Tolna Megyei Népújság, 1984. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-04 / 182. szám
1984. augusztus 4. KÉPÚJSÁG 5 Az idő több, mint pénz Pazar pazarlásainkról Furcsállom erősen a számomra véletlen formai egybeesést pazar és pazarló szavaink között. Nyelvész barátom azonban kiokosít: igenis van közük egymáshoz. A kereskedik, ad, vesz, elad, vásárol értelmű szerb-horvát pazariti igéből a magyar nyelvben jelentésfejlődéssel alakult ki az eltékozol szavunk. Pazarlóból a pazar, elvonással keletkezett a nyelvújítás idején. Akkoriban azonban pazarló szavunk még azt is jelentette: bőkezű. Ez idő tájt aligha jelenti ezt. Aki pazarol, az könnyelműen bánik javainkkal. Pazarolni mindent lehet: időt, energiát, anyagot, pénzt, szaktudást, emberi hitet, értékeket. Régi igazság, hogy az idő pénz. De az idő több mint a munkaerőnkért kapható pénz. Az idő pazarlása életünk pazarlása. A hazai telefon áldatlansága következtében egy számításból tudjuk — évente kétmilliárd perc megy veszendőbe. Több tízezer ember munkaideje ez évente. Időt rabol sok minden más is: a késve érkező vonat, a hivatal lassú ügyintézése, a szerviz, ha tologatja a határidőt. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság a közelmúltban országos vizsgálattal tárta fel annak okait, hogy mi kényszerít magántermészetű ügyek intézésére munkaidőben. Az okok listáján a laza munkafegyelem mellett éppúgy megtalálni a hivatalok rugalmatlan munkaidejét, mint az ügyintézés nehézkességét. Az is gyakori panasz, hogy a megjelölt időpontban nem érkezik meg a tüzelő, vagy a vásárolt bútor, a kéményseprő vagy a háztartási gépek javítója. Mindennapos hazugságok sora; nemzeti társasjáték az idővel, természetesen másokéval. Zárás előtt negyed órával az élelmiszerbolt eladói már takarítanak. Ilyentájt a vásárló az üzletben már nemkívánatos személy. Méltán bosszankodik is miatta; jogában érte sérelem. S persze hogy nem jut eszébe: maga is hasonlóképp cselekszik munkahelyén. Igazságérzete csak akkor tiltakozik, ha ő a szenvedő fél. A hivatalban, asztalánál, a munkapadnál, a postai kiszolgálóhelyen magától értetődőnek tartja, s nem kötelességszegésnek, ha más idejével packázik. Jó ideje divatos a kifejezés: emberi tényező. E tényezőnek — mások mellett — meghatározó a szerepe a munkakultúra alakulásában. Tapasztalatok szerint vannak munkahelyek, ahol elképzelni sem lehet a lazítást. A szalagszerű termelésben dolgozók munkafeltételei szigorúak, ott egyetlen ember kiesése azonnal fennakadást okozna. Csakhogy nem lehet minden munkafolyamatot' hasonló módon megszervezni. Ráadásul mostanában kezdik félismerni, hogy a szalagszerű termelés külső kényszer, s nemcsak monoton, hanem kiiktatja az ember kezdeményezését. Vannak országok, ahol emiatt arra kezdenek áttérni, hogy a munkacsoportok maguk szervezzék meg önmaguknak a részmunkák elvégzését. Az eredmények várakozáson felüliek, mert az úgynevezett időtérképpel is támogatott csoportok teljesítménye jóval magasabb, mint korábban volt, amikor még a szalag sebessége szabta meg munkaintenzitásukat. Döbbenetes adatot közölt egy ízben a tárca vezetője az ipari igazgatók egyik értekezletén: „A szakértők szerint a termelés hullámzása évente mintegy 35—40 milliárd forint veszteséget okoz”. De mitől válhat hullámzóvá a termelés? Tudjuk a leckét: a lógástól, az anyaghiánytól, a szervezetlenségtől, a munkaerőhiánytól. Ezekért az ellenőrzés fogyatékosságait szokás okolni. Csakhogy az ellenőrzés nem merülhet ki revizori búvárkodásban. Az ellenőrzés ugyanis a vezetői munka szerves része, más megfogalmazásban a termelést nélkülözhetetlenül segítő tevékenység. A minap a Központi Bizottság ülésén értékelték a különféle kisvállalkozások helyzetét, tevékenységét, hasznát. Szóba került az is, hogy ott, ahol a munkát jól megszervezik, ahol érvényesül az anyagi ösztönzés, ott nincs szükség annyi vállalati gmk-ra, mint másutt. „Nálunk még a takarékosság is pazarlást okoz” — mondta a közelmúltban némi malíciával egy gazdasági szakember. A készletgazdálkodás szigorú előírásait gyakorta úgy kerülik meg a vállalatok, hogy selejteznek. Még ez is olcsóbb számukra, mint leróni az óriási készletekért kirótt tetemes bírságot. Egy vidéki vállalatot két másikkal együtt több millió forintos gazdasági bírság megfizetésére köteleztek. A bírság oka: alibi-eladás. Az ára csak papíron mozgott, persze így is drágult, ahányszor gazdát cserélt. A tetemes különbözetet pedig megfizettették a vásárlókkal. A Belkereskedelmi Kutató Intézet szakemberei alig tucatnyi cikket, illetve cikkcsoportot vizsgáltak meg és megállapították, hogy e kis körben egyetlen évben a pazarlás meghaladta a kétmilliárd forintot. Vajon mennyi lehet az elkótyavetyélt érték a több tízezerre tehető és a kereskedelemben kapható terméknél? Gépkoesitulajdonosok a megmondhatói, hogy milyen nehéz apró alkatrészekhez hozzájutni. A műhelyekban jószerivel csere folyik és nem javítás Hiába járna jobban az ügyfél is, a szerelő is, a javításra nincs lehetőség, hiányoznak hozzá az elemi alkatrészek. Húszforintos apró cikkecske hibája miatt nem egyszer több száz forint értékű nagyobb egységeket kell kompletten cserélni. Ha a jelenség oka meglehetősen sokrétű is, mindenképpen szerepet játszik benne a kereskedelemnek a nagyobb tételek értékesítéséhez fűződő érdeke. Hol kezdődik a szocialista ember? — tette fel a hallgatóságnak a kérdést néhai tanárom. Maga felelt rá: ott, ha valaki nemcsak otthon kapcsolja le maga mögött a villanyt. Ő jut eszembe valahányszor a hibás, tehát hamis célok felé irányuló szabályozók bírálata kerül szóba. Persze nem ok nélkül beszédtéma az érdekeltség és a takarékosság más feltételeinek hiánya. Csakhogy az emberek nem mindig és kizárólag anyagi érdekük szerint cselekszenek, elvégre lehet valaki önnön értékeivel szemben is felelőtlen. Jogos tehát a feltevés, hogy a mainál hatásosabb anyagi érdekeltség is csak morális reformmal párosulva hozná el a kívánt hatást. Azt, hogy az érdekek ne torzan jelentkezzenek és érvényesüljenek. Azt tehát, hogy a valódi teljesítmény kifizetődőbb legyen a látszatmunkánál, a valódi takarékosság a pazarlásnál. Portrék és hangulatok A Babits Mihály Megyei Művelődési Központ az idén harmadszor rendezte meg természetkutató táborát. Váralja és Tengelic után most Bölcske volt a helyszín. Az előző évekhez hasonlóan most is három szekcióra oszlott a negyvenfőnyi csapat. Voltak növény gyűjtők, rovarászok és madarászok. A Duna bölcskei holtágai jó kutatóterületnek bizonyultak, ugyanígy a szigetek és a part menti vidékek. Sajnos, a vízben élő algák és egysejtűek száma volt a legnagyobb. Ez azt mutatja, hogy a vizek szeny- nyezettek. A Duna vizében 94 fajt sikerült elkülöníteni, a holtág Dunába torkollásánál 56, a horgásztanya melletti holtágban pedig 60 fajt határoztak meg a vizsgálódók. Az I egy literre jutó algaszám mindenütt nagyon magas. Ezek mellett a vizekben 16 halfajt találtak és négy kétéltű faj került szem elé. Néhány édesvízi szivacsot is találtak a kutatók. A nagy tömegben tenyésző hínárfélékből hat fajt lehetett elkülöníteni. Kagylók, csigák közül 15 fajt gyűjtöttek. Az ártéren többféle gomba honos, közöttük ehetők is. A hüllők három faja került elő a táborozás ideje alatt. A bogarászok az ízeltlábúak közül hatvan fajt fogtak be, a növénygyűjtők a lágyszárú virágos növények közül 87 fajt határoztak meg. Közöttük a ritkaságnak számító réti iszalag két példányára találtak. A madarászok 76 madárfajt figyeltek meg a területen, közülük 25 faj 223 példányát sikerült befogni és meggyűrűzni. Az emlősök közül nyolc fajról lehetett megállapítani, hogy honosak ezen a vidéken. Természetesen Bölcske környéke sokkal gazdagabb, mint amit a felnőttekből, diákokból álló kutatócsoportok feltártak és feltérképeztek, ám egy hét a teljes feltárásra nem elegendő. CZAKÖ SÁNDOR Vörösvércse Madárportrék: tengelice, jégmadár, énekes rigó, meggyvágó, cankó Reggel Egy bogárportré: a pézsmacincér Űtra kel egy csapat 1---------------------R ézsikló Búcsú FEJÉR GYULA
