Tolna Megyei Népújság, 1984. szeptember (34. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-15 / 217. szám

1984. szeptember 15. Képújság 3 Gondolatok a városkörnyéki településrendszerről IV. A megye településfejlesz­tésének az a szakasza, amely a 60-as évek közepétől a megye városhálózatának lét­rehozásáig, illetve a város- környéki településrendszer kialakulásáig terjedt, lezá­rult. A folyamat elemzése sok érdekes tanulsággal szolgálhat. A nagyarányú átrendeződést — mint láttuk — azok az objektív ténye­zők határozták meg, ame­lyek a magyar társadalom­ban lezajlottak: A termelési mód változása, a szocializ­mus alapjainak lerakása. Ez a szakasz — az ipari mun­kahelyek megnövekedett sze­repe és a népesség mobilizá- lódása folytán — egyrészt látványosan gyors fejlődést eredményezett, másrészt fe­szültségek forrásává vált. Válságba került a hagyomá­nyos településrendszer, mert nem elégítette ki a megvál­tozott életmódú ember igé­nyeit. Ma annak vagyunk szemtanúi, illetve cselekvő részesei, hogy a megye lakos­sága megváltozott életmód­jának megfelelően hogyan formálja saját képére tele­püléseit. Ha a folyamat di­namikáját vizsgáljuk, szem­betűnő, hogy a 60-as évek­ben a népesség mobilizáló- dása és az erőgyűjtés zaj­lott. Az iparban elhelyezke­dett emberek tömeges lakó­helycseréjére, a városiasodó településekre költözésére a hetvenes évek elejétől került sor. Valamennyi várossá fej­lődő településünkre jellem­ző, hogy a kezdeti időszak­ban a környező települések­ről beáramló népesség a kertes-családi házas formá­kat részesítette előnyben. Ezek a lakások magukon vi­selik az előző generációk íz­lés- és életmódjegveit, hi­szen családi összefogással, legtöbbször több generáció befogadására épültek. Na­gyok, kényelmesek, sokszor túlméretezettek. Arra is al­kalmasak, hogy a családok folytassák a régi életmód bi­zonyos formáit. A családi házas lakónegyedek lehető­séget kínálnak az állattar­tásra és kertművelésre. A hetvenes évek közepé­től fokozatosan kezdett túl­súlyba kerülni a tömbösített, a városiasabb jelleget adó emelt szintű építkezés. Ebben az irányított építési kedvez­ményrendszer is közreiát- szott, de az úi városi “lét­mód körvonalai is meefo- galmazódtak. Űj épülettípus is kialakult, amely átmenet a családi és tömbház között. Ebből a 2—3 szintes sorház­típusból valamennyi váro­sunkban egész utcasorok épültek. „A népesség tehát keresi a kisvárosi életmód­nak leginkább megfelelő la­kástípust. Miközben a váro­siasodó települések szélein új lakónegyedek nőttek ki a földből, a központok lerom­lottak, slummosodási folya­mat kezdődött. Általában jellemző, hogy a legnagyobb tömeget befogadó lakásállo­mány a városok peremrésze­in épült fel, ugyanakkor az üzlethálózat és a hivatalok a régi városközpontban, ta­lálhatók. Nem lenne teljes a kép, ha a városkörnyéki népes­ség beáramlását csak a mun­kahelyváltozással magyaráz­nánk. A tanácsok, iskolák, tsz-ek körzetesítése, illetve egyesülése, a kisközségek rossz alapellátása szintén eb­be az irányba hat. Egyre többen építenek a városok­ban olyanok, akik a környe­ző termelőszövetkezetekben dolgoznak, tehát kifelé in­gáznak. A figyelmes szemlé­lődő megfigyelheti azt is, hogy egy-egy kistelepülésről érkezők igyekeznek egymás közelében, egy utcában, egy lépcsőházban lakáshoz jutni. De csoportképző erő lehet az azonos munkahely is. Egy- egy ipari üzem közelében elsősorban az ott dolgozók igyekeznek a házhelyeket felvásárolni. A volt járási székhelyek várossá fejlődését csak, mint az egész tájegység átrende­ződési folyamatát lehet meg­ragadnunk. A lezajlott fo­lyamatban sok a hasonlóság, az egyes városok ennek el­lenére más-más utat futot­tak be. Dombóvár és Bony- hád kedvezőbb ipari háttér­rel indult, mint Tamási. Me­gint más erők segítették vi­lágra a megye „atomváro­sát”. Az azonban minden városunk esetében nyilván­valónak látszik, hogy csak a vonzáskörzete integrálásával láthatja el új funkcióját, az urbanizálódott népesség egy­re növekvő igényeinek, szük­ségleteinek kielégítését. Vá­rosaink ilyenformán minél inkább különböznek kör­nyezetüktől, annál elvá- laszthatatlanabbak lesznek tőle. Hiszen átveszik a kör­nyező kistelepülések azon funkcióit, amelyeket maga­sabb szinten képesek ellátni, más funkciókat viszont a községek vállalnak maguk­ra. Az elmúlt években vá­rossá avatott települések köz­vetlen vonzáskörzetébe már el is indult valami. Megfi­gyelhető, hogy a korábban stagnáló, elnéptelenedő fal­vakban felpezsdült az élet. Üj utcasorok nyíltak, felújít­ják a régi lakásokat, köz­művek épülnek. A vonzás- körzet falvai azonban — amellett, hogy kertvárosi la­kóhellyé alakulnak — átve­hetik a szabad'dős funkciók egy részét is. Üdülőkörzetek, hobbikertek, parkerdők, horgásztavak stb. létesítésé­vel szolgálhatják a pihenés és a kisegítő gazdaságok igé­nyeit. Figyelemre méltó az az az egyre elmélyülő kapcso­lat is, amely a városok mű­velődési házai és a vonzás- körzetük hagyományőrző cso­portjai között kialakult. Ezek a megállapítások, ked­vező jelenségek egyelőre csak a városok szűkebb von­záskörzetére érvényesek. Megfigyelhető az is, hogy a városoktól távolodva egyre inkább csökken a kistelepü­lések népességmegtartó ere­je. A járások megszüntetése után formálisan kialakított városkörnyékek határai túl nyúlnak azokon a pontokon, amelyeken belül egy-egy kis­település még az adott vá­ros integrált részévé válhat. Ezeken a településeken a népesség további csökkené­sére is számítanunk kell. Megoldást talán a nagyköz­ségek erőteljesebb fejleszté­se, az urbanizálódás szem­pontjából fehér foltnak szá­mító területek felzárkózta­tása hozhat. Azt is számí­tásba kell vennünk, hogy napjainkban megszűnőben van az iparnak — mint egyedül meghatározó ténye­zőnek — a településfejlődés­re kifejtett hatása. Megfi­gyelhető, hogy az ipar mel­lett más ágazatok is előse­gíthetik az urbanizálódási folyamatot. A magas műsza­ki színvonalon gazdálkodó, üzemszerű termelést folytató, kvalifikált szakembergárdá­val rendelkező mezőgazdasá­gi üzemek ilyen hatását ma már senki sem vonhatja két. ségbe. Tolna megye települé. seinek új rendszerbe szerve­ződése tehát elkezdődött. A biztató ígéretek mellett sok még az ellentmondás és a megoldásra váró feladat. Ezek közül csak a legfonto­sabbakat érintettük. Nem esett szó olyanokról, mint az elöregedő falusi környezet egyre feszítőbb szociális gondja, vagy a túlzsúfolt, drága és kultúrálatlan tö­megközlekedés. A településfejlesztés most induló új szakaszában — a városok meglévő belső gond­jainak csökkentése mellett — az arányosabb területfej­lesztés látszik célravezető­nek. Az összetartozó terüle­tek fejlesztésének átfogó, re­gionális terveit még akkor is el kell készíttetnünk,' ha megvalósításának jelenleg nincsenek meg a feltételei. Az a tapasztalat, hogy a fa­lusi és kisvárosi lakosság a kulturált élet feltételeinek megteremtéséért fokozott anyagi áldozatvállalásra is hajlandó. (Vége) DR. LÁSZLÓ PÉTER Sárpilis alapellátása A .. " szállítson kisebb mennyiséget is Az utóbbi időben kiemelt feladat a kistelepülések jó ellátása. Nem véletlenül tűzte tehát napirendjére a decsi községi tanács végrehajtó bi­zottsága társközségük, Sár. pilis kereskedelmi ellátottsá­gát. A Bátaszék és Vidéke Áfész adott jelentést a végre­hajtó bizotságnak. A jelen­tésből kitűnt: Sárpilisen egy vegyesbolt biztosítja a község alapellátását. Tavaly össze­sen 4 535 000 forint volt a forgalma. Idén, az első félév­ben 2 074 000 forint forgal­mat könyvelhettek el. A vegyesboltban tavaly egész évben 3 909 000 forint értékű élelmiszert értékesítettek. Idén az első félévben 2 074 000 forint forgalom volt élelmiszerből. Tavaly egész évben 156 ezer forint értékű ruházati cikket vásároltak a boltban, idén az első félév­ben 80 ezer forint értékű ru­hanemű kelt el. A számok azt mutatják, hogy a bolt forgalma csök­kent. A félévi forgalomcsök­kenést elsősorban az áruel­látásban jelentkező nehézsé­gek okozták. A boltban első­sorban élelmiszert, élvezeti cikkeket, háztartási vegyi árukat árusítanak. Az első kettőből jó volt az ellátás. Az édesipari áruk kínálata kimondottan jó volt, a sava­nyúság ’ választéka viszont esetenként nem volt kielé­gítő. A különböző élvezeti cikkek választékával sem volt különösebb probléma. A háztartási vegyi áruk közül több termék esetében volt átmeneti hiány. Nem volt kielégítő például az ellátás aerosolos rovarirtókból és festékárukból. A vegyesipar- cikk-forgalom csökkenésén túl gondot jelentett, hogy olyan termékek hiányoztak tartósan a készletből, mint a zománcedény, a szeg. Az élelmiszerek közül a legkritikusabb termékek — a tej és a kenyér minősége ja. vult. Ez viszont nem jelenti azt, hogy tej és tejtermék mindig kapható volt. A .tej­es tejtermék-ellátást zavarta és zavarja a gyakori kereslet­hullámzás, de gondot jélen- tett a szállítás is. A tej- és tejtermék-szállítás rendszer­telen időben történt. A vég­rehajtó bizottság nem fogadta el a Tejipari Vállalat ma­gyarázatát: meghibásodik a gépjármű, a rakodó, vagy a gépkocsivezető késve érke­zik. A vb-tagok egyértel­műen kérték a bátaszéki áfészt, haladéktalanul tár­gyaljanak a Tejipari Válla­lattal a késői szállítások meg­szüntetése érdekében. A községben szinte igény szerinti a húskészítmény­ellátás. A sárpilisi vegyesbolt hetente általában 60—80 kiló húskészítményt értékesít. A boltvezető a vb-ülésen elmondta: az árubeszerzést nehezíti, hogy a nagykeres­kedelmi vállalatok az áru­csomagokat nem bontják meg. A kis forgalmú boltban pedig sem igény, sem lehető, ség nincs arra. hogy egyfajta áruból száz darabot tartsa­nak. A végrehajtó bizottság a. felszólalóval egyetértett, és határozatban kérte fel az áfész vezetőit, hogy vegyék fel a kapcsolatot a nagyke­reskedelemmel annak érde­kében, hogy a jövőben egyes árucikkeket szükség esetén kiszerelve, kisebb mennyi­ségben is szállítsanak. HÉTRŐL I ! I ffisTJ H^BhÍRREI hírről Miről írtunk az elmúlt héten? Szeptember 8., szombat: Autóólak és egyéb közlekedési furcsaságok. — A fia­talok lakáshelyzete Tolna megyében. Szeptember 9., vasárnap: Tolna megye búzatermesztésének 1984. évi tapasztalatai. — Bejárók — nemcsak munkában. Szeptember 11., kedd: Gondolatok a vá­roskörnyéki településrendszerről. — Autók, motorok műszaki vizsgája. Szeptember 12., szerda: A KISZÖV kül­döttközgyűlés Szekszárdon. — Oldalössze­állítás a dohányzás ártalmasságáról. Szeptember 13., csütörtök: Mit jelent népművelőnek lenni? — Eredményes mun­kát végez a műszergyár. Szeptember 14., péntek: Pakson meg­kezdődött a III. atomtechnikai szimpozion. — Szedik a burgonyát, kombájnolják a napraforgót. Nem mostohatestvér A héten is, azt megelőzően is, sokat foglalkoztunk valamilyen formában a te­lepülésrendszer átrendeződésével. Megál­lapíthatjuk, hogy a jelek szerint, az új forma kiállta az idők próbáját, a város- környék, mint olyan, jól bevált, a kisköz­ségek társulása pedig egy-egy nagyobbhoz nemcsak kívánatos, hanem hasznos is volt. Hogy ellenpélda is akad ez utóbbira, kétségtelen, de egyáltalán nem a rossz tapasztalatok a jellemzőek. A kisközségek legnagyobb gondja a tár­sulás előtt a pénzhiány volt. No nem a la­kosak voltak szegények, hanem a falu. Jellemző volt ráujk, amit egyszer egy ta­nácsi vezető szájából hallottam, nem min­den keserűség nélkül: „Gazdag lakosság, szegény tanács.” „ Való igaz, abból a pénzből, amely egy- egy néhány száz lelkes község tanácsának rendelkezésére állt, vajmi keveset lehetett tenni, sőt, a kevésnél is kevesebbet. Most már egyre több helyen gyakorlat: az összes pénzt, amely a közös tanács ren­delkezésére áll, egyik évben az egyik he­lyen, másik évben a másik településen használják föl. Így aztán már lehet ötről hatra jutni. Aki nem hiszi, járjon utána, például a Bátaszékhez társult községékben. Kié az úttest 7 Kétségkívül mindenkié, akár két, akár négy, vagy sok keréken közlekedik rajta, akár az „apostolok lován”. Ellenben nem mindenütt és nem minden időben. Hová is lennénk, ha az úttesten való közlekedésnek nem lennének szabályai? Így is elég sok gondot okoznak azok a felelőtlen emberek, akik ezeket a meglé­vő szabályokat semmibe veszik. A járművezetőkről amúgy is elég szó esik, most beszéljünk a gyalogosokról, már csak azért is, mert az utóbbi időben egyre több a baj velük. Szekszárdnál maradva, van a városnak néhány ominózus pontja. Egyik ilyen az, ahol képünk is készült, a volt vasboít és a Garay-szálló Széchenyi utcai, hátsó ka­pubejárata között. Hajmeresztő, amit néhány gyalogos pro­dukál itt, akár van forgalom az úttesten, akár nincs. Jelen esetben volt. Az ered­mény elszomorító. Nem igaz, hogy bárkinek olyan sürgős az útja, hogy nem tud ötven méterrel to­vábbmenni, ahol kijelölt gyalogos-átkelő­helyet vagy éppen jelzőlámpát talál. Apropó, jelzőlámpa. Magam voltam ta­núja annak, amikor egy középkorú hölgy a piros lámpa ellenére, jó közepes jármű- forgalom idején, átment az egyik gyalog­járdáról a másikra, gumik és fogak csi- korgatása és nyomdafestéket nem tűrő megjegyzések közepette. Egy békésen várakozó meg is jegyezte: „Asszonyom, ennek emberhalál lehetett volna a vége”. Mire a válasz: „No és, nem a magáé". Ilyen is van. Most mondhatnám, szigo­rítsuk az ellenőrzést, de végül is nem le­het, s nem is kell minden ember mellé egy rendőrt állítani. Ha valakinek negy- ven-ötven éves koráig se nőtt be a feje lágya, az amúgy is így reagál: „No és, nem a magáé”. _ Eladók versenye nem tesz? Olvastam a pénztárosversenyről is a hé­ten, s őszintén gratulálok a győzteseknek, sőt, mindazoknak, akik kiérdemelték, hogy részesei lehessenek a nemes vetélkedés­nek. Amikor betévedek vásárolni valamely önkiszolgáló boltba, döbbenettel vegyes csodálattal nézem a fürge kezek tulajdo­nosait, s nem értem, hogyan bírják ezt az idegfesztíő és nem kis fizikai megerőlte­tést jelentő munkát hosszú órákon keresz­tül. Nem tagadom azt se, hogy magam kis­sé „elidegenedettnek” tartom ezt a fize­tési és blokkolási formát, de tudva, hogy ez célszerű, ez gyors és mindannyiunk ér­dekét szolgálja — elfogadom. Hanem fölötli'k* bennem egy kérdés: nem lehetne valamiféle „eladói versenyt” is szervezni? No nem úgy, hogy össze­gyűjtjük a bolti eladókat vagy vendéglői felszolgálókat és azt mondjuk nekik: most pedig udvariasságból fogtok versenyezni. Nem úgy, mert akkor olyan udvarias lesz valamennyi, mint egy-egy kisangyal. Ha­nem valahogyan a mindennapi munka közben. Volt egy idő, amikor az ellen a felszó­lítás ellen hadakoztunk, hogy „tessék kér­ni”. Ugyanis nem kérni akartunk-akarunk, hanem vásárolni. De hol van már ez az idő? Nem kell hadakozni, mert nagyon sok helyen, nem kevés eladó még a „tes­sék kérni”-ig sem ereszkedik le. Sőt, mo- lesztálásnak veszi, ha a „kedves” vevő éppen a pult legtetejéről óhajt megtekin­teni valamit, s érte nem hajlandó saját maga felmászni a pult legtetejére, hanem az eladót terheli vele. Nagyon gyorsan hangsúlyozom, mielőtt bárki is rágalmazási pert indítana elle­nem: Tisztelet a kivételnek! Mert van ki­vétel, nem is kevés, de még mindig több az olyan, akikről az előbb beszéltem. Hogy a vevő se szent? Haj aj, de meny­nyire nem az. No, de valahol, valamikor mindenki áll a pult másik oldalán is. Tehetséges fiatalok Gyalogos okozta a balesetet, s ő is lett a sérültje, a szekszárdi Széchenyi utcában Részlet a kiállításból Lesz még alkalmunk bővebb értékelés­re is, a dolog jelentősége miatt azonban a figyelemfölkeltő hírünk után, most be­jelentjük: Tegnap a szekszárdi Munkás- otthon kiállítótermében ünnepélyes kere­tek között megnyílt a szakszervezeti ifjú­sági napok irodalmi-iinűvészeti pályázatá­ra beérkezett pályaművek kiállítása. A beérkezett művek tehetségről tanús­kodnak a pályázók részéről, no de ne vág­junk a dolgok elébe, amint előbb írtam, most csak a tényközlésre szorítkozunk. A kiállítás október 15-ig lesz nyitva, napon­ta 10-től 18 óráig. LETENYEI GYÖRGY 01310101000148

Next

/
Oldalképek
Tartalom