Tolna Megyei Népújság, 1984. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-29 / 202. szám
c A Névnap: Beatrix, Erna A Nap kél 5.59 — nyugszik 19.30 órakor A Hold kél 9.06 — nyugszik 21.07 órakor Kilencven évvel ezelőtt, 1894. augusztus 29-én született Szolnokon, és 43 éves korában, 1937-ben halt hősi halált Spanyolországban, - a köztársaságiak oldalán Klauber József sütőmunkás, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiváló harcosa. V _______________________________________________________J A UGUSZTUS 29 SZERDA # SZÉP SZEKSZÁRDI és Tolna megyei siker született a MAVOSZ által Kaposvárott, kilenc megye részvételével megrendezett dunántúli vizslaversenyen. Az egyéni versenyben Klem József szekszárdi lakos vizslája végzett az első helyen, a megyék között a Tolna megyei csapat az előkelő második helyet szerezte meg. •f A SZEKSZÁRDI 1. sz. postahivatal 10 dolgozója teljesített szolgálatot a Bala- ton-part somogyi szakaszán, a megnövekedett nyári turistaforgalomban. A szekszárdi hivatalban a hiányzó létszámot diákokkal igyekeztek pótolni, mintegy 30 diák végezte a soron kívüli kézbesítést. '"V, ORSZÁGOS fotószalon. A székesfehérvári Építők Művelődési Házában szeptember 12-ig megtekinthető reprezentatív kiállításra a Tolna megyei fotóklub is elküldte kollekcióját. Ifj. Pé- terfalvi Géza Hazafelé című művét oklevéllel díjazta a Magyar Amatőr Fotóklubok és Fotószakkörök Szövetsége. # BALESET. A nyéklád- házai MÁV-állomáson vágányfelújítás közben a rostálógép kaparólánca Bozsik Endre 53 éves művezetőt, káli lakost elkapta és a gép alá csavarta. Bozsik Endre a helyszínen meghalt. A baleset ügyében megkezdték a vizsgálatot.-V A MAGYAR NYELV és kultúra külföldi egyetemi oktatásával foglalkozó vendég tanárok és lektorok, valamint e témával foglalkozó más hazai szakemberek részvételével megkezdődött kedd délelőtt a VI. magyar lektori konferencia. Budapesten a Magyar Lektori Központ által rendezett tudományos tanácskozáson 17 ország 31 egyetemén tanító 41 magyar vendég tanár számol be a magyar tárgyak oktatásában szerzett tapasztalatairól, eredményeiről és gondjairól. + KODÁLY kamaratáncegyüttes néven 16 fiatal művész — 12 táncos és négy zenész — részvételével új néptáncegyütes alakult — jelentették be kedden a Fészek Művészklubban tartott sajtótájékoztatón. A tánc- együttes — amelynek művészeti vezetője Zsuráfszki Zoltán — bemutatkozó előadását október 3-án a Fővárosi Operettszínházban, a budapesti művészeti hetek eseményeként rendezik meg, Párhuzam címmel. A AZ MHSZ tengelici klubja 35 falubeli számára tette lehetővé, hogy a községben végezze el a gépjárművezetői tanfolyamot, és vizsgázzon KRESZ-ből és műszaki ismeretekből. Az oktatók a szekszárdi MHSZ munkatársai voltak. O A MÄVINFORM jelenti: Tekintettel arra, hogy egyes iskolákban a tanévnyitó ünnepséget augusztusban tartják, a tanulók szeptemberre váltott havi jegye már mostantól érvényes. A MERKUR kocsiátvételi sorszámai Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 844 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 93 Trabant Lim. (Bp.) 24 408 Trabant Lim. (Győr) 23 315 Trabant Combi (Bp.) 8 209 Trabant Combi (Győr) 4 025 Wartburg Lim. (Bp.) 12 885 Wartburg Lim. (Győr) 7 412 Wartburg de Luxe (Bp.) 17 466 Wartburg de Luxe (Győr) 10 114 Wartburg de Luxe tolótetős (Bp.) 3 772 Wartburg Tourist (Bp.) 7 135 Wartburg Tourist (Győr) 2 515 Skoda 105 S (Bp.) 8 658 Skoda 105 S (Győr) 6 849 Skoda 120 L (Bp.) 15 957 Skoda 120 L (Győr) 11 490 Skoda 120 GLS (Bp.) 989 Lada 1200 (Bp.) 31669 Lada 1200 (Győr) io 472 Lada 1300 S (Bp.) 12 382 Lada 1300 S (Győr) 4 481 Lada 1500 (Bp.) 12117 Lada 1500 (Győr) 3 937 Lada Combi (Bp.) 5 748 Moszkvics (Bp.) 13 439 Polski Fiat 126 P (Bp.) 19 630 Polski FIAT 126 P (Győr) 6 777 Polski FIAT 1500 4 526 Dacia (Bp.) 20 984 Zastava (Bp.) 6 137 Kiskunmajsa határában, a szénhidrogén-kutató fúrások nyomán, több hévízforrásra bukkantak. A helyi termelő- szövetkezet ezek hasznosítására a többi között termálfürdőt épített. A 25 hektáros fürdőtelepre további hét medence, kemping és gyógyszálló építését tervezi a szövetkezet. Az 1500 méter mélyből feltörő termálvizet mezőgazdasági célokra is hasznosítják. Szolgálati lakások pedagógusoknak Kevés hasonló nagyságú település dicsekedhet azzal, amivel Bogyiszló, hogy szeptembertől már hét korszerű, komfortos szolgálati lakást tud biztosítani a községben dolgozó pedagógusoknak. Nem volt ez mindig így, de most a tanács a rendelkezésre álló anyagaikkal, a megyei tanács támogatásával és a lakosság segítségével együtt meg tudta teremteni a pedagógusok fogadásának az eddigieknél jobb feltételeit. Ebben az évben látott hozzá a tanács építőrészlege a Mikszáth téri épület átalakításához, korszerűsítéséhez, amelyhez a megyei tanács 489 ezer forint támogatást, a lakosság pedig társadalmi munkát adott. A felújítás a napokban befejeződött és költözhetnek a lakók a 60, illetve 70 négyzet- méteres lakásokba. A pedagógus szolgálati lakások száma a közeljövőben tovább növekszik Bogyiszlón. Az Ady Endre utcában, a stranddal szemben, egy új, 80 négyzetméter alapterületű ház épül. Az építkezéshez szükséges 926 ezer forintból 460 ezret „vállalt” a megyei tanács, a többit pedig a helyi tanács pénzéből és a lakosság társadalmi munkájából fedezik. A vasbetonszerelésnél, a betongerendák, illetve a béléstestek elhelyezésénél, valamint a falazásnál segédkeztek már a bogyiszlóiak. Az új épület főfalai állnak, a tető is hamarosan kész lesz. Az átadás a jövő év első felében várható. Udvarrendezés a Mikszáth téri lakásoknál Készül az Ady utcai ház Ifjú szőlészek vetélkedője A KISZ, a MÉM, az Állami Ifjúsági Bizottság, a TOT, a MEDOSZ, az ÉDOSZ és az Állami Gazdaságok Országos Központja az idén a Szekszárdi Állami Gazdaságban rendezi meg az ifjú szőlész- borászok szakmai, politikai, munkavédelmi vetélkedőjének II. országos döntőjét. Ma délután, az ünnepélyes megnyitó után az elméleti vetélkedőre ikerül sor. A gyakorlati vetélkedő holnap lesz, majd az augusztus 31-i eredményhirdetést és díjkiosztást megelőzően városnézésen vesznék részt a versenyző fiatal szakemberek. Időjárás-előrejelzés Változékony, enyhe idő Az elmúlt héten kellemes, többnyire napos idő volt. A hét második felében délies áramlással érkező meleg levegő hatására a nappali fel- melegedés erősödött. Jelentős mennyiségű csapadék nem volt, legfeljebb egy-két helyen alakult ki kisebb záporeső. A hét közepétől az Atlantióceán felől változó nedvességtartalmú, de enyhe léghullámok érik el a Kárpátmedence területét. Többször megnövekszik a felhőzet és kisebb esők, futó záporok kialakulhatnák. A hőmérséklet hajnalban 11, 16 fok között, a kora délutáni órákban 25 fok körül alakul. A hét végétől túlnyomóan napos, száraz idő várható. A nappali felmelegedés kissé erősödik. OL VAST AM Ez is megoldás! Nem akarom leegyszerűsíteni a dolgokat, amikor az importhelyettesítő vegyipari cikkekből nyílt kiállítás kapcsán eszembe jutott emlékeimmel állok elő. Tehát hat-nyolc évvel ezelőtti külföldi (nyugati) útjainkról egyebek között mit hoztunk? Márkás szappanokat, jó minőségű habfürdőket, kozmetikai cikkeket. Sőt, az sem volt ritka, amikor egy-egy ismeretlen betért egyes munkahelyekre, s aktatáskából árusította borsos áron a Cream 21-et, az Adriaticot, vagy a Fa szappant és sprét. S aki hozzájutott, volt, hogy egyszerre háromnégyszáz forintja is bánta, mert ... szóval a ritkaság- számba menő holmikra nem sajnálta a pénzt. Ezután valutáért hoztak be az országba ilyen termékeket, amiből, a közönséges halandónak karácsony, vagy húsvét táján jutott egy-egy szappan, egy-egy tubus fogkrém. A többi pedig — bizonyítani nem tudom, de valószínű elkelt a pult alatt. Ezután jött a „fordulat”. Elkezdték itthon is gyártani az import áruval azonos, jó minőségűű termékeket, amelyek általában kaphatóak, s olcsóbban, mint a külföldi. Hát ez is megoldás. Mégpedig igen hasznos. Talán más területeken is követésre talál! — hm — Gázprogram — Halló! Ribling Fe- |2| rencet, a megyei ta- i nács általános elnök- helyettesét kérem kapcsolni. — Ribling Ferenc vagyok. — Kedden délelőtt ismét koordinációs értekezletet tartottak a gázprogramban érdekelt szervek, és vállalatok képviselői. Ha jól tudom, az aktuális feladatok tisztázása szerepelt a napirenden, valamint a beruházók, a kivitelezők számolták be a munkákról. Kérem, ismertesse velünk az utóbbit. — A mai tárgyalás nagyjából azt igazolta, hogy bár vanak nagyobb és kisebb gondok a vezetéképítéssel, de megvan a reális lehetősége annak, hogy ez év október 15-től kezdődően jó néhány nagy fogyasztó áttérjen a gázra. Három nagy kérdéscsoport körül folytak a tárgyalások. — Áz első a nagynyomású vezeték építése? — Igen, amely Bátaszék- től Szekszárdig, illetve Várdombtól Bonyhádig szállítja majd a gázt. Ezen a vezetékszakaszon szeptember 30-tól szállítani lehet a gázt. — Két városunk, Bonyhád és Szekszárd körvezeték építése milyen készültségi fokú? — A bonyhádi körvezeték építése viszonylag gondtalan. Ez, a tervek szerint augusztus 31-re készen lesz, illetve bizonyos földmunkák és hiánypótlások maradhatnak vissza. Itt semminemű olyan akadály nem látsz'k valószínűnek, amely a gázszállítására való alkalmasságot megkérdőjelezné. A szekszárdi körvezetéknél vannak gondok, léteznek itt el nem kezdett, el nem készített szakaszok. Ez elsősorban a Vincellér és Munkácsy utcai kétszáz méteres összekötő szakasz. Ez azért okoz gondot, mert az út alatt sok közmű van. Valamint ezekben az utcákban a közlekedést is meg kell oldani. — Ez a rész mikor készül el? — Szeptember 18-ai határidőt állapítottunk meg a kivitelezőknek. Ez azt jelenti, hogy ezen a szakaszon is megindulhatna még a fűtési idény előtt a gázszolgáltatás. Az iparvezetéki szakasz részletekben készül el úgy, hogy a nagy fogyasztók rákötése megoldódjon. A harmadik nagy terület a nagy fogyasztók átállítása, melyet szintén október 15-ig kell megvalósítani. Az egész gáz- átállítás leglényegesebb része az olajkiváltás. Ez elsősorban Szekszárdon a Déli, a Beloiannisz fűtőművet, a kórház kazánházát és több nagyobb vállalatot érint. Bonyhádon pedig az ottani lakásokat kiszolgáló fűtőművet, a zománcgyárat, azonkívül iskolát és közintézményeket. Ügy tűnik, elhárultak a bekötés akadályai. A nagy teljesítményű nyomás- szabályozó hiánya a gond. A közepesekből országosan is ez a helyzet. Ennek előteremtésére az ipar és a tröszt vezetői tesznek erőfeszítéseket. Az akadályokat el kell hárítani, mert az említett helyeken már megszüntették a régi fűtés lehetőségét is. — És a lakosságot érintő gázprogram? — Értekezletünkön az hangzott el, hogy a lakosság gázzal való ellátása viszonylag szűk körben, a kiépült vezetékek körzetében képzelhető el. Szekszárdon, Bonyhádon, no és Bátán. szűcs Rendőrségi felhívás Csalás vétségének alapos gyanúja miatt nyomoznak Benczc Vince Szekszárd, Alkotmány u. 34. szám alatti lakos ellen. A rendőrség kéri azok jelentkezését, akiket Bencze Vinco felkeresett, és akiktől „hadi vakok ipartelep” részére gyűjtőíven pénzt kért és kapott. Jelentkezni lehet a Szekszárdi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályán, Szekszárd, Várköz u. 4. 1*4. ajtószám alatt. népújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 1425L Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. V. Erősödő felmelegedés Várható időjárás ma osti'g: folytatódik a derült, száraz idő. általában gyenge lesz a légmozgás. Krő sődö nappali felmelegedésre számit hatunk. Várható legmagasabb nap pali hőmérséklet 22—26 fok között.