Tolna Megyei Népújság, 1984. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-01 / 179. szám
1984. augusztus 1. Képújság 5 E szónak az értelmező szótárban sokféle ^I v7|«Ja jelentése megtalálható. Először is drámában, drámai jellegű műben beszélő vagy cselekvő alak, jellem. Aztán; szerep a szöveg maga, és a hozzá tartozó utasításokkal. A következő jelentése; leplezésül, védekezésül, vagy nagyzolásból, tudatosan megjátszott mesterkélt magatartás. Ismét új tartalmat jelent a valamely munkával, képzettséggel, társadalmi helyzettel kapcsolatos szokásos magatartás. Még ez sem minden, mert a jelentése lehet, valamely munkában, cselekvésben, vagy összetett folyamatban betöltött működési kör, részvétel, rész. Ami a legfontosabb W Élmény és újraalkotás Az ember általában nem találja meg elsőre a helyét az életben, kísérletezik ezzel is, azzal is, ami nem azt jelenti, hogy bármit félvállról csinálna. Kiss Istvánné, a HNF szekszárdi titkára gyerekkorában sok minden szeretett volna lenni, de a jelenlegi hivatására aligha gondolt, és az előző kettő sem csak foglalkozás, kenyérkereset volt a számára. Szülei korai halála miatt nem ment főiskolába, annak ellenére, hogy a rokonai, akik nevelték, ezt nem ellenezték. Dolgozni akart és önállóvá válni, így került Budapestre, az egészségügyi szakiskolába, ahol felnőttápolónői oklevelet szerzett, majd kapcsolatba került egy akkor 'forradalmian új módszerrel, a műszeres hallás- vizsgálattal, melyből ismét tanulás — képesítésszerzés következett. A „véletlen” ismét közbeszólt, férjhez ment, a betegellátás vállalása maradt. Kiemelkedett és kiemelték, így szakoktató lett a szakközépiskolában. Még be sem fejezte az egészség- ügyi főiskolát, megválasztották népfronttitkárnak. — Melyik volt a hivatások közül a legkedvesebb? — A kérdésre nem lehet válaszolni. A legszebb biztosan a betegágy mellett volt. Ott pontosan tudtam a dolgom, beteg embereken kellett és lehetett is segíteni, legjobb tudásommal, és teljes emberséggel. Életem legszebb élményei, valódi sikeréi ahhoz a hivatáshoz kapcsolnak. — És a tanítás? — A kettő együtt csodálatos lett volna, de egész embert kívánt mindegyik, ezért választanom kellett, hiszen tanultam is. Miért is hallgatnám el, hogy a gyerekemnek is szüksége volt rám, tehát az egyműszakos tanítás mellett döntöttem. Nagyszerű munka volt, hiszen átadhattam a szakmai ismereteimet, és segíthettem a gyerekeket nemcsak abban. hogy megtalálják a hivatásukat. ha úgy tetszik, a szerenüket az életben, de magántermészetű gondjaikkal is hozzám fordultak. Ennek a korszaknak a legszebb időszakai a nyári építőtáborok voltak, ahol előtérbe került a nevelés. Még népfronttitkár koromban is visszajártam az építőtáborba, de aztán ezt a korszakot is le kellett zárni. — Nehéz volt a válás és a váltás? — Igen, ezért is jártam még vissza az építőtáborba, meg akkor írtam a szakdolgozatomat a szülői munka- közösségekről, amelyeknek az irányítását a népfront vállalta, tehát ebben is megvolt az átmenet. — Miféle szerep népfronttitkárnak lenni? — Nehéz, mert sokféle „elvárásnak” kell vagy inkább kellene megfelelni. A siker vagy a kudarc nem jön azonnal, és ezért az eligazodás is bonyolultabb. — Milyen a népfronttitkár társadalmi szerepe? — A népfronté nagyon fontos, a társadalmi aktivistáinké még fontosabb, a magamét néha protokollárisnak érzem. Éppen azt a társadalmi szereplést, tehát az üldö- gélést a különféle elnökségekben nem szeretem. A fontos üléseken pedig nehezemre esik szerepelni, de belátom, hogy ez is hozzátartozik a munkámhoz, — Melyik életének legfontosabb szerepe a sok közül? — Természetesen az anyai, de az a legnehezebb és a legszebb is. A főzőfülke sarkában hokedli. Azon rajztábla. Rajta valami ragacs ... Elnézést! — Tészta lesz — közli a hamarosan két és fél éves Anita, és lázasan gyúr tovább. Közben a tálra mutat: — A borsó már kész. Anita édesanyja Prajda József né. Foglalkozása óvónő. De pillanatnyilag gyesen van otthon, szekszárdi lakásukban vezeti az egyszemélyes óvodát. — Eléggé elmegy az időm a házi munkákkal, de ném bánom. Ugyanis a kislányom nagyon szeret a konyhában ügyködni. A legtöbb dolgot együtt csináljuk Nem sajnálom az időt, mert ez a „befektetés” tudom, hogy hasznos. Nekem is, a gyereknek is. Kár, hogy sok anyuka azt vallja, hogy „(inkább megcsinálom a munkát magam, negyed annyi idő alatt Végzek, mintha a gyerekkel vacakolnék”. Az óvónő lelke legmélyén is óvónő. Lényében van, amit a főiskolán tanult, s amit óvodai munkája során naponta tanított, gyakorolt. Elmondja, hogy a 'gyerek számára milyen fontos az élmények szerzése, amelyek aztán igazítják a játék témáját és tartalmát. Legutóbb orvosi táskát kapott Anita, mert betegsége óta állandóan „doktorbácsit” játszik. No, és a táska mellé „orvosos” könyvet is. Abból nekem is „felolvasott” és elmagyarázott fontos részeket. Míg Anitát figyeljük, a szerepjátékról beszélgetünk. (Szerepjáték: az a játéktevékenység, amelyben a gyermek a felnőttek szerepét, tevékenységét, és a felnőttek közötti viszonylatokat sajátos játékkörülmónyek között: általánosított formában, képzeletük segítségével, és a felnőttek által használt tárgyak (helyettesítésére szolgáló játékeszközökkel újra-alkot- ják”) — Leszögezhetjük, hogy a gyerek utánozza a felnőttet. — mondja Prajda Józsefné. — Játékán pontosan láthatóak a környezeti hatások, a család beilső légköre. Viselkedése, beszéde 'is visszautal szüleire, később nevelőire . . . Az élménnyel kapcsolatban pedig elmondom, hogy az óvodásokat rendszeresen visz- szük sétálni. Az úton hatvan- kilencezer kérdést tesznek fel. Válaszolni kell mindegyikre, de ügyélni, hogy a fontosakra, és a séta céljával kapcsolatosaikra felhívjuk a figyelmet. Például elmegyünk a postára. Utána megbeszéljük a látottakat. A gyerekek pedig postásost játszanak. Ezt leegyszerűsítve mondtam, de azt hiszem, kiderült a lényeg, már ami a folyamatot illeti. De az óvónőnek (a szülőnek) résen kel lennie. Igyekezzen gazdagítani a játékot, és soha ne hagyja, hogy az ellaposodjon. A felnőttön múlik mindig, hogy a foglalkozások mennyire hatnak a játékkezdeményezésre... Aztán arról beszélgetünk, hogy a játék fejlődése miilyen mértékben mérhető a közösségi kapcsolatok alakulásán, fejlődésén. S hogy egyáltalán mi is az az egymás melletti, illetve az „együtt” játszás; a gyermeki szabadság és kezdeményezés tiszteletben tartása ... Közben elkészült Anita tésztája ... A gyerek valóban ügyes! Az oldalt írták; Horváth Mária és Ihárosi Ibolya. A fotók Czakó Sándor, Gott- vald Károly és Kapfinger András munkái. „Egyéb9* Már vagy húsz éve ismerjük egymást egy fiatalasz- szonnyal, aki gimnáziumi érettségi után először gyógyszertári asszisztensnek ment, de képtelen volt megbarátkozni a gondolattal, hogy élete végéig apró adag „mérgeket” osztogasson. Így aztán elment adminisztrátornak, majd utókalkulátor lett egy gyárban. Gyerekkora óta utálta a számtant és a számolást, a gyárban viszont rájött, hogy a számok mögött emberek és gazdasági folyamatok vannak. így aztán elvégezte az árszakértői tanfolyamot, majd mérlegképes könyvelőnek tanult. — És most mi vagyok? — kérdi. — Semmi, — válaszol is rá, — azaz „egyéb”. Marxista lévén, teljesen tisztában van azzal, hogy a munkásosztály a parasztsággal szövetségben alkotja a társadalom vezető erejét. Az értelmiséget még elismerik, de hát ehhez vagy diploma kell, vagy pedig vezető beosztás — mondja. Az „egyéb”, az a társadalom perifériáján él, függetlenül attól, hogy munkája mennyire fontos. Párttagsága is azért húzódik, mert vagy a fizikai dolgozók, vagy pedig egyes értelmiségi csoportok vannak éppen „előnyben”. „Az egyéb, az kommunista sem lehet?” Tapasztalatait lehet, hogy szélsőségesen fogalmazza meg, de a pártbizottságok titkári értekezletein is gyakorta szóba került ez a kétségkívül létező ellentmondás. Ismerősöm időközben főkönyvelő lett. tehát kategóriát váltott, de a társadalmi megbecsülés növekedését nemigen érzi. Már jó régen beszélgettem egyszer a kisvejkei termelő- szövetkezetben az adminisztráció jelentőségéről. A főkönyvelő szinte költői szárnyalással beszélt az általuk kialakított rendszerről, amely az embereknek éppen olyan jól szolgál, mint a gazdasági folyamatok számára. Joggal dicsekedhetett el azzal, hogy náluk tervszerűen képezik a szakembereket, beszélgetésünk idején éppen heten voltak mérlegképes könyvelők a gazdaságban. A kérdésre, hogy nem luxus-e ez a sok végzettség, határozott nemmel válaszolt, mondván, hogy egészen más, ha -gjilnki érti is azt, amit csinál, mintha csak a részfolyamatot képes precízen elvégezni. Az írás akkor azért nem született meg, mert az adminisztrációban dolgozó nők csöppet sem lelkesedtek a szereplésért, mondván, hogy társadalmi és anyagi megbecsülésük majdnem a nullával egyenlő. Volt aki több, mint húsz év munkaviszony után keresett háromezerkétszáz forintot. Elmondták, hogy régen a postáskisasz- szony valaki volt, az „íróasztal” még a közelmúltban is a lányok álma lehetett, ma meg az „irodistákat” mindenki szükséges rossznak tekinti. Munkájuk egyetlen előnye, hogy nyolctól délutánig tart, tehát el lehet mellette látni a családot. Akkor hát nézzünk meg egy másik szakmát. Itt van például a gépírónő. Ezer Mihály, a bonyhádi tanács elnöke igen fontos munkának ítéli meg a leíróiroda tevékenységét. Beszélgetésünkkor történt éppen az átszervezés, korábban a gépírók az osztályoknál dolgoztak. Baka Jánosné a csoport- vezető, Gréczi Oszkárné, Antlfinger Istvánné és Szentes Pálné voltak akkor a csoportban. Már abban is jelképet láttak, hogy az alagsorban kaptak helyet, pedig ennek csupán gyakorlati okai vannak. Nyolc órát gépelni nem éppen üdülés, ehhez képest úgy érzik, kevés a kereset, pedig tudják, hogy a tanácsoknál jobbak a bérek, mint másutt. A megbecsülést illetően elmondják, hogy némely ifjú előadó még egy kétsoros levelet is gépeltet, holott tud gépelni. Ügy érzik — tisztelet a kivételeknek —, hogy az előadók nem tekintik őket egyenrangúnak, pedig az ő munkájuk is van olyan fontos, mint másoké. Minden munkának és minden embernek megvan a helye és a szerepe a munka- folyamatok és a társadalom egészében. Néha a szerepek fontosságát túl általánosan ítéljük meg. Az ember bármit tesz is, valamely folyamat részévé válik, abban fontos, vagy kevésbé fontos funkciót tölt be. Legtöbbször tökéletesen azonosul szerepével, és annak szereplés voltával nem is igen törődik. A cél, amit kitűzött maga elé, meghatározza magát a tevékenységet. Nem az a fontos, hogy mit várnak el mások, hanem az, hogy önmagával azonosan tudja betölteni szerepét. Itt-ott azért belefér magatartásunkba a játék és a szereplésvágy is. A Tamási Vegyépszer hatalmas üzemcsarnokában is főszereplő a munkás „Mintha szednénk a barackot” Bátán, közben azért „vetetkezünk” Fotomodeli-szerep Ez is közélet: brigádvezetők tanácskozása a Paksi Konzervgyárban Szerepek
