Tolna Megyei Népújság, 1984. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-18 / 194. szám
Képújság ( AUGUSZTUS Névnap: Ilona 18 A Nap kél 5.44 — nyugszik 19.51 órakor SZOMBAT A Hold kél 22.41 — nyugszik 12.28 órakor Hetven évvel ezelőtt, 1914. augusztus 18-án született, cs 57 éves korában, 1971-ben halt meg Szcndrő József Jászai Mari-díjas színész, rendező, műfordító. 's____________________________--------------------------------z Jól sikerült tüzelőakció Kevés a feketeszén Fűrészelt és hasáb fa van elegendő Lapunk ünnepi száma augusztus 19-én, vasárnap jelenik meg. O MEGKEZDTÉK a lóbab betakarítását a dombóvári Alkotmány Tsz-ben. Az utóbbi években kezdték el e növény termesztését, a most betakarításra kerülő 88 hektár bő termést ígér. ,~\j A SZEKSZÁRDI szövetkezeti néptáncegyüttes Bretagne-ban Bannalek városban a VII. 8-tól VIII. 6-ig megrendezett nemzetközi folklórfesztiválon 6. helyezést ért el. # ORSZÁGJÁRÓ KÍNAI KERÉKPÁROS. Három és fél év alatt járta be hazáját kerékpáron egy ötvenéves kínai parasztember. Az 57 ezer kilométeres „túrára” mindössze egy hálózsákot, egy térképet és iránytűt vitt magával. Vang Ta-kang a középnyugat-kínai Szecsuan- ból indult útnak, majd Dél- Kínába pedálozott, onnan kelet felé, majd északra és északnyugatra hajtott. A VASÜTI SZERENCSÉTLENSÉG. Eddig ötvenhat ember holttestét találták meg a közép-indiai Nagpur közelében történt vasúti szerencsétlenség színhelyén, ahol egy személyszállító vonat hat vagonja a hídról a csatornába zuhant. A katasztrófának száznégy sebesültje is van. + SIMONTORNYÁN, a bőrgyári művelődési házban augusztus 20-án délután háromkor nyílik meg Könyv István János amatőr grafikus kiállítása, amit az érdeklődők szeptember 20-ig tekinthetnek meg. # VÉGET ÉRT az Egyesült Államok egyik legnevezetesebb pere: egy Los Angeles-i esküdtszék felmentette John Delorean autógyárost. A hónapokon át tartó eljárás során több, mint 18 ezer oldalt tett ki a perirat és több, mint egy tucat tanút hallgattak meg. A vád az volt, hogy a gyáros, akinek különleges sportkocsikat építő vállalata csődbe jutott, kokaincsempészésre vállalkozott, hogy így megmentse cégét. Delo- reent az FBI ügynökei csalták tőrbe: ők jelentkeztek nála a „nagy üzlet” javaslatával, ők adták ki magukat kokaincsempészeknek és közben tárgyalásaikról videofelvételeket készítettek. Ez volt a gyáros ellen az egyetlen „terhelő” bizonyíték. Az ügy fordulópontja az volt, amikor az egyik ügynök közölte: az FBI néhány munkatársa szándékosan akarta „előállítani” az ügyet, mert arra számítottak, hogy az ismert gyáros lebuktatá- sával hírnevet szereznek maguknak és előléptetik őket. Az esküdtszék 29 órán át tanácskozott, amíg meghozta felmentő ítéletét. O A HARMÓNIA Kereskedelmi Vállalat budapesti, Lenin körút 44. szám alatti boltjában péntektől olyan népi iparművészeti tárgyak vásárolhatók meg, amelyeket alkotóik az új Nemzeti Színház építésének támogatására szántak. 112 népi iparművész ifjú Fazekas Lajosnak, a népművészet mesterének, a híres nádudvari feketeke- rámia-készítő dinasztia fiatal tagjának felhívására lépett akcióba. A fiatal mester felhívásában tavaszai arra kérte e művészeti ág alkotóit, hogy munkájukkal ők is járuljanak hozzá a nemzet színházának felépüléséhez. Az akció sikerét bizonyítja, hogy a pénteken megnyílt kiállításon és vásáron mintegy háromszáz — 150 ezer forint értékű tárgy várja a vevőket. E termékek a bíráló bizottság véleménye alapján kerültek az üzletbe. ^ A GAMMA Művekben megkezdték a felkészülést az ultrahangos diagnosztikai készülékek gyártására. Az orvosi berendezés licencét az amerikai Picker cégtől vásárolták meg. A dokumentációk honosítását már befejezték, jelenleg a gyártás technológiájának kimunkálásán, a berendezések előállításához szükséges szerszámok elkészítésén dolgoznak. A hazai készülék sorozat- gyártását a tervek szerint jövőre kezdik meg a Gammában, s évente 20 ilyen berendezés elkészítésével számolnak. A Gamma Művek vállalta, hogy e diagnosztikai készülékek folyamatos gyártásával kielégíti a magyar egészségügy szükségletét. — AZ ANDREA DORIA páncélszekrénye. Rendkívüli külsőségek között nyitották fel csütörtök este New Yorkban a huszonnyolc évvel ezelőtt elsüllyedt Andrea Doria nevű tengerjáró hajó páncélszekrényét. A televíziós kamerák (a közvetítés negyvennégy országba jutott el) előtt a háromtonnás trezorban rengeteg pénzt találtak: egy-, tíz- és húszdolláros bankjegyeket és ötszáz lírásokat. Az utasszállító Andrea Doria 1956. július 26-án süllyedt el Massa- chussetts amerikai szövetségi állam partjainál azután, hogy összeütközött a Stockholm nevű svéd hajóval, ötvenkét ember a hullámsírban lelte halálát. Sokáig tartotta magát az a híresztelés, hogy a tengerjáró páncélszekrénye egymillió dollár értékben bankjegyeket és ékszereket tartalmazott. Azonban az a római bank, amelynek tulajdonában volt a trezor, tagadta a „pletykákat”. Csütörtök este felnyitották a páncélszekrényt. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Zalakaroson megtartott 33. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 30, 52, 68, 69,79 Jól sikerült az évi tüzelőakció a Dél-dunántúli Tü- zép Vállalat szekszárdi telepén, a tüzelőutalványok beváltása nagyrészt megtörtént, akik azonban feketeszénre várnak, még nem szerezhették be tüzelőjüket, mert az igényelt mennyiséForgalomkorlátozások A haltos számú fő közlekedési úton, Szekszárd határában a Sió-híd építése miatt 40 kilométeres sebességkorlátozásra számítsanak az arra haladó gépjárművezetők. Szintén a hatos számú úton, Dunakömlőd iterületén félpályás útlezárás lesz híd- javítás miatt, ahol húsz kilométeres sebességkorlátozás van érvényben. Ez u'tóbbi helyen a forgalmat fényjelző készülék irányítja. Az 55-ös számú fő közlekedési úton a 104-es kilométerkő közelében folyik híd- javítás, ezért a hídon az úttest felét lezárták, és 40 kilométeres sebességkorlátozást léptettek éleitbe. Az 56-os szárnu 1 burkolat bevonása miatit az 5. és a 10. kilométerkő között a munkák végzésének idejére munkahelyi elkorlátozás van, és 40 kilométeres sebességkorlátozást léptetitek érvénybe. Ugyanígy 40 kilométeres sebességkorlátozás érvényes — útszélesítési munkák miatt — a 63-as út 7. és 13. kilométerköve között. Simomtornya belterületén, a 61 101. számú bekötőutat építkezés miatit mintegy 300 méteres szakaszon lezárták. A forgalmat iterelőútra irányították, amit sárga színű útjelző táblák mutatnak. A Szakály—Regöly—Kesző- hidegkút közötti útvonal mintegy 3 kilométeres szakaszán az útfelület bevonása miatt munkahelyi elkorláto- zásra számítsanak az arra közlekedők, a Dombóvár— Nak—Lápafő útvonalon padkajavítás miatt van munkahelyi elkorlátozás. Mint már arról hírt adtunk, a Palánk melletti közúti Sió-hidat megrongálták, épp ezént a forgalom elől lezárták. A kerülőút a hatos számú fő közlekedési úton vezet Palánkra. Hídszerelés miatt félpályás lezárás van az Udvariba vezető bekötő- útón is. Itt 40 kilométeres sebességkorlátozást is elrendeltek. get a Tüzép nem tudja biztosítani. Az ország más telepein is hasonló a helyzet. A többi szénfajtából — barnaszenekből, mecseki brikettből, pécsi iszapból — az ellátás jó, folyamatos, az igényelt mennyiség biztosíJó ütemben halad az építkezés, a toronydaru már befejezte munkáját, állnak a falak, jól kivehetők már a Budapest Kongresszusi Központ körvonalai. A Novotel Szállóhoz kapcsolódó létesítmény építése tavaly májusban kezdődött, és a tervek szerint a jövő év februárjában fejeződik be. Ekkor adják át a kivitelezők a Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalatnak az ország olyan legnagyobb, legkorszerűbb épületét, amely tudományos konferenciák, kulturális rendezvények lebonyolítására alkalmas. Az osztrák idegenforgalmi célhitelből létesített kongresz- szusi központ magyar szakemberek — Finta József állami díjas építész és Her- rer Cesar belső építész — tervei alapján készül, a kivitelező az osztrák Eberhard! cég. A külső munkák közül már nem sok van hátra: a 300 autó elhelyezésére alkalmas parkoló kialakításához tása nem okoz gondot. Brikettből 20 720 mázsát, iszapszénből 16 410 mázsát, a háromféle barnaszénből pedig összesen 4735 mázsát értékesítettek, a legkeresettebb barnaszén az ajkai dió volt az akció során. már hozzáfogtak, s rövidesen a Novotel Szállót a kongresszusi központtal ösz- szekötő fedett átjáró építése is megkezdődik. Egyidejűleg folynak a belső szerelési munkák az épületben, a korszerű műszaki berendezések egy része már a helyén van. Az új létesítmény legnagyobb helyisége a Pátria terem lesz, amely földszintből és galériából áll. Mozgatható berendezése lehetővé teszi, hogy többféle célra — előadások, ülő- és állófogadások, bankettek, bálok, sportesemények, árubemutatók, de akár koncertek, hangversenyek rendezésére is — alkalmas legyen. A két szinten egyidejűleg mintegy 1800-an foglalhatnak helyet, s a konferenciák munkáját 16 nyelvű szinkrontolmács berendezés, videofelszerelé- sek, film-, dia- és írásvetítők, mikrofonok, magnetofonok segítik. A második nagytermet Bartók Béláról nevezték el. Ebben szintén rendelkezésre állnak a konferenciák leboExportbővítő vállalkozások A HUGAROTEX Textilkülkereskedelmi Vállalat bővíti exportnövelő vállalkozásait. A vállalat a közelmúltban több mezőgazdasági szövetkezettel és vállalattal hozott létre termelő vállalkozásokat, hogy közös anyagi erőforrásokból megteremtsék az exportcikkek gyártási feltételeit, korszerűsítsék a termelési struktúrát, és versenyképesebb kínálatot alakítsanak ki. A Pápai Textilművekkel és az INTERINVEST-tel megalakították a HUNGA- ROTEX—PÁPATEX Szövődéi Betéti Társulást. A termelővállalkozás keretében új szövődét rendeztek be, s megkezdték az itt készülő tarkánszőtt inganyagok gyártását és exportját. Külföldi partner bevonásával HUN- GAROFEDER Kft. néven tollfeldolgozó vegyes vállalatot alapítottak, amelynek új üzemét a közelmúltban avatták fel Makón. A makói Lenin Tsz épületében helyezték el az osztrák cég által szállított gépsorokat, amelyek már megkezdték a termelést. A liba- és a ka- csatollat a termelőszövetkezet nagy baromfifarmja, illetve a környező mezőgazdasági nagyüzemek hasonló baromfitelepei szolgáltatják. A termelővállalat évente 200, —300 tonna tollat dolgoz fel, amelynek egy részét a HUNGAROTEX paplanba, párnába, sportruházati termékekbe töltve késztermék formájában kívánja értékesíteni, másik részét pedig tisztított toliként exportálják. A HUNGAROTEX a Kör- nyei Mezőgazdasági Kombináttal még a múlt év végén textil- és kalapipari nyúlszőr gyártására létesített termelő vállalkozást. A puhító, vágó, szőrtelenítő-, mosó- és pácológépek beszerzésével a gyártás megkezdésével a külkereskedelmi vállalat az idei első félévben mintegy 500 ezer dollárért értékesített nyúlszőrt külföldön, többek között Japánban, az NSZK-ban és Angliában. Termelő vállalkozás keretében a Zalaegerszegi Ruhagyárral, a Styl Ruházati Vállalattal, a Vörös Október Férfiruhagyárral és a Zalaegerszegi Állami Gazdasággal együttműködve szervezték meg a vállpárna-gyár- tást. A HUNGAROTEX külföldről vásárolt know-how- ja alapján a Zalaegerszegi Állami Gazdaságban láttak hozzá a válltömések készítéséhez, amelyeket a társulásban résztvevő ruhagyárak a hazai és a külföldi piacra kerülő konfekcióipari termékeiknél használnak fel. nyolítását szolgáló műszaki berendezések mintegy 300 személy részére. A Pálmaterem három 40 személyes helyiségből áll, de ezek akár egybe is nyithatók. Szűk körű, kisebb rendezvények lebonyolítására alkalmas a három 30 személyes kisterem: a Corvina, a Mátyás és a Janus Pannonius nevű helyiségek. Az épület csaknem 600 négyzetméteres előcsarnoka, az aula kiállítások, fogadások színvonalas helyszíne lesz. A tervek szerint a kongresszusi központ február 20-i megnyitó ünnepségén a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara játszik, a jövő évi budapesti tavaszi fesztivál idején pedig egyebek közt a fesztiválzenekar játékában és Cziffra György önálló estjében gyönyörködhetnek a központ vendégei. Mivel az intézmény önálló rendezési jogot kapott, a későbbiekben saját vállalkozásban is rendezhetnek különféle kulturális programokat. — Napos idő WQ A várható időjárás a/ ország terűzA letére ma estig: napos idő lesz. a délutáni gomolyfelhő-kepzödest sem kíséri számottevő csapadék. A/ északi szél kissé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 22. 2ti f<> < között várható. V > OL VAST AM Kinek, minek higgyek? Bevallom, gondban vagyok, azt hallom ugyanis a mezőgazdáktól, hogy a különböző termések érése 3—4 hetet késik. Egy tegnapi hírünk viszont azt közli, hogy megkezdődött a lombhullás, az élénk piros galagonya, illetve sötét lila kökény a közelgő őszre figyelmeztet. Elgondolkoztat a kétféle megállapítás. Kinek vagy minek higgyek augusztus közepén, én naiv lélek, aki azt tapasztaltam, hogy nem volt igazi tavasz, és csak a naptár szerint van nyár. Ha a jelenlegi magas zöldség- és gyümölcsárakat nézem, arra következtetek, hogy még ezután lesz nyár. Ezt igazolja a szőlő ára is, ugyanis kilóját Szekszárdon 50, a Balaton mellett pedig 80 forintért vásárolhatnám meg. Az izzó galagonya azonban kiteszi a kérdőjelet. A kinek, minek higgyek? kérdésre a választ végül is egy régi történet adja. A karóra divatba jöttekor egy időmérőt hordó, de az órát nem ismerő embertől megkérdezték a pontos időt. A férfi a kérdező orra elé dugta a műszert, aztán ennyit mondott: — Higgyen a saját szemének! Én is ezt teszem. —él— Budapest Kongresszusi Központ NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Téijeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. k.