Tolna Megyei Népújság, 1984. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-14 / 190. szám

1984. augusztus 14. rtÉPÜJSÁG 5 Labdarúgás Előkészületi mérkőzések Világbajnokság! Indulj! Bárdos György, aki ma már kétszeres világ- és három­szoros Európa-bajnok, a kecskeméti világbajnokságon 1978-ban különösen díjhajtásban remekelt. Szekszárdi Dózsa—Máza- szászvári Bányász 5-0 (3-0). Szekszárd, 300 néző. V.: Odor. Szekszárd: Horváth I. — Szabó, Hahn, Weitner II. (Horváth II.), Somodi — Varga (Kniesz), Kovács B. (Dienes), Kresz (Kiss), Weit­ner I. — Megyeri (Suba), Lauer (Tóth). Edző: Kovács István. Mázaszászvár: Bálint (Pál) — Czár, Kólya, Mag- lódi, Komáromi — Lőrincz (Csoboth), Agócsi, Guth, (Banizs) Hódosi (Németh) — Dunai, Beke. Edző: Róth Antal. A második percben Kovács B. jobb oldali pon­tos beívelését Somodi az ötösről a léc alá fejelte. 1-0. A 11. percben Kresz—Kovács Az Országos Ifjúsági Csa­patbajnokságot az Újpesti Dózsa stadionjában rendezte a MASZ. Az „A”Jkategóriás szakosztályok, a megyék és Budapest versenyszámonként 3 fős induló létszámmal kép­viseltették magukat csapa­tonként. Tolna megye válo­gatottját szekszárdi dózsás és dombóvári atléták alkot­ták. A kétnapos verseny erede­tileg tervezett programját az első napi zápor miatt telje­sen át kellett alakítani. A 15—18 évesek — négy évjárat — legjobbjai színvonalas küz­delmet vívtak az érmekért és a további helyezésekért. Kitűnően szerepelt Kovács László (Sz. Dózsa) a 10 km-es gyaloglásban. Már az első B. adogatás végén Kovács B. remek cselsorozat után, közelről a kapu közepébe „csőrözte” a labdát. 2-0. A 20. és a 25. percben kima­radt hazai akció után a fél­idő eredményét a 40. perc­ben Kovács B. állította be. Weitner I. indította Somo- dit, a balhátvéd elhúzott, be­adását Megyeri hátraj átszőt- ta és Kovács B. 17 méterről nagy erővel vágta a háló­ba. 3-0. A 65. percben Weit­ner I. indította Kisst, aki 18 méterről, kapásból a hosszú­sarokba bombázott. 4-0. A 75. percben Weitner I.—Kiss —Tóth volt a labda útja, Tóth beadását Dienes a jobb alsó sarokba helyezte. 5-0. A felkészülési időszak ele­jén Mázaszászváron elszen­vedett 2-1-es vereségéért időnként ötletes játékkal visszavágott a Dózsa együt­tese. Nagydorog—Cece 3-2 (2-1). Cece, 100 néző. V.: Kovács. Nagydorog: Molnár — Har- sányi, Kisgyörgy, Kulcsár, Ignácz I. (Haszeg) — Honti, kilométeren az élre állt, és végig vezetve, biztosan győ­zött. Mayer Ildikó (DVMSE) a női magasugrásban, beál­lítva egyéni csúcseredményét, ezüstérmet szerzett. Aranyjelvényes ifjúsági eredményt produkált továb­bá három dózsás ugró — Boldis István és Benizs Sán­dor hármasugrásban, Baráti Tünde távolugrásban. Nagy­szerű új megyei ifjúsági csúcseredményt ért el a ser­dülőkből álló 4x100 méteres váltó is. Eredmények: Férfiak: 100 m: Bencze Sándor (Sz. Dózsa) 11,65. 200 m: Bencze Sándor (Sz. Dózsa) 23,20. 10 km gya­loglás: 1. Kovács László (Sz. Dózsa) 47:02,2. 4x100 m-es váltófutás: Tolna megye vá­okok miatt abbahagyta az aktív sportolást. Az ifjúsági csapattal továbbra is Szie- ber József, a serdülőkkel Horváth Géza foglalkozik. Az egyesület elnöksége által meghatározott cél: dobogón végezni, az első három hely egyikének megszerzése. Eh­hez a szükséges feltételeket is biztosítja szakosztályunk részére bázisszervünk, a Láng Gépgyár. Az augusztus 19-i rajtig összesen nyolc edző- mérlkőzést játszunk. Találko­zunk az Alsónána, a Mágocs, a Mázaszászvár, a Marcali, a Harkány és a Kaposvári Vasas együtteseivel. további javulását remélik az őszi idényben. Sétagaloppnak az 1984—85. évi bajnokság sem ígérkezik a ikocsolaiak számára sem. A tavasszal szerepelt stan­dard gárdájukból Bessenyei kapus és két csatár, Zámbó, valamint a házi „gólgyáros” Fazakas kivált. Helyettük igazolták Porcsát Kaposszek- csőről, Takácsot pedig a Dombóvári Vasasból. Szá­mítanak a leszerelő Tóth és Balaskó játékára az őszi idényben. Az edzéseket a be­takarítási munkálatok miatt Guttengéber (Szabó), Kollár (Kovács S.) — Micskei (Ko­vács P.), Miklós, Sörös (Ka­pás. Edző: Kirchner István. A helyenként túlzottan ke­ményen küzdő hazaiakkal szemben nem alakulhatott ki jó játék. G.: Harsányi, Honti, Guttengéber, illetve Kocsis 2 (mindkettőt 11-es- ből). Kocsola—Szakcs 2-1 (1-0). Szakcs, 100 néző. V.: Hor­váth. Kocsola: Takács — Tóth, Czeglédi, G. Kiss, Vá- czi — Szűcs (Právics), Fá­bián, Tóth-Bagi (Kövécs) — Tress, Porcsa, Karsai. Edző: Kardos György. A határta­lan lelkesedéssel játszó ha­zaiak nehezen adták meg magukat. G.: Kövécs, Fábi­án, illetve Hangya. Dunaföldvár—Paksi SE 2-1 (félbeszakadt). Paks, 300 néző. V.: Király. Dunaföld­vár: Dunai I. — Tuska, Du­nai II., Varga, Princz — Farkas, Sipos, Lóga, Hor­váth — Szabó, Molnár. Ed­ző: Timár Dezső. PSE: Tóth — Stumpf, Kiss, Rezicska, logatottja (Horváth Gyula, Csirzó Antal, Benizs Sándor, Boldis István, mind Sz. Dó­zsa) 44,79 mp. Új megyei ifjúsági csúcs! (Régi: 45,1 Sz. Dózsa — Puch, Zsemberi, Wallacher, Böde) 1979. Ma­gasugrás: Bíró Péter (Sz. Dózsa) 193. Távolugrás: Benizs Sándor 641, Horváth Gyula 641, Csirzó Antal 637 (mindhárom Sz. Dózsa). Hár­masugrás: Boldis István 13,46, Benizs Sándor 13,42 (mind­kettő Sz. Dózsa). Diszkoszve­tés: Horváth István (Sz. Dó­zsa) 49,46. Nők: 300 m. gátfutás: Micskó Mónika (Sz. Dózsa) 49,03. Magasugrás: ... 2. Mayer Ildikó (DVMSE) 170, ... 5. Márton Andrea (Sz. Dózsa) 165. Távolugrás: ... 6. a késő esti órákban tartják. Eddig csak Attala ellen lép­tek pályára edzőmérkőzésen, a rajtig még találkoznak Szerényebb Az 1983—84. évi bajnokság­ban az előkelő negyedik he­lyen végzett a Teveli ME- DOSZ csapata. Mint megtud­tuk, ezúttal szerényebb a sportvezetés célkitűzése, mi­vel az elkövetkezendő új baj­noki évadban szívesen be­érnék az 5—8. helyek egyiké­nek megszarzésével is. A július 10-én heti három ed­zéssel megkezdett felkészülési munkát a felnőtt csapat ke­reténél változatlanul Fláding János irányítja. Az ifjúságiak edzéseit is ő vezeti, míg a serdülőkkel Wéber László foglalkozik. A tavasszal szerepelt lab­darúgók közül Zsók Antal Ismétel az Tavaly ősszel csupán 12 pontra. futotta az aparhanti tizenegy erejéből. Ezzel együtt be is soroltak akkor a sereg­hajtók táborába. Tavasszal Viszont remek, 70 százalékos teljesítménnyel fslküzdötték magukat a hetedik helyre. Nos, Aparhanton ez utóbbi teljesítmény megismétlésére törekszenek. Az új bajnok­ságban a 7—10. hely egyiké­nek megszerzését határozták meg célkitűzésként. A 16-os mezőnyben jó kö­zépcsapatként szeretnének majd zárni a jövő nyáron. Ennek érdekében július 16-tól szorgalmasan gyakorolnak. A szakvezetésben nem történt változás, a felnőtteknél Ré- dar János, az ifjúságiaknál Máté — Izsák, Blatt, Vörös — Balogh, Juhász, Szabó. Edző: Vábró József. A mér­kőzés szünetében hatalmas vihar tört ki, a lezúduló eső a pályát további játékra al­kalmatlanná tette. G.: Sza­bó 2, illetve Blatt. Dombóvári Vasas—Mágócs 5-2 (1-2). Mágocs, 150 néző. V.: Farkas. Dombóvár: Cset- neki — Kovács, Engert, Szieber, Csatári — Tóth-Ba- gi, Fazekas, Fekete I. — Fe­kete L., Horváth (Bodnár), Vituska (Nagy). Edző: Hor­váth György. Második fél­idei jó teljesítményével biz­tosan győzött a Vasas. G.: Tóth-Bagi 3, (egyet 11-esből), Fekete I., Fekete L., illetve Maroszin, Dunai. Atomerőmű SE—Tengelic 1-1 (0-1). Paks, 100 néző. V.: Niki. ASE: Szlanyinka — Szalai, Hanoi, Weisz, Kocs- máros — Kesztyűs, Sóthy, Klopcsik I. — Rohn, Bagdi, Klopcsik F. Edző: Kővári István. Csúszós talajú pályán két ellentétes félidő. G.: Klopcsik I., illetve. Éberling. Kovács László Baráti Tünde (Sz. Dózsa) 570. Gerelyhajítás: ... 6. Egyed Krisztina (DVMSE) 40,60. Dalmand, Szakcs és Lajosko- márom csapatával. A labda­rúgók szorgalma, lelkesedése biztosíték lehet az őszi jó szereplésre. a cél Tévéién Závodra igazolt. Két játéko­suk — Denkinger és Keresz­tes — katonai szolgálat meg­kezdése előtt áll. Csupán két új arc fedezhető fel a teve- lie'k keretében: Nagy Ger­gelyt Kisdorogról, Kriez Jó­zsefet a Kaposvári Gazdász- ból igazolták át. Így aztán zömmel a tavasszal szerepelt játékosokra alapoznak az új idényben is. Eddig a Kisvejke és a Závod csapata ellen lép­tek pályára előkészületi mér­kőzés során. A hátralévő idő­ben oda-visszavágós alapon találkoznak a Bonyhádi MSC és a Mázaszászvári Bányász területi bajnokságban sze­replő együttesével. Aparhant? és a serdülőknél László Fe­renc hetenként három gya­korlást vezényel. A tavasszal jól szerepelt gárda személyi állományában sem történt lényegesebb változás. Csu­pán László távozott el a Bonyhádi Pannónia csapatá­hoz. Három új játékos kap­csolódott be a felkészülési munkába: Wirth a Bonyhádi MSC-ből, Hampl a Szek­szárdi Dózsából és Flaskár a Bonyhádi Pannóniából „tette át székhelyét” Aparhantra. Az augusztus 19-i őszi rajtig a Hőgyész, a Bonyhádvarasd, valamint a Bonyhádi MSC együtteseivel oda-vi'sszavágós alapon hat előkészületi mér­kőzést játszanak. —fekete— Néhány nap választ el ben­nünket a VII. fogathajtó vi­lágbajnokságtól. Attól az eseménytől, amelyet a szak­emberek és a laikusok egya­ránt nagyon várnak. A nagy érdeklődést több ténye­ző is indokolja. Például az, hogy 1969 óta szinte minden más sportágat megelőző gyors fejlődésen ment ke­resztül a fogathajtás. A két évvel ezelőtti világbajnok­ság már látni engedte, hogy lezárult az az idő, amikor az elsőséghez elegendő volt csupán kettőben kiemelke­dőt nyújtani a három ver­senyszámból. Egy évtizeddel ezelőtt ugyanis még elég volt a terepversenyen és az akadályhaj fásban jó teljesít­ményt elérni az összetett bajnoki címhez. Ma már az előzőekkel egyenrangúvá vált, a bemutatás, illetve a díjhajtás is. Vizsgázik a háttér is Az eredményekben a ver­senyzést kiszolgálók egész sora is vizsgázik. Például a lótenyésztés minősége, a be­mutatásnál egész sor mester­ség, a maratoni hajtásnál a terepkocsi-készítés. Egyszó­val a fogatversenyzés mind­inkább olyan sporttá válik, ahol a versenyző tehetségén, a lovak alkalmasságán és a színvonalas edzői, me­nedzseri munkán kívül még számos feltételnek és sok ember áldozatkész munká­jának kell együtt lenni a si­kerhez. Kialakult a világbajnok­ság mezőnye. Negyvenhét fogat, tizenkettő nemzet képviselői állnak rajthoz. Angliából, Csehszlovákiából, Hollandiából, Lengyelország­ból , a Német Szövetségi Köztársaságból 5—5, az Amerikai Egyesült Államok­ból, Svédországból 4—4, Svájcból 2, Ausztriából. Dá­niából, Jugoszláviából 1—1 fogat érkezése várható. A Nemzetközi Lovas Szövetség adta lehetőséggel élve a ma­gyar színeket 9 hajtó kép.- viseli. Minden versenyző hat lo­vat nevezhet és ebből öt el­jöhet a világbajnokság szín­helyére. 235 fogat lovat kell tehát elhelyezni az újjávará­zsolt szilvásváradi istállók­ban. A benevezett lóvak szár­mazási lapjából kiderül, hogy a külföldi négyesekben 27 magyar tenyésztésű ló szerepel, ami a magyar ló- tenyésztést dicséri. A ver­senyző lófajták képe igen változatos, de vezet a holsteini és a lipicai. Esélyeink, kötelezettségeink Természetesen megkezdő­dött az esélyek latolgatása, a múlt felidézése is. Ami a jelent illeti: a nagy esélyes a holland Tjeerd Velstra. Ö az, aki tavaly minden olyan nemzetközi versenyen győ­zött, ahol elindult. Az idén három versenyen három győzelmet tudhat magáénak a kitűnően idomított holstei­ni lovai révén. Nyilatkozatá­ból tudjuk, hogy szándéka szerint Szilvásváradon sze­retné legyőzni a magyar hajtókát is. Elszántság dolgában a ma­gyarok sem állnak rosszul. Különösen javuló Juhász László teljesítménye. A kis­kunfélegyházi versenyző bi­zakodásának egyik oka, hogy rendbe jött egyik régi lova, Zöldász. A kockázatvállalás­ra hajlamos magyar ver­senyző az idei eredmény- listákon közel áll a holland­hoz. Idei pechsorozatát hazai pályán szeretné kiküszöböl­ni Bárdos György. Erősen bízik, hogy sorozatos gon­dok után végre jól együtt lesznek lipicai lovai. A ru­tinos Fülöp Sándor és a jó formába lendült Bálint Mi­hály mellett Muity Ferenc és Finta Gábor új összeté­telű fogatokkal kísérletezik, míg Bozsik Józsefnek ez lesz az első világbajnoksága. A paksi, a dombóvári, és a hortobágyi versenyek alap­ján Krizsán Sándor mezőhe- gyesi és Sipos Lajos döm- södi versenyzők harcolták ki a világbajnokságon való in­dulás jogát. Külön figyelmet érdemel a Mezőhegyesi Me­zőgazdasági Kombinát ele­gáns, egyöntetű Aldató—mo- niusz apáról féltestvér né­gyesfogata. A magyarok Pécsett készültek a versenyre, az összetartás, a hegyes-dombos terepen megoldott feladatok jól összekovácsolták a csa­patot. Egészséges szellemben győzelmet váró, a közhangu­latból fakadó pszichikai nyomás terhét ellensúlyozva várják a rajtjelet. Rajtra kész A rajtjel a festői környe­zetben létesített pályán hangzik el augusztus 17-én, 8.30 órakor a „A—I” ver­senyszám, a bemutatás meg­kezdésével. A verseny rendezői a pá­lyák és az akadályok kijelö­lésekor azt a célt tartották szemelőtt, hogy harmoniku­san ötvözzék a Bükk-hegy- ség nyújtotta természeti szépségeket és a gyors lép­tekkel fejlődő fogatkultúra által kínált élményeket. Hisszük, hogy a fogatsport­ban jártas 12 újságíró jó jós­nak bizonyult, amikor arra a kérdésre, hogy kié lesz az egyéni aranyérem, heten Bárdosra voksoltak, míg csa­patban valamennyien ma­gyar győzelmet vártak. Sokrétű munkát végeztek a szervezők és határidőre át­lagon felüli minőségben min­dent befejeztek. Várhatóan világhírnevet kap ezekben a napokban ez a bükki falu és vendégszerető lakossága. A versenyre érkezők az izgal­makat a Bükki Nemzeti Parkban tett sétákkal vezet­hetik le, ahol is sem a világ- bajnokság szervezői, sem a természetvédők nem állíta­nak különleges tilalomfákat, mert bíznak benne, hogy a látogatók értik és érzik, hogy pótolhatatlan értékek biro­dalmában járnak. — F. I. — Labdarúgó körkép (III.) Rajtra készül a megyebajnokság mezőnye Augusztus 19-én nyolc pályán felharsan majd a já­tékvezetői sípszó, megkezdődik a pontvadászat az 1984— 85. évi labdarúgó megyebajnokságban. A tizenhat csa­patos mezőny hetek óta szorgalmas edzésmunkával készül az őszi idény küzdelemsorozatára. Az együttesek fel­készüléséről, az új évadra megfogalmazott tervekről szá­molunk be. Erősödött a Dombóvári Vasas A telefonvonal túlsó végén Horváth György hallgatta vé­gig kérdéseinket, majd a piros-kékek félkészüléséről így nyilatkozott: — Tizenhét tagú játékos­keretünk július 9-én állt ed­zésbe. Hetenként öt edzést tartunk a bajnokság rajtjáig. Három új játékosunk van, velük erősödött csapatunk. Horváth Alsónánáról, Vituska Bátaszékről, Fekete pedig Hévízről igazolt hozzánk. Visszavárjuk az augusztus közepén leszerelő két labda­rúgónkat, Szálait és Koll- mannt is. A tavasszal szere­pelt gárdából egyébként csak Berta vált ki, aki családi Kocsola: „gólgyáros” nélkül Csak a nagyszerű tavaszi hajrájának köszönhette bent- maradását a Kocsolai Tsz SE együttese. A legutóbbi baj­nokságban a 13. helyen vég­zett csapat július 18-a óta heti három edzéssel készül az új idényre. A felnőtt együt­tesnél továbbra is Kardos György, az ifjúságiaknál pe­dig Tóth-Bagi László irá­nyítja a szakmai munkát. Az egyesület vezetése kettős célt tűzött a labdarúgók elé: egyrészt a 10—12. helyek egyikére várják a csapatot, másrészt a fegyelmi helyzet Kovács győzött 10 kilométeren P

Next

/
Oldalképek
Tartalom