Tolna Megyei Népújság, 1984. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-09 / 134. szám
1984. június 9. Képújság 11 Reflektorfényben : Hz állami Balett Intézet A tizedik év végén államvizsga A VII. fiúosztály balettórán Petőfi szépírás-gyakorlata A felújított aszódi Galga múzeum 1950 óta minden év áprilisában hatalmas felirat jelenik meg Budapesten, az Operaházzal szemben, az egykori Upor Kávéház, azaz az Állami Balett Intézet bejárati üvegablakán: felvételi hirdetmény, amely tíz év körüli fiúk és lányok jelentkezését várja hazánk egyetlen felsőfokú szintű (s ma már főiskolai rangú) táncosképző intézményébe. Az ötvenes években az intézet mesterei személyesen is bejárták az országot, hogy a jó alkati adottságú, jó ritmusérzékű, kellő mozgásfantáziával rendelkező kisiskolásokat felkutassák. Később módosult a felvételi rendszer: a tömegkommunikációs eszközök segítségével az intézet felhívása az ország minden részébe eljutott, és felkelthette az érdeklődést a legtávolabbi falvakban is a balettszínpad, a táncművész pálya iránt. Hogy miért is szép ez a pálya, milyenek a fény- és árnyoldalai, arról már nagyon sok kitűnő művész vallott az újságíróknak, rádió- és tv-riportereknek egyaránt. Markó Iván, Dózsa Imre vagy Pongor Ildikó színvonalas portréfitmje pedig — a képernyőn keresztül — magát a táncnak élő, hivatását a legnagyobb tudatossággal, áldozatkészséggel vállaló, a táncolást személyes sorsának érző művészt is bemutatta. Mindhárman a balettintézet növendékeiként sajátították el a balettművészet s e művészi hozzáállás alapjait. Dózsa Imre, az intézet főigazgatója így emlékezik: „Megalakulásakor kerültem több ezer jelentkező közül az Állami Balett Intézetbe, elvégeztem az intézet táncművészképző tagozatát és leérettségiztem. Akkor azt hittem, ezzel minden kapcsolatom megszakadt az intézettel, létezését az évenként megjelenő új arcok és az év végi koncert jelentették... Táncolva a világ különböző együtteseivel, útjaim során találkoztam az intézettel, legalábbis az intézet létével. Mégpedig azzal a kíváncsi tisztelettel, amivel róla beszéltek... New Yorktól Stock- holmik.” Mert mind az innen elszerződött magyar táncosok, mind az itt tanult külföldi növendékek megbízható szakmai tudásukkal és rátermettségükkel maximálisan megállták a helyüket, és elismerést vívtak ki nemcsak maguknak, de a magyar táncművészképzésnek is. Az intézet falai között, a hagyományos osztályokban, s a tükrökkel-rudakkal felszerelt balett-termekben egymást követően folyik a mindennapos közismereti és szakmai oktatás. Az a kisiskolás, aki a sikeres felvételi vizsga után bekerül ide, az intézet általános iskolájában kezdi meg ötödik osztályos tanulmányait s egyúttal az első szakmai évfolyam tagja lesz. A világszerte elismert szovjet Vaganova- módszer alapján felépülő kilencéves szakmai oktatás rendje szerint első gimná- ziumos korában jut az ötödik évfolyamba, mint nyolcadik évfolyamos művészképzős növendék érettségizik, majd a kilencedik évben felkészül a szakmai tanulmányok végét jelentő vizsgakoncertre. Ennek sikere után szerződést köt valamelyik balettegyüttessel, ahcfl egy évet tölt „művészgyakornokként”, azaz részt vesz az adott együttes munkájában, és továbbfejleszti a kilenc év alatt szerzett színpadi tapasztalatait. E színpadi munka minősítése is beleszámít ugyanis abba a művészdiplomába, amit a növendék a tizedik év végén, szakdolgozatának megvédése és a főiskola elméleti tárgyaiból letett államvizsga után kézhez kap. Ez a diploma nemcsak azt jelenti, hogy a balettnöven- dák eredményesen végezte el hazánk balettművészi főiskoláját, hanem más felsőfokú intézményeken, illetve az intézetben működő pedagógustagozaton való továbbtanulása esetén tanulmányi kedvezményt biztosít. Az Állami Balett Intézet méltán büszke néptánctagozatára is, amely négyéves periódusban a hivatásos néptáncegyüttesek számára képez táncosokat. Az idén már a negyedik tagozat negyven növendéke sajátítja el — gimnáziumi tanulmányai mellett — a magyar és nemzetiségi néptáncdialektusok gazdag tánckincsát, miközben a színpadi néptáncművészet különböző stílusaiba, koreográfiái termésébe, azaz: a mai magyar néptáncrepertoárba is beletanul. A már végzett néptáncosokkal pedig már mindenki találkozhatott, aki a közelmúltban látta az Állami Népi Együttes, a Budapest Tánc- együttes, a Népszínház Tánc- együttese vagy az éppen harmincéves évfordulójára velük megifjított Magyar Néphadsereg Művészegyüttese műsorait: lassanként ők alkotják az együttesek új, ütőképes magját. A néptánctagozat csak két év múlva, az 1986—87-es tanévben hirdet újra felvételt. A balett-tagozat azonban az idén is vária az új reménységeket. A jelentkezés már befejeződött, s az intézet mesterei és tanárai ismét nagy érdeklődéssel és szeretettel fogadják a több száz jelentkezőt, hogy kiválaszthassák közülük azokat a fiúkat és lányokat, akik tíz év múlva a mai „csillagok”: Keveházi Gábor, Lőcsei Jenő, Szakály György vagy Pongor Ildikó, Szőnyi Nóra, Szabadi Edit ifjú kollégáiként lépnek majd a Magyar Állami Operaház színpadára, továbbá a Pécsi Balett, a Győri Balett és a Fővárosi Operett Színház közönsége elé. A Galga mentét bemutató, felújított állandó gyűjtemény látható az aszódi Petőfi Múzeumban. Két dolog szembetűnő a gazdag és választékos régészeti, művelődéstörténeti anyagban. A szigorú szerkesztés és a kiemelt válogatás, kulturált, megfontolt, érett rendezés. Köztudott, hogy az aszódi múzeum hosszas kutatómunka révén alapozódott meg annak az Asztalos Istvánnak a régészeti, tárgymentő, A könyvheti kínálat ismeretében nyugodtan kijelenthetjük: az utóbbi évek legszebb albumainak egyike fekszik előttünk. A Corvina méltó módon tiszteleg jeles szobrászunk emléke előtt, 80. születési évfordulóján. Nem lehetett könnyű reprezentatív albumot csinálni az évei számánál alig több művet al. kotó szobrász életművéből. Jelentős szobrai zöme különben is portré. Igaz, a kor szellemét, törekvéseit magas szinten teljesítő munka. A remek műtárgyfotókból Halmos Imre mértéktartóan modern, ünnepélyességet árasztó kötetet tervezett. Jó partnere volt a Révai Nyomda, kifogástalanul valósította meg elképzeléseit. A fekete keretbe fehér belső szegéssel nyomott képek mindegyike kiemeli a plasztikai értékeket, a különben is egyértelmű mondanivalót. Diszkrét figyelmesség a belső címlapon elhelyezett „Avec un résumé Francois” felirat, amely az összefoglaló mellett életrajzot, bibliográfiát és műtárgyjegyzéket is takar — idegen nyelven. . A kötetet bevezető dolgo. zatot Theisler György művészettörténész írta. Viszonylag gazdag szakirodalomra támaszkodhatott, többek között Heitler László máig egyetlen kismonográfiájára. Alapjában hasonló utat követ, elfogadva az úttörőmunka adatközléseit, megállapításait. Ta. Ián csak a szobrász „mozgalgyűjtő munkájával, aki egyben a Petőfi Múzeum igazgatója, a forgatókönyv és a katalógus egyik írója — Kalicz Nándor, Kővári Klára, Miklós Zsuzsa, Korkes Zsuzsa társaságában. Hozzátehetjük, hogy Bánkúti Albin, az állandó kiállítás művészeti tervezője remekül bánt a három szintre gyarapítóit belső térrel, nemcsak a tárlók áttekinthető és méltó külalakú komponálását végezte el, hanem kiemelt fontosságú lelemi múltjának” kiemelésében módosít az arányokon. A tanulmány expozíciója arra a kettősségre épül, amely szerinte jellemzi a Goldman-értékeléseket. A méltatok és kutatók útja az szerint különül el, hogy politikai pályáját avagy szobrászművészi rangját helyezik előtérbe. Theisler a komplex feltárás híve, az összegezésre buzdít, mert a művészettörténeti megközelítés csak az érem egyik oldala. A sorokat olvasva, kíváncsiság ébred bennünk: melyik megoldásra törekszik ő a munkájában? Gondolatmenete a pályafu. tást követi. Szűkszavúan közli a legfontosabb életrajzi adatokat. Heitlerrel összehasonlítva, nagyobb súly fektet az egyes művek elemzésére. Ez a terjedelemre, a vizsgálódás mélységére egyaránt vonatkozik. Szembesít, párhuzamokat von az egyéni sors, a társadalmi mozgatóerők és a művek között. Nem feledkezik meg az analógiák kínálta lehetőségekről, ha azok segítik a vizsgálódást. Legsűrűbben Mészáros László szobrai, munkássága ad számára összevetési alapot. Itt-ott polemizál vagy azonosul Heitler megállapításaival. Egy véleményen van az Anna néni című portré datálása ügyében, a korai példaképek keresésében azonban eltérő eredményre jut. A Donatello eszmény helyett D. da Settig- nano figuráit tekinti a Gyermekfej mintájának. Később MŰVÉSZIT WmT m & • teket helyezett hansúlyos téröblökbe, kerámiák kerültek a pincehelyiségbe, egységes rendet alkotott a régészeti, a néprajzi anyagban, méltó szerephez juttatta a Pető- fi-emlékeket, emellett e több évezred tárgyi kultúráját összegező gyűjtemény nem tűnik zsúfoltnak, elegáns megjelenésében ünnepi hatást kelt, levegős. így válik a látogatás maradandó élménnyé, egyrészt az anyag értéke, másrészt a hosszú kutatómunka eredményességét jelző rendezés jóvoltából. A kilenc teremben Aszód kőkori tárgyi emlékeit, újkőkori sírt, a kerámiamű- vesség több évezrede osztódó vonulatát láthatjuk; vérségi urnát, Bagról előkerült szarmata edényt, Galgagyör- kön talált középkori kulcsot. Láthatjuk Iklad 1768-as sző- lőmotívumú pecsétnyomóját, szénavágót, szuszékot. Aszód mezőváros csizmadia-céhle- velét, kelengyésládát. Kiemelten idézi a kiállítás a Galga mente népművészetét, Vankóné Dudás Juli és Marton Pálné Homok Erzsébet munkásságát, a túrái, domo- nyi, galgamácsai viseletét, a magyar minták ötvöződését német és szlovák elemekkel. Nevéhez méltóan a múzeum Petőfi-anyaga is izgalmas és speciális, a halhatatlan költő aszódi tartózkodására összpontosít, és Petőfi családjának levéltári kutatáson és tárgyi emlékeken alapuló anyagát dokumentálja. Annál is inkább fontos ez, mert Petőfi édesapja, Petrovics István, Kartalon született 1791-ben, Domonyban is bérelt mészárszéket. Megható az a lap, ahol Petőfi aszódi szépírási gyakorlatát láthatjuk. Adtak abban az időben a kalligráfiára. E muzeális intézmény pompás megújulását érzékeli a közönség elismerése. Az idén március 15-től máig több ezren tekintették meg a felújított kiállítást. LOSONCI MIKLÖS már nincs vita a szerzők között. Legfeljebb azt jegyezhetjük fel, hogy a „passzív alkotói korszakok” okai között Theisler a mozgalmi lekötöttséget, alkotói válságot tartja döntőnek, míg a mo- nográfus válság helyett a változó intenzitású szembajt jelöli meg visszafogó erőként. Heitler elnézőbb az 1937 utáni „kompromisszumos művekkel” szemben is. Theisler elemzésének ívelése a fő művekben — önarckép, Munkás, Könyöklő munkás, Horthy-rendőr — csúcsosodik ki. Ezeket a kor egyetemes értékeiként elemzi, értékeli. Kiemeli Goldman realista stílusának „szintetikus jellegét”, amely szerkezetes kompozíciót és funckcionális kifejező erőt fog egybe a tartalom érdekében. Első alkalommal mutatja be a kötet a művész ismert rajzainak nagyobb gyűjteményét is. A tanulmány sem marad adós jellemzésükkel, kijelöli helyüket az életműben, biztos kézzel választva ki a leglényegesebb vázlatokat. Az album ellenében — természetéből adódóan — nem támaszthatunk monográfiaigényt. Érzésünk szerint, Goldman rövid pályája sokkal kimerítőbb vizsgálódásra nem is ad lehetőséget. Helyét, jelentőségét mindkét szerző megnyugtatóan kijelölte. Theisler György szép könyve segítséget adott a korszak összefoglalói számára. Pihenő Petőfi aszódi szép írás-gyakorlata Az aszódi evangélikus algimnázium 1872-ben. A mai múzeum épülete Theisler György: Goldman KAÁN ZSUZSA SALAMON NÁNDOR
