Tolna Megyei Népújság, 1984. szeptember (34. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-11 / 213. szám

SZEPTEMRER II KEDD Névnap: Teodóra A Nap kél 6.16 — nyugszik 19.04 órakor A Hold kél 19.53 — nyugszik 7.04 órakor Hetven évvel ezelőtt, 1914. szeptember 11-én szüle­tett, és 29 éves korában halt meg fiatalon Kasztéi András szociáldemokrata, majd kommunista újságíró. A ÖTSZÁZ HORDÓ. A szekszárdi Skála kertészeti ABC áruházban, közeledve a szüreti idény, eddig öt­száz különböző méretű fa­hordót adtak el. + ÁTÉPÍTI nagyobb ka­pacitásúra a szekszárd—bá- taszéki 20 kilovoltos távve­zetékét a DÉDÁSZ. A mun­kákkal október közepére ké­szülnek el a vállalat brigád­jai. # FELMÉRŐ HALÁSZAT lesz szeptember 12-én a szál­kái víztározón. A halászati jogot gyakorló megyei intéző bizottság kíváncsi a hal­mennyiségre, az összetétel­re és a halegészségügyi helyzetre. A felmérés a hor­gászok érdekében történik, ezért megértésükre számíta­nak. O KÖNYVEK FÉLARON. Tegnap reggeltől ötvenszáza­lékos árengedménnyel kap­hatók különféle szépirodal­mi könyvek a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat Tol­na megyei boltjaiban, két hétig. Ezt követően Bara­nyában lesz hasonló akció, amelyben az 1982-ben és a korábban megjelent vala­mennyi szépirodalmi mű szerepel. Csak a szekszárdi Babits Mihály könyvesbolt hárommillió forintos készlet­tel várja az érdeklődő olva­sókat. A TEÁTRUM galéria — PRESSZÓ nyílik szep­tember 14-én Szekszárdon, a megyei művelődési központ márványtermében. A galé­riában fotóművészek kiállí­tásai kapnak helyet, az első kiállító dr. Szász János lesz. + KOMMUNISTA MŰ­SZAK. A Bonyhádi Cipő­gyárban szombaton 1200-an kommunista műszakon vet­tek részt. A munkabért — 120 ezer forintot — a város kórházának építésére fizetik be. A kommunista szomba­ton 6323 pár cipőt gyártottak, amely nagyban hozzájárul a tervteljesítéshez. Totótájékoztató A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 36. heti totónyeremények az illeték -levonása után a kö­vetkezők: 13 plusz 1 talála- tos szelvény 1 darab, nyere­ménye 4 211 404 forint, 13 ta- lálatos szelvény nincs, 12 ta- lálatos szelvény 65 darab, nyereményük 32 395 forint, 11 találatos szelvény 1207 darab, nyereményük 1745 fo­rint, 10 találatos szelvény 12 938 darab, nyereményük 244 forint. A közölt adatok nem véglegesek. Erős felhőszakadások voltak a mexikói főváros körzeté­ben. A képen: egy autóbusz vízben rekedt utasait men­tik ki. (Telefotó) Felhős idő A várható időjárás az ország terü­letén ma estig: nyugat felől több ízben erősen megnövekszik a felhő­zet. Sokfelé várható eső, zápor, he­lyenként zivatar is kialakul. A megerősödő déli, délnyugati szél fokozatosan észak- nyugatira fordul, és a Dunántúlon időnként viharossá fokozódik. A várható legmagasabb nappali hőmérsék­let 14—19 fok között alakul. Távolabbi kilátások szerdától—szombatig: folytatódik a hűvös idő, csak időnként növekszik meg a felhőzet kisebb záporok lehetnek. A hét második felében sok lesz a napsütés, a nappali felmelegedés erősödik. Leg alacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 5, 10 fok kö zott, később 10 fok közelében várható. Legmagasabt nappali hőmérséklet eleinte 16, 21, később 21, 26 föl között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm csapadék az ország területének 20 százalékán várhat: Szövetkezeti cukrászüzeni Nagydorogon A tavasszal volt tíz éve, hogy a nagydorogi áfész lét­rehozta cukrászüzemét. Kezdetben csak a szövetkezet boltjait és vendéglátó egységeit látta el különféle süte­ményekkel, de ma már szállítanak innét tortát, desz- szertet, roládot — ősztől tavaszig krémest — és még sokféle készítményt a fél megyébe Mőcsénytől Ozoráig. Szekszárdon három abc-áruházba jutnak el a nagydo- rogi édességek. Világ László üzemvezető itt tanulta a cukrász szak­mát. Pontosabban: a nagydorogi üzemben töltött más­fél évet, ugyanennyit pedig a SZÖVOSZ központi is­koláján. A tizenegy nődolgozó közül öt a szakmunkás, valamennyien itt szerezték szakképzettségüket. A hét első fele a termelésé. A második felében indul­nak a túrajáratok — hűtőkocsikban jut el az édesség a boltokba, éttermekbe, az előre feladott rendelésnek meg­felelően. Ám — mint látogatásunkkor is — gyakran megszólal a telefon, pótrendelés céljából. Most is Si- montornya jelentkezett: egy plusz zsúrtortát kér. Termé­szetesen megcsinálják és a járattal küldik. Évi 3,5—4 millió forint értékű — több, mint negyven­féle — cukrászsütemény készül az üzemben. Újdonság a félkész dobostortalap, ami igen keresett cikk a boltok­ban, valamint a nyuszi alakú nyalóka. A párizsi csúcs bevonását Balogh Ferencné végzi ______m__i____a____-------------------------------1 _________________________A. -t__________1 \ nyalóka formáit a pusztahencsei öntö­dében Sztancsa Józsefné készíti Puncstortát készít a két szakmunkás, Né­meth Szabolcsné és Závodi Ildikó O L VAST AM Bulgária ünnepén Negyven éve szabadult fel Bulgária. Én, ezelőtt húsz éve jártam ebben a csodás, nyugodt, szép országban, élvezve a vendégszeretetet, a jó ellátást, — pedig ak­kor, még hol voltunk a turistaözöntől. Ebben a szép országban a Sipka-szoros, a Rilai Kolostor, a régi, meg az új főváros, a régi meg az új kikötök, a rózsaligetek látványa most is élesen rajzolódik ki bennem. Mégis, amikor szóba kerül ennek a csodálatos országnak a híre-neve, nekem egy történet jut eszembe. Valahol Velika Trnovo környékén — akkor még nem jártak any- nyian külföldiek azon a szép vidéken —, betértünk ebédelni egy falusi korcsmába. Levest, húst kértünk. Azt kérdezi tőlem a pincér, hogy én is kérek-e uborka­levest, tejjel. Rázom szorgalmasan a fejemet; nem, nem kérek... öt perc sem telik, s hozza a pincér az uborkalevest nekem is. Akkor még nem tudtam ugyan­is, hogy itt ha valaki bólogat, akkor az azt jelenti, hogy nem, ha pedig rázza4 jobbról balra, vagy balról jobbra a fejét, az azt jelenti, hogy igen. Ezért kaptam én uborkalevest tejjel... A leves különben jó ízű volt. S az emlék is az. —Pj— Anyakönyvi hírek Dombóvár városban 1984. augusztus hónapban az alábbi anyakönyvi eseményeket jegyez­ték be: Születés: Téwich Balázs, Kisz- ler Péter, Guszinger Péter, Ereth Zsuzsanna, Csorba Csaba, Dávid Márk, Borsi Anita, Filo- tás Zsolt, Marosi Katalin, Iszli Ernő, Szajka Andrea, Gelencsér Gábor, Szalai Gábor, Pálkovács Anita, Major Mariann, Győréi Ildikó, Kerpács Krisztina, Mercz Annamária, Tóth Tamás János, Agrinás Zsolt, Szabó Béla, Ko­vács Eszter, Pintér Szabolcs, Magyar Timea, Király Ákos, Pais Adrienn. Házasságkötés: Horváth László és Csapó Judit, Fülöp Ferenc és László Klára., Csutora János és Kővári Katalin Márta, Vörös Attila és Bernáth Katalin, Szakó Béla és Szabó Ildikó, Antal Sándor és Schmelcze Magdolna, Kovács Tibor József és Fölmér Erzsébet, Horváth László és Papp Márta, Harta Gábor Jó­zsef és Tóth Zsuzsanna, Rábli József és Győréi Éva, Szatnik Gábor és Lacza Magdolna, He­rényi Csaba Antal és Lövik Magdolna Mária, Király József Márton és Horváth Zsuzsanna, Tóth József Sándor és Pintér Zsuzsanna, Fülöp Ferenc és Kó- kány Ilona Ildikó, Csillag László Zoltán és Szatnik Éva, Álló Ti­bor és Ba.bodi Ildikó. STOP A kagylósán kopott autó­gumik tíz- vagy százezrei a „megmondhatói”, hogy mennyi hatástalan vagy ke­véssé hatásos lengéscsillapí- tójú gépjármű közlekedik az utakon. Az Ausztriában mintegy százezer gépjármű­vön elvégzett sorozatos vizs­gálatok eredményeként meg­állapították, hogy a személy­autók 32 százalékánál leg­alább egy lengéscsillapító hibás. Mivel a vizsgálatokat egy fejlett úthálózattal és karbantartási, valamint ja­vítási hálózattal rendelkező országban végezték el, felte­hető, hogy ahol az üzemi vi­szonyok kedvezőtlenebbek, a fenti arány nagyobb, és el­érheti az 50 százalékot is. Magyarán mondva ez azt jelenti, hogy minden máso­dik (legjobb esetben min­den harmadik) kocsi nem felel meg a közlekedésbiz­tonsági előírásoknak, azaz veszélyes állapotban közle­kedik. Ha ugyanis a lengés- csillapító hibás, illetve csak részben működőképes, a ko­csi kereke és az úttest kö­zött az egész menetidő 30— 60 százaléka során — az út­állapottól függően — nincsen közvetlen kapcsolat. Rossz lengéscsillapítókkal a kocsi „oda megy, ahova akar”, hiszen nincs, ami a kereket az úttesten megtartsa, a ke­rekek gyakran vannak a le­vegőben kanyarban. Tehát a „pattogó” kerekű kocsi ki­sodródik, főleg, ha a kor­mányszerkezet sincs az elő­írt műszaki állapotban. Képzeljük el ennek a lát­szólag jelentéktelen gépjár­műtartozéknak a munkáját. Ehhez néhány szemléltető számadat: 15 000 kilométer évi menetteljesítmény esetén a lengéscsillapító szelepei mintegy 15 milliószor (!) nyitnak és zárnak, körülbe­lül 50 km óra átlagsebessé­get feltételezve. Kevesen gondolnák, hogy a lengéscsil- lanító hőmérséklete igen erős igénybevételnél elérheti a 120 Celsius-fokot is! Erre vonatkozólag nehéz pontos adatokat adni, mivel a len­géscsillapító élettartama, akárcsak a gumiabroncsé is, számos befolyásoló tényező­től függ. (amellett, hogy tu­lajdonképpen egymástól is függnek). Tájékoztatásul egy tapasztalati érték. Ha a lengéscsillapító minden hiba nélkül elérte a garancia ha­tó ni delét., várható, hogy ki- plócfítopn mV5kfiHőkér'»et5 ma­rs*^ pv.pr kilométer megté­teléig. Közlekedési balesetek Az elmúlt héten tizenhat közlekedési balesetet jelentet­tek a főkapitányság központi ügyeletére. Közülük 12 súlyos és 4 könnyű sérüléssel vég­ződött. A főbb baleseti okok a szabálytalan kanyarodás, el­sőbbség meg nem adása és a figyelmetlen vezetés voltak. Szeptember 6-án 21,10 óra­kor Dunaföldvár térségében a 6-os és 61-es főútvonal ke­reszteződésében Stocco Dona­to olasz állampolgár az álta­la vezetett PD 509573 rend­számú camionnal nem adott elsőbbséget a 6-os főútvona­lon szabályosan közlekedő, Obran Harald osztrák állam­polgár vezette L-50779 írsz. személyautónak, noha az olasz gépkocsivezetőt „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jel­zőtábla figyelmeztette az el­sőbbségadásra. A két jármű összeütközött. A személyko­csiban utazók közül két sze­mély súlyos, kettő pedig könnyebb sérülést szenve­dett. Szeptember 6-án 19,05 óra­kor Decs belterületén a Ha­ladás és a Bem utca keresz­teződésben Magyar Isitván, Decs, Haladás u. 17. lakos kerékpárjával eléje kanyaro­dott a vele szemben egyenes irányban közlekedő, Mezei János Decs, Szőlőhegy 212. sz. lakos által vezetett segéd- motoros kerékpárnak. A se­gédmotor vezetője s az Utas­ként szabálytalanul, pótutas­ként szállított felesége súlyos, míg a kerékpáros könnyű sé­rülést szenvedett. .Segédmo- rtorkerékpáron pótutasit szál­lítani tilos.) A Skála Szekszárd Aruház területén a divatosztály szeptember 11—18-ig 40 százalékos árengedménnyel tartja vásárát. Áruajánlatunk: Női kétrészes Régi ár Üj ár nadrágkosztüm Női kötött 1540,— 939,— kosztüm 1180,— 708,— Női kötött ruha 910,— 546,— Férfiingpulóver 350,— 210,— Női pulóver 265,— 1»,— AMÍG A KÉSZLET TART! (350) KÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES IS™ fi.szerkeszto-he4yettes: S7AI A JANO Szekszárd Széchenyi u. 36. 7100. Telefon-16-211 Sportrovaf 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafipk: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRAS Készült ofszet-rotacios járással. Sajúih^Öó-os gépeiTa Szeksz^ Szekszárdi Széchenyi n. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - TéqeHti a Magyar Postaj-Előfizethető a hírlapkézbesítd postahivatalok­nál és kézbesítőknél. - Előfizetési dy: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.

Next

/
Oldalképek
Tartalom