Tolna Megyei Népújság, 1984. szeptember (34. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-01 / 205. szám

SZEPTEMRER I SZOMBAT Névnap: Egyed, Egon A Nap kél 6.03 — nyugszik 19.24 órakor A Hold kél 13.10 — nyugszik 22.23 órakor Hatvan évvel ezelőtt, 1924. szeptember 1-én szüle­teti. és 21 éves korában, 1945 márciusában halt meg It'Ikosi Endre nyomdász, kiváló kommunista harcos, a mozgalom mártírja. NYÁR VÉGI RANDE­VÚ címmel szervezett a Vö­röskereszt megyei vezetősé­ge négynapos programot Domoboriban, a KlSZ-tábor- ban, péntektől hétfőig, száz nyugdíjas aktivistája számá­ra. A rendezvény célja to­vábbképzés és szórakozás együtt, a programot ezek fi­gyelembevételével állították össze. Szerepel benne irodal­mi műsor, politikai fórum, népi tánc, vetélkedők, aján­dékkészítés és még sokféle érdekesség. + TARLÓVETÉS. A Hő­gyészi Állami Gazdaságban több mint ötszáz hektáron vetettek tarló után különféle növényt. A harminc hektár­nyi káposzta különösen szép. O A PÉCSI ZOO-ISKOLA most tartotta évzáróját, be­fejeződött a nyári program, amelynek során nyolc tur­nusban, egymást váltva két­százhúsz kisdiák töltötte va­kációjának egy részét az ál­latok gondozásával, az ál­latvilág tanulmányozásával. Délelőttönként fizikai mun­kát végeztek a gyerekek, délután pedig elméleti fog­lalkozásokon vettek részt: filmeket néztek, előadásokat hallgattak, mikroszkóppal dolgoztak az állatkert okta­tóházában. A GORSIUM, a hódító római katonák által 46—49- ben alapított római kori te­lepülés idei feltárásánál újabb értékes leleteket hoz­tak felszínre a Székesfehér­vári István király Múzeum régészei. Hetven méter hosz- szan kibontották a város nyugati falait. A védművek viszonylag épen maradtak, s feltárásukkal újabb adatok­kal gazdagodott Gorsium építészetének története. Mint kiderült, a város falait 1,4 méter szélesre építették, s a talaj felett 20—60 centimé­teres lábazattal erősítették meg. A tornyok ferde tető­vel, cserépburkolattal ké­szültek. Virágzó tulipánfa Szeged nevezetes dísz­cserjéi, a Széchenyi téri tulipánfák másodszor is vi­rágoznak az idén. Első szi­rombontásuk áprilisban volt és most ismét bonto­gatják tulipánhoz hasonló formájú és nagyságú szir­maikat, a terebélyes fákon feslő bimbó jelent meg. Csakhogy míg tavasszal a virágok megelőzik a levél- rü«”ek kipattanását, most a teljes levéldíszben álló fát ékesítik. A ritkaságnak számító dús másodvirágzás a vál­tozékony időjárással ma­gyarázható, s vannak, akik a hosszú ősz ígéretének te­kintik a díszfák ismételt pompáját. I ^ BEFEJEZŐDÖTT a szakmai értékelése azoknak a tanulmányoknak, amelyek­nek a megszületését a Ma­gyar Népművelők Egyesülete által az év elején meghirde­tett pályázat ösztönözte. A pályamunkákból és az ezekből kapcsolódó szakvéle­ményekből kiadvány ké­szült, s ezt a közművelődés­ben tevékenykedők körében terjeszteni kívánja az egye­sület. + HALÁLOS BALESET. Csongrád megyében, ' Kis- zomboron Czibus Imre 19 éves gépkocsivezető, nagyéri lakos tehergépkocsival hát­ramenetben elütötte a kerék­páron közlekedő Uj Mihály 71 éves nyugdíjas, kiszombo- ri lakost, aki a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint Czibus Imre figyelmetlenül vezetett. A rendőrség bevonta vezetői engedélyét, és folytatja a vizsgálatot. O SZARVASON pénteken befejeződött a FAO halásza­ti tudományos világhálózata vezetőinek első alkalommal szervezett nyolcnapos ta­nácskozása, amelynek a ku­tatóhálózat egyik intézmé­nye, a Szarvasi Haltenyész­tési Kutató Intézet adott helyet. Az afrikai, latin­amerikai, ázsiai regionális kutatóközpontok, valamint az európai interregionális központ, a HAKI vezetőinek szarvasi értekezlete tovább­képzésből és az igazgatók ta­nácskozásából állt. ^ A HUNGAROTON hanglemezhetek rendezvény- sorozatáról tartott tájékozta­tót pénteken Bors Jenő, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat igazgatója a zene­művészek klubjában. Az idei lemezfesztiválra tizennégy kiadványt ígér a Hanglemez- gyártó Vállalat. A repertoár a közismert és népszerű, va­lamint a különlegességeknek számító régebbi és új felvé­teleket öleli fel. A rendez­vény sajátos magyar aktua­litása az Operaház centená­riuma. Ez alkalomból „A magyar operaszínpad csilla­gai” címmel gyűjteményes album jelenik meg. amely 100 év mintegy százharminc énekesének hangjával kö­szönti az új Opera megnyi­tásának ünnepét. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint az Alsóörsön megtartott 35. heti lottósorsoláson a követ­kező nyerőszámokat húzták ki: 5, 18, 53, 72, 87 Az augusztus havi tárgy- nyeremény-sorsoláson a 32. hét szelvényei vesznek részt. Nyár végi idő Várható, időjárás az ország terü­letén ma estig: túlnyomóan napos idő várható. Csak időnként növek­szik meg a felhőzet — eső nem való­színű. Az északnyugati szél néha kissé megélénkül. A várható legmagasabb nappali hő mérséklet 22—27 fok között alakul. Vakációzáró ’84 Társadalmi vita Szálkán A tó jövője közös ügy Társadalmi vitára kell bo- csátaniok a tanácsoknak a középtávú, vagv éppen táv­lati fejlesztési terveket. A sorban az első — legalább­is azok közül, ahova lapun­kat is meghívták — a szek­szárdi tanács lakossági fó­ruma volt Szálkán. Tegnap délelőtt 10 órakor a szálkai tanácson vitatták meg a Szálkai tározó tó környezetszabályozási és tájrendezési tervét. Nem biztos, hogy az időpont ép­pen a legszerencsésebb volt, ennek ellenére parázs vita alakult ki a tervről, amely összehangoltan tartalmazza a Lajvér-patak völgyének jövőjét. Itt rögtön hangsú­lyozni kell, hogy rendezési, nem pedig kivitelezési terv­ről van szó, tehát, hogy eb­ből mi valósul meg az még sok mindentől függ, például a lakosság íjavaslataitól is. Döntően a VII., és a további ötéves tervek, és azok anya­gi lehetőségei határozzák meg mi létesül. A jelenleg érvényes megyei település- fejlesztési koncepció szerint — ebben már aligha lehet­séges változás — a tó víz­védelmi és pihenési célokat szolgál. Az elkészült terv e szempontokat veszi figye­lembe. A vita sokirányú volt és az érdekek különbözősé­géből fakadt. A fórumnak éppen az volt a célja, hogy ezeket összhangba hozza. A horgászok kicsinek találják a tavat, tehát nem akarják, hogy ott vízi sportra alkal­mas létesítmények is legye­nek. Mások fürödni és sportolni is akarnak. A tó északi csücskén, kis part­szakaszon strand is kialakít­ható. Érdekellentét van az őslakosok és a kirándulók, tehát az időszaki használók között is. Á korábbi kon­cepciónak megfelelően a ter­vező a turistaházakat és a hétvégi telkek kialakítását a faluba tervezi. Mindennek és még sok más létesítmény­nek az alapja a víz- és szennyvízelvezetés megoldá­sa lehet csak, ellenkező esetben a tó hamar tönkre­menne. Ez pedig nem egy­szerű és nem olcsó dolog, mert a faluból is össze kell gyűjteni a szennyvizet és azt a tó partján végigvinni, ahol tisztítás után kerülhet vissza a Lajvér patakba. Ezenkívül még sok más részletkérdés is szóba ke­rült. A megoldás módjára, az érdekek folyamatos egyeztetésére Patkó Sándor, megyei főépítész tett éssze­rű javaslatot. Eszerint az érdekeltekből — tanácsok, vízügyi szervek, horgászok, gazdasági egységek — ala­kuljon intéző bizottság, amely valódi gazdája lehet a tó­nak és a tájvédelemnek. Természetesen nem újabb „sóhivatal” létrehozásáról van szó, hanem arról, hogy résztvevők, az anyagi ré­szesedést a. létesítés, fenn­tartás tényleges gazdasági érdekeit is biztosítsák. Keresik Tolna Szépét! A KISZ Tolna megyei Bizottsága e hét vasárnap­ján — szeptember 2-án — Szekszárdon két heyen, a Korzó Áruház előtt és a Ba­bits Mihály Megyei és Vá­rosi Művelődési Központ melletti területen rendezi meg szünidő búcsúzitató ren­dezvénysorozatát, a Vaká­ciózárót. A délután háromtól kez­dődő programösszeállíltás- ban minden jelenlegi, le­endő vagy volt iskolás megrtalótja a neki itetsző szórakozását. Ugyanis, a Korzó Áruház előtti sza­badtéri színpadon fél négy- (től bemutatja műsorát a Randori kaszkadőrcsoport, melyet népzenei hangver­seny és táncház követ. Eb­ben az időben a másik színhelyen pedig Poetisch Lajos, nemzetközi sakk- nagymester itant élmény­beszámolót és harminctáb­lás szimultánt játszik a je­lentkezőkkel. A rendezvény ezenfelül kínál még pol- beat műsort, számítógépes játékot, KRESZ- és görkori- versenyt, de csereberét is. A Vakációzáró kétségkí­vül legizgalmasabb esemé­nye, a mosft első alkalom­mal meghirdetett szépség- verseny lesz. A rendezők keresik Tolna Szépét! En­nek érdekében már 15 órá­tól a Korzó Áruház előtti színpadon korhatárra való tekintet nélkül várják mindazon lányok és asszo­nyok jelentkezését, akik kedvet és esélyt éreznek e megtisztelő cím elnye­résére. Egy fettétel van: az indulni kívánók fürdő­ruhát hozzanak magukkal. Az egész délutánt betöl­tő program utcabállal zá­rul a Korzó Áruház előtt. OL VAST AM A véleményezésről Vagy ha így jobban tetszik: a minősítésről. Nem akarok elébe vágni a dolgoknak, hiszen ígér­hetem, foglalkozunk a jövőben ezzel a kérdéssel hosz- szabb cikkekben is, még sokszor. Azért írom ezt a néhány sort, hogy eloszlatni segítsek egy, sajnálatos módon, néhány emberben még föllelhető félreértést. Miről van szó? Arról, hogy az adott munkahely (terület) szakszervezeti illetékes szervei megbeszélik a munkaterület gazdasági vezetőjével azt, hogy mi a vé­leményük munkájáról. örömmel írhatom, hogy a gazdasági irányítók több­sége örül ennek, még a kritikai megjegyzésektől sem ódzkodik, hiszen a jövőt illetően hasznosak lehetnek azok. őket viszont nem értem — és hellyel-közzel találkoz­hatni velük —, akik nemhogy örülnek a minősítésnek és az azt megelőző beszélgetésnek, hanem egyenesen sértőnek találják. Pedig annak kell örülni, míg az emberek szemtől szembe mondják meg a véleményüket. Ennek örüljünk, mert ez még akkor is jobb, ha kritikus, mint a hát- mögött elhangzott „féldicséret”. — igy — Forgalomkorlátozások Tolna megye területén szeptember 7-ig a követke­ző forgalomkorlátozások lesznek. A 6-os számú út egy sza­kaszán híd javítás miatt fél­pályás útlezárás és 20 kilo- méter/óra sebességkorlátozás van. Ezen a területen fény­jelző készülék irányítja a forgalmat. Ugyancsak a 6-os úton, Szekszárd határában, az új Sió híd építése miatt van forgalomkorlátozás egy rö­vid szakaszon. Itt 40 kilo- méter/óra a megengedett se­besség. Az 55. számú úton egy 300 méteres szakaszon a híd állaga miatt rendeltek el félpályás lezárást és 40 ki- lométer/óra sebességet. A 63. számú úton aszfalt­szőnyeg-terítés és útszélesí­tés folyik. 40 kilométer/óra sebességkorlátozó tábla las­sítja a forgalmat. A 61101. számú simontor- nyai bekötőúton építkezés miatt teljes útlezárás van egy 200 méteres szakaszon. A forgalom terelőúton törté­nik. A 6017. számú: Dombóvár —Nak—Lápafő út mintegy 6 kilométeres szakaszán út­padkát építenek. Emiatt munkahelyi elkorlátozással találkoznak az erre közleke­dők. Az 5113. számú: Szekszárd —Decs—Várdomb úton felü­letbevonás miatt munkahe­lyi elkorlátozás van. Ugyancsak munkahelyi el­korlátozás van érvényben a 65155 számú várongi bekö­tőúton, ahol aszfaltszőnye­get terítenek. Az 5112. számú: Duna­szentgyörgy—Fadd—Szek­szárd utat továbbra is tel­jesen zárva tartják a meg­sérült Sió-híd miatt. Terelőút a 6-os úton át. A MERKUR kocsiátvételi sorszámai Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 844 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 98 Trabant Lim. (Bp.) 24 481 Trabant Lim. (Győr) 24 001 Trabant Combi (Bp.) 8 209 Trabant Combi (Győr) 4 025 Wartburg Lim. (Bp.) 12 885 Wartburg Lim. (Győr) 7 412 Wartburg de Luxe (Bp.) 17 543 Wartburg de Luxe (Győr) 10 239 Wartburg de Luxe tolótetős (Bp.) 3 785 Wartburg Tourist (Bp.) 7 135 Wartburg Tourist (Győr) 2 515 Skoda 105 S (Bp.) 8 658 Skoda 105 S (Győr) 6 849 Skoda 120 L (Bp.) 15 957 Skoda 120 L (Győr) 11 490 Skoda 120 GLS (Bp.) 994 Lada 1200 (Bp.) 31669 Lada 1200 (Győr) 10 472 Lada 1300 S (Bp.) 12 382 Lada 1300 S (Győr) 4 481 Lada 1500 (Bp.) 12 195 Lada 1500 (Győr) 3 937 Lada Combi (Bp.) 5 748 Moszkvics (Bp.) 13 439 Polski Fiat 126 P (Bp.) 19 630 Polski FIAT 126 P (Győr) 6 777 Polski FIAT 1500 4 526 Dacia (Bp.) 21 122 Zastava (Bp.) — 6 175 „Csőbe húzott” lakat, avagy védekezés a kalapácsos be­törők ellen. Fotó: G. K. "NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon-16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRAS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Téijeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalok­nál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. V» Lakat a csőben

Next

/
Oldalképek
Tartalom