Tolna Megyei Népújság, 1984. október (34. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-04 / 233. szám
1984. október 4. 2 NÉPÚJSÁG Várkonyi Péter felszólalása Teng Hsziao-ping a reformról (Folytatás az 1. oldalról.) hogy a katonai erőegyensúly a fegyverzet és a fegyveres erők lehető legalacsonyabb szintjén maradjon fenn. E cél közelítésére olyan feltételek megteremtése szükséges, amelyek lehetővé teszik a nyugat-európai rakétatelepítések miatt megszakadt fegyverzetkorlátozási tárgyalások folytatását. A magyar kormány úgy véli, hogy a nemzetközi életben végbemenő kedvezőtlen folyamatok nem visszafordít- hatatlanok. Nukleáris korunkban nincs más ésszerű elternatíva, mint a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése. Valljuk, hogy a veszélyekkel terhes jelenlegi helyzetben megvannak azok az objektív tényezők, amelyek nélkülözhetetlenné teszik a párbeszéd fenntartását és szélesítését a világ államai között. Ehhez azonban a politikai akarat kézzelfogható megnyilvánulására, a feszültség csökkentését célzó javaslatok komoly tanulmányozására és az azokra adandó érdemi válaszokra van szükség. Kormányom úgy véli, hogy a mai nemzetközi körülmények még parancsolób- bá teszik, hogy mindent megtegyünk a helyzet rosszabbodásának megállítása érdekében. A Magyar Népköztársaság kormánya a nemzetközi politika legsürgetőbb feladatának tekinti a háborús veszély, mindenekelőtt a nukleáris háború veszélyének elhárítását, a fegyverkezési hajsza megfékezését — mutatott rá Várkonyi Péter. A Magyar Népköztársaság kormánya eddig is mindent megtett a helsinki folyamat kibontakoztatása, a záróokmány elvei, ajánlásai maradéktalan végrehajtása érdekében. E tevékenységünk nemzetközi elismerésének is tekintjük, hogy a madridi találkozó döntése értelmében 1985-ben Magyarországon kerül sor az európai kulturális fórum megrendezésére. Magyarország kétoldalú kapcsolatainak alakítása során is törekedett és törekszik az enyhülés vívmányainak megőrzésére és továbbfejlesztésére. A más társadalmi rendszerű államokkal folytatott párbeszéd fenntartása, a kialakult kapcsolatok megőrzése és továbbfejlesztése révén is igyekezett hozzájárulni a nemzetközi légkör javításához, a békés egymás mellett élés politikájának gyakorlati érvényesítéséhez. Továbbra is készek vagyunk az érdemi párbeszéd folytatására. Külügyminiszterünk ismertette hazánk kormányának álláspontját néhány nagy fontosságú nemzetközi kérdésben. Sürgette a közel-keleti térség problémáinak átfogó, igazságos és tartós rendezését, a palesztin nép törvényes jogainak biztosításával. Támogatta a középamerikai válság békés, tárgyalásos úton történő rendezésére irányuló erőfeszítéseket, a ciprusi kérdés rendezését az ENSZ határozatainak szellemében. A nemzetközi helyzet kedvezőtlen fejleményei nem maradtak hatás nélkül a világgazdasági helyzetre sem — folytatta a magyar külügyminiszter. — A nemzetközi gazdasági-műszaki kapcsolatoknak súlyos károkat okoz az embargós tendenciák erősödése, az egyre fokozódó protekcionizmus, a nemzetközi valutáris-pénz- ügyi rendszer növekvő zavarai, a mesterségesen magas kamatlábak. Mindezek érintik szinte valamennyi országot és országcsoportot, de mindenekelőtt a fejlődő államokat sújtják. Kormányom úgy véli, hogy a világkereskedelemnek a legnagyobb kedvezményes elbánás, a diszkriminációmentesség, és a szerződéses kapcsolatok jóhiszemű teljesítése alapján kell folynia. Meggyőződésünk szerint a jelenlegi feszült nemzetközi helyzetben az ilyen gazdasági kapcsolatoknak fontos stabilizáló szerepük és ezen keresztül kedvező politikai hatásuk is lehet. — mondotta Várkonyi Péter. * A nemzetközi feszültség csökkentését és a kétoldalú konfrontációk felszámolását szorgalmazta kedden az ENSZ-közgyűlés 39. ülésszakának több felszólalója. Giulio Andreotti olasz külügyminiszter síkra szállt amellett, hogy a nemzetközi erőegyensúly a lehető legalacsonyabb szinten valósuljon meg. Andreotti megbélyegezte az angolai területek dél-afrikai megszállását és Latin-Amerikáról szólva kormánya támogatásáról biztosította a Contadora-csoport rendezési tervét. Robert Mugabe zimbabwei miniszterelnök elsősorban a Dél-Afrika szomszédságában élő úgynevezett frontállamok gazdasági nehézségeiről beszélt. Szerinte a világ többi országával való gazdasági együttműködés segíthet csak a frontállamoknak abban, hogy egyre jobban függetleníthessék magukat a fajüldöző Dél-Afrika gazdaságától. Mugabe felszólította a pretóriai rezsimet, hogy hagyjon fel a frontállamok elleni agressziókkal. Mugabe szorgalmazta a Namíbiára vonatkozó ENŐZ-határozatok megvalósítását. A pakisztáni diplomácia vezetője azt hangoztatta, hogy kormánya az ENSZ közvetítésével továbbra is kész tárgyalni Afganisztánnal a problémák rendezéséről. Pakisztán a vitás kérdések rendezésére és jószomszédi kapcsolatokra törekszik Indiával — mondta Jakub Han. PANORÁMA BUDAPEST Ambrus János külkereskedelmi miniszterhelyettes és Pajtim Ajazi, az Albán Szocialista Népköztársaság külkereskedelmi miniszterhelyettese szerdán Budapesten aláírta az 1985. évre szóló árucsere-forgalmi jegyzőkönyvet. * A Hazafias Népfront Országos Titkársága és a Műszaki Természettudományi Egyesületek Szövetsége vezetői szerdán az együttműködés bővítéséről tanácskoztak. Fock Jenő, a MTESZ elnöke, Tóth János, a szervezet főtitkára, illetve Pozsgay Imre, a népfront főtitkára tájékoztatást adott az eddigi gyümölcsöző kapcsolatokról, s az igényről az együttműködés szélesítésének továbbfejlesztésére. SALGÓTARJÁN Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán Nógrád megyébe látogatott. Felkereste a Salgótarjáni Síküveggyárat, majd időszerű politikai kérdésekről adott tájékoztatót a megyei aktívaülésen. MOSZKVA A több mint fél éve sztrájkoló angol szénbányászok 150 családtagja, köztük 80 gyerek érkezett a hét elején a Szovjetunióba. Ezt az első csoportot hamarosan újabbak is követik, s az ő utazásuk költségeit is a vendéglátó szovjet szakszervezet fizeti. PRETORIA A mozambiki kormánnyal szemben álló fegyveres mozgalom képviselői szerdán Pretoriában elismerték a Sa- mora Machel vezette mapu- tói kormány törvényességét és egyetértettek azzal, hogy az ország egész területén be kell szüntetni a fegyveres harcot. Az ipari, szélesebb értelemben: a városi reform lesz a fő téma a KKP Központi Bizottságának október közepén esedékes ülésén — jelentette ki Teng Hsziao-ping, a KKP KB PB Állandó Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes kínai származású külföldi tudósok előtt. A tervezett reformok kiterjednek az iparra, a keAz 1984. október 2-án megtartott szeptember havi lottó jutalomsorsolásról, melyen a 37. heti szelvények vettek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: a vásárlási utalvány (1000 Ft), b Lada 1200 S tip. személygépkocsira szóló utalvány, c Polski Fiat 126 P tip. személygépkocsira szóló utalvány, d JVC DC—7 tip. mini HiFi-torony (51 000 Ft), e Sony FH—7 tip. mini HiFi-torony (51 000 Ft), f Grundig F 3015 tip. színes tv (40 095 Ft), g RT 403 tip. Videoton HiFi-torony (39 900 Ft), h RT 402 tip. Videoton HiFi-torony (37 900 Ft), i Audio- ton színes tv (33 000 Ft), j Sharp R 5000 E tip. mikrohullámos sütő (33 000 Ft), k JVC 11 L tip. rádiómagnó (33 000 Ft), 1 Philips F 1141/95 tip. zenepult (21 000 Ft), m Atari 2600 tip. videojáték (15 095 Ft), n Szerencse utalvány (40 000 Ft), o Otthon lakberendezési utalvány (30 000 Ft), p Iparcikk utalvány (25 000 Ft), q zenesarok utalvány (20 000 Ft), r Vásárlási utalvány (20 000 Ft), s Televízió (10 000 Ft), t Vásárlási utalvány (10 OOO Ft), u Vásárlási utalvány (9000 Ft), v Vásárlási utalvány 7 000 Ft), w Vásárlási utalvány (3000 Ft), x Vásárlási utalvány (4000 Ft), y Vásárlási utalvány 3000 Ft), z Vásárlási utalvány (2000 Ft). A nyertes szelvényeket 1984. október 25-ig kell a Totó-Lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. Alább a pécsi körzetben vásárolt nyertes szelvények számát közöljük. reskedelemre, a tudományos életre, mondotta Teng Hsziao-ping. A reformok súlypontja a vidékről a városokba helyeződik át. A városi reformok Teng szerint sürgősek: „Jelenleg a városok, a városi ipar nem képes kielégíteni a kínai lakosság vidéken élő nyolcvan százalékának — 800 millió embernek — igényeit”. 2 399 789 W, 2 412 923 U, 2 419 490 Z, 2 426 057 n, 2 436 624 W, 2 439 191 W, 2 452 325 S, 2465 459 z, 2 491 727 W, 2 498 294 W, 2 504 861 w, 2 511 428 V, 2 517 995 t, 2 524 562 X, 2 531 129 X, 2 537 696 n, 2 544 263 O, 2 570 531 q, 2 577 098 n, 2 583 665 q, 2 590 232 W, 2 596 799 y, 2 603 366 t, 2 609 933 x, 2 616 500 U, 2 623 067 Z, 2 636 201 r, 2 642 768 Z, 2 649 335 Z, 2 662 469 r, 2 669 036 q, 2 682 170 Z, 2 688 737 n, 2 695 304 t, 2 701 871 V, 2 708 438 q, 2 715 0045 y, 2 721 572 q, 2 728 139 w, 2 747 840 y 2 754 407 w 2 760 974 x 2 767 541 1 2 774 108 Z 2 780 675 z 2 787 242 z 2 793 809 q 2 800 376 y 2 806 943 z 2 833 211 X 2 839 778 X 2 846 345 r 2 852 912 s 2 859 479 W 2 866 046 W 2 872 613 n 2 892 314 W 2 905 448 Z 2 931 716 S 2 938 283 y 2 944 850 o 2 957 984 y 2 971 118 y 44 671 568 r 44 684 702 n 44 691 269 X 55 874 870 W 55 888 004 U 78 012 227 n 78 018 794 Z 78 038 495 X 78 045 062 X 78 058 196 z 18 091 031 q 78 097 598 s 78 104 165 V 78 110 732 y 78 117 299 Z 78 123 866 p 78 130 433 z 78 137 000 Z 78 150 134 q 78 156 701 Z 78 163 268 r 78 176 402 s 78 189 536 p 78 196 103 U 78 202 670 y 78 209 237 n 78 215 804 V 78 222 371 y 78 228 938 Z 78 248 639 X 78 268 340 t 78 281 474 t 78 288 041 S 78 307 742 v 78 340 577 u 78 347 144 X 78 353 711 n 78 366 845 n 78 373 412 n 78 379 979 u 78 393 113 U 78 399 680 Z 78 406 247 z 78 412 814 z 78 471 917 S 78 485 051 w 78 491 618 W 78 498 185 Z 78 511 319 g 78 517 886 t 78 531 020 W 78 557 288 W 78 563 855 t 78 570 422 V 78 576 989 n 78 583 556 z 78 590 123 z 78 596 690 p 82 234 808 q 82 247 942 V 82 254 509 n 82 261 076 n 82 267 643 U 82 274 210 n 82 280 777 t 82 293 911 Z 82 300 478 v 82 307 045 w 82 313 612 X 82 320 179 X 82 326 746 y GYORSLISTA 2 353 820 y, 2 360 387 z, 2 380 088 r A 35 EVES NDK-BAN A schwerini Lessing út új lakóházai Mosolygós, kedves lányarc jelenik meg csöngetésünkre aj lakásajtóban. Az idegen szó hallatán kissé zavarttá válik, de belépve, az ajándékba hozott matyó baba megteszi a hatását. Igaz, a bőgatyás legénykét inkább szoknyás lánynak véli, de hát ez megbocsátható Inesnek, aki még igencsak ifjú állampolgára az NDK-nak. Most tölti be a harmadik életévét. A szüleihez jöttünk látogatóba, Haino Karohlhoz és feleségéhez, Gábrieléhez. Várták érkezésünket, miután a schwerini gépgyárban tett látogatásunkkor kértük: szeretnénk közelebbről megismerni egy munkáscsalád mindennapjait. így jutottunk a gyártól nem messze fekvő új lakótelep egyik szép több emeletes házába, a Makarenko Strasse 66. szám alá. Itt, a félemeleten élnek Karohlék. De hogyan élnek? A lakás mindenesetre sokat elárul gazdáiról. Ízléssel, kellemesen berendezett szoba foteljaiban ülünk, a sarokban színes televízió, a polcokon kis házikönyvtár, az egyik falrész faborítású. Virágok, szép terítő az asztalon, amelyre hamarosan konyak, sör kerül, a háziasz- szony pedig saját sütésű finom gyümölcstortát helyez rá. — Régóta laknak itt? — Amikor a schwerini gyárban vállaltam munkát, rögtön beadtam a kérelmemet a gyárunkban működő lakásbizottsághoz, és másfél év múlva megkaptuk. Ennek már csaknem nyolc esztendeje. Egyébként 1974-ben, 22 évesen házasodtunk össze még Wismarban, odavalósi- ak vagyunk mindketten. A férj meséli ezt, akiről még megtudjuk, hogy eredetileg hajógyári hegesztő volt, aztán elvégezte az esti iskolát, művezető, majd főművezető lett a schwerini új gyárban. így mai napig is a munkások köze tartozik. Sokféle társadalmi kötelezettséget vállal: tagja az FDJ (ifjúsági szervezet) üzemi bizottságának, sőt az NSZEP üzemi bizottságának, természetesen szakszervezeti tag és tevékeny támogatója a Német—Szovjet Baráti Társaságnak. — Elég sokat is van ezért távol meg úton — jegyzi meg inkább némi büszkeséggel, mint korholással a hangjában a feleség, aki óvónőként dolgozik. Most egy ideig azonban a kislánnyal marad otthon, akit januártól adnak óvodába., — Szóval rögtön beadta a lakáskérelmüket ?... — Igen, s közben másfél évig munkásszálláson laktam. El kellett dönteni, hogy állami, vagy szövetkezeti lakást kérünk-e. Végül is az utóbbi mellett határoztunk, mert ez előnyösebb, mivel három évnél nem kell többet várni rá. Igaz, az ingyenes államival szemben egy kis pénzbe kerül az induláskor, az államinál viszont kicsivel magasabb a lakbér, mint itt a havi használati díj. — Mit jelent ez? — A belépéskor be kell fizetni 1800 márkát, ezenkívül 800 márka értékben munkát kell vállalni az építésnél, ez is azonban befizethető azóta. Ha időközben egy szobával nagyobb lakásba költöznénk, akkor még 300—400 márkát kell adni. Viszont bármi elromlik, akkor a szövetkezet fedezi a javíttatást, akár a házban, akár a lakásban szükséges. — Honnan van erre pénze a lakásszövetkezetnek? — Egyrészt az új tagok említett befizetéséből, másrészt a gyár az úgynevezett lakásalapjából járul hozzá a dolgozói után. Ez ugyanis valójában a gyár lakásszövetkezete. Ezért is dönt maga a gyár, a munkahely arról, hogy ki kapjon lakást. Régebben a kérelmet a tanácshoz kellett beadni. Az odaítélésnél figyelembe veszik, hogy mióta dolgozik a gyárban, milyenek a lakás- viszonyai, milyen a munkateljesítménye, hány gyereke van. A szakszervezetnek fontos ebben a véleménye, de végül is a gyári lakásbizottság dönt. — Mekkora is ez a szép otthon ? — Két szobánk, konyhánk és fürdőszobánk van, összesen 48.7 négyzetméteren, ezenkívül erkély és pince. Nem nagy, de egyelőre jól megférünk benne. A születésnapomon — meséli nevetve Gabriele — huszonegyen jöttünk itt össze. — És mennyit fizetnek? — Az összkomforttal, meleg vízzel, fűtéssel, a közös tv-antennával együtt a használati díj egységesen havi 61 márka 20 pfenning, amihez jön még a villanyszámla. — Ez a kényelmes, hangulatos berendezés nehezen jött össze? — Hát bizony meg kellett dolgozni érte — beszéli el ismét a feleség, akiről közben kiderül, hogy ő a család pénzügyminisztere. — Évenként rendeztünk be egy-egy szobát és a házasságkötéskor 500 márka kamat mentes hitelt vettünk föl, amit minden 25 éven aluli házasuló megkaphat. Majdnem mindenki föl is szokta venni. Ezt nyolc éven belül havi részletekben kell törleszteni. Fölvettünk lakásberendezésre is 1800 márka hitelt, amit 40 márkás részletekben kell visszafizetni, de mindjárt az első gyereknél elengednek 1500-at. A másodiknál még 200-at, a harmadiknál pedig nemcsak elengedik a maradékot, hanem vissza is adják a befizetett összeget. — Talán indiszkrét a kérdés, de mennyi a havi jövedelmük? — Nem titok ez sem. A főművezetői fizetés havi 931 márka. Tulajdonképpen több, de abból mindjárt levonják az önkéntes nyugdíjjárulékot, mert ha valaki majd nagyobb nyugdíjat akar, akkor többet fizethet most be. Béradót is levonnak, körülbelül 20 százalékot, de ez a gyerekek számától is függ, azonkívül egységesen 60 márkát betegsegélyezésre —. Heino számolgat és megjegyzi, hogy tulajdonképpen az a furcsa helyzet adódik: hegesztőként alighanem 300 márkával többet keresne a különféle műszaki pótlékok folytán. A minisztertanács már fölfigyelt erre és határozat született a művezetői fizetések rendezéséről, amit rövidesen bevezetnek. — És Gabriele keresete? — Az óvónői fizetés havi 631 márka, de már 14 éve dolgozom. Kétévenként emelkedik havi 30 márkával. Mindenesetre a kettőnk fizetését együtt úgy be tudjuk osztani, hogy az enyém rögtön a takarékba megy, onnan vonják le a szükséges lakásköltségeket, a többit megtakarítjuk. — Szóval jól élnek? — Nincs okunk panaszra. Tudunk vásárolni, szórakozni is, szépen megvagyunk. Élelmiszerre általában minden hónapban nagyjából ugyanannyit költünk. — Mi a legkedvesebb szórakozásuk ? — Nagyon szívesen járunk társaságba, emberek közé — derül föl az arcuk —, de most erre május óta kevesebb a lehetőségünk. — Miért május óta? — Akkor fogadtuk örökbe Inest, illetve vettük magunkhoz, mert nem volt gyerekünk. Ha megkedvel bennünket, fél év múlva adoptáljuk. Kétség aligha lehet efe- lől, hiszen beszélgetésünk közben Ines hol az egyikük, hol a másikuk ölébe csúszkált, boldog „papa, mamma” szólítgatásokkal. — No és persze itt a tv is, meg a könyvek — folytatják. — Később meg majd megoldjuk, hogy újból járhassunk évente kétszer-három- szor színházba, de főként hangversenyekre. Nagyon kedveljük a rockzenét. Nagy élményünk marad az Ome- gáék wismari koncertje. Schwerinben meg a Karthágó játszott. A magyar rockzenének egyébként igen nagy itt a népszerűsége. A gyárunkban gyakran előfordul, hogy fiatalok szabadságot vesznek ki csak azért, hogy Budapestre utazzanak, amikor egy-egy neves magyar rockegyüttes lép föl a Kisstadionban. — Szintén voltak már? — Hát, ha nem is éppen ezért, de szeretünk utazni. Négy éve jártunk Budapesten. Reméljük ismét eljutunk oda. És máshova is. (Heino egyébként Kubában járt ifjúsági küldöttséggel.) — Egyéb terveik? — Bizony még tanulni szeretnék, továbbképezni magamat szakmailag is — gondolkodik el Heino és a feleségére néz, mert mint hozzáteszi, a kisgyerek mellett ehhez az ő nagy megértése, segítsége is kell. Ahogy elnézzük, nem lesz benne hiány. LÖKÖS ZOLTÁN (Következik: Békében, barátságban) Hl. Hogy élnek Karohlék?