpiai játékokon. Amikor a gyilkos látta, hogy nincs menekvés, maga ellen fordította a fegyverét és ön­gyilkos lett. Évszázadokkal ezelőtt ti­zenkét, dunai faúsztatásból élő szlovák család alapítot­ta a ma 1800 ember által lakott Bács-Kiskun megyei Dunaegyházát. Hagyomá­nyaikat ápolandó a helybé­liek Hopka Sándor vezeté­sével most tájházat ren­deztek be. Változó felhőzet Várható időjárás az ország terüle­tén ma estig: a Dunántúlon változó­an, másutt általában gyengén fel­hős. túlnyomóan napos idő várható. A köd nagy része délre felszáll. Nap­közben időnként megélénkül a délkeleti, déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 2 és 7 fok kö­zött alakul. V______________________; ______________________________, B ővítik a bonyhádi szennyvíztisztító telepet Vasbetonszerelők dolgoznak az ülepítő medencében A bonyhádi Városi Tanács megrendelésére a DÉLVIÉP Vállalat kivitelezésében ez év augusztusában megkezdték a városi szennyvíztisztító telep mellett egy új, nagy kapaci­tású telep építését. A beruházás három lép­csőben készül majd el, át­adási határideje 1985. novem­ber 30. Augusztusban a föld­munkákkal, szociális és ki­szolgáló létesítmények tele­pítésével indult a munka. Rö­vid idő alatt megtörténtek a feltöltések, felvonulási utak épültek, és betonkeverő te­lep létesült. Az első ütem­ben, jelenleg az utóülepítő medence vasbetonszerelési és betonozási munkái folynak. A négy kazetta tizenhat zsomppal (vízkazettával) ké­szül el. A második és har­madik ütemben a fertőtle­nítő és a levegőztető meden­ce, valamint az előülepítő és kiegyenlítő medence épül meg. Az új telep napi 2250 köb­méter szennyvíz tisztítására lesz képes, ami a meglévő szennyvíztisztító berendezés­nél több, mint kétszer na­gyobb teljesítményt biztosít. évekhez hasonlóan korunk csúcstechn iká já nak kereszt- metszetét mutatja be a nép­szerű összeállítás. Feltehetően legnagyobb ér­deklődésre a Mini autókata- lógus ’84 című, gazdagon il­lusztrált írás tarthat számot. Keinath-Askónia Cabriolet, Opel Senator, Porsche 928 S, Porsche 911, Garrera Cab­riolet, VoLswagen Golf, Zan­der Schiroeco Z 40, Fiat Og- gi, Toyota Oairolla Liftback 1300 és társai kápráztatják el az olvasót. Am joggal mondhatnák, hogy szép-szép ez a katalógus, de ezek az újdonságok elérhetetlenek... A Technika Magazin azon­ban a hazai autópiac újdon­ságait is bemutatja. Skodák, a legújabb Lada 2107-es, a Moszkvics 2141, a Zaporo- zsec 1102-es és még számos új konstrukció is szerepel. Az olvasó megismerheti az Európa legkorszerűbb repü­lőtereinek sorába számító Ferihegyet — az állami nagy- beruházás 1977-es indulását egészen az új forgalmi épü­let 1985-ös átadáséiig. A haditechnika iránt ér­deklődőket Szentesi György mérnök alezredes tájékoztat­ja néhány haditechnikai új­donságról. Cikkéből kiderül, hogy napjainkban már nem­csak osukflós autóbuszok, ha­nem csuklós harckocsik is léteznek . .. A Technika Magazin, té­vedés ne essék, nem váloga­tás a Technika című folyó­irat elmúlt évi számaiból, hanem korunk, csúcstechni­káját bemutató cikkek, fo­tók és rajzok eddig hazánk­ban még nem közölt összeál­lítása. A Vízgépészeti Vállalat 14 millió forintért nagy telje­sítményű,' korszerű gépekkel szereli fel az új telepet, ahol légbefúvásos rendszerrel tisztítják majd a vizet. Az új építése mellett korszerű­sítik a már meglévő rend­szert is. Az oxidációs árkok szigetelését felújítják, vala­mint üzemi vezetékkel kötik A Phylaxia és a A megyénkbeli állami és üzemi állatorvosok tegnap megtartott továbbképzésén dr. Horváth Béla. a Phylaxia igazgatóhelyettese tartott elő­adást az Oltóanyagtermeltető Vállalat és a gyakorló állat­orvosok kapcsolatáról. E to­vábbképzés a Tolna megyei össze az épülő és a meglévő létesítményeket, — így a ket­tő egységet képez. Két új iszaptó is elkészül. Ez az 52 millió forintos beruházás hosszú Időre meg­oldja majd a város szenny­víztisztításával járó gondo­kat. gyakorló orvos Állategészségügyi Ellenőrző Állomás, a Közalkalmazottak Szakszervezete Tóina megyei Állategészségügyi Szaikszerve- zeti Bizottsága valamint a Magyar Agrártudományi Egyesület Állatorvosok Tár­sasága megyei szakosztályá­nak közös rendezvénye volt. Vb-ülés Dombóváron (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A dombóvári Városi Ta­nács Végrehajtó Bizottsága legutóbbi ülésén meghallgat­ta Csillag László városgaz­dálkodási osztályvezető be­számolóját a műszaki szak- igazgatási szerv ügyrendi fel­adatainak ellátásáról. Megál­lapították, hogy a szakigaz­gatási szerv tevékenységében különösen jelentős helyet foglal el a beruházásokkal kapcsolatos munka. Hatósá­gi munkájukban azonban — az anyagi jogszabályok be­tartása a gyakori változások miatt sok gondot okoz. Vi­szont eredményesen oldotta meg az osztály a szabálytalan építkezések feltárását és kö­rültekintően méltányos ügy­intézéssel járt el a fennma­radási engedélyek kiadásá­nál. A testület azután a városi egyesített szociális intézmé­nyek működéséről tárgyait. A beszámolóból egyértelmű­en kitűnt, hogy az utóbbi időszakban lényegesen job­bak lettek a működés tárgyi feltételei. Fejlődtek a gon­dozottak és az ellátást biz­tosító dolgozók kapcsolatai és azok gondozási tevékeny­sége. A gondozónők felelős­ségteljes munkájukon kívül nagy figyelmet fordítanak arra is, hogy az intézet lakói szabad idejüket hasznosan töltsék. MAGYARSZÉKI ENDRE Újdonság a Graboplastból Bővítette a bőrdíszműipari műbőrök választékát a győri Graboplast Pamutszövő és Műbőrgyár. Az újdonság — a grabona d light varient — táskák varrására alkalmas. Külleme teljes mértékben el­tér a korábban gyártott mű­bőrökétől. A kidolgozásában közreműködő szakemberek ugyanis szakítottak azzal a törekvéssel, hogy felülete a valódi bőrre emlékeztessen. Céljuk az volt, hogy a nem­zetközi piacon is divatos műanyag-, illetve gumijelle­get hangsúlyozzák a megje­lenésében. Az elgondolás si­kerét jelzi, hogy az újdonság az Ipari Minisztérium gyárt­mányfejlesztési pályázatán díjat nyert. A termékcsalád tagjait egymással harmonizáló geo­metrikus mintákkal díszítik, s így nagyon sokféleképpen kombinálhatok. Az újdonság nemzetközi összehasonlítás­ban is kiállja a próbát, jö­vőre már külföldre is szál­lítanak belőle. Partrendezés Rendezik a partot, újabb fürdésre alkalmas területet alakítanak ki a Velencei-tó déii partján, a Vélence-für- dőtől keletire eső területen. E már csaknem két évtizede kezdődött munkálatok ered­ményeként négy év múlva Dinnyéstől Velencéig rende­zett, pihenésre, fürdésre al­kalmas lesz a tó parti sáv­ja. A Középdunántúld Víz­ügyi Igazgatóság szakembe­rei kihasználva a hosszú őszt, hozzáláttak a munká­hoz. 1800 méteren kezdik meg a partvonalak építését, háromszáz horgászladiknak csónakkikötőt létesítenek, három-négyezer fürdőzőnek pedig szabadstrandot alakí­tanak ki. A munka hétmillió forintba kerül. A vízi létesít­ményeket folyamatosan ad­ják át, a csónakkikötőt már jövőre, a strandot pedig vár­hatóan 1988-iban birtokukba vehetik a pihenők a tó part­ján. BŰTOR BŰTOR BŰTOR BŰTOR BŰTOR BŰTOR Keresse fel vállalatunk mintaboltját, ahol kibővített áruválasztékkal várjuk kedves vásárlóinkat! Boltunkban előjegyezhetek és megvásárolhatók a Pé­csi Bútorgyár, a Bácska Bútoripari Vállalat, és a Ba­laton Bútorgyár keresett termékei: SZEKRÉNYSOROK, KIEGÉSZÍTŐ KISBÚTOROK, SZÉKEK, ASZTALOK, ÉTKEZŐGARNITÚRÁK, VALAMINT CSECSEMŐ- ÉS GYERMEKAGYAK. Kárpitos termékeink vásárlásakor gazdag szövetkollek­ciónkból választhat, OTP-ügyintézés a helyszínen! Szekszárd területén díjtalan házhoz szállítás! Nyitva tartás: hétfőtől—péntekig 8—16 óráig, szombaton 8—13 óráig. Szekszárdi Bútoripari Vállalat Szekszárd, Epreskert u. 5. ____________________________________________________(245) BO TOR BŰTOR BŰTOR BŰTOR BŰTOR BŰTOR Fotó: — CzS. rendezvény A sajtóhirdetések lehetősé­gei Tolna megyében címmel rendezett tegnap a Magyar Reklámszövetség Tolna me­gyei Szervezete tájékoztató értekezletet a Tolna megyei Szolgáltatóipari Szövetkezet klubhelyiségében. E rendezvényen megjelent vállalati és gazdálkodó veze­tőknek, valamint a hirdeté­sekkel foglalkozó munkatár­saknak lapunk főszerkesztő­je, Fejes István és dr. Mur- zsa András, a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója adott tájékoztatást. Technika Magazin 1985 A napokban került a hír­lapárusokhoz a vonzó borító­jú Technika Magazin. A leg­újabb műszaki-technikai vívmáyok iránit érdeklődők legnagyobb örömére az előző OL VAST AM n világnagy mahagóni asztalról Mindig tiszteltem a konok, kemény és önmagukkal is következetes embereket. Korhatárra, nemre és vallás­ra való tekintet nélkül. Mindig szerettem és szeretem azokat a „fiatal felnőtteket", akik egy életpálya előtt állnak kissé bő tornacipőben, de olyan erővel vágnak neki a távnak, mely csak a gépekre jellemző. És sze­retem nem utolsósorban azokat, akik valamiben — eszmében, célban, önmaguk képességében — minden gáncs és visszatartás ellenére is hisznek. Lapunk tegnapi számának egyik írását olvasva is­mét eggyel több ilyen embert van módom tisztelni. Horváth György, harmadikos asztalostanuló egy világ­nagy mahagóni asztalról álmodik, mert tudja és érti szakmája lényegét. Egy másik írásban pedig arról olvashattunk, hogy a szaktudás bizonyításának szándékával az ifjú kőműve­sek Dombóváron vetélkedtek egymással. Akit megkér­deztek, ő is csak azt mondta; azért jött, mert bizonyí­tani akar. Ha a fiatalok munkaerkölcsére, munka- és hivatás- szeretetére terelődik a szó, akkor én mindig az ilyen emberekre gondolok. Elsőként. Mert csak a szakmá­juk megszállottái férhetnek ahhoz a világnagy maha­góni asztalhoz, amely egyszer csak kikerül Horváth György keze alól. szűcs Á Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MŰRZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalok­nál és kézbesítőknél. - Előfizetési d(j: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. V,

Next

/
Oldalképek
Tartalom