Tolna Megyei Népújság, 1984. szeptember (34. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-15 / 217. szám
V, * . • «v"./ IO %PÜJSÁG 1984. szeptember 15. Gerő János: Lélekvesztőn Emléktábla-avatás - Az íróhetek IRODALOM • Az öregedés kegyetlen dolog. A testi gyengülésen túl a szellem elhalványulása is döbbenetes. Csupán azt az emléket itartja meg az agy néhány erre hivatott cellája, amit fontosnak ítél. A régi történetek azonban verekednek egymással, mind fontosabbnak tartja magát a másiknál. Jönnek, és újra meg újra felvillannak a jelenetek, beszélgetések, gondolaitszik- rák, amelyek pem hagyják nyugodni az embert. Mikor melyik erősebb, az kívánkozik ki az író Holla alól. Így vagyok én most Indiával. Hiszem, legalábbis jelenleg, hogy jelentős állomás volt életemben. S talán az volt, talán nem... Feltámadnak a képek, jönnek a párbeszédek, mint valami színes filmen. Döbbenten tapasztalom: ezeket mind megírtam már! Mégis, egy furcsa esemény még mindig gyötör. Ha leírom, bizonyára megkönnyebbülök. Pedig egy kis semmi, közönséges történet az egész. o A ladik, ami nem kevés pénzért fuvaroz bennünket Bombayből Elefanta szigetére, nem nagyobb, mintegy kis átkélőhajó a Dunán, a Hapci vagy a „hót törpe” bármely tagja. Természetesen a tenger zajosabb és élénkebb, bármennyire öbölben vagyunk is. A sirályok háromszor akkorák, mint otthon, s a hullámok a szélcsend ellenére kétméteresek. A sirályok jajonganak, a tenger csapásai kemény, mély hangúak. A habzó víz tizenöt méterre félszalad a parton, és morgó morajlással figyelmezteti az emberiséget: ne bízza el magát! Húszán llehetünk a- lélekvesztőn. Európaiak haitan-he- ten, a többiek sötétebb bőrűek. Mi elég szabadon beszélünk magyarul, (azaz a magyart megcsúnyító zsargonban), ezért embernek kell lenni a talpán, aki meg akarja érteni a mi, egyetlen világnyelvhez sem hasonlítható beszédünket, amit ráadásul elferdítettünk. Azért ferdítjük el, mert titokban van bennünk egy félelem: hátha mégis értő fülekre talál beszédünk. Ezért a pénz: dohány, a rendőr: kíber, a beszéd hadova — de minek folytassam? Üjságírók vagyunk, újságokat képviselünk, ezt a fajta beszédét ismerni kell. fgy többszörös a védettségünk. Ha magnóra vennék véletlen a kurzusunkat, aligha fejti meg a legmodernebb számítógép is. A tenger egyébként gyönyörű, végtelen, amint azt írni szokták. Állandóan hullámzik, és kék is, legalábbis a közelben. Távolabb zöld, azután szürkés, és valahol a látóhatár alján ráborul az ég, színtelenül, mintha vége se lenne. Óceán. Elefanta szigetére megyünk tehát, amiről nem sokat tudunk. Elefanta (Harapura), a hindu kultúra fontos műemléke. Barlangszobrai 200— 700 között készültek. Siva isten minden funkciójában látható itt, a jó és a rossz megtestesítőjeként, az eső, a tűz, a termékenység, az alvilág istenségének a képében, és még ki tudná felsorolni, hány formában?! Az írásos ismertetők szerint Elefánténak a portugálok keresztelték el a szigetet, akik egy hatalmas elefántszoborral .találták szembe magukat, amikor partra szálltak. A barlangszobrok nagy része nincs épségben, de nem az idő éltté meg. A portugál katonák rajtuk gyakorolták a céllövészetet. Különösen az orrok, fülek, női mellek le- lövését kedvelték. S van még valami: a barlangok mélyén édesvízű tavak, ameilyek Bombay víz- szükségletének nagy részét ellátják. Érdekes világ, különös világ. .. A 'lélekvesztő halad, ötven kilométer a távolság mindössze. Másfél órás út ez mégis. És a helybeli lakossággal nem tudunk szót érteni. A hírekkel ellentétben kevesen tudnak angolul, éppen ezért szemlélgetjük a velünk szemben ülő európai családot. Az egyik lány lehet Olyan tizennyolc éves, a húga tizenhat. Még az anyuka is szépen tartja magát, Szabó Pali bátyám szerint még „nem verte ki az ág a szemét”. Vagyis szemrevaló még mindig. Az apa se idős még, de valahogy szemre se lehet venni, mert nem néz a szemünkbe, lehetőleg hátat fordít nekünk. Akárhányszor meg akartunk ereszteni egy kedves angol megszólítást, ő mindig nézi a vizet, mintha éppen onnan akarna erőit meríteni. Félúton feladjuk a küzdelmet. Mi, férfiak, a nőket bámuljuk, persze csak úgy .yl’art pour Tart”, mert mit tehet áz emberfia egyebet egy ilyen lélekvesztőn? Az európai család mégis egyre jobban érdekel bennünket. Az anyuka narancsot őszit (itt ez a legolcsóbb gyümölcs), de a hindu kísérőjüknek soha, egy darabot sem nyújt. Nekünk viszont, talán az apuka idegenkedésének ellensúlyozásaként, igen. Természetesen el is fogadjuk a gyümölcsöt, majd visz- szakínáljuk, hiszen -tudjuk, Európában tél van, vitaminhiány, ezt kell enni, ha már itt járunk. Csakhogy az apukának ez semmiképpen nem tetszik, s nem éntjük, miért. A feleletet megkapjuk öt percen beliül. A családfő ugyanis „éneklő” pesti stílusban váratlanul megkérdezi : — Maguk, ugye magyarok? Egyszerre vágjuk rá: — Magyarok vagyunk! Majd én következem egy kaján kérdéssel: — Honnan jöitt rá, uram? — Maguk magyarul beszéltek. . . Ez bizony igaz volt. Ott, a nagy óceán vizén, szerény kis rokonsággal dicsekvő nyelvünkön szólítgattuk és pirongattuk, majd ugrattuk egymást. S lám, értő fülekre talált szóváltásunk. Sőt, az apuka, változatlanul éneklő modorban háromtagú delegációnk vezetőjére mutatva így folytatja: — Maga ismerős nekem! — Maga is nekem — feleli kollégánk. Nem akarok visszaélni az olvasó türelmével, tehát máris közlöm az eredményit: Kiderült, hogy a mistert Kene- dynek hívják, de pesten nem ezen a néven dolgozott a Pesti Izé című vicclapnál. S melyik fővárosi újságíró ne ismerné legalább látásból a másikat? A család persze a száját tátja, mert egyetlen kukkot sem értenek magyarul. Éppen ezért a papa szabadon, tele szájjal meséli, miképpen került az „örök köd birodalmába”, vagyis Angliába. Negyvenhét karácsonyán jobbnak látta a Duna-partot a Themze-parittal felcserélni. Londonban paprikacsárdát nyitott kétszer két négyzetméter területen. A kinti magyarok között elterjedt a parányi magyar csárda neve, és aki csak tehette, meglátogatta a műintézményt. Így lett a kicsinyke üzletből hússzor húsz méteres, majd százszor száz négyzetméteres. Akkor változtatott nevet újdonsült ismerősünk, s lett Kenedy. Azután nősült be egy angol családba. Az após Anglia egyik jelentős szállo- daiparosa. Így fiadzott a parányi paprikacsárda több jövedelmező szállodát, lenhajú feleséget és két leánygyerekeit, akik már eilég szemreva- lóak. Most a szabadságukat töltik — mármint a saját maguk által engedélyezett szabadságot. Az apuka közben vált néhány szót a családtagokkal. Nyilván azt magyarázza, kik- mik vagyunk. Azután felteszi a kérdést utánozhatatlan, fölényes képpel: — Melyik szállóban laknak? Én közlöm vele: — A Tadzs Mahalban. Meglepődik. — Melyik emeleten? Megmondom. Erre hebegni kezd. — Az a legdrágább rész. Azt még a magamfajta üzletember sem engedheti meg magának Bombayban. Tehetünk mi erről?..-. Igyekszünk megmagyarázni, hogy mi az indiai kormány vendégei vagyunk. — De tudomásom szerint maguk nincsenek olyan jóban! — mondja Mr. Kenedy felháborodva. Mert az mégiscsak disznóság az ő szemében. hogy mi szebb és drágább lakosztályban lakunk, mint kis családja. A párbeszéd után kínos csend következik. Majd ismerős. és már elhunyt újságírók után érdeklődik egykori hazánkfia. A hajó utasainak az arcát egyébként érdemes figyelni. Alighanem sok nyelvet értő közönségünk van. de teljes biztonsággal kijelenthető, hogy egyetlen szót sem értenek ebből a különös társalgásból. Ha feltennénk a kérdésit: ugvan mondanák már meg. miféle nvelven cseréljük ki a gondolatainkat, aligha találná el valaki. A kérdésekre kapott válaszok után Kenedy úr arca sem kevésbé csodálkozó, mint a közönségé. Hiszi is, meg nem is, hogy a kérdezett újságírók valóban jól vannak és dolgoznak — már amelyik az emberi természet törvényei szerint meg nem halt közben. Az 1970-es évek elején Mr. Kenedy még ott tart, hogy bíróság e’é állítják. aki haza mer látogatni. Hiába nyugtatjuk meg: ha apját-anvjárt nem ölte meg, és betöréses lopásért nem körözik, nyugodtan Magyarországra jöhet, ment a fonit- sterlingént különbül szolgálják ki, mint minket „bennszülötteket”. Néz ránk, mint a hülyére. Biatosan tudom, érzem, nem hiszi, amit mondunk. Még talán az is megfordulhat a fejében, hogy titkosrendőrök vagyunk, hogy ilyen „vonalasán” beszélünk. Közben a hajó ringat, és engem enyhe hányinger kerülget. Kikötés előtt pedig Kenedy úr még egyszer remeke’, Megkérdezi, hogy Indiából tovább utazunk-e, vagy megyünk hazafelé. S miután a legtermészetesebb hangon közö’jük: tovább megyünk Cev'onba, rosszallóan rázza a fejét: — Oda? Látták itt eat a nyomort? Ugye borzasztó?! Ceyloban ennek többszörösét fogják tapasztalni... Mi Burmába megyünk. Q A szigeten, Harapurán viszont kárpótoltak mindent a majmok. Feledtettek bosszúságot. vitát, félreértést. A sziget közeoén kis vendéglő álL Körülötte a fákon majomcsaládok ugrálnak, sürgősödnek. Egészen közel merészkednek, nem bántja őket senki, ők voltak Siva isten játszópajtásai is. mint az a szobrokból kiderül. Aki teheti, földimogyorót dob a majmoknak. Kenedy úrral itt találkozunk utoljára. A lányaira kiabál angolul: — Ne dobjatok nekik any- nyit! Pocséklás! A lányai azonban nem fogadnak neki szót. Ez némiképp nyugtató... A Margitszigeti Nagyszállóban, az egykori Palatínusban szerdán az IGÉ-it idézték egy emléktábla avatásával, amelyet Cseres Tibor Kossuth-díjas író lleplezett le. Méltatta az IGÉ-t, idézte föl az IGE margitszigeti napjait. Az emléktáblát a Művelődési Minisztérium, a Fővárosi Tanács és a Művészeti Alap nevében a Danubius Hotels, a Margitszigeti Nagyszálló mostani gazdája állította. A Danubius Hotels, a hivatalos szervek ezzel nemcsak az irodalmat becsülték meg, hanem olyan egyesület előtt rótták le tiszteletüket, amelyre ma is elevenen emlékezünk. Az IGE a legjobb, a legtalálóbb szórövidítések közé tartozik. Az írók Gazdasági Egyesülete volt, a szép szóval, az igével foglalkozóké. 1932-ben alapították, elnöke Pakots József, akiről József Attila bravúros négysoros alkalmi verset írt: „Kezdetben volt Pakots, aztán lön az IGE, köztünk ő a kapocs, azért jöttünk ide.” „Történelmileg az IGE a Margitszigeten egy reális nemzeti feladatot fogalmazott meg, amikor a terjeszkedő fasizmus ellen felemelte a szavát” — összegzi M. Pásztor József „Kezdetben volt Pakots” — Az IGE-íróhetek krónikája című, az emléktábla avatásakor dedikált könyvében. krónikája ,, Kezdetben volt Pakots” AZ IGE-ÍRÓHETEK KRÓNIKÁJA 1932-1936 M. Pásztor József könyvének címlapja GY. L. A Margitszigeti Nagyszálló egykori képe Rejtőzködő hírességek Az írói álnevek világa Egy írói névsort közlünk. íme: Dalma. Füstfaragó, Homonmai, Lator György, Nyesi, Örömfi Vidor, Pöhögei Kiss Pál, Sólyom Sándor. Ezeknek az íróknak az életrajzát azonban hiába keresnénk az irodalmi lexikonokban, bizony egyetlen sorra sem lelnénk. A nyolc író ugyanis egyetlen költő: Petőfi Sándor, aki — mint tudjuk — eredetileg még csak nem is Petőfi, hanem Petrovics Sándor volt. Mi a különbség Pöhögei Kiss Pál meg Petőfi és Petrovics között? A Pöhögei Kiss Pál álnév, a Petőfi viszont magyarosított, hivatalosan fölvett név; egyébként a Petrovics pontos megfelelője, mert a Petrovics a szlávban Péteri it jelent, a Pető a Péter becézett alakja. Amikor tehát a költő alkalomszerűen a humoros Füstfaragóval jegyezte cikkét, álnevet használt. Elrejtőzködött. Az irodalmi világ talán leghíresebb rejtezkedő- je Traven volt, akiről csak holta után derült ki, hogy kicsoda igazából: német író, aki Mexikóban élt. Az efféle titkolózás, az álnevek használata eléggé gyakori és fölöttébb érdekes. Az álneveknek évszázadok óta megvan a maguk törvényszerűsége, erre is elmondhatjuk, hogy nincs új a nap alatt. Évszázadok óta. De hát mióta használnak egyáltalán álnevet az írók? E szokás a humanizmus korában kezdődött. Az első nagy magyar költőt, aki még latinul írt, nem is emlegetjük máshogy, csak Janus Pannoniusként, holott eredeti neve Csez- miicei János. A Janus Pannonius tehát valójában hamis név, álnév. A pseudonym, vagyis az álnév sokféle lehet. A metonomázia a valódi név más nyelvre való sima, szó szerinti fordítása. Petőfi Sándor neve ebből a fajtából való. noha az övé — ismételjük meg — nem álnév; nagyon furcsa volna a Petrovics nevet igazinak, a Petőfit, a végső, a hivatalos, tudatosan választott nevet pedig álnak, parókanévnek tartanunk. A 16— 17. században nagyon gyakori volt az eredeti nevek latinra való fordítása. így lett Juhász Péterből Melius, ami szó szerint ugyanazt jelenti. Az álnév másik formája a játékos betű- rejtvény. Nos kér példa: -4-y; ssssy. Megfejtése: Kereszty. illetve Négyesy. A következő álnévfölvételi mód az anagramma, a betűcsere. A leghíresebb anagrammati- kus név Voltaire-é. Ügy hívták: Arouet T e •Teune. Némi szabadossággal ebből alakította ki a Voltaire-t, nem is emlegetjük másként. minden irodalomtörténetben Voltaire-ként szerepel. A palindrom a valódi név megfordítása: Ady — Yda. Gerő Mór — öreg Rom. Szójátékkal alakította ki álnevét Marki Sándor történész Marquis Jean d’Orrá. A Jean d’Or egyébként szó szerint Arany Jánost jelent, Arany és Petőfi levelezésében elő is fordul ez a tréfás, játékos fordulat, Márki Sándor valószínűleg onnan merítette az ötletet, vagy legalábbis eszébe jutott a Jean d’Or-szó- játék. Az írói álnévválasztásnak még számtalan módja, formája van, de most már hagyjuk a tudományoskodást, inkább soroljunk föl néhány olyan kisebb-nagyobb világhírű külföldi vagy híres magyar írót. akii álnéven alkotott. Charles Didkenst ma Charles Dickens- ként ismerjük, ám a maga korában nálunk is álnéven adták ki regényeit. Irta: Boz. Dickens legkisebb öccsét, Augustust, tréfásan Mosesnek hívta Charles — Goldsmith A wakfieldi plébános című regénye főhősének legkisebb fia neve után. Augustus ezt a nevet félreértette, Boznak mondta, s Charles Dickens aztán első regényeit ezen a néven — ezen az álnéven — jelentette meg. André Maurois francia író eredeti neve Émile Herzog volt. Írói nevét az első világháború frontvonala közelében húzódó kis faluról, — Maurois-ról vette föl. Keresztnevét fronton elesett unokatestvérének, Andrénak emlékére választotta. Hans Ballada, a német regényíró álnevét a Grimm-testvérek egyik meséjében szereplő lovacskának. Faliadénak a nevéből kölcsönözte. Anna Segherset eredetileg Netty Reilingnek hívták. Az írónő mű- vészettörténész-ihallgató volt az egyetemen, s Rembrandt tanítványa, Seghers annyira csodálatba ejtette, hogy egyik korai novellájának főhősét róla nevezte el, aztán később ő maga is ezt .a nevet választotta. Makszim Gorkijt Peskovnak hívták, a Gorkij (Keserű) ugyancsak álnév, méghozzá beszédes álnév — a szegény, ágról- szakadt író miiként is írhatott volna másként, ha nem keserűen. Keserű volt az élete, az álnév szinte magától adódott. Ha már az orosz irodalomnál tartunk, följegyzésre méltó, hogy a mi Arany Jánosunk tucatnyi álneve közit egy orosz is szerepelt: Akakievics Akaki, Gogol, A köpönyeg című elbeszélésének a főhőse. (A köpönyeget ma is Arany fordításában olvassuk.) Az álnevek használatának a divatja, sőt olykor — azonos nevek esetében — a szükségessége a humanizmus korától egészen napjainkig él. Nagy László első verseit F. Nagy Lászlóként jegyezte: az F. a Felsőiszkázi rövidítése volt. Később az F elmaradt, s F. Nagy László Nagy László lett. GYŐRI LÄSZLÖ
