Tolna Megyei Népújság, 1984. szeptember (34. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-01 / 205. szám

/ TOLNA > lOliÉPÜJSAG 1984. szeptember 1. IRODALOM Ralph Wiener: Hasznos séta A „Boldog jövő” óvoda ap­ró neveltjei hosszú sorban álltak a takarékpénztár bejá­rata előtt. — Mi történt, ti mind pénzt akartok felvenni? — kérdeztem. — Ige-e-en! harsant a gyermekkórus többszólamú válasza, és a húsz arcocska úgy ragyogott, mint megany- nyi újdonatúj tízpfenninges pénzérme. Különös — tűnődtem. Ki­vettem a takarékkönyvemből 50 márkát, és a rádiójavító műhelybe indultam. Itt cso­dálkozva vettem észre ugyan­azt a vidám, lármás gyer­mekhadat. — Mi történt, ti mind rá­diót akartok javíttatni? — Ige-e-en! — sivították ütemesen a kis lurkók, sőt * még a taktust is verték hoz­zá a lábukkal. A rádió fogal­ma náluk nyilván nem a leg­újabb hírekkel társult. További utam a postára vezetett, innen táviratot küldtem drága nejemnek, s közöltem, hogy . . . nos, ez nem tartozik ide. Alig, hogy megkaptam a nyugtát, az aj­tóban megjelent az ismerős vidám gyermektársaság. — Mi történt, ti mind távi­ratozni akartok? Vagy bélye­get vásárolni? — Ige-e-en! — felelték kó­rusban szenvedélyes ifjú le­velezők, s megnyalták a nem létező bélyeget és ráragasz­tották a képzeletbeli boríték­ra. ... Fél óra múlva, hazafelé igyekezve, az anyakönyvi hi­vatal előtt mentem el — és nem hittem a szememnek: megint ugyanazok a lurkók topogtak ott, s igyekeztek be­furakodni az ajtón. — Mi történt, ti mind há­zasodni akartok? — Ige-e-en! — sivították vidáman a kislányok. A kis­fiúk egyetértésüket nyílvání­tották — bár nem annyira hevesen.. Kíváncsiság fogott el. Vé­gül a gyerekek kitódultak az utcára. Nyomukban pedig megjelent az óvónő, Christi­ne, aki a szomszédom volt. — Hát maga is szépen sé­tál ezekkel a gyerekekkel — jegyeztem meg, s hangomból visszafojtott, szemrehányás csendült ki. — Bocsásson meg kérem! — mondta bűnbánóan az óvónő. — De, pénzt kellett felvennem a takarékpénztár- ban, be kellett adnom javí­tásra; a lemezjátszómat, azu­tán bejelentkeztem a házas­ságkötő teremben, és sürgö- nyöztem a vőlegényemnek... Most pedig még daueroltat­nom kell, azután felpróbálom a szalonban rendelt ruhámat, elmegyek a fogorvoshoz, és végül élelmiszert veszek. De, amikor befejezem a munká­mat, addigra minden bezár. Hát mit tegyek? — Christine mélyet sóhajtott, majd sze­mügyre vette apró neveltjeit. — Nosza, gyerekek, álljatok párba, folytatjuk a sétát! Fordította: Gellért György T. Ágoston László: ad E I« — Te, Kati, ez a vénasszony mór megint okoskodik! — rontott be csoportvezetőjé­hez a feltűnően csinos, de butácska Szalty- tyán Piri. — Olyan hülyeségekkel jön ne­kem, hogy két ítével írjam a kottáit, meg tc-vel az uccát, meg ilyesmi., Nem bírom már elviselni, érted?! Egyszerűen undo­rodok tőle. — Pedig abban igaza van — gondolko­dott el a csoportvezető. — A kotta tény­leg két ifé. — Igen? Már te is lepaktáitál vele? Rendben van, akkor majd intézkedek én! Tudod, tegnap meghívott löncsölni a fő­osztályvezető elvtárs, és elbeszélgettünk egy kicsit. Azt mondta, bármilyen rendel­lenességet észlelek a hivatalban, feltétle­nül jelenítsem, ment ő köztudottan rövidlá­tó. Meg aat is mondta, hogy ezután én le­szek a szeme. Szóval vigyázz!... — Akkor dülledj ki, drágám, hogy észre- vegyenek! De mondd: mi ez a zsírfolt a szoknyádon ? — Semmiség... Tudod, együtt ebédel­tünk a Jenővel, ó pardon, a főosztályve­zető elvltárssal, és azt hitte, én vagyok a szalvéta. Belém törölte a kezét. Nagyon rosszul lát szegény, de a tapintása megtté- vesztheltetlen... Harmadnap magához rendelte Kuksi Je­nő főosztályvezető Vicák Olgát és dr. Sle- zák Oszkárt. Mielőtt belépitek volna, gon­dosan elrakita az aszltafiókjába a tizenhat dioptriás szemüvegét, nehogy azt higgyék, rosszul lát. — Jöjjön, csak jöjjön, Oszkárka! — mondta, amikor meghallotta az ajtónyikor­gást. — Elnézést, de én Vicák Olga vagyok — szabadkozott a belépő, majd a szék karfá­jára akasztotta görbe botjált és leült. — Tudom, csak vicceltem. Üljön le, kis­lány! Huncut kislány... Az idős asszony furcsán nézett a főnö­kére, de nem volt ideje válaszolni, mert újra nyílt az ajtó, s belépett, vagy inkább becsoszogott a kollégája. — Maga is üljön le, Oszkárka! Már vár­tuk. Szóval az a helyzet, gyerekek, hogy komoly panasz van magukra. Én megér­tem, hiszen én is voltam fiatal. . . szeretik egymást. Nincs ebben semmi kivetnivaló, no de azért mégse kellene a kollégák előtt csókolózni... — De kérem!... — tiltakozott Vicák Ol­ga. — Ne szakítson félbe, kislány! Maga is elmondhatja a véleményét, merít nálunk van üzemi demokrácia... Szóval tudomá­somra jutott, hogy munkaidő alatt szerel­meskednek a hivatali helyiségben, hogy kulturáltan fejezzem ki magam... Disz- nóság! Értik? Disznóság! — Az arca ki­vörösödött, levegő után kapkodott dühé­ben. Időbe telt, mire megnyugodott. Aztán valamivel szelídebb hangon folytatta.; — Nincs a szüleiknek víkendháza, vagy nincs egy barátjuk, aki befogadná magu­kat arra az időre? — Kikérem magamnak az ilyen aljas gyanúsítást! — ugrott föl ugyancsak dühö­sen Slezák Oszkár. — Maga is elmondhatja, Oszkárka, de most én beszélek! Hát igen, ez a mai fia­talság. Egyik az aluljáróban, a másik a hi-. vatalban.., Ne is próbálják tagadni, a sa­ját két szememmel láttam tegnap a folyo­són, hogy maga, Oszkárka, ennek a kis­lánynak a fenekére paskolt, ő meg a nya­kába ugrott és megcsókolta. Csak úgy cuppant... El tudom képzelni, mit művel­nek, ha nem látom... Ne is tagadják, lát­tam! Vegyék tudomásul, hogy ez fegyel­mi vétség, el fogjuk bocsátani magukat! Most már mondhatja, kislány... — Csupán annyit szeretnék megemlíteni, Kuksi elvtárs, hogy hatvankét éves va­gyok. Nyugdíjasként dolgozom, és bottal járok, mert reumás a lábam. Nem téveszt össze véletlenül valakivel? — Nem, Tudom, amit tudok!... És maga, Oszkárka, mit hoz föl mentségére? — Én hetven múltam a télen. A fiam hoz be reggelenként kocsival, mert hamar kifulladok a gyaloglástól. — Ahá! Szóval már gyerek is van... Ezt nem is tudtam. Micsoda erkölcsi fertő! Majd én rendet csinálok ebben a... Izé... hivatalban! Igen, megtisztítom tőletek ezt a tisztességes intézményit! — De kérem, Kuksi elvtárs, tegye már föl a szemüvegét, és nézzen ránk! — kér­lelte Olga. — Nahát, ez a pimaszság teteje! Engem is el akar csábítani, maga erkölcstelen perszóna?! Van nekem szemem... És boldogan éltek, míg meg nem haltak: Kuksi főosztályvezető és az ő szeme, aki addig mószerolita a kollégáit, míg kettes­ben nem maradtak. Attól kezdve senki sem mondta neki, hogy a mószer szót hosszú ó-val kell írni,,, Keresztury Dezső nyolcvanéves Aligha volt a magyar kul­túrának, irodalomnak s — tegyük hozzá —, a közélet­nek nagyobb nemzedéke, minit amelyet a századfordu­ló évei hoztak: József Attila, Illyés Gyula, Németh László, Szabó Lőrinc korosztálya. És ezt a nemzedéket nemcsak az alkotás, hanem a szerep is naggyá tette, lett légyen ez a szerep művészi, kritikusi, irodalompolitikai vagy ép­penséggel művelődésügyi. Korunk megkövetelte a helytállást meg a sokoldalú­ságot: a legjobbaknak az ozorai példát követve kellett sereget mutatniok, éspedig sokféle fronton. Ehhez per­sze tehetség és fölkészültség kellett, de még inkább el­szántság, hit és következe­tesség. Mindezt elmondhatjuk a föntebb említettekről, de el­mondhattuk a nemrégiben ünnepelt, irodalompolitikai tényezőként is oly fontos Il­lés Endréről, most pedig ar­ról a Keresztury Dezsőről, aki — alig hisszük el, de az évszámok nem tévednek — szintén nyolcvanéves lett. Mint annyi tehetséges, nyi­tott és kulturált magyar if­jú: ő is költőnek indult. Csakhogy erős kritikai érzé­ke lévén, alig múlit húszéves, mikor ígéretes zsengéit meg­semmisítette. Tudós letít te­hát, de a tények gazdagságá­nak ismeretében, kritikai ki­adások mestereként, össze­foglaló antológiák, tudomá­nyos képeskönyvek készítő­iéként sem volt száraz po­zitivista . Keresztury Dezső: Közhely lenne örök fiatal­ságát emlegetnünk — hanem a közhely is lehet igaz. Köz­hely pannóniai volta, a klasszikus hagyományhoz, a lankás dunántúli tájhoz való kapcsolódása. Közhelyeket kell mondanunk, ha rendkí­vüli műveltségét emlegetjük. Ha utalunk tudós voltára, ar­ra, hogy mily kiváló germa­nista, vagy hogy Arany Já­nosnak, Batsányinak, Babits­nak nincs különb ismerője, értője, értelmezője. Ha föl­idézzük, mily nehéz poszto­kon tevékenykedett, így Ber­linben, a náci fővárosban is a független magyar szellem képviseletében, a németség kultúrájának kettős arcából pedig mindig az örök humá­numot megvilágítva. Emlé­kezhetünk arra, hogy mit tett mint a magyarság euró­pai helyének megvitatását kezdeményező, problémaföl- veftő, gondolatébresztő hazafi. Hogy mily nagy nevelő volt: az egyetem vagy Eötvös Kol­légiumban éppúgy, mint ké­sőbb riSiniszterként, amikor a demokratikus iskolaügy, a tudománypolitika és közmű­velődés alapjait rakta le — amiért aztán egy demokrati­kus szólamokat szajkózó, ám annál antidemokratikusabb időszakban hosszú évek mel­lőzöttségével fizettek neki. Zokszó nélkül dolgozott ak­kor is, könyvtáros volt, szín­házzal, zenével foglalkozott, népszerű gyűjteményeket tett közzé, s végül mind na­gyobb hatással szólalt meg. mint költő. Kristó Nagy István Hagyjátok! Jön már a kutyaidő: fukaron fogamhoz verném minden percemet, hogy leckém bevégezzem, míg lehet; így illenék, különben romhalom marad csak: tálentumom elveszett. De új útra kísért a vadon, s bár lelkifurdalásban reszketek, test, lélek árja mint a förgeteg sodor, leszíjjazván se nyughatom, elcsábítnak apró s nagy istenek. Adamecz Kálmán: Átütő siker „Kerítsd be végre kerted!”: hallgatom a biztató pörlekedéseket, zavar is a keserű élvezet tudni, hogy mindig nyitott házamon tolvajként forognak kalóz szelek. Érzem: itt az utolsó alkalom, de átnézek tolvaj kezek felett: fakad forrás a kimerült helyett. Hagyjátok hát szétszórnom szabadon, amitől mindig gazdagabb leszek. Nyári noteszlap Még pár évvel ezelőtt le­velet kaptam az egyik nagy baromfiipari vállalattól, melyben ez állt: Mester! Vállalatunknál bevezettük a literatúrterápiát. Negyed tízkor és háromnegyed ket­tőkor rövid felolvasást tar­tunk a termelékenység ja­vítása érdekében. Közöljük önnel, hogy az ön művei rendelkeznek a legjobb gaz­dasági mutatókkal. írásai nyugtatólag hatnak a japán kakasokra, sóit, még az öre­gebb tyúkok is összeszedték magukat, és fénykorukra emlékeztetőén tojnak. Kol­lektívánk nagy hálával tar­tozik önnek, ezért kérjük, fogadja el író-olvasó találko­zóra szóló meghívásunkat. Vonatjegyet másodosztályig, vendéglőt negyedosztályig térítünk. Érkezési szándékát szíveskedjék jelezni. Elvtársi kézszorítással: Leghorn Emil, a Termelési Osztály vezetője Hát mégsem volt hiába! Alkalmazott irodalom! Ez már valami! Ezek után még a természettudósok és a közgazdászok sem szólhatnak egy rossz szót sem az iroda­lomra. Lázas igyekezetünk végre eredménnyel járt! Mi sem természetesebb, elővettem a kispárnámat, rögtön tollat ragadtam, és válaszoltam: Drága olvasóim! Meghatódva tartom ke­zembe őszinte soraikat, ha az egyébként oly megköze­líthetetlen baromfiipar küldi el nekem üzenetét. Megyek, persze, hogy megyek, való­sággal röpülök. Február 7-én érkezem a lassított személy- lyel. Irodalmi üdvözlettel stb., stb. Mindez január végén tör­tént. Február 2-án, legnagyobb örömömre, újabb levél ér­kezett a vállalattól: Kedves Mester! Visszaigazolását köszönet­tel iktattuk. Kérjük, nyugtas" son meg bennünket, meg­kapta-e levelére küldött vá­laszunkat? Az egész kolléktíva nevében: stb., stb. Természetesen, késedelem nélkül válaszoltam, és meg­írtam, hogy kézhez kaptam a visszaigazolásomra küldött választ, de az idő ilyetén való előrehaladásával, a biz­tos egyeztetés érdekében leg­korábban csak február 12-én mehetek stb.... Üjabb levelemre is vála­szoltak, amiről én is hason­lóképpen írásban nyugtattam meg őket. így telt el néhány levélváltás a lehető legud­variasabb hangnemben egé­szen május 9-ig, amikor a következő levelet kaptam: Tisztelt író Elvtárs! Sajnálattal közöljük, hogy termékszerkezetünket átala­kítottuk, az élő szárnyas elő­állításáról áttértünk a mes­terséges baromfihús gyártá­sára, melynek során az ön írásai, legnagyobb fájdal­munkra, nem hozták meg a várt eredményt, és vállala­tunk a deficitből még Buda­pest—Kőbánya Hizlaló kö­zött sem tudná fedezni az ön vonatjegyét. Elnézését kérjük, és ma­radunk tisztelettel: Leghornné Sajkovics Etel, a Ponhintési Osztály vezetője Ljudmila Uvarova: Ha... Ha Vologya hobbikertjét egyesítenénk Vitya jugoszláv garnitúrájával, Szerjózsa ga­rázsát Vaszja háromszobás lakásával, Misa sarokrekamié- ját Gyima ötégős csillárjá­val, Aljosa japán magneto­fonját Vahtang amerikai le­mezjátszójával; ha Makszim takarékossága és Kirill széles látóköre meg lendülete, és Petya kiegyensúlyozott jelle­me, és Arkagyij élni tudása, és Valerij fizetése, és Szem- jon háziassága, és Jura józan beosztása, Ljova olvasottsá­ga, és Arnold szellemessége, és Iljusa esze, és Afanaszij gyöngédsége — ha mindezek a jó tulajdonságok nem len­nének szétszórva, hanem egyetlen emberben egyesül­nének, akkor valószínűleg hajlandó lennék férjhez men­ni egy ilyen gazdag adottsá­gokkal rendelkező személyi­séghez. (Zahemszky László fordítása) Károlyi Amy: Kép keretben A fiatal Barcsay képein ily feketék a fák és zúgnak némán, óriásian a képkereten át. A nagyok vásznain suhan vagy papírból kinő és zúg némán, sejtelmesen a megfestett idő. AUGUSZTUS. — A nap már erősenaz Oroszlán csil­lagjegyében áll, nemsokára a Szűz jegyébe fordul. A nyarat persze még ko­rán volna elsiraitni. Egyelőre a szinte Itropikus kánikulai meleget csak a viharos esők szakítják meg. Az ember pi­henni szeretne és lazítani vagy legalább olvasni valami jó könyvet, ami szintén mód­ja a pihenésnek. — Helye van minden szónak. Az író nem lazíthat. Az olvasó fá­zik és unatkozik, vagy éppen nagyon is melege van. — Írj érdekesen vagy sehogy. Kész! Könnyű kimondani... Írok. Változatlanul tart az ultókánikulai hőség. A „cani- cula” latin szó, meglepő mó­don „kutyácskát” jelenít; így is ment át nálunk a szóhasz­nálatba; így írják népszerű kalendáriumaink szerzői is. Kedves és szokatlan megje­lölés. Kutyaszerető nép va­gyunk! Ha jobban utána né­zek, jelentése azért nem egy­értelműen jámbor. A Cani­cula eredetileg a Kutya csil­laga. Az úgynevezett Nagy Kutya csillagképének legfé­nyesebb tagja. Hogy még bo­nyolultabb legyen, a csillagos égbolt déli félgömbjén mu­tatkozik. Nálunk július vé­gétől napkelte előtt szintén látható — amikor feljön Magdolna-nap táján — egész Bertalan-napig. A modern csillagászat Szinusznak ne­vezi. 1 A Szíriusz kettős csillag; amint írják tömege három­szor is nagyobb mint a Napé. 543 ezerszer messzebb van mint a Nap. A fénye nyolc évig halad, amíg hozzánk el­ér. Mindig izgatott messzi vad világa. — Goethe írja a Faust második részének elején: — A Nap roppant zú­gással közeledik — A perspektívák ijesztő arányban nőttek a kánikula szelíd s Itári néha bolhás ku­tyácskájától kezdve, amilyen egykor Odüsszeusz kutyája lehetett. — Ha a meleg bú­csút mondana: gyermekkori emlékkel vigasztalom a még nyaralókat. Szüleimmel va­lamikor kis felvidéki fürdő­helyen voltunk, nagyon hi­deg lett a több napos esők után. Mit volt mit tenni —, az asztalokkal takaróztunk. Lenyomtaittuk velük a min­denféle kabátot és pacuhát, amit ágynemű híján ma­gunkra raktunk. A Nap a Szűz jegyébe lép. A vándormadarak már előbb kezdenek csoportba verődve gyülekezni a nagy út előtt. Alig vehető észre. — Augusz­tus 20., az új kenyér ünnepe is: Első kenyér, — ha megsze­ged, egy késszúrással megnyitod a kék szelet, a piros napot. Jóreggelt lányok, asszonyok! Csák Géza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom