Tolna Megyei Népújság, 1984. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-03 / 154. szám
© Hépüjság 1984. július 3. Labdarúgás Sikeres évadzárás Bonyhádon és Kisdorogon A legfontosabb kérdésekre — ki lesz a bajnok és melyik három csapat búcsúzik a Dráva-esoport- tól? — már közel egy hónapja megkaptuk a választ. Arra azonban, hogy a területi labdarúgó-bajnokság Baranya—Somogy—Tolna megyék csapatai alkotta mezőnyben aranyérmet szerzett Kaposvári Rákóczi miként állja meg helyét az NB Il-es osztályozón — nos, arra csak július első vasárnapja válaszolt. A somogyi zöld-fehér gárda itt maradt a sportág harmadik vonalában. Az év végi bizonyítványt megyénk három csapata házatáján is értékelték már. Az osztályzatok Bonyhádon és Kisdorogon elégedettséget, dicséretet váltottak ki, Nagymányo- kon viszont a keserű csalódás érzetét, összeállításunkban a három csapat szereplését tettük mérlegre. Bonyhád: Sportszerűségből jeles — Az 1983—84. évi bajnokságot edzőváltozással kezdtük. Ezt és az előző évi eredményt figyelembe véve döntött úgy a szakosztályvezetés, illetve az elnökség, hogy a csapat az első tíz hely valamelyikén végezzen. Mint ismeretes, végeredményben a negyedik helyet sikerült megszerezni, hosszú időn át dobogós esélyeink is voltak. Ezt a lehetőséget mégsem tudtuk kihasználni különböző sérüléssel bajlódott és különösen két mérkőzésen akadozott a gépezet: Nagyatád ellen itthon, Boglárlelle ellen idegenben négy pontot vesztettünk. — Ezek figyelembevételével is a vezetés elégedett az eredménnyel, s bizonyára a hálás labdarúgást szerető közönség is, akik többnyire jó mérkőzést láthattak. Itt szeretném megjegyezni, hogy a rendkívül nehéz, kiélezett bajnokságban játékosaink példamutatóan, sportszerűen viselkedtek, ezt bizonyítja a Dráva-csoportban meghirdetett sportszerűségi versenyben elért első helyezésünk. — Hazai mérkőzéseinket átlagban ezer ember látogatta, akiknek ezúton is köszö- netünket fejezzük ki. Elsősorban rájuk gondoltunk, amikor bázisszervsink segítségével fedett lelátó építését kezdtük el és pályánkat tovább csinosítjuk. — A szakosztály által elért eredmény egyértelműen tükrözi Kovács István edző becsületes, lelkes munkáját, aki mind a játékosokkal, mind az egyesület vezetőivel igen jól együttműködött. A játékosok közül nem kívánunk senkit külön kiemelni. Az a véleményünk, hogy aki pályára lépett akár kezdőként, akár csereként, mindent megtett a győzelemért, becsületesen helytállt, tudása legjavát igyekezett nyújtani. — Az új bajnokságra a felkészülés július 16-án kezdődik, amikor is minden játékosunkra számítunk. Ehhez tartozik, hogy Hüber a PMSC-től és Zsók Kisvej kéről már a mi játékosunk. Az új évadban Knipl játékára is számítunk, valamint két katonánkra, ömbölire és Papp- ra, akik leszerelnek. Tárgyalunk a Szekszárdi Dózsa vezetőivel Dienes átigazolása ügyében, aki már egy éve bonyhádi lakos, itt telepedett le és a szerződése a Dózsánál júliusban lejár. — Az eredmény adta örömünk sajnos nem zavartalan, mert az új bajnokságot ismét edzőváltozással kezdjük. Kovács István edző szerződése lejárt, aki magasabb osztályban, nagyobb feladatra kapott megbízást, s így jelenleg keressük az új megoldást — hallottuk Zircher György ügyvezető elnök értékelését. Kisdorog: Megvalósult célok Losonczi István vezető edző így summázta csapata teljesítményét: — Az 1983—84-es bajnoki esztendőben két célkitűzésünk volt. A bajnokságban az 1—8. helyek egyikének megszerzését határoztuk meg, míg az MNK-ban az országos döntőbe jutást vártuk csapatunktól. Ezeket a célokat megvalósítottuk annak ellenére, hogy több kulcsjátékosunk nem állt rendelkezésre. Az őszi idényben, mi tagadás, gyengén szerepelt csapatunk. Ennek oka, hogy Horváth és Szajkó bevonult katonának, Odor sérülés mi- ott kényszerült kiválására, míg a hetedik fordulóban, Nagymányokon kapusunk, Stölkler olyan súlyos sérülést szenvedett, ami az aktív sportpályafutása befejezésére kényszerítette. — A tavaszi idényre rendeztük sorainkat, bár Fábián és Meksz bevonult, de a meglévő játékosállományból sikerült pótolni őket. így tavasszal a képességeinek megfelelően szerepelt a gárda. Összességében az elmúlt bajnokságban nyújtott teljesítménnyel elégedett vagyok. Javult a csapatjáték, harcos felfogásban léptünk pályára itthon és idegenben egyaránt, s egy jobb helyzetkihasználás esetén akár a dobogón is végezhettünk volna. — Az 1984—85-ös évadra július 9-én kezdjük meg a felkészülést. Játékoskeretünkben lényeges változás nem várható. Az átigazolási időszakban csupán egy kapus igazolását tervezzük, miután Kiss I. személyében egyetlen portással rendelkezünk. Páli leszerel, vele erősödik majd a védelmünk. Célkitűzésünk az új idényre: 36—38 pont megszerzése, ami véleményem szerint a 3—4. hely eléréséhez elegendő lehet. Az MNK-ban a megyei selejtezőből ezúttal is szeretnénk továbbjutni és legalább két fordulót játszani az országos döntőben. Remélem, hogy az egyesület vezetése az elmúlt évhez hasonlóan ezúttal is biztosítja a felkészülés és az eredményes szereplés valamennyi feltételét. Nagymányok: Nagy csalódás Mint minden újoncnak, a Nagymányoki Brikett SE együttesének is csupán arra a szerény célkitűzésre korlátozódott a terve, hogy sikerüljön kiharcolni a bentma- radást. Hogy megakaszkod- hasson a sportág harmadik vonalában. Nem sikerült, mert a Nagymányok megmérettetett és túlságosan is könnyűnek találtatott. Olyannyira, hogy írd és mondd: tízszázalékos összteljesítménnyel zárták területi bajnokságbeli szerepülésüket a brikettgyáriak. Pályaválasztóként öt, vendégként egy pontot szereztek. Az egész bajnoki esztendő során egyetlen egyszer, november 6-án a Komlói Bányász elleni 90 percben kóstoltak bele a győzelem örömébe. Ez az 1-0-ás siker volt a nagymányokiak egyetlen győzelme. Népszerű sportág Nagymányokon a labdarúgás, ezért aztán jogos a helyi közönség keserűsége a csapat nagy csalódást jelentő szereplése kapcsán. Mi tagadás, már az őszi évad végén egyértelművé vált: megpecsételődött az újoncgárda sorsa. S mert a fociban is fehér holló a csoda, így aztán Kozma József edző a tavaszi idényben már azt a csapatot „építhette”, amelyik az 1984—85. évi megyebajnokság mezőnyében rajtol majd augusztusban. Az esélytelenek nyugalmával léptek pályára tavaszi mécseseiken a nagymányokiak. Nem is okoztak egyetlen egy meglepetést sem! A mérlegük: 15 találkozón két döntetlen és 4-35-ös gólkülönbség. Kell ehhez kommentár? — fekete — Nyári úszásoktatás a megyeszékhelyen Csak bátran, nem kell félni a „nagy vízben" Nincs olyan nyár, hogy ne lennének a tavaknak, folyóvizeknek áldozatai, ne gyarapodna a vízbe fulltak fekete statisztikája. Ezekről a gondatlanság, felelőtlenség miatt bekövetkező tragédiákról hallva akarva-akaratla- nul saját családtagjainkra, rokonainkra gondolunk, s gyermekünket féltve, számos intelemmel engedjük útra a vízparti táborba, üdülőbe. Bizony, az óvatosság, megfontoltság nem hiányozhat még a legbiztosabb úszóknál sem. Hát még azoknál a fiataloknál, akik az alapvető vízbiztonságot sem szerezték meg, mint a nyeletlen fejsze, úgy mozognak a folyékony közegben. Rájuk kell elsősorban vigyázni, hiszen baráti évődésre, gyakori ugratásra már csak „becsületből” is megmutatják, mire képesek . . . Az általános iskolai úszás- oktatás bevezetésével (ahol a lehetőségek adottak), elismerésre méltó az a törekvés, hogy a gyermekek a tudományok alapjainak elsajátítása mellett megtanuljanak úszni is. Vagyis szükségszerű, hogy az alapvető mozgáselemek a testnevelés tantárgyába az úszás is beletartozzon. De ehhez rögtön hozzá kell tenni: erre a megfelelő körülmények nélkül nincs mód. Akik mégis be akarják vezetni gyermeküket a vízi mozgás rejtelmeibe, nyáron, különböző tanfolyamokon — bizonyos díj elenében — lehetőségük nyílik erre. A megyeszékhelyen évek óta szervez a nyári vakáció idején úszótanfolyamot a Víz- és Csatornamű Vállalat és a Szekszárdi Dózsa SE. A vakáció első napjától, június 18-tól kezdve hat héten keresztül fogadják az általános iskolás korú gyermekeket. Tavaly összesen 309 fiatal végezte el a kéthetes tanfolyamot, s tett az utolsó foglal- kozásos „vizsgát”, ami 15—20 méter leúszásából állt. A szülők előtt a „nagy próbatétel” persze minden alkalommal óriási izgalomban folyt le és ha a technikán még volt is némi javítanivaló — a lelkesedés vitathatatlan volt. S ami a legfontosabb: legtöbben megszerezték az alapvető vízbiztonságot! És itt érkeztünk el ahhoz a vitatott kérdéshez, hogy meg tud-e tanulni a 10x2 óra alatt az a gyermek úszni, aki korábban teljesn „idegen” volt a vízben. Nyilvánvalóan nem. Sokan éppen azt felejtik el a bemutató vizsgán, hogy honnan indult csemetéjük .. Márpedig az elvárást ehhez kell(ene) igazítani! Amikor a félénk, s a víz láttán is el- pityeredő kisgyerek szépen siklik, akkor — ilyen rövid idő után — már megtették az első lépést. Ellenben, akivel már korábban is foglalkoztak, volt némi felkészültségük, bátrabban, jobban haladnak, ők valóban meg tudják tanulni az úszás alapmozdulatait. Sőt, a legügyesebbek közül ősszel a Dózsa úszóiskolájában mélyíthetik el tudásukat. Meggondolandó lenne tehát, a gyermekek előképzettségének megfelelő kezdő, haladó csoportok beindítása ... Most hét végén az első turnus, azaz kilenc csoport végzett, több mint másfél száz kisgyermek. A jelentkezés azonban a nyáron folyamatos, és ennek megfelelően alakítják majd a legfeljebb 20-as létszámú csoportokat. A környező településekről is sokan járnak be, sőt, a múlt évben jó kezdeményezésről hallottunk: Dunaszentgyörgy- ről 40 kisgyermeket hoztak be naponta különbusszal a szülők, pénzt és a fáradságot nem kímélve. Mert hát nem kis anyagi áldozatot követelt a 300 forintos tanfolyami díj mellett az utazási költség is. A jó példa nyomán pedagógusok, szülői munkaközösségek talán összefognak majd azokon a vidéki településeken, ahol nincsenek meg az úszásoktatás feltételei — a közeljövőben nem is lesznek —, és közös erővel megoldják a gyermekek eljuttatását az úszótanfolyamra. Hiszen a fáradság megtérül. Ha máskor nem is, a Balaton és más vízparti üdülések idején, amikor az állandó készenléti állapot, a gyerekekre való állandó figyelem és szorongás feleslegessé válik ... T. Zs. A Szekszárdi Húsipari Vállalat felvételt hirdet az alábbi szakmával rendelkezők részére: HÜSIPARI SZAKMUNKÁS, KARBANTARTÓ VILLANYSZERELŐ, MECHANIKAI MŰSZERÉSZ, HÜSIPARI GÉPKEZELŐ, EXPORT-RAKODÓ, 3 LAKATOS. Női és férfi munkavállalók részére háromműsza kos beosztásban: HÜSIPARI BETANÍTOTT MUNKÁS, HÜSÁRU KlSÉRÖ-RAKODÖ, MÉRLEGELŐ, HÜSIPARI ANYAGMOZGATÓ, ÜZEMI TAKARÍTÓ, ÁLLATGONDOZÓ munkakörbe. Jelentkezés és felvilágosítás a Szekszárdi Húsipari Vállalat munkaügyi osztályán, Szekszárd, Keselyűsi u. 24. (146) A Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat, Szekszárd, értesíti leendő megrendelőit, hogy Tamási Deák F. u. 38. szám alatti székhellyel építőipari leányvállalatot alapít. A leányvállalat neve: TÁÉV Tamási Építőipari Leányvállalata A leányvállalat 1984. július 1. napját követően vállalja magasépítési, lakásépítési, termelőberuházási, kommunális építési, épület- fenntartási és korszerűsítési munkák végzését. A leányvállalat felvételt hirdet építőipari szakmunkások és betanított munkások részére. Jó kereseti lehetőség. Várjuk t. megrendelőink szíves jelentkezését. Érdeklődni lehet: Tamási, Deák Ferenc utca 38, alatt. (SZOVÁL-központ.) (218)