Tolna Megyei Népújság, 1984. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-19 / 195. szám
1984. augusztus 19. NÉPÚJSÁG 11 Vél Emil emlékezete Az időmérés története Velence éjjel A kiállítás Nyolcvankét éves korában, július 13-án elhunyt Vén Emil Munkácsy-díjas festőművész, aki még utolsó napjaiban is festett. Ott áll az állványon a kép, a virágcsendélet — befejezetlenül. Barátai, tisztelői virágerdővel borították el sírját a budafoki temetőben, — hantját virágcsendéleteinek színvilága ragyogta be. Fiúméban született 1902- ban, édesanyja Soipione Con- cetta Mária, Scipio Africanus kései leszármazottja, mondta neki először: Emilio, s az lett Vén Emil: a magyar festészet Emiliója. Anyja olasz, édesapja. Vén Kálmán magyar volt —, Emilió magyarul, olaszul, spanyolul beszélt —, a 30-as években Itáliában, Magyarországon, Spanyolhonban és Párizsban tartózkodott Picasso, Hemingway, Pablo Casals, József Attila, Juhász Gyula társaságában. Szerette Krú- dyt és Thomas Mannt is, valamennyiükről kifejező portrét festett —, nemkülönben a szüleiről, feleségéről, Popelka Ágnesről, Dut- ka Ákosról, Lyka Károlyról. A színek varázslója volt, számára a virág az élet nya-A rét jelentette, a békét, a har-' móniát. 1919-ben Uitz Béla Proletár Képzőművészeti Műhelyébe járt —, a Képzőművészeti Főiskolán Benkhardt Ákos és Rudnay Gyula tanítványa volt. Ettől kezdve —, 1926-tól 1984-ig élete a festészet. Életműve tekintélyes. Megörökítette a toulo- ni kikötőt, Velencét, festett spanyol tájakat, a makói Maros-partot, fuvaroslovakat, munkanélkülit, varró édesanyját, Nizzát, bárkákat, spanyol halászokat, budafoki virágáruslányt, farsangot. Azért élünk, hogy valahol otthon legyünk a világban — írja Tamási Áron. Vén Emil mindenütt otthon volt. Kolorizmusa káprázatos; expresszív erejű líra hatja át és különös, meghitt melegség, mely szelíd áramlatokkal alakítja művészetének minden szemlélőjét jó, jobb, boldog, boldogabb emberré. Ez volt Emilio varázslata, ez maradt belőle üzenetként nekünk, örököseinek. Kincs. LOSONCI MIKLÓS Reprezentatív kultúrtörténeti kiállítás nyílt az Ipar- művészeti Múzeumban az időmérés történetéről — az Országos Műszaki Múzeum és az Iparművészeti Múzeum anyagából, valamint több közgyűjtemény, egyházi gyűjtemény, állami vállalat és intézmény és magánszemély által kölcsönzött műtárgyak sokaságából. „Mi hát az idő? Ha senki nem kérdi, tudom, ha kérdezik tőlem, s meg akarom magyarázni, már nem tudom” — írta Szent Ágoston, az ókor végének jeles filozófusa. Az emberiség történetének szinte minden filozófusa, minden terészettudó- sa kutatta az idő filozófiai, illetve fizikai létét. Az ember már a történelem előtti korban is megkísérelte mérni, jelezni az időt. A görög mitológiában az idő megszemélyesítője Kronosz, aki a reneszánsz művészetétől napjainkig homokórával a kezében az idő múlásának jelképévé vált. Az i,dő természetes egysége a nap. Mérése különféle időrhérő eszközökkel történik. A nap többszörösét naptárral, kalendáriummal, hányadosát, részeit pedig különféle rendszerű és rendeltetésű órákkal mérjük. A Csillagaszati óra 1565-ből napot kezdettől fogva két részre, nappalra és éjszakára osztották. A kétszer tizenkét órás napfelosztás nyomai az időszámítás előtti XVI. századba vezetnek visz- sza. A perc és a másodperc is babilóniai eredetű. (Akkor csupán filozófiai fogalmat és nem mérhető meny- nyiséget jelentett.) A történelem során számos időmérő eszközt ismert, szerkesztett az ember. NapKandallóora 1790-ből A Toldy Gimnázium műszere a pontos dél meghatározására 1855-ben készült. A pontos delet az iskola emeleti erkélyéről leadott puskalövéssel jelezték órát, homokórát, gépórát, konzolos, lábas, asztronómiai órát, kis- és nagyméretű időmérőket, toronyórákat, tengerészeti, elektronikai rendszerű és atomórákat. Az órákon kívül naptárakkal, kalendáriumokkal is megismertet a kiállítás, amely gazdagságával sokféle igényt, érdeklődést elégít ki. — k — A magyar porcelánművészet A Herenden készült porcelán I.enau-szobor a Bécshez közeli Stockerauban A porcelánművészet iránt érdeklődők nagy örömére a Műszaki Könyvkiadó a közelmúltban harmadik kiadásban jelentette meg dr. Sikota Győző Herend porcelánművészete című nagy sikerű könyvét. A könyv szakmai és közönségsikerére jellemző, hogy a magyar nyelvű kiadással egyidejűleg a nyugatnémet Büro für Moderne Absatzförderung és a Corvina közös kiadásában, a herendi porcelán nagy szerelmesének, Keresztury Dezső költőnek bevezetőjével németül is megjelent. A Herendről szóló könyv sikerére nemcsak a kiadások növekvő száma, de a kiadási példányszámok növekedése is jellemző. Hiszen az elmúlt 13 év alatt magyar és idegen nyelveken, valamint „mini” formában, összesen mintegy 100 000 példányban látott napvilágot. — Vajon mi az oka a könyv népszerűségének? — tettük fel a kérdést a témában legilletékesebbnek, dr. Sikota Győző iparművésznek és művészeti írónak, e sikeres könyv szerzőjének. — Egyrészt talán a herendi márka iránti érdeklődés. Hiszen a herendi porcelán márkája napról napra erősödik, művészileg is fejlődik. A könyv sikerét bizonyos tekintetben tartalmi erők is befolyásolják. Hogy mire gondolok? A könyv megírását komoly kutató munka előzte meg. Saját időmből és saját költségemre hazai és külföldi könyvtárakban, valamint levéltárakban kutattam. Ezt bizonyítja a jegyzet 223 hivatkozási adata is. — Ami a harendi porcelángyártás kezdeteit illeti, okiratokkal bizonyítom, hogy a korábbi nézettel szemben, — amely 1839-re teszi a gyár alapítását — már 1826-ban működött Herenden porce- lánkerámia-gyár. Korabeli visszhangokból az olvasó megismerheti a kis dunántúli porcelángyár dicsőségét az 1842-es hazai bemutatkozástól az 1973-as bécsi kiállításig. Bemutattam, hogy milyen sikerrel állta és állja a versenyt a világ „nagy” márkáival szemben. A jobb megértés érdekében hozzásegítettem az olvasót, hogy bepillantson a társművészetek világába is. Szintézisre törekvő szemlélettel igyekeztem lehetővé tenni, hogy Herend 150 éves krónikájából ki lehessen tekinteni a korszak gazdasági, politikai és történelmi változásaira. A Finomkerámiaipari Művek (FIM) — amely 1982- ben, a gyárak önállósulásával megszűnt — a hazai fi- romkerámiaipar nyolc gyárát magában foglaló nagyvállalat volt, széles körű és javarészt világszínvonalú termékskálát alakított ki a hosszú évek során. A magas technológiai színvonal, a munka szervezettsége és a világpiacon kivívott tekintélyük miatt a külföldi híres márkákhoz hasonlóan He- rend, a pécsi Zsolnay Gyár, vagy Hollóháza említése is tiszteletet parancsol a világban. — Két évtizeden keresztül ön a FIM művészeti vezetője volt és 1982 óta is folyamatosan tevékenykedik alkotó iparművészként és művészeti íróként egyaránt. Joggal mondhatjuk tehát, hogy az egész magyarországi porcelánipar művészeti irányítója. Ha vázlatosan is, de átfogó képet szeretnénk kapni a hazai porcelánipar helyzetéről. — Meglehetősen nehezet kér, hiszen e területről nagyon nehéz röviden beszélni, átfogó képet adni. Arról nem beszélve, hogy a jelenlegi helyzet értékelése is megkívánja a múltba való visszapillantást. Az 50-es évekig Magyarországon a porcelán abszolút hiánycikk volt, főleg az edény és díszműáru (figurák, vázák) tekintetében. A választék minimális volt. Azóta felépült a Hódmezővásárhelyi Porcelángyár, amely sorozatgyártásával, modern gépeivel és korszerű technológiával egymaga 3500 tonna edényt gyárt évente. Hollóházán a hatvanas évek elején egy teljesen új gyár épült, ahol ugyancsak korszerű technológiával edény- és díszműáru-gyártás folyik. Budapesten korszerűsítették a Gránit Kőedénygyár gyártását, amely új masszával és új technológiával mennyiségileg is több edényt gyárt. Belépett a termelésbe a Városlődi Kerámiagyár is, teljesen új gyárával. A pécsi Zsolnay Gyárban pedig korszerűsítették az edény- gyártás folyamatát. Így megszűnt a hiánycikk, sőt ebből a termelésből még exportra is jut. A herendi manufaktúrát új kemencékkel, új munkacsarnokokkal látták el, ezáltal termelését mind mennyiségben, mind minőségben növelni tudta. A FIM betöltötte történelmi hivatását, mert közös erővel nagy beruházásokat produkált, korszerűsített és új gyárakat alapított, valamint megadta a lehetőséget arra, hogy a gyárak önállóan dolgozzanak. És ez egybeesik hazánk gazdasági törekvéseivel. Mindenesetre a gyárak eddigi önálló tevékenysége igazolta a korábbi döntés helyességét. — Mondana valamit tervező, alkotó tevékenységéről? — Talán néhány olyan saját tervezésű alkotásról tennék említést, amely valamilyen szempontból kuriózum. A Herendi Porcelán- gyár jubileuma alkalmából 1976-ban angol, német és olasz nyelveken megjelent „mini” könyv fedőlapján elhelyezett, a gyár márkáját „képviselő” apró porcelán rózsácska saját tervezésű. Ez ,,Az 1976. év legszebb könyve” kiállításon nívódíjat nyert. A Gundelban és a bécsi magyar követségen látható a Zsolnay Gyárban készült egy méter magas vázám. A Hódmezővásárhelyi Kerámia Biennálén 1982-ben második díjat kapott fém alátétes vacsorázókészletem. — Néhány hónap választ el bennünket egy figyelemre méltó esemény tízéves évfordulójától. Hallhatnánk erről valamit, és az ebben betöltött szerepéről? — Ez nem más, mint az ismertetett könyvben is szereplő Lenau-mellszobor felállítása Stookerau városában. 1972 őszén a Magyar Tudományos Akadémia rendezésében Sárospatakon ülésezett a Magyar Lenau Társaság. Erre az alkalomra készült el javaslatomra, Hanzély Jenő iparművész terve alapján a kis Lenau- portré. (Lenaut az osztrák irodalom egyik kiemelkedő költőjének tartják, Petőfi kortársa volt, gyermekévei és tanulóévei Magyarországhoz kötötték.) A tervek alapján 1974-ben a Bécstől harminc kilométerre fekvő StoCkerau városban állítatták fel az emlékművet. A 180 centi magas szürke gránit posztamensen elhelyezett száztíz centiméteres, 1 mázsa 20 kilós porcelán Lenau- mellszobor egy évtizede őrzi az európai porcelánkultúrát és öregbíti a herendi porcelán hírnevét. A szobrot dr. Fred Sinowatz osztrák kancellár (akkor művelődésügyi miniszter) leplezte le, hivatkozva Lenau Magyarországot és Ausztriát összekötő szerepére. DR. MÉRŐ ÉVA MŰVÉSZET Emlékkiállítás a Zichy-kastélyban Száz esztendeje, 1884. augusztus 12-én született Brassóban a századforduló magyar festészetének egyik érdekes alakja, az a Máttis Teutsch János, aki szecessziós kezdetektől jutott el Kassák Lajos köréhez és lett a magyar aktivizmus egyik jeles képviselője. Adyval egy időben, 1906 körül ő is megjárta Párizst —, tanult a müncheni akadémián, több évtizedig tanított Brassóban. Első -gyűjteményes kiállítása a Ma kiállítótermében, Budapesten nyílt meg, katalógusának bevezetőjét Kassák Lajos írta. Verseket jelentet meg német nyelven, közös kiállítása nyílik Paul Klee-vel Berlinben, a Sturm tárlatán —, 1923-ban a Nyugatban Heve- sy Iván ír művészetéről ösz- szefoglaló elemzést. Sokait jár külföldön, műveit bemutatják a húszas évektől Moszkvában, Párizsban, Rómában, Chicagóban, Bukarestben. 1930-ban két szobra szerepel a KÚT budapesti tárlatán, Potsdamban 1931-ben metszeteit adják ki. Retrospektív kiállítása nyílt Brassóban 1958-ban, ahol 1960. március 17-én elhunyt. Művészetének kezdettől sajátos a hangvétele, lágy, szinte zenei ritmus hatja át képeit, s a színek harmóniája. Ez a lágyság különös módon mégis határozott egyéniségre vall. Megrendítő képe a „Káto- nasírok a Warte tó-nál” 1916-ból és mesterműve 1918- ból a „Lila táj”. A hajlott ívek harmóniája jellegzetes formája lett, a hajlítás szobraiban is megnyilvánul. Következetesen hű maradt eszményeihez, függetlenül attól, hogy a húszas évektől fokozottan absztrakttá válik, de eme alkotásait is az ellenőrzött szenvedély és a visz- szafogott indulat, a mérték és fegyelem jellemzi. Festményein sokat foglalkozott a kék lovak és a kék lovas alakjával —, emléket állítva Franc Marénak, törekvéseit • folytatva. Megnyúlt alakjai közül különösen maradandó a Csók, melyet az 1910-es évek vége felé festett, mintegy Klimt Csókjának tömbös ellenpontjaként Brancusi megoldásához közeledve. Szobrai is rendkívül találékony formarendről tanúskodnak, különösen a „Táncosnő” és a „Térdelő alak”. Betegsége miatt 1932 után nem farag többé szobrot. Híresek portréi. Megörökítette Marx, Buddha, Jézus, József Attila, Rabindranath Tagore alakját —, monumentális freskótervei: a Munka, Férfiak Kalapáccsal, az Anyaság nem valósulhatott meg. Munkás- alakjai Derkovits és Dési- Huber István eszmerendszeréhez tartoznak. Törekvései nemzetközi jelentőségűek. Szecessziós nyitánya után is mindvégig egyéni maradt kubizált alakzataiban és szürreális fogalmazásában is. Bár nemrégen a III. kerületi Zichy-kastélyban kamaraméretű emlékkiállítása nyílt —, gyűjteményes tárlatának bemutatója még várat magára. L. M.
