Tolna Megyei Népújság, 1984. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-11 / 188. szám
1984. augusztus 11. 2 Képújság Az állandósult agresszió ellenére választásokra készül az ország Nicaraguái helyzetkép A nicaraguai államtanács újabb hét napot adott a Demokratikus Koordináció elnevezésű pártszövetségnek arra, hogy bejegyeztesse jelöltjét a novemberi választásokra. A jobboldali szervezet nyomban visszautasította a lehetőséget. A meghosszabbításról szóló hírt a Politikai Pártok Országos Tanácsának, a választási tanács mellett működő szervnek az elnöke, Hugo Mejia jelentette be csütörtökön Managuában. Ha a háromtagú pártszövetség nem él jelentkezési jogával, el fogja veszteni törvényes helyét a nicaraguai politikai életben — mondta a politikus. A nicaraguai választási törvény értelmében november után azok a pártok hosszabbíthatják meg működésüket, amelyek megszerezték a szavazatok bizonyos százalékát. Ha valamelyik Végső búcsú Závodi Imrétől Pénteken délután Székes- fehérváron mély részvéttel helyezték örök nyugalomra az életének 57. évében hirtelen elhunyt Závodi Imrét, az MSZMP Központi Bizottságának tagját, a Fejér megyei Tanács elnökét. Az MSZMP Központi Bizottsága és a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa nevében Varga Péter, a Központi Bizottság tagja, a KB közigazgatási és adminisztratív osztályának vezetője búcsúzott az elhunyttól. Mubarak elutazott Jugoszláviából Pénteken elutazott Jugoszláviából Hoszni Mubarak egyiptomi elnök, aki öt napot tartózkodott az észak-adriai Brioni szigetén és látogatása első részében Veszelin Gyu- ranoviccsal, a jugoszláv államelnökség elnökével tárgyalt kétoldalú és nemzetközi ikérdésekről. Mubarak elnökké választása óta most harmadszor járt Jugoszláviában, amellyel az eredményesen alakuló kétoldalú kapcsolatok mellett együttműködik az el nem kötelezett mozgalmon bélül. párt nem indul a választásokon, ezt az esélyt automatikusan elveszti. A Demokratikus Koordináció közleményében elutasította a felajánlott lehetőséget. Indulási feltételként továbbra is azt követelte, hogy a kormány kezdjen tárgyalásokat a fegyveres ellenforradalmárokkal. Adolfo Calero, a Nicaraguai Demokratikus Erő (FDN) elnevezésű ellenforradalmi szervezet egyik vezetője egyébként Washingtonban közölte: ő sem fogadja el a Demokratikus Koordinációnak azt a javaslatát, hogy a sandinista kormány és az ellenforradalmárok kezdjenek tárgyalásokat egymással. (Ezt a javaslatot a sandinista kormány is elutasította.) A nicaraguai ellenforradalmárok újabb nagyarányú Magyar részvétel a Szvetlána Szavickaja személyében az űrhajózás történetében először lépett ki nő a nyílt világűrbe — ezt minősítették a Szojuz—T—12 programjában a legfontosabb elemnek maguk az űrhajósok, s azok a tudósok, akik részt vettek e munka előkészítésében, s erről beszéltek pénteki moszkvai sajtókonferenciájukon. Mint Vlagyimir Dzsanibe- kov, a július 17-én indult és 29-én visszatért Szojuz—T— 12 parancsnoka elmondotta, Szavickaja úttörő munkája nagy lépést jelent előre azon az úton, hogy minél többen vehessenek részt a jövőben az űrhajózásban. Azzal, hogy immár nem csupán férfiak dolgozhatnak az űrállomáson, illetve ezentúl a nyílt űrben sem, gyakorlatilag az egész emberiség „tette ki lábát” a világűrbe, s megkezdheti a felkészülést az eddiginél jóval nagyobb távlatokat nyitó feladatokra. Az űrhajósok azt is elmondották, hogy a „látogató expedíciók” rendkívül sűrű programúak: a Szojuz—T— 12 legénysége is mintegy 20 fontos s nehéz kísérletsorozatot végzett el a Szaljut—7- en dolgozó „állandó legénység” — azaz Leonyid Kizim, Vlagyimir Szolovjov és Oleg Atykov — segítségével. Arra a kérdésre, milyen támadást indítottak az északi országrészben — közölte Ortega, a Kormányzó Tanács koordinátora Managuában. Belügyminisztériumi jelentések szerint a múlt hét vége óta tartó harcokban a kormánycsapatok 18 ellenforradalmárt tettek harcképtelenné a Honduras-szal határos vidéken. Ortega újságírók előtt -rámutatott, hogy állandósult az Egyesült Államok Nicaragua elleni agressziójta. A CIA támogatását élvező ellenforradalmárok Salvador és Costa Rica felől is rendszeresen támadják az országot. A támadások ellenére Nicaraguában sikerrel folytatódnak az előkészületek az ország történetének első demokratikus választásaira. Jelenleg másfél millió felett van a választási jegyzékbe fölvett személyek száma — mondta a nicaraguai vezető. hozmoszkutatásban nemzetközi részvétellel végrehajtandó űrkísérletekre kerül sor a közeljövőben, Ko- tyelnyikov akadémikus elmondotta, hogy az indiai űrhajós repülésével az Inter- kozmosz program véget ért, az annak során kidolgozott műszereket azonban továbbra is hasznosítják a szovjet űrhajózásban. Itt egyebek között megemlítette a „Balaton” elnevezésű, magyar szakemberek által kidolgozott műszert, amelynek segítségével ezen a legutóbbi űrrepülésen Is vizsgálták az űrhajósok pszichikai munkakészségét. A legközelebbi nemzetközi részvétellel zajló kísérlet a Halley üstökös felé tartó űrhajó lesz: e feladat előkészítésében különösen jelentős mértékben kiveszik részüket a csehszlovák és a magyar kutatók, de Francia- ország és az NSZK szakemberei is. Az űrhajó várhatóan az év végén -indul útjára, hogy a Vénusz térségének útbaejtésével megközelítse a Halley-t. Az automatikus szovjet űrhajót követi majd az Európai Űrkutatási Hivatal s még valamivel később a japán űrkutatás hajója. Mint az akadémikus elmondotta, ezen kívül több más, egyéb országok részvételével zajló kísérlet van előkészületben. PANORÁMA BUDAPEST Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára pénteken a Központi Bizottság székházában találkozott Joaquim Gomes-sel, a Portugál Kommunista Párt Politikai Bizottságának és titkárságának tagjával, aki az MSZMP meghívására hazánkban pihen. BUENOS AIRES A hivatalos argentiínai látogatáson tartózkodó Vu Hszüe-csien kínai külügyminiszter bírálta az iparilag fejlett tőkés országokat, mert magas kamatlábakkal és vámokkal akadályozzák a fejlődő országokból származó termékek behozatalát. Kijelentette, hogy Peking fenntartás nélkül támogatja a Contadora-csoport erőfeszítéseit a közép-amerikai helyzet békés rendezése érdekében. VATIKANVÁROS A római egyházi hatóság a politikai tevékenység befejezésére szólította fel a nicaraguai kormány három pap tagját. LA PAZ Hernan Siles Zuazo bolíviai elnök június 30-i elrablásában valószínűleg egy helyi újnáci szervezet is részt vett. A „Halál hitvesei” elnevezésű félkatonai szervezetet a jelek szerint Klaus Barbie alapította — közölte a bolíviai belügyminisztérium. LONDON/PÄRIZS A francia és a brit kormány megerősítette, hogy kü- lenleges egységei Kairó kérésére bekapcsolódnak a Vörös-tengeren telepített víziaknák felszedésébe. BEJRUT Feszültté vált a légkör a libanoni fővárosban, miután a csütörtöki véres bomba- merényletet aznap éjjel még három, majd pénteken egy újabb pokolgépes támadás követte Nyugat-Bejrútban. BRÜSSZEL A belga kormány döntése: a Pegard vállalat különleges szerszámgépét mégsem adják el a Szovjetuniónak, hanem a belga hadsereg szerzi azt be amerikai pénzügyi segédlettel. A Belga Általános Munkásszövetség közleményben ítélte el a kormányzati döntést. Sajtókonferencia Moszkvában Tüntetők a katedrális előtt Ahogy közeledik Chilében a 11 évvel ezelőtti véres katonai puccs évfordulója, úgy szaporodnak a tiltakozó megmozdulások. Legutóbb csütörtökön egy katolikus akcióprogram keretében vonultak tízezren a santiagói katedrális elé, hogy gyertyával és virággal a kezükben megemlékezzenek a Pinochet- rendszer áldozatairól. A tömeg a demokráciát éltette, mire a rendőrség durván beavatkozott, sokakat megsebesítettek, köztük a chilei kereszténydemokraták egyik vezetőjét. A katonai diktatúra kétségbeesetten védelmezi az elnyomó rendszert, de — nyugati megfigyelők szerint is — egyre több válságtünet jelzi: Pinochet helyzete megrendült. A gazdaság bajainak orvoslására ma már nem képesek gyógyírt találni. Chile nemzeti összterméke évről évre csökken, mégpedig kétszámjegyű indexekkel. Ma már a munkaképes korú lakosságnak legalább 28—30 százaléka munkanélküli vagy csak részlegesen foglalkoztatott. A vállalkozók — kisebbek és nagyobbak — szinte egyöntetűen kiábrándultak a diktatúrából, amely a kezdeti föllendülés után a külföldi cégeket részesíti előnyben a hazaiakkal szemben, s üzemek ezrei emiatt mentek csődbe. Mint az International Herald Tribune nemrég megállapította: a rendszerrel szembeni jobboldali elégedetlenség is egyre növekszik. A csütörtöki tüntetés szervezője a „Védjétek meg az életet!” elnevezésű katolikus akcióprogram volt, amely mindenfajta baloldali, marxista befolyástól mentes, az egykori kereszténydemokratákhoz közel álló szervezet. A tőkések számára rendkívül kedvezőtlenek a kormányzat megszorító intézkedései, amelyekre a Nemzetközi Valutaalap előírásai miatt kényszerült, az újabb több száz millió dolláros hitelek felvétele érdekében. Mint a Le Monde elemzéséből kiderül, Pinochet ellenfelei egyelőre még megosztottak, s nehezen jutnak közös nevezőre. A szélsőbalodaltól a centrista erőkön át — amelyek legfőbb támasza a katolikus egyház — a jobboldalig ma már rendkívül népes a diktatúrát ellenzők tábora. Csakhogy a tábornok megbuktatásának módozatait illetően a nézetek eltérőek. Ugyanakkor nyílt titok, hogy az Egyesült Államok vezető köreiben Pinochet még mindig népszerű. Pontosabban: nem találtak nála alkalmasabb személyt Chile élére. Kérdés, hogy Washington — netán az elnökválasztások után — nem értékeli-e át 'latinamerikai politikáját? Pinochet miatt, a chilei juntának nyújtott széles körű támogatás következtében ugyanis a kontinens egyre több országában neheztelnek az Egyesült Államokra. Az utóbbi egy év alatt száz embert gyilkolt meg a chilei rendőrség. Közülük huszonnégyen 18 éven aluliak voltak. Pinochet kezéhez tehát újabb és újabb vér tapad. A diktátor ellenzéke — tekintet nélkül politikai hovatartozására — ezt rója föl legsúlyosabb bűnéül a tábornoknak. A junta távozását, Pinochet lemondását ma már egyre nyíltabban követelik az egész országban. Általános a meggyőződés, hogy kíméletlen kormányzása végül is bukásának lehet okozója. GYAPAY DENES Elszállítják az egyik megsebesült chilei tüntetőt (Telefotó) Palesztin-jordániai konföderáció? Simon Peresz, az Izraeli Munkapárt és Jichak Samir, a LIKUD-tömb vezetője közös kormány megalakításáról folytat tárgyalásokat. Egyikü k sem hajlandó tárgyalni a PFSZ-szel és a megszállt területeket a Munkapárt is csak részben és feltételesen lenne hajlandó visszaadni az araboknak. (Telefotó) „Az idei az átrendeződés éve, a jövő év pedig az aratás éve lesz” — eképp értékelte a palesztinai felszaba- dítási mozgalom helyzetét Jasszer Arafat, a PFSZ VBi elnöke, amikor csütörtökön a Reuter hírügynökségnek adott nyilatkozatában bejelentette : elvi megállapodásra jutottak Husszein jordá- niai királlyal Jordánia és a jövendő független palesztin ország államszövetségéről. A bejelentés arra utal, hogy a PFSZ-en belül is gyorsul a pozíciókeresés folyamata a jelenlegi' közel- keleti helyzetben, amelyet szintén az „átrendeződés” kifejezéssel lehet a legjobban jellemezni mostanában. Ennek elemei közül a ’%gutóbbi az új szovjet békejavaslat volt, amely összegezte az eddigi szovjet rendezési elképzeléseket — ezekkel, főként ami az Izrael által megszállt területek maradéktalan visz- szaszolgáltatását és az önálló palesztin állam megalakítását illeti, az arab országok és a palesztin mozgalom többsége is egyetért. Az ilyen rendezés esélye viszont a közeljövőben nem nagyobb, mint a múltban bármikor, noha az átrendeződés elemei közé néhány hete beleszámítható az a lehetőség is, hogy Izraelben a választások nyomán az új kormány munkapárti vezetéssel alakul meg. A Munkapárt programja szerint Izrael . lemondana a megszállt palesztin területek 60—70 százalékáról a Jordániával és a területek helyi képviselőivel folytatandó tárgyalásokon, a béke és különböző biztonsági garanciák fejében. Erről a Munkapárt nemcsak a Camp David-i alapokon, hanem más alapon is hajlandó tárgyalni. Ilyen alap az 1982. szeptemberi, Reagan elnök nevével jegyzett amerikai elképzelés, amely a palesztin függetlenséget tagadva, az Izrael által kiűrítendő, csupán önkormányzattal felruházandó területek és Jordánia összekapcsolásában látja a rendezés útját. A PFSZ Arafat vezette szárnya Izrael libanoni inváziója óta fokozott mértékben törekszik arra, hogy megragadjon bármilyen kompromisszumos lehetőséget, amely felcsillantja az izraeli megszállás megszüntetésének akár leghalványabb reményét, előmozdítva ezzel — bármilyen kis lépéssel is — az áhított önállóság megszerzését. A Rea- gan-terv megjelenése után Jordániával kezdett egyeztető tárgyalások azonban tavaly tavasszal megszakadtak, a PFSZ fő szervezetén, az El-Fatahon belül pedig lázadás tört ki — ehhez a PFSZ több kisebb tagszervezete is csatlakozott —, mert az érintettek árulásnak tartották a (csekély kezdeti eredményekkel kecsegtető) kompromisszumok politikáját. Az Arafathoz hű maradt Fatah-szárny — megnyerve a PFSZ függetlennek tartott más kisebb tagszervezetei feltételes támogatását — idén nyárra többé-kevésbé sikeresen elszigetelte a Szíria által támogatott lázadókat a mozgalmon belül. Ez politikai győzelem volt, amelyet az Arafat-féle vezetés most arra akar felhasználni, egyelőre nem sok eredménynyel, hogy kibéküljön Szíriával. Katonai vonalon azonban a lázadók kiszorították az Arafathoz hű erőket mindazokról a frontokról, ahol a palesztin harcosok egyáltalán érintkezésbe léphetnek izraeli erőkkel, bár ilyen harci éritnkezésre a jelenlegi helyzetben alig van lehetőségük. A palesztin mozgalom Arafat vezette szárnya tehát katonailag meggyengülve, ám politikailag erősebb pozícióban került ki a belviszályból. Ez megnövelte Arafat lehetőségét arra, hogy ismét s ezúttal határozottabban lépjen a kompromisszumok irányába. Igaz, megfelelő katonai háttér nélkül ez a politika most jobban fenyeget azzal, hogy ellenfelei — Izrael és az Egyesült Államok — a palesztin ügy kijátszására használják fel. Végeredményben minden kérdés nyitott továbbra is. Arafat és Husszein király megállapodása az államszövetségről csupán elvi — előbb előzetesen meg kellene alakulnia a független palesztin államnak. A másik oldalról az esetleg hatalomra kerülő Izraeli munkapárti vezetés sem hajlandó lemondani minden megszállt területről, s független palesztin államról, vagy a PFSZ-szel való tárgyalásról pedig éppúgy hallani sem akar, mint az eddig kormányzó LIKUD- szövetség. Meg kell várni az amerikai elnökválasztást is ahhoz, hogy kiderüljön: fel- újul-e a Reagan-terv. s milyen irányba befolyásolja majd az Egyesült Államok az izraeli szövetségest. Mészáros György