Tolna Megyei Népújság, 1984. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-24 / 172. szám

JULIUS 24 KEDD Névnap: Kinga. A Nap kél 5.12 — nyugszik 20.28 órakor. A Hold kél 1.06 — nyugszik 17.03 órakor. Százhúsz évvel ezelőtt, 1864. július 24-én született, és 54 éves korában, 1918 -ban halt meg Frank Wede­kind német drámaíró és költő, az expresszionista és az abszurd dráma előfutára, az irodalmi kabaré mű­fajának megteremtője. + ELŐSZÖR táboroznak. Az idén mennek először tá­borozni a szekszárdi V-ös számú Általános Iskola tanu­lói. A 100 gyerek egy he­tet tölt mától Sötétvölgyben, az úttörőtáborban. O ANNAK BALJA. Egyre több helyen rendeznek An- na-bál't a megyében. A hét végén Tamásiban a Hotel Dámban, Simontornyán pe­dig a művelődési házban ün­nepük az Annákat. A SZÖVETKEZET ener­giaracionalizálási program­jának tervezetéről a felada­tokról s az újítási helyzetről tárgyalt tegnapi ülésén a dombóvári áfész szakszerve­zeti bizottsága. * A SZEKSZÁRDI pince- szövetkezet történetéről tart előadást július 25-én, dél­után fél 6-kor Szekszárdon, a megyei művelődési köz­pont klubtermében a város­történeti klub összejövetelén Nagy Ferenc, a klub veze­tőségi tagja. # PRÉRIFARKAS-BUN­DAK készítését kezdték meg a simontornyai Bőr- és Szőr- meíeldolgozó Vállalatnál; a megrendelő egy csehszlová­kiai cég, a jihlavai Szőrme­kikészítő és Feldolgozó Szö­vetkezet. A sakálféle raga­dozó prémjét kötegelve és osztályozva küldik Csehszlo­vákiából Simontornyára. ahol a bundáka varrják. Novem­berig háromszáz feles női bundát készítenek, jövőre pe­dig kétezernégyszázat. A munkáért a partner-szövet­kezet prémmel fizet. A SZEMÉLYI SZÁMÍTÓ­GÉP. Az eddigi legolcsóbb hazai személyi kisszámítógép sorozatgyártását kezdték meg a sárisápi Űj Élet Ter­melőszövetkezetben. A Pri­mo elnevezésű újdonság több típusa készül, iaz egyszerűbb gép ára 11 500 forint, s a nagyobb — hatvannégyezer információegység tárolására képes — gépé sem haladja meg a 20 000 forintot. A basic programnyelven prog­ramoztatható számítógépek ..tudása” megegyezik a ha­sonló nagyságú külföldi mi­ni komputerekével. Csatla­koztathatók magnókhoz és bármilyen típusú televíziós készülékhez is; monitorukon képes, grafikus ábrák jele­níthetők meg. A berendezés klaviatúrája nem tartalmaz mechanikus alkatrészeket, tehát a kezelőegység élettar­tama igen nagy. + HIDRAULIKUS elemek és berendezések összehan-. •golt fejlesztésére és gyártá­sára, valamint itthoni és kül­földi értékesítésére budapes­ti székhellyel megalakult a Magyar Hidraulika Társaság. Tagjai a Danuvia Központi Szerszám- és Készülékgyár, — a társaság gesztora — a Gép- és Szerszámértékesítő Vállalat, a kaposvári, a mis­kolci és a mononi Mezőgép vállalatdk. az Újpesti Gép­elemgyár és a Technoimpex. O KÉTÉVES szünet után. a restaurálási munkák befe­jeztével ismét megnyitották a havannai Hemingway-mú- zeumot. A nagy amerikai író 85. születésnapjára felújított emlékházban Hamingway életét és munkásságát mu­tatják be. Az író a Havanna közelében álló villában al­kotta „Az öreg halász és a tenger” című művét, ame­lyért 1954-ben irodalmi No- bel-díjat kapott. ^ TERJEDELMES CIKK­BEN köszöntötte a The New York Times vasárnapi kul­turális melléklete André Ker­tészt, a világhírű magyar származású fotóművészt, aki a napokban töltötte be 90. életévét. A cikk írója, Gene Thornton „a modern fotográ­fia nagy demokratájának” nevezi Kertészt. A legfrissebb botrány az Egyesült Államokban az idei Miss USA kapcsán pat­tant ki. Vanessa Williamst, a 84-es szépségkirálynőt felszólították, mondjon le az elnyert címről, mivel meztelen képei jelennek meg a Penthouse magazin szeptemberi jubileumi szá­mában. (Telefotó) Napos idő A várható időjárás az ország te­rületére ma estig: túlnyomóan.napos idő lesz, csak kisebb, átmeneti fel- hősedés és egy-egy futó zápor való­színű Az északi, északnyugati szel megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg vi­haros lesz, illetve a Dunántúlon időnként kissé meg­erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 25 fok körül alakul. Távolabbi kilátások szerdától—szombatig: több órás napsütés várható, nappali gomolyfelhő-képződésre szá­míthatunk. Helyi záporok, zivatarok kialakulása lehet­séges. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 12—17 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25—30 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) napi csapadék az ország területének 30 százalé­kán várható. Várdomb határában a gázvezeték-építők Bátaszéket elhagyva, az 56- os számú fő közlekedési úttal párhuzamosan haladva, Vár­domb határába érkeztek a gázvezeték-építők. A Mátra-aljai Szénbányák gáz- és olajvezeték-építő üzemének munkásai, a gáz­vezetéket védő 500 milliméter átmérőjű csövek helyét len­gőfejes kotrógép segítségével markolják ki, az előírások­nak megfelelően egy, illetve másfél méter mélységben. A közutak és dűlőutak kereszte­ződésénél ez a mélység ket­tő és kettő méter harminc centiméterre módosul. Ezeket az utak alatti átfúrásokat, speciális fúrószárnyakkal végzik. Folyamatos üzem ese­tén napi százötven méter árok kotrása lehetséges. Ezt követi a csöveket összeillesz- tők, a szigetelők munkája. Az elmúlt hét végén kezd­ték meg az 56-os közút alatt az átfúrást. OL VA STAM Családi perpatvar A kismama immáron három esztendeje van gyesen. Kisfia három-, kislánya kétéves. Az anyukát nem kap­ta el semmiféle gyes-betegség, ragyogóan érzi ma­gát otthon két kis csemetéjével. Idejét jól beosztja, férje sokat segít a házimunkában, a bevásárlás pedig kizárólag az ő feladata. Boldogan éltek... mondhat­nánk, mint a mesében, mígnem egy napon este a férj elbeszélgetett „oldalbordájával". Nem hangosan ugyan, de igen felháborodottan. Miért? Mert kora este az anyuka elment a fodrászhoz, a háromtagú csapat pedig a játszótérre. A homokozóban valamin össze­kapott a két lurkó, s a vita hevében bizony meglehe­tősen csúnya szavakkal illették egymást. A kicsi pö- szén, a nagy tisztán ejtve a szavakat... Az ifjú férj számon kérte nejétől, hogy ugyan hol járkálnak napközben, míg ő munkahelyén van. Vagy kik járkálnak hozzájuk, akiktől alaposan megtanultak káromkodni a gyerekek? Netán az anyukától? Furcsa, mert a férj jelenlétében soha nem átkozódott az asz- szony, de igaz ez fordítva is. Hosszas tűnődés, néhány napos közös megfigyelés után rájöttek, hogy a lakótelepen dolgozó építőmunká­sok a „tanítók". A gyerekek pedig az erkélyen „vették” a leckét, míg délelőtt anyukájuk főzött. A figyelemre érdemes eset az ön kérdez rovatunk olvasásakor jutott eszemben. Ugyanis a tamási városi tanács dicséretes gyorsasággal intézkedett a trágár beszédű, hangoskodó köztisztasági dolgozók bódéjának új helyre telepítéséről. S tették ezt a környékben lakók kérésére és sok kisgyermek érdekében. — hm — Vízi balesetek Végzetes családi tragédia történt szombaton Mosonma­gyaróvárnál a Mosoni-Dunán. Egy baráti társaság csónak­kal akart leevezni a termé­szeti szépségekben rendkívül gazdag folyószakaszon Győ­rig. A társasághoz tartozó Schmidth László 37 éves lá- batlani lakos feleségével és 9 éves Rita nevű gyermekük­kel előbb indult útnak. Mo­sonmagyaróvárnál a folyó medrét duzzasztómű zárja el. A csónakok ezt egy csator­nán át megkerülhetik. A sze­rencsétlenül járt család sza­bálytalanul a duzzasztón át haladt tovább, a csónak fel­borult és mindhárman a víz­be fulladtak. A rendőrségi vizsgálat eddigi adatai sze­rint halálukat a könnyelmű­ség okozta. Jánossomorja külterületén egy bányatóban fürdött Hor­váth Kornél 22 éves vízveze­ték-szerelő, helyi lakos és a vízbe fulladt. Kisdobak térségében Tóth János 10 éves tanuló, helyi lakos tiltott helyen fürdött a Dunában és vízbe fulladt. Szigetszentmárton térségé­ben a ráckevei Duna-ágban fürdött titott helyen Rácz Já­nos 25 éves gépkocsivezető, budapesti lakos, s a vízbe fulladt. Jászberényben a Hűtőgép­gyár strandján Marton Ist­ván 36 éves nagykátai lakos fulladt a vízbe. Győrben, a Rába folyó sza­bad strandján Bóna Norbert 10 éves tanuló, helyi lakos fulladt a folyóba. Környe külterületén egy bányatóban tiltott helyen fürdött Bódis László 27 éves asztalos, helyi lakos, aki a vízbe fulladt. (MTI) A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a totó 29. heti nyerményei az illeték levonása után a kö­vetkezők: 13 plusz 1 talála- tos szelvény 23 darab, nyere­ményük egyenként 100156 forint, 13 találatos szelvény 33 darab, nyereményük egyenként 55 286 forint, 12 találatos szelvény 1331 darab, nyereményük egyenként 1551 forint, 11 találatos szelvény 15 643 darab, nyereményük egyenként 132 forint, 10 ta­lálatos szelvény 102 780 da­rab, nyereményük egyenként 30 forint. Közlekedési Az elmúlt héten nyolc köz­úti közlekedési balesetet je­lentettek a megyei rendőr-fő­kapitányság központi ügyele­tére. Ezek közül egy halálos kimenetelű volt, négy súlyos, három pedig könnyű sérülés­sel végződött. A legjellemzőbb baleseti ok a szabálytalan előzés, a sebesség helytelen megvá­lasztása, az elsőbbség meg nem adása és az ittasság volt. A halálos balesetről lapunk már korábban hírt adott. Két jellemző balesetet ismerte­tünk az alábbiakban. Július 15-én este háromne­gyed 10-kor a Paks, Dózsa György u. 54. számú ház előtt Báli András, Baja, Hársfa u. 23. szám alatti lakos személy­autójával (ZD-86-39) elütötte az előtte, vele azonos irány­ban, ittas állapotban, hátsó világítás nélkül kerékpározó Rajos János, Paks, Hattyú u. 27. sz. alatti lakost, aki sú­lyos sérülést szenvedett. balesetek A gázoló személyautó ha­tósági jelzéseit is bevonták, mert a gépkocsit, szabályta­lanul, propán-bután gázpa­lackkal üzemeltette tulajdo­nosa. Július 19-én reggel fél 10- kor a 6-os számú főútvonal és a madocsai út keresztező­désében Frits László, Paks, Szedres u. 6. szám alatti la­kos, UE-24-72 rendszámú sze­mélygépkocsijával az „El­sőbbségadás kötelező” jelző­tábla ellenére úgy hajtott a főútvonalra, hogy nem adott elsőbbséget az SJ-93-48 rend­számú tehergépkocsinak, me­lyet Bárdosi Károly, Vókány, Ady Endre u. 4. szám alatti lakos vezetett, s összeütköz­tek. Az ütközés következtében a személyautó vezetője, vala­mint utasai közül Papp Jó­zsef, Bölcske, Töltés u. 4. szám alatti lakos súlyos, míg Szekeres Sándor, Madocsa, Fő u. 9. szám alatti lakos könnyű sérülést szenvedett. A robbanómotor egyik hát­ránya, hogy csak bizonyos fordulatszám felett ad le ak­kora nyomatékot, amely a járművet elindítja és moz­gásban tartja. Ezt a fordula­tot viszont kizárólag terhelet­len állapotban éri el. Ezért szükséges egy olyan szerke­zet, amely a motor és a nyo­matékváltó (közismert ne­vén : sebességváltó) közötti kapcsolatot biztosítja, és csúszással egyenlíti ki az in­dulásnál, váltásnál fellépő fordulatszám-különbségeket. A tengelykapcsoló működ­tetése mechanikus vagy hid­raulikus lehet. A pedálra ha­tó láb erejét általában hu­zal vagy — a fékhez hasonló­an — folyadék közvetíti. A tengelykapcsoló gondozást nem, ellenőrzést is csak egy ponton igényel. Ez az un. pe- dálholtjáték, amely nélkülöz­hetetlen, részben a szerkezet elemeinek kímélése céljá­ból. Használat közben a kup- lungtárosa 'betétje kopik, a holtjáték ennek megfelelően egyre csökken. Ha megszű­nik a holtjáték, fennáll a ve­szély, hogy a tengelykapcsoló működtetésen kívül is meg­csúszik. A csúszás a surlódó részeket felhevíti, és elégeti a betétet, a tárcsa cseréje így elkerülhetetlenné válik. A tengelykapcsoló — kup­lung — igénybevétele szak­szerű használat esetén is je­lentős. Ezt azonban gyakran fokozza a helytelen igénybe­vétel. A menet közben a pe­dálon tartott láb például a kinyamócsapágy felesleges terhelését és idő előtti el­használódását okozza. A nagy fordulatszámon történő visszakapcsolások is a ten­gelykapcsolót terhelik túl, nem említve az erőátviteli szerkezeteket. Az indulásnál nagy fordulaton sokáig csúsztatott kuplung — ez főként a kis kocsiknál gya­kori — a kapcsoló betétjé­nek az elégéséhez vezet. A holtjáték túlzott nagy­sága kapcsolási. nehézséget, hiánya pedig a kapcsoló csú­szását, esetleg rángatását okozza. Az indulásnál ta­pasztalható rángatás azonban többnyire a kapcsoló súrló- dó felületeire jutott olaj vagy — egyes típusoknál — a pontatlanul beállított ki- nyom ovii Iák miatt lép fel. (Az olaj a főtengely szime- ringjénék hibája miatt jut­hat a kuplungházba.) A szét­kapcsolt állapotban zajos, zörgő, nyikorgó tengelykap­csolónál a kinyomóosapágy hibájával kell számolnunk. A pedálerőt közvetítő mecha­nizmus is gyakori hibafor­rás. Huzalos megoldásnál az acólsodrony kiszálasodása fordulhat elő. A hidraulikus rendszereknél a tömítetlen- ség — például a gumidu­gattyúk elhasználódása — szokott gondot okozni. Ke­vésbé szembetűnő hiba a pe­dálgumi kopása, szakadása, pedig a pedálról lecsúszó ci­pő adott esetben igen kelle­metlen következményekkel járhat. A laikus autós, de sok eset­ben a kezdő szakember is gyakran összetéveszti példá­ul a Wartburg típusú gép­járművek esetében a sebes­ségváltóműben elhelyezett ún. szabadonfutó szerkezet megcsúszását a kuplung hi­bájával. E hiba okozója szintén a természetes elhasz­nálódásból eredő kopás, vagy az előírtnál sűrűbb olaj hasz­nálata. A hiba kezdetben ál­talában hidegindítást köve­tően tapasztalható, néha olajcserével rövidebb idő­szakra megszüntethető. B. I. f-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 1' K ÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalok­nál és kézbesítőknél. - Előfizetési d(j: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. V. J A lengö-kotrógép a védő­csövek helyét árkolja Korupa Lajos kotrómester és Csuhaj! Gyula nehézgépke­zelő a fúrószárnyakkal

Next

/
Oldalképek
Tartalom