Tolna Megyei Népújság, 1984. szeptember (34. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-18 / 219. szám
1984. szeptember 18. Képújság 5 Labdarúgó NB II Ml lesz veled Dózsa 7 Salgótarján — Szekszárdi 4-1 (2Birkózás Szeptember 15—16-án Miskolcon rendezték meg az ifjúsági szabadfogású birkózók 1984. évi országos bajnokságát. A megyénk színeit képviselő Visnyei Attila, a Dombóvári VMSE birkózója a 48 kg-os súlycsoportban indult, és végeredményben ezüstérmes helyezést szerzett. Salgótarján, 3000 néző. V.: Pádár. Salgótarjáni BTC: Szabó — Nagy, Juhász I., Zi- monyi, Babcsán — Balga, Földi (Urbányi a 80. percben), Lipták — Oláh, Kovács. Gyöngyösi. Edző: Ha- ász Sándor. Szekszárdi Dózsa: Horváth — Szabó, Hahn (Lauer az 54. percben), Weit- ner II., Somodi — Varga, Dienes, Weitner I. (Kniesz a 63. percben) — Megyeri, Kovács B., Tóth. Edző: Kovács István. Nagy iramban kezdett a hazai csapat. Az 5. percben Földi kapott jó átadást középen, s mivel nem fogták, betört a 16-oson belülre, majd 10 méterről a bal alsó sarokba helyezett. 1-0. A 7. percben Gyöngyösi két csel után lőtt 16 méterről — Horváth biztosan védett. Két perccel később Gyöngyösi jobb oldali szögletét Kovács fejelte kapura, de Somodi a gólvonalon mentett. A 13. percben Varga jobb oldali beadását Szabó remek vetődéssel mentette az ötösön Tóth elől. A 15. percben Horváth elütötte a labdát Földi lába elől, a tarjám játékos feldobta magát és a játékvezető 11-est ítélt. Gyöngyösi büntetője a bal kapufáról vágódott a hálóba. 2-0. A 21. percben Varga jobb oldali beadását Kovács B. lőtte 14 méterről centiméterekkel kapu mellé. A 30. percben tűzijáték a Dózsa kapuja előtt: Földi közeli lövését Horváth bravúrral kiütötte, majd a védők mentettek. Két perccel később a bizonytalankodó szekszárdi védők között Gyöngyösi megszerezte a labdát és 14 méterről leadott lövését Horváth ismét jó érzékkel mentette. A 43. percben Gyöngyösi 20 méteres nagy erejű lövését öklözte a mezőnybe a lila-fehérek kapusa. Szünet után az 52. percben Megyeri 18 méteres lövése kerülte el a a jobb alsó sarkot. A következő percben Tóth bal oldali beadását Szabó a gólvonalon mentette a berohanó Dienes elől. Az 54. percben • Nagy került óriási gólhelyzetbe, de 8 méteres lövését Horváthnak sikerült szögletre ütnie. A szögletet Gyöngyösi ívelte be. Kovács I. lefejelte a labdát, és Földi 3 méterről senkitől sem zavartatva helyezte hálóba a labdát. 3-0. Az 56. percben ismét Kovács I. fejelte le jól a labdát, amit Földi kapott, de a középpályás 10 méteres lövését ezúttal védte a dózsások kapusa. A 66. percben Kovács I. 20 méteres szabadrúgását védte a lila-fehérek portása. A 69. percben Gyöngyösi szögletét az állva maradt védők között Juhász I. fejelte a kapuba. 4-0. A 79. percben szép hazai támadás révén Kovács I. keresztbe ívelt labdáját Földi kapásból, 18 méterről alig lőtte el a jobb sarok mellett. A 84. percben Megyeri remekül ugratta ki középen a csereként beállt Lauert, aki biztosan lőtte kapuba a labdát. 4-*l. A 87. percben Kovács B. éles szögből leadott nagy lövését hárította Szabó. Nyolcvan percen keresztül sziporkázó játékot nyújtottak a hazaiak, óriási fölényben játszottak az ener- váltan futballozó, sok hibát elkövető Dózsa ellen. A hazaiaknak szinte minden sikerült, míg a lila-fehérek hibát hibára halmoztak. A Dózsa együttesében csak Horváth kapus nyújtott elfogadható teljesítményt. Teke NB I Megizzadt a bajnok BKV Előre—Dombóvári Spartacus 5:3 (5208:5205). Nagy lendülettel kezdett mindkét csapat. Az első játékrész végén minimális, két- fás előnyt szerzett a Spartacus. A második fordulóban élményszámba ment a két ifjúsági játékos — Pete és Péter — küzdelme. A dombóvári csapatnál Péter Zoltán 899 fás teljesítményével •méltán aratott vastapsot a szurkolók körében. A hajrában óriási küzdelemben, végig fej-fej mellett haladt a két csapat, s végül az utolsó percben szerzett háromfás előnnyel nyerték a találkozót a vendégek. összességében a tekesportág igazi nagy csatáját vívta a két együttes, amelyben Fortuna istenasszonya ezúttal a bajnok BKV Előrét jutalmazta meg két ponttal. A Dombóvár pontszerzői: Tarsoly 902, Péter 899, Mándli 871 fával. így kellett volna 1. Hamburg—Leverkusen 1-1 Z 2. Frankfurt—Kaiserslaut. 1-1 z 3. Düsseldorf— Braunschweig 4-1 1 4. Mannheim—Bielefeld 0-0 z 5. Vfb Stuttgart—Bremen 1-3 2 6. FC Köln—Uerdingen 1-5 2 7. Bayern MünchenDortmund 1-0 1 8. Mönchengladbach— Bochum 4-3 1 9. Shalke 04—Karlsruhe 3-1 1 10. Atalanta—Internazlo. 1-1 z 11. Avellino—Róma 0-0 z 12. Verona—Napoli 3-1 1 13. Lazio—Fiorentina 0-1 2 +1 Milan—Udinese 2-2 X A megyei labdarúgó-bajnokságért Nagymányok-Dombóvári Vasas 1-7 öt forduló után már csak az Atomerőmű SE újonc csapata veretlen a megyei labdarúgó-bajnokságban. A vasárnapi forduló gólgazdag mérkőzései sorozatban szállították a meglepetéseket. Ezek élére a Nagymányoki Brikett SE hazai, súlyos veresége kívánkozik a Dombóvári Vasastól. A területi bajnokságból kiesett brikettgyáriak saját közönségük előtt 7-1-es vereséget szenvedtek! Ügy tűnik, magára talál a Tamási, ezúttal Majosról vitték el a két pontot Németh Miklós edző „fial”. A Pannónia, vereségével, három helyet zuhant a táblázaton. Vendégsiker született Bátaszéken is, ahol az Aparhant nagy küzdelemben bizonyult jobbnak egy góllal. A Hő- gyész „kiütötte” ellenfelét, a Kocsolát: a MEDOSZ újonc gárdája 6-2-re nyert. Németkér is megszerezte őszi első győzelmét, az Ozora elleni 1-0-lal. A DVMSE nehéz küzdelemben tartotta otthon mindkét pontot a lelkes Du- naföldvárral szemben, míg a Tengelic Junkuncz vezérletével „lelépte” a szomszédvár Nagydorogot. Tevel—Atomerőmű SE 1-1 (0-0). Tevel, 200 néző. V.: Varga. Tevel: Szabó — Nagy I., Szentes, Nagy II., Nier — Barabás, Illés, Wei- dlnger (Bernáth) — Szőts, Csegezi (Csaba), Turbuk. Edző: Fláding János. ASE: Szlanyinka — Hanoi, Rácz, Sztanó, Szemán — Klopcsik 1., Kesztyűs, Klopcsik F. (Kiss) — Gyöngyösi, Sóthy, Vajer (Koller). Edző: Kővári István. Küzdelmes, nagy iramú találkozó — igazságos pontosztozkodással. G.: Tur- buk, illetve Szemán. Jók: Nier, Weidinger, illetve Rácz, Klopcsik I., Gyöngyösi, Sóthy. Németkér—Ozora 1-0 (1-0). Németkér, 600 néző. V.: Stumpf. Németkér: Pirgi — Balogh, Balázs, Wolf, Mukli — Muck (Szalai), Mozsár, Rompos — Herman, Lacza, Fazekas. Edző: Fülöp István. Ozora: Pokorny — Varga, Porga, .Veng, Jámbor — Nádasdi, Dobos, Dolles II. (B. Varga), Sárközi, Dölles 1., Sz. Kovács (Nagy). Edző: Dudás József. A hazaiak mellett a nagyobb akarás döntött. G.: MuCk. Jók: Wolf, Herman, Lacza, illetve Varga, Porga, Jámbor. Dombóvári VMSE—Duna- földvár 2-1 (1-0). Dombóvár, 300 néző. V.: Krómer. DVMSE: Dobos — Zádori (Péter), Horváth, Havasi, Magyar — Bognár, Lakos, Nagy — Iván, Banai (Ughi), Jakab. Edző: Újvári Kálmán. Dunaföldvár: Hajor — Tuska, Tímár, Varga, Princz — Farkas, Takács (Molnár), Sipos — Fröhlich, Szabó, Varjas. Edző: Tímár Dezső. A helyzeték kihagyásával önmaga számára tette nehézzé a mérkőzést a\ hazai gárda. G.: Nagy (11-esből), Horváth, illetve Szabó (11- esből). Jók: Bognár, Horváth, Nagy, Havasi, illetve Farkas, Sipos, Szabó. Tamási—Bonyhádi Pannónia 3-1 (1-1). Majos, 150 néző. V.: Sajgó. Tamási: Ba- nász — Répási, Bóta, Liesz- kovszky, Bazsonyi — Sandi, Végh, Varga — Gergely, Rab, Verbóczky (Lencsés). Edző: Németh Miklós. B. Pannónia: Miklós — Kajtár, Wei- szenburger, Szőts, Kiss — Schaadt, Osoboth, Heidecker (Guth) — Kirchner (Incze), Bonyai, László. Edző: Guth András. A korán tíz főre olvadt vendégcsapat kulturáltabb játékával rászolgált győzelmére. A 32. percben Végh kiállítva. G.: Sandi 2, Verbóczky, illetve Csoboth (11-esből). Jók: Lieszkovszky, Sandi, Verbóczky, illetve Miklós. Dombóvári Vasas—Nagy- mányok 7-1 (3-0). Nagymá- nyok, 150 néző. V.: Lubas- tyik. Dombóvár: Szalai — Kovács, Engert, Csatári, Fekete I. — Horváth (Nagy), Lamm, Tóth-Bagi — Fazekas, Szieber,. Kollmann (Vi- tuska). Edző: Horváth György. Nagymányok: Oláh — Szedeli, Ecker, Czárth, Kovács — Nagy, Gyékényesi (Verese), Barabás — Galló, Link (Lőrincz), Bakó. Edző: Kozma József. A hazaiak enerváltan, minden elképze-' lés nélkül játszottak — a Vasas akár nagyobb különbséggel is nyerhetett volna. G.: Fazekas 2, Fekete I., Szieber, Tóth-Bagi, Nagy, Csatári, illetve Galló. Jók: Tóth-Bagi, Fazekas, Fekete I., Engert, Szieber, illetve a hazaiaknál senki. Aparhant—Bátaszék 1-0 (0-0). Bátaszék, 300 néző. V.: Takács. Aparhant: Schan- czenbacher — Heidecker, Wáger, Sármány, Wirth — Kulcsár, Kolompár (Flaskár), Sebestyén — Darabos, Gecző, Pusztai. Edző: Réder János. Bátaszék: Boros — Lados, Anszló, Takács, Tóth (Gayer) — Pál, Szabó, Horváth Nagy Béla (DVMSE) büntetőből lőtt gólt a Dunaföldvár ellen — Fazekas (Mezei), Orosz, Fodor. Edző: Üjvári István. Szerencsés góllal, de megérdemelten nyert a vendégcsapat. G.: Darabos. Jók: Kulcsár, Darabos, Gecző, Sebestyén, illetve Horváth, Anszló, Lados. Hőgyész—Kocsola 6-2 (4-2). Hőgyész, 250' néző. V.: Kovács. Hőgyész: Stölkler — Nier, Sándor, Banász, Gré- nus — Banai (Stefán), Bősz, Bus — Váli, Pál, Böhm (Magyar). Edző: Kerekes Ágoston. Kocsola: Agócs — Tóth I., Czeglédi, G. Kiss, Fábián — Kövécs (Szűcs), Tóth II., Porcsa — Botos, Kocsis, Gombita (Tress). Edző: Kardos György. Szünet után a hőgyésziek nyomasztó mezőnyfölényben játszottak. G.: Váli 3, Banász, Gré- nus, Bőthm, illetve Kocsis, Tóth II. Jók: Nier, Bus, Bősz, illetve Kocsis, Tóth II. Tengelic—Nagydorog 4-2 (2-1). Tengelic, 200 néző. V.: Farkas. Tengelic: Benizs — óberlender, Nagy, Bíró, Tóth II. — Papp, Dénes, Matus (Barabás, Tóth III.) — Töricht, Éberling, Junkuncz. Edző: Becze István. Nagydorog: Molnár — Harsány i (Kisgyörgy), Éger, Kulcsár, Sörös — Honti, Miklós, Gut- tengéber — Sáringer (Kapás), Szabó, Virág. Edző: Kirchner István. Sok kidolgozott hazai helyzet — megérdemelt győzelem a lelkesen küzdő dorogiak ellen. G.: Junkuncz 3, Barabás, illetve Sáringer, Virág. Jók: Óberlender, Bíró, Dénes, Junkuncz, illetve Honti, Miklós. A lapunk mai számában megjelent labdarúgó-tudósításokat írták: Becze István, Fekete László, Gaál István, Klein Márton, Lőrincz Antal, Méhes István, Mercsényi Gyula, Orbán Lajos, Szűcs Imre, Túrós József, Zerza József, Zwick Jakab, Zwick Antal. A sportoldalakat összeállította: Fekete László sportrovatvezető. Asztalitenisz Pata Teréz bravúrja A teljes hazai élmezőny rajithoz állt a hért, végén Szolnokon megrendezett Tisza Kupa országos aszitalitenisz ranglista versenyen. A Tolnai VL népes versenyzőgárdával képviseltette magát, s az elért eredmények jónak mondhatók — egyes esetekben meghaladták az előzetes várakozásokat. Az ifjúsági egyéni versenyszámban Pata Teréz szereplését kísérte megkülönböztetett figyelem. A tolnai szakosztály első számú ifjúsági versenyzője ezúttal felülmúlta önmagát. Már a verseny kezdetén aátható volt, hogy kitűnő formában van a fiatal versenyző. A későbbiek során is tartotta ezt a formáját, és némi meglepetésre megszerezte az első helyet az ifjúságiak korosztályában. A felnőtt egyéni versenyszámban Bolvári Ildikó és Bolvári Katalin került a nyolcaddöntőbe, ahol a sorsolás szeszélye folytán egymás ellen kellett játszaniuk. Ebből a küzdelemből Katalin került ki győztesen, s került az elődöntőbe. A döntőbe jutásért folyó mérkőzésen Szabó Gabriellától szenvedett vereséget, így végeredményben Bolvári a 3. helyen végzett. A felnőtt párosok küzdelmében a Balogh Ilona — Bolvári Ildikó kettős hírnevéhez méltóan szerepelt. Jó formában és jó játékkal küz- döitték be magukat a döntőbe, ahol azonban 2:1 arányú vereséget szenvedtek az Ur- bán — Szabó párostól. A két napos versenyt értékelve megállapítható: a tolnai versenyzők többsége jó formában versenyzett, bizakodással várhatják a soron következő NB I-es fordulókat. Többek között a szeptember 19-én, szerdán Tolnán sorra kerülő vidéki rangadóit, a Tolnai VL — Kanizsa Bútor mérkőzést. Eredmények NB I: Vasas—Csepel 3-0, Zalaegerszeg—FTC 3-1, MTK-VM— Videoton 0-0, O. Dózsa—Tatabánya 1-0. Békéscsaba—Pécsi MSC 2-1, Haladás—Debreceni MVSC 1- 0, SZEOL AK—Eger 0-0, Rába ETO—Honvéd 1-0. NB II: Siófok—Dunaújváros 2- 2, Szolnok—Bakony Vegyész 6-0, Volán SC—Kazincbarcika 4- 1, Nagykanizsa—Keszthely 3-1, Tapolca—Vác 1-3, Diósgyőr—Baja 3-0, Ózd—22. sz. Volán 2-2, Nyíregyháza—Sopron 3-1, Hód- gép Metrlpond—Debreceni Kinizsi 0-1. Területi bajnokság: Mohács— K. Rákóczi 0-2, Sellye—Pécsi VSK 2-1, Komló—Űjpetre 2-1, H. Táncsics—Siklós 1-2, Bóly—Szigetvár 3-2. Megyei ifjúsági bajnokság: Németkér—Ozora 10-1, B. Pannónia—Tamási elmaradt, Nagymányok—D. Vasas 3-2, Tevel— Atomerőmű SE 6-0, Hőgyész— Kocsola 6-1, Bátaszék—Aparhant 2- 1, DVMSE—Dunaföldvár 10-0, Tengelic—Nagydorog 12-1. Körzeti bajnokság: Madocsa— Gerjen 0-6, Györköny—Pak II. 3- 3, Pusztahencse—Bölcske 2-1, Kajdacs—Simontornya 0-5, Pállá—Alsótengelic 1-4, ifi: 1-3, Du- naszentgyörgy—Tolnanémedi 5-0, ifi: 7-0, Báta—Izmény 1-0, ifi: 2- 2, TAÉV SK—Kakasd 2-2, ifi: 3- 0, Tolna—Alsónána 1-0, ifi: 5- 1, Sió?é»árd—Bonyhádvarasd 2-0, Bogyiszló—öcsény 0-5, ifi: 1-1, Zomba—Kéty 4-3, ifi: 5-0, Cikó—Harc 4-0, Ifi: Cikó—Fadd 0-11, Kaposszekcső—Regöly 6-2, Závod—Iregszemcse 1-1, Szakály —Kisvejke 2-3, Ifi: 0-3, Döbrö- köz—Kurd 6-0, ifi: 3-0, Szakcs —Gyönk 1-3, Nak—Attala 1-3. Bajnoki táblázatok NB l l. Csepel 4 3 — 1 7-3 6 2. Ferencvános 4 3 — 1 8-5 6 3. Bp. Honvéd 4 3 — 1 4-2 6 4. Videoton 4 2 1 1 7-5 5 5. Pécsi MSC 4 2 1 'll 4-2 5 6. Rába ETO 4 2 1 1 5-5 5 7. Debrecen 4 2 — 2 5-4 4 Tatabánya 4 1 2 1 5-4 4 Zalaegerszeg 4 1 2 1 5-4 4 10. Eger 4 1 2 1 2-4 4 11. Békéscsaba 4 2 — 2 4-7 4 12. MTK-VM 4 1 1 2 5-4 3 13. Vasas 4 1 1 2 4-5 3 14. Ü. Dózsa 4 1 — 3 3-5 2 15. Haladás 4 1 — 3 2-4 2 16. SZEOL AK 4 — 1 3 1-8 1 NB 11 1. Vác 8 7 — 1 22- 5 14 2. Volán SC 8 6 1 1 19- 9 13 3. Szolnok 8 5 1 3 19- 9 11 4. Salgótarján 8 3 4 1 10- 5 10 5. D. Kinizsi 8 4 2 2 15-12 10 6. Hódg. Metr. 8 3 3 2 «- 6 9 7. Ózd 8 3 3 2 14-14 9 8. Siófok 8 4 1 3 11-14 9 9. Nyíregyh.* 8 6 — 2 18- 9 8 10, Keszthely 8 4 — 4 14- 9 8 íl. N.kanizsa 8 2 3 3 13-15 7 12. Dunaújv. 8 2 3 3 6-10 7 13. Kazincbarc. 8 2 2 4 9-14 6 14. B. Vegyész 8 2 2 4 5-15 6 15. Diósgyőr* 8 4 1 3 17-12 5 16. Sopron 8 1 3 4 8-13 5 17. Szekszárd 8 2 1 5 9-18 5 18. Baja 8 1 2 5 6-15 4 19. 22. sz. Volán 8 1 2 5 12-23 4 20. Tapolca 8 — 2 6 6-14 2 • Négy-négy büntetőpont levonva. TERÜLETI BAJNOKSÁG 1. Siklós 5 5 — • 12- 7 10 2. K. Rákóczi 5 4 — 1 11- 6 8 3. PVSK 5 3 1 1 10- 3 7 4. Komló 5 3 — 2 14- 6 6 5. Paks 5 3 — 2 10- 7 6 6. Mohács 5 2 2 1 6- 4 6 7. Szigetvár 5 3 — 2 10- 9 6 8. Mázaszászv. 5 2 1 2 9- 7 5 9. Bonyhád 5 1 2 2 7- 5 4 10. Sellye 5 2 — 3 4- 8 4 11. Csurgó 5 1 2 2 9-14 4 12. Nagyatád 5 1 2 2 9-15 4 13. Bóly 5 1 1 3 7-11 3 14. Kisdorog 5 1 1 3 5- 9 3 15. H. Táncsics 5 — 2 3 5- 9 2 16. ÜJpetre 5 1 — 4 5-13 2 megyebajnoksag Felnőttek: 1. D. Vasas 5 4 _ 1 18- 5 8 2. DVMSE 5 3 1 1 12- 5 7 3. Hőgyész 5 3 1 1 10- 9 7 4. B. Pannónia 5 3 1 1 10- 7 7 5. Tevel 5 2 2 1 10- 6 6 6. Tengelic 5 3 — 2 16-13 6 7. ASE 5 1 4 — 9- 6 6 8. Tamási 5 2 2 1 12-11 6 9. D.földvár 5 1 3 1 6- 5 5 10. Aparhant 5 2 1 2 8- 8 5 11. N.mányok 5 1 3 1 9-12 5 12—13. Bátasz. 5 2 — 3 8-11 4 12—13. Németk. 5 1 2 2 8-11 4 14. Ozora 5 1 — 4 7-11 2 15. Kocsola 5 1 — 4 7-20 2 16. Nagydorog 5------5 4-17 — I fjúságiak: L Tevel 5 5 — — 19- 2 10 2. Tamási 4 4 — — 24- 1 8 3. N.mányok 5 4 — 1 29- 8 8 4. Tengelic 5 3 1 1 23-14 7 5. Bátaszék 5 3 1 1 15-14 7 6. Aparhant 5 3 — 2 13-10 6 7. DVMSE 5 2 1 2 23-10 5 8. B. Pannónia 4 2 1 1 17- 9 5 9. Ozora 5 2 1 2 15-15 5 ML D. Vasas 5 1 2 2 18-11 4 ld. Hőgyész 5 2 — 3 13-12 4 12. Németkér 5 1 2 2 12-21 4 13. D.földvár 5 1 1 3 3-22 3 14. Nagydorog 5 1 — 4 11-20 2 16. Kocsola 5 — — 5 6-34 — 16. ASE 5 — — 5 1-30 —