Tolna Megyei Népújság, 1984. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-19 / 195. szám
1984. augusztus 19. NÉPÚJSÁG 5 Közművelődés megyénkben „Az egy főre jutó értelmes élet” Gyakran gondolok arra az ismerősömre, akivel nemré' giben közművelődésünkről beszélgettünk. Mármár rezignáltan foglalta össze tapasztalatát: „Egyszerűen nem tudunk egyről a kettőre lépni”. Igyekeztem meggyőzni állítása ellenkezőjéről, de úgy éreztem, hogy községünkben az utóbbi hónapokban lezajlott rendezvények sikertelensége egészen elcsüggesztette, s szinte pesszimistává változtatta őt közművelődés ügyben. Konkrét példáit nem sorolom föl, de belátom, hogy volt igaza. Viszont azt nem értem, hogy a korábban lelkes szervező, született népművelő miért keseredett meg ennyire, hol vannak ragyogó tervei, s miért általánosít a szomorú esetekből. A megye más részeiből kapásból felsorolt példáimmal sem tudtam igazából meggyőzni, de reménykedtem, hogy beszélgetésünk neki is eszébe jut gyakran... Tény, hogy sokan vannak, akikben egyre erősödik a kultúránk sorsa fölötti aggodalom. Ez nem baj, mégpedig addig nem baj, amíg az ügy szeretete, a megoldások keresésének szándéka dolgozik a nyugtalanságban. (Nem pedig a tehetetlen kilátástalanság, a legyintő pesszimizmus válik úrrá.) Fölösleges szépíteni a dolgot: közművelődésünk terén vannak gondok. De nem szabad elfelejtkezni arról, hogy figyelemre méltó eredmények is születtek az elmúlt időszakban. Érdemes nagyító alá venni az elmúlt tíz esztendőt. Megyénk társadalmi, gazdasági életében jelentős fejlődés ment végbe, ami az itt élő emberek műveltségének gyarapodása nélkül elképzelhetetlen lett volna. Vagyis növekedett igényességünk tágabb és szűkebb környezetünk, munkahelyünk, lakóhelyünk kulturáltsága iránt. De változás ment végbe a közművelődés irányításában, a közművelődés anyagi, tárgyi, személyi feltételeiben is. Az is igaz, hogy az utóbbi években a gazdasági nehézségek miatt lelassult a kulturális ágazat fejlesztésének üteme, de ez korántsem azt jelenti, hogy a kulturális élet túlzottan háttérbe szorult. Hanem miről is van szó? „Gyakran az a látszat, mintha egyoldalúan összpontosítanánk a gazdasági kérdésekre. Igen, koncentráltunk, de a szocializmusban a termelés sohasem öncélúan a termelésért, hanem az értelmes és kultúrált élet anyagi megalapozásáért folyik. És fordítva: az értelmes és kulturális élet a legszélesebb alapja a gazdálkodási hatékonyság növelésének. A szocializmusban nincs tartósan megalapozott gazdasági emelkedés szellemi és erkölcsi, kulturális gazdagodás nélkül. És nem létezik olyan szocializmus, amely csak az anyagi gazdaság mércéjével mérhetné fejlődését... „A szocializmus állása” azonban — bármilyen konkrét helyzetben — változatlanul az egy főre jutó „értelmes élet” mértékével mérhető. Ebben pedig a kultúrának semmi mással nem pótolható szerepe van”. írja Aczél György a Kultúra és felelősség című cikkében. Megyénk közművelődését illetően a különböző fórumo- kon meglehetősen viharos hozzászólások hangzanak el. Kinki sorolja szűkebb pátriája gondjait, a megoldásra váró feladatokat, és a megannyi kérdőjelet. Többnyire jogosak a felvetések, hiszen mindannyian érzékeljük, hogy az utóbbi években megtorpant életszínvonalunk általános és egyenletes emelkedése. Reálértékben számítva nem, vagy alig emelkedtek, sőt helyenként még csökkentek is azok az összegek, melyeket kulturális szolgáltatások bővítésére fordíthatunk. A tanácsoknak, vállalatoknak, szövetkezeteknek, de az egyéneknek is igencsak meg kell gondolniok, hogy mire adják a pénzüket. De vizsgáljuk dolgainkat reálisan. E vizsgálódáskor ugyancsak egy beszélgetésre hivatkozom. Mégpedig arra, amit a közelmúltban folytattunk Király Ernővel, a megyei pártbizottság titkárával. Határozottan vitatta, hogy megyénk közművelődését illetően jogos-e minden esetben az aggodalom, illetve a pesszimisztikus hangnem. Kifejtette, hogy a kistelepüléseinken levő kulturális létesítmények jó egyharmada nem felel meg rendeltetésének, hogy egyes települések között nő az ellátás színvonala közötti különbség... De tényeket sorolt, melyek a jelentős fejlődés bizonyítékai. Pontosan tíz esztendővel ezelőtt határozták el, hogy a kulturális szolgáltatásban három lépcsőben lépünk előre. Kettőt gyakorlatilag már megtettünk. A közismert nehézségek ellenére 1978-tól három új városi művelődési ház épült megyénkben. Ezt követték a nagyközségek változásai. Új épületet adtak át Pincehelyen. Korszerűsítették, felújították, illetve bővítették Hőgyészen. Tolnán, Dunaföldváron, Simontornyán és Gyönkön a művelődési házat. Decsen épül az új kultúrház, a bátaszéki épület átalakítása pedig most folyik. De egyéb létesítményekre — tájházak, helytörténeti gyűjtemények, könyvtárak, múzeumok — is büszkék lehetünk. S még egy adat: az említett tíz év alatt megyénkben megduplázódott a főhivatású népművelők száma. Mindezzel nem azt akartam mondani, hogy most már elégedettek lehetünk, nyugodtan ülhetünk babérjainkon, csupán bizonyítani, hogy valóban figyelemre méltó eredményeket értünk el. S hogy törés e fejlődésben ne álljon be, oda kell figyelni azokra a tartalékokra, melyek „várják” meg- lelésüket. Mikre gondolok? Csupán néhányat sorolnék. Például a társadalmi összefogásra. Néhány helyen szép példája van ennek is. Például Madocsán, és Felsőnyéken összefogott a falu apraja és nagyja, s lám, milyen szép művelődési házak épültek. Hiszem, és hihetjük, hogy másutt sincs hiány a tenni akarásban, csak bele kell fogni a munkába, valakinek, vagy valakiknek kézbe kell venni az irányítást. De mondom a másik tartalékot: amennyiben van hol szervezni a programokat, azoknak a kiválogatására kell gondosan ügyelni. Az ízlés- és igényformálás szem előtt tartásával olyan rendezvényeket kell szervezni, melyek az adott településen élők igényével, érdeklődésével találkoznak. De nem szabad elfelejtkezni a társadalmi és tömegszervezetekről sem, melyek sajátos funkciójukból adódóan tudnak hozzájárulni a művelődésben résztvevők körének bővítéséhez, a szórakozás igényességének emeléséhez. Költői kérdés lenne az „Elégedettek lehetünk-e?” firta. _______„ tása. Helyette egy másik kérdés jogosabb. Vajon a bérházak lakói miért diskurálnak oly sokat a lépcsőházakban, a falun élők pedig estelente az utcán, a kispadon? Mert szükségünk van egymásra, mert szükségünk van a közös élményre. S ezen, ennek megoldásán csak a hivatalos szervek gondolkodhatnak? Nem. Mi magunk is. Együtt. Mindannyian. Hát ez is egy tartaléknak. V. HORVÁTH MÁRIA A föld nagy részén az egyik legfontosabb emberi táplálék. Alakja lehet hosszúkás, kerek, színe lehet fehér, barna, fekete. Van neki héja, haja, bele. púpja, sarka, (sercli), zsengéje, gyürkéje. Állagát illetően lehet friss, állott, lágy, nyúlós, szappanos, szallonnás, tésztás, pillés, pimpós, száraz. És van morzsája is, amit hajdan nem a szemétbe söpörtek. Hja, akkor nehéz kereset volt a kenyérkereset! És akkor még úgy hívták a gabonát. amiből általában a kenyér készül, hogy élet. Persze kenyér készülhet a búzaliszt mellett rozsból, kukoricából, sőt egészen különös anyagokból is. Feljegyezték például, hogy a tatárjárás idején a nagy ínség miatt az emberek bizonyos fák kérgét szárították meg, és az azokból készült lisztből sütöttek kenyeret. Mai kilátásaink sokkal jobbak, sőt egyre jobbak. A kínálatban egyre több, jó minőségű kenyér jelentkezik. És mi magyarok mindig érzékenyek voltunk a kenyerünk minőségére. CZAKÖ SÁNDOR Szárizikkei fűtik a régi kemencét, régi kenyérsütéshez Á tészta dag asz tása régen és ma. Vagy inkább kis- és nagyüzem. Amíg a gép dagaszt, a kéz rajta pihen Nagyüzem a decsi tsz-sütödében Készségek egy mai pékségben Itt a frissen sült cipó. .. és milyen finom!
