Tolna Megyei Népújság, 1984. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-01 / 179. szám

1984. augusztus 1. “népújság 3 Elöljáróságra várva Karl-Marx-Stadt 1984. (II.) Több jog, hatáskör a társközségeknek Hét nap barátok között Jönnek, özönlenek az ünnepelni, szórakozni vágyók Dean Reed az érchegységi sátorvendcglő előtt, autogram kérők gyűrűjében Az utóbbi években mind több szó esiik arról, vajon egyenrangúak-e a társközsé­gek a iszétóhelyközségekkel. Aki nem tudná pontosan, mit takar a két település-elneve­zés, annak felidézhető, hogy 1971-ben la szomszédos kisebb falvak anyagi és szellemi ere­jének összefogására mintegy 700 községben közös tanács alakult az ott, valamint a szomszédos falvakban vá­lasztott tanácstagokból. Ahol a közös tanács működni kez­dett, a székhelyközség neyet vette fel, a többi község pe­dig társközség lett. Ma 1500 társközség van az országban, többségük azokban a me­gyékben, ahol sok az apró település. A kérdésben, hogy egyenrangúak-e ezek, termé­szetesen az ott élő tíz- és tízezrek életkörülményeit, helyzetét, közösségi életét fir­tatjuk, hiszen mindenfajta községigazgatási rendszernek végül is azt kdll elősegítenie, hogy a településeknek meg­legyen az esélyük a lakossági életkörülmények javításához. Érezhető különbségek Tényként kell elfogadni, hogy a megalakult közös ta­nácsok a náluk összpontosult több és jobb szakember, az összesereglett tanácstagok gazdagabb tapasztalatai se­gítségével nagyot lendítettek az ilyen településközösségek fejlődésén. Később azonban — s ez alatt az utóbbi 2—3 esztendőt kell érteni — mint­ha kifulladt volna ez a len­dület, s a társközségek mind­inkább lemaradtak a szék­helyközösségek mögött. Ma érezhető különbségek vannak a nagyobb ás a kisebb falvak­ban nyújtott ellátás között: a társközség boltja ritkábban nyit ki, választéka szűkös, sokszor még az alapszükség­letek kielégítéséért is utazni, közlekedni kell. Az elmara­dott infrastruktúra kínzób'b érzéseket táplál azokban az emberekben, akik ezt össze tudják hasonlítani a más, gazdagabb falvak nyújtotta — nem ritkán — városias lehetőségekkel. Ügy tűnik, a társközségek­nek az értelmiség is hátat- fordított, persze, nem szán­dékosan, inkább a távolabb működő tanáes és az utána költöző áfész-, termelőszövet­kezeti irodák vonzásának en­gedve. A közös tanácsok ala­kulását követően, vagy azzal együtt gazdasági és oktatási integráció is végbement fal- vainknál: nagyobb egységek­be tömörültek a helyi fo­gyasztási és termelőszövetke­zetek, végrehajtották az is­kolakörzetesítést is. Ez mind az értelmiség, a képzettebb munkaerő aprófalvakból tör­ténő kiáramlását vonta maga után. ‘ A következményt, a közélet visszaesését súlyos­bította, hogy a közös taná­csok is mind kevesebb fi­gyelmet szenteltek a társköz­ségi lakosság igényeinek. Hol az államigazgatási kirendelt­ségek maradtak zárva, hol a nemzeti ünnep megünneplé­sét mulasztotta el a közös ta­nács, s azt - se hallgassuk el, itt-ott a társközség az anyagi fejlesztésekből sem kapta meg a részét. Mindezt fehé- ren-feketén is igazolta az a vizsgálat, amelyet a Minisz­tertanács Tanácsi Hivatala folytatott le mégy megyében, s amely ahhoz is hozzájárult, hogy ma másképpen lássuk településeink jövőjét, és a módosult koncepcióhoz iga­zítsuk a helyi közigazgatást. Ne járjon hátránnyal Ami a most újrafogalma­zott településfejlesztési kon­cepciónkat illeti, abból indul ki, hogy az apró, többségé­ben társközségekben élő, mintegy 1 millió lakosnak olyan alapellátást kell bizto­sítani, hogy a várostól, na­gyobb községtől való távol­ság ne járjon társadalmi hát­rányokkal. A szakemberek szerint meg kell erősíteni a társközségek szerepkörét a környék és a saját lakosság életében. S ez a szerepkör: a társközség is hasson dön­tően a lakosság közérzetére, életnívójára, perspektíváira. Ennek megfelelően — a kö­zös tanácsok rendszerét megtartva — megerősítik a társközségek tanácsi képvi­seletét, növelve a lehetősége­ket a beleszólásra, a csak rájuk tartozó ügyek eldönté­sébe. ' A társközség hathatósabb képviseletére és ügyeinek vi­telére kéznél van nálunk a társközségek tanácstagi cso­portja, ennek azonban eddig külön hatásköre nem volt a falu ügyeiben. Ha viszont a tanácstagi csoport testületté válik és jogokat kap, akkor már sikerrel képviselhetné a társközség lakosságának ér­dekeit a közös tanácsban, de más szervek előtt is. Ezenkí­vül eredményesen szervez­hetné a lakosságot a kis köz­ség életének, képének for­málására, az életkörülmé­nyek javítására is — mon­dották el a szakemberek, a társközségek tanácstagjai. Véleményük a tavalyi év végi törvényerejű rendelet­ben érvényesült, az Elnöki Tanács ugyanis elhatározta, hogy a jövő évi választások során a társközségekben megválasztott tanácstagok elöljáróságot alkotnak majd, s az új testület élére elöl­járót is választ a község né­pe. Tudjuk, a régi falun is volt elöljáróság, s van, kiben ez a szó rossz emléket idéz fel. Ám a régivel egyáltalán nem hasonlítható össze a mostani. A mi új elöljáró­ságaink nem hivatalok, ha­nem igazi népképviseleti szervek lesznek, amelyek elősegítik, hogy a közös ta­nács vezetésével a társköz­ségek gondjai megszűnjenek, javuljon az ellátás, a közélet egyaránt. Maguk döntenek Az elöljáróságok megala­kítását helyeslők joggal te­szik fel a kérdést: kapnak-e elég jogot ezek a szervek hi­vatásuk gyakorlásához? Áz elöljáróságok jogkörét ki­dolgozó szakembereknek igen határozott elképzelései vannak arról, hogy milyen intézményes garanciákkal kell felruházni az új szerve­ket. Például joguk lesz — a közös tanács összehívásának indítványozása valamely fontos ügy megvitatására, a társközségiek javaslatának meghallgatására. Ha az elöl­járóság nem kíván rendkí­vüli tanácsülést, s ezeket a javaslatokat a közös tanács­nak el kell fogadnia. Mind­ez azzal együtt, hogy a társ­község ügyeiről tárgyaló vb- ülésre meg kell hívni az il­lető elöljárót, jól mutatja a szándékot: szót, tekintélyt akarnak adni az elöljáróság­nak, és rajta keresztül a társközségek népének. A jövendő elöljáróságok azonban a legtöbb jogukat a közös tanácstól kapják. Mondhatni, a közös tanács megosztja velük jogosítvá­nyait, hogy eredményeseb­ben szolgálhassa a társköz­ségek lakosságát. A közös tanácstól az elöljáróságra át­ruházott jogok között lesz a kereskedelem és oktatási in­tézmények nyitva tartási idejének meghatározása, a szociális segélyek odaítélése, a községre jutó fejlesztési alap felhasználása, a gyám­ügyekben az állásfoglalás, stb. Általános szabály lesz, hogy a társközségekben ke­letkezett ügyeket, az ott job­ban megoldható feladatok ellátását zömében az elöljá­róságra kell bízni. KOMORNIK FERENC Német kollégáim kinevet­tek, amikor előadtam azt a kívánságomat, hogy piacra szeretnék menni, mert az idegen alighanem ott tudhat meg legtöbbet egy számára ismeretlen városról, illetve lakóiról. Derültek — mon­dom. Az árucserének e klasz- szikus színterei, a piacok itt a kisvárosokban, falvakban se élnek már. Vásárokat rendeznek, és talán legneve­zetesebbek ezek közül a ka­rácsonyi vásárok. Ahol most állunk autóbuszra várva, haj­danán ott volt a piactér, szemben a barokk homlokza­tú Agricola-házzal. S kicsit arrébb, a közlekedési csomó­ponttá rangosodott hajdani piactérrel az 1496 és 1498 kö­zött épült régi városháza, amelynek öregtornya — ere­detileg a várost védő fal őr. tornya volt — 1486-ból való. — Itt történnek a házas­ságkötések — mondja An­gelika Timár, aki szintén itt esküdött hűséget magyar származású férjének. — Alighanem ez a fiatal pár is itt fog esküdni — jegyzi meg a nagyvárosi for­gatagban alig valami feltű­nést keltő vidám csoportosu­lásra mutatva. Farmeres, pó­lós menet, fiúk, lányok. Egyi­kük vadonatúj partvist cipel, másikuk égtelen csörömpö­lést produkál azzal az üres konzervdobozokkal teleagga­tott, leginkább kiszuperált babakocsira hasonlító jár­művel, amit nagy vidoran segít föl az autóbusz hátsó peronjára. A sort egy hosszú botra erősített gólya zárja, de az megállapíthatatlan, hogy kik a jegyesek. Az uta­sok ettől még jókedvre de­rülnek, mert amit én nem, azt ők tudják. Karl-Marx- Stadtban és a megyében szá. mos helyen így, együtt tart­ják a leány- és legénybúcsút. Magyarázzam mit jelent a gólya? Azt hiszem, szükség­telen. A konzervdobozokból időnként a járdára kiöntött sörösüveg-kupakok gondos összesöprögetésének jelenté­se: annyi pénze legyen az if­jú párnak, hogy söprögetni kelljen. Néhány megálló és helyben vagyunk. Meg csalódottak is. A Sárköz csárda egy a kis­pénzű emberek által látoga­tott karl-marx-stadti vendég­lők közül. Néhány fakult szőttes utal a névadó vidék gazdag népművészetére és néhány piros-fehér-zöld pe­remű kartonlap arról, hogy honfitársaim közül mások is kíváncsiak a Tolna és Karl- Marx-Stadt megye testvér- kapcsolatának létesítménye­ként nyilvántartott Sárköz csárdára. Angelika Timár legszívesebben nyomban elci­pelne innen. A pincér nem ajánlja a sört, amit más asz­talok vendégeinek buzgón hord ki tele. Szürkebarátot kérünk, kapunk savanykás Móri ezerjót egy éppenhogy csak vacsora mellé. — Nem kellett volna ide­jönni — kesereg —, majd arra akar rábeszélni, hogy fejeljük meg másutt ezt a vacsorát. Itt tényleg elkel az az átalakítás, aminek a hí­rét hazulról hoztam azzal megkoronázva, hogy Dombó­várról rövidesen a szálloda­étterem helyettes vezetője jön ki megtanítani német kollégáit a lángos- és pala­csintasütés rejtelmeire. Ha föl nem tűnne a leány-le- génybúcsúztató társaság vi- dámító zajongással és be nem vonulna a belső terem­be, egyikünk nagyobb bosz- szúságba süppedne, mint a másikunk. Angelika Timár úgy véli, hogy vendéglátó mivoltán esett folt. Engem az bánt, hogy a testvérkap­csolatokhoz méltatlanná vált a Sárköz csárda jelenlegi ál­lapotában. Kissé lehangolódva érke­zünk vissza a volt piactérre, ahonnan egyedül poroszká- lok hazafelé azt konstatálva, hogy lecsillapult az utcák nagyvárosi forgalma. Vége a napnak, televízió vagy film­vászon előtt ül a város la­kóinak zöme. Az éttermeket, táncos szórakozóhelyeket las­san birtokába veszi a fia­talság és a város esti éjsza­kai életére Is kíváncsi tu­risták, vendégek serege. Odakint, a Küchwaldban pe­dig a sátorváros megépítői rádobnak még egy éjszakát arra, hogy holnap, a késő délutáni órákra minden rendben legyen. Másnap — 13-án — ismét séta, de más irányba, majd városnézés hármasban, ebéd a Kongresszus szálló szédítő magasának elegáns éttermé­ben. Ahol kénytelen vagyok bevallani, hogy a lábamon keletkezett feltörések miatt legszívesebben mezítlábosan folytatnám a programot. Ez­úttal eljutottunk a Kastély­tóig, ahol német, magyar és orosz nyelven van kiírva a csónakháznál a kölcsönzés szabályzata. Vízibiciglizhet. nénk, motorcsónakázhatnánk is a zöldtükrű tavon, ha nem találtam volna rokonszenve­sebbnek a pádon ülő szemlé­lődést, gyönyörködést az élénk vízi életben, amelyben emberhez szokott vadkacsák és méltóságteljes hattyúk is helyet kérnek. . Fehérbe öltözött menyasz- szony és sötét ruhában fe­szítő vőlegény foglal helyet a szülők társaságában a szomszéd asztalnál Innen, körbejárva meglátni meddig a város és honnan a rozs­földek és harsányzöld, vil- lanypásztoros legelők. Mé­regzöld erdők, hegyek. Na­gyon szép. Délután kettőkor találko­zunk a megyei tanácsháza előtt bolgár kolléganőmmel, Raina Videlovával és kísé­rőjével, tolmácsával, majd együtt foglalunk helyet a kulturális osztály helyettes vezetőjének szobájában. Klauss Adam a kétmillió la­kost számláló megye kultu­rális életéről beszél. A nagy számokon kívül mi az, ami különösen megragad? Az, hogy mennyire élők itt a munkásmozgalom hagyomá­nyai a művelődésben, szóra­kozásban. A megyében mű­ködő gépipari, elektrotechni­kai, textilipari üzemeknek több, mint 30 ezer olyan kollektívája van, amely igényt tart a munkaidőn túli tartalmas együttlétekre. Má. justól—októberig például 300-nál több üzemi játékot rendeznek 800 üzem szerve­zésében és ezeken a munkás­élet változásait is demonst­ráló majálisokon, juniáliso- kon egymilliónál többen vesznek részt évente. Mi sem természetesebb, mint az, hogy a nyár nem a kultúrpalo­tákba, művelődési házakba invitálja az emberek tízez­reit. Ez az évada a nagysza­bású szabadtéri, nemcsak né­hány száz embernek szánt eseményeknek. A falvakban se maradnak ilyen esemé­nyek nélkül az ott lakók. Fa­luünnepeket rendeznek és itt is hagyomány a búcsú meg­tartása. Ami az ősztől—tava­szig tartó hónapokat illeti, nos Karl-Marx-Stadt megyé. ben 1100 színház, könyvtár és kultúrház kínálatából vá­logathatnak igényük szerint testvérmegyénk lakói. Hu­szonegy zeneiskola van és szervezett keretek között 30 ezer népi iparművész dolgo­zik. Fafaragás, esztergálás, kékfestés, csipkeverés az uralkodó ágazatok a parasz­ti kerámika mellett. Több, mint 5 millió könyv áll az állami, szakszervezeti könyv­tárakban az olvasók rendel­kezésére és a megye lakói közül minden 3. beiratkozott olvasó. Ennek jelentőségét emeli, hogy a lakosság zöme 35 éves, illetve 35 év alatti. Mi az ami még mély hatást gyakorolt rám? A kiskert­szövetkezetek léte, virágzása, amit a megyében tett útjai­mon magam is láthattam. A nagy- és kistelepülések pe­remrészein alakították ki legtöbb helyen ezeket a 10 —15-ször 10—15 méteres ker- tecskéket, melyeket ki-ki művel tetszése, szakértelme szerint, de szövetkezetei al­kotva. Körülbelül egymillió ember foglalkozik szabad idejében kertészkedéssel, s termeszt apró, fogyasztásra alkalmas haszonnövényeken kívül főleg virágokat. És, 6 —8 évet kell sorban állni, mire valaki bejuthat egy-egy kertszövetkezetbe. Pompás a találmány. Amiként azt is annak tartom, hogy a város­lakók körében is elterjedt a juhtartás. A selyemszőrű, példásan tisztán tartott me- rinóiak a városok peremvidé­kének lakótelepein mentesí­tik a városgazdákat a fűka­szálás gondjai alól. De elő­fordul olyasmi is, amiről Gosztolya Tibor mesélt, hogy egy ismerőse engedélyt ka­pott gyárigazgatójától arra, hogy munkahelyének egy fü­ves térségén tartsa tavasztól őszig a birkáit. Mit mond­jak? Tetszik a gazdálkodás­nak ez a módja, hiszen a juhok gyapjat, tejet adnak és fölöslegessé teszik a fű­kaszálást. E napon döbbentem rá elő­ször, hogy rohan az idő, mindjárt lejár a hét és bú­csúzni kell. S azzal a tudat­tal elmenni, hogy vissza kell jönnöm folytatni, befejezni az ismerkedést. Kint, a Küchwald ünnepi forgatagá­ban és parádés megnyitóján se tudtam szabadulni e gon­dolatoktól, pedig magával ra­gadó volt minden momentu­ma a Pressefestnek. Kivált a nemzetközi előadói gárdát felvonultató gálaműsornak, amelyből nem hiányoztak természetesen a hazai, a len­gyel, cseh, szovjet, indiai, chiliéi színek sem. Főként a finálé volt fölemelő, amikor az NDK-ban is méltán nép­szerű Dean Reed-del az élen valahány közreműködő aj­kán a békéről szólt az ének. Ha rá nem zendít a zápor, nem kellett volna sok ah­hoz, hogy együtt énekeljük a művészekkel azt a világ­szerte ismert dalt, ami ide­haza is felcsendül sokszor és a béke megőrzésére szólít. (Folytatjuk) LÁSZLÓ IBOLYA A 29. Pressefest nyitómüsorának közönsége

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom