Tolna Megyei Népújság, 1984. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-03 / 129. szám
TOLNA MEGYEI Névnap: Klotild. A Nap kél 4.50 — nyugszik 20.35 órakor. A Hold kél 1.58 — VASÁRNAP nyugszik 0.25 órakor. Száz évvel ezelőtt. 1884. június 3-án született, és 62 éves korában, 1948-ban halt meg Kozma Lajos Kos- suth-díjas építész, bútortervező és grafikus, a magyar szecesszió egyik legeredetibb hangú képviselője. JÚNIUS 3 ♦ VÉRAUAS. A megyei vértranszfúziós állomás ki- szállásos önkéntes véradást szervezett Dalmandon. A kombinát dolgozói közül 375 fő jelent meg és 355 főtől vettek vért. A TURISTAMÜZEUM. Szombaton, ünnepélyes keretek közt felavatták a társadalmi munkában felújított és múzeumnak berendezett dobogókői turistaházat. Az Eötvös Loránd nevét viselő menedékház az 1888-as évek elején épült és a Természet- barátok Budapest Környékének úgynevezett kulcsosháza volt. Mint a korabeli sajtóból ismert, akkori avatására gyalogtúrát szerveztek, s ezen maga Eötvös Loránd is részt vett. A mendékház sokáig volt otthona a turistáknak, ám az épület faszerkezete az idők során pusztulásnak indult. A csaknem százéves ház megmentésére. és hibban múzeum kialakítására a hetvenes években akció indult. * rózsakiAllItAs nyílt szombaton Nagytétényben. a Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Fejlesztő Vállalat kertjében, összesen 2200 fajta rózsát, közöttük számos különlegességet láthatnak a látogatók. A 26. alkalommal rendezett bemutatón a hazai nemesítők mellett külföldiek is képviseltetik magukat; a többi között szovjet, csehszlovákiai, spanyol és angol rózsákkal is megismerkedhet a közönség. Versenyre Is sor kerül. A bemutató június 10-ig tart nyitva, s naponta reggel 9 órától este 7 óráig várja a látogatókat, a XXII. kerület Nagytétényi út 194. alatt. # MEGKEZDŐDÖTT A VÁCI BÜCSÜ. Tegnap már a kora délelőtti órákban több ezren tolongtak a mesz- sze földön híres váci búcsúban. A szabadtéri színpadokon egymást követték a kulturális és szórakoztató rendezvények, a nonstop műsorban minden generáció talált kedvérevalót. Számosán nézték meg a Breki Vácott című műsort. A Mupett Show-t szinkronizáló magyar színészek magukra öltötték a báb-sztárok maskaráit, a műsor vendége Kabir Bedi, a hazánkban is nagy sikerrel bemutatott Sandokan-film főszereplője volt. A fiatalabb korosztálynak rendeztek műsort a városi MTESZ-szék- ház előtt. Politikai fórumon válaszoltak az ifjabbak kérdéseire, a legkisebbek video- bábjátékot tekinthettek meg. A vasárnap folytatódó váci búcsú első napjának mérlege nagyon kedvező, több mint húszezer vendége, nézője volt szórakoztató és kulturális műsorainak. O LOTTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 22. játékhéten 1 darab 5 találaté« szelvény volt. A lottónyeremények — nyereményilleték levonása után — a következők; 5 találatot egy fogadó ért el, nyereménye 1 876 998 forint, 4 találatos szelvénye 80 fogadónak volt, nyereményük egyenként 93 850 forint, 3 találata 8173 fogadónak volt, nyereményük egyenként 574 forint, a 2 találatos szelvények száma 232 052 darab, ezekre egyenként 25 forintot fizetnek. A Magyar Úttörők Szövetsége Országos Elnöksége, az ANOT gyermektánc-bizottsága és a Népművelési Intézet ez évben országos pályázatot írt ki a gyermektánc- mozgalom alkotói, pedagógu sai és együttesei részére. Tegnap Szekszárdon. a Babits Mihály Megyei Művelődési I Központban bemutatót tartottak és szakmai tanácskozást rendeztek a pályázóknak. A szekszárdi rendezvényen az országos pályázat baranyai, somogyi, tolnai valamint kalocsai csoportjai mutatkoztak be. A színpadi produkciók után táncházon szórakoztak a gyerekek. Képünk: a pécsi, Dandár utcai iskola táncosai a színpadon. —ez— /-------------------------------------------------:------X Napos idő /im? Várható időjárás az ország területén vasárnap estig: túlnyomóan napos, meleg idő várható. Felhősödés és futó zápor legfeljebb vasárnap a A délnyugatira forduló szél megélénkül, vasárnap nyugaton időnként megerősödik. V > Zenekar a házavatón Fiatalok garzonháza Pakson Kiss Magdolna üdvözli a leendő lakókat Rendhagyó avató a fiatalok garzonházánál Ünnepelni is tudni kell... Sok ledarált, unott ünnepi összejövetel utón kellemes színfolt várta Pakson, a Kishegyen, az Építők utcájában az embereket. Fúvószenekar pattogó ütemére gyülekeztek a résztvevők. Fiatalok és még fiatalabbak, megszületettek és a még meg sem születettek. A gyerekek nyakban, babakocsiban és kézenfogva. Szülők egymást átölelve, ballagva, csókolózva... A zenekar meg csak játszott... Aztán, amikor már kellő számú ember állt a parkolóban, Kiss Magdolna, a megyei KISZ-bizottság első titkára, Dallos Tibor, a városi tanács elnöke és Vajda Tibor, a városi KISZ-bizottság titkára pár lépést előre lépett. Egy kislány elszavalta Illyés Gyula versét. A megyei KISZ-bizottság első titkára rövid beszédet mondott, majd átadták az ajándékokat az építőknek és a negyven család birtokba vette az épületet. A garzonházat. Mert Pakson 40 lakásos • garzonházat avattak pénteken délután. „Előtaka- rékos" garzonházat. A beköltözők, akiket a városi tanács és a KISZ-bizottság jelölt ki — természetesen — hosszas mérlegelés alapján, havonta ezer-ezer forintot tesznek félre, hogy majdan az „igazi" lakást is meg tudják vásárolni. Ünnepelni tudni kell! Negyven családnak, fiatal házaspárnak tették emlékezetessé az első lakás birtokba vételét Pakson, a Kishegyen, az Építők utcájában ... OL VAST AM Választék A változatosság gyönyörködtet, tartja a latin közmondás, így igaz ez, bármiről is legyen szó. Az ember olykor még saját magát is megunja, aztán fordít egyet a szokásán, viselkedésén, küllemén. Vannak időszakok, mikor csak komolyzenét hallgatna, máskor meg elmegy egy butácska sláger is. Most arról olvashattunk, hogy a pécsi rádión Zala megye hírei is hallhatók ezek után. Igazán örülhetünk, hisz valójában nem is olyan távoli ez a megye Tolnától. Az elmúlt időszakokban számtalan területi tanácskozást, tájkiállítást tartott közösen a négy dunántúli megye. A rádió, — különösen mióta táska — nagyon sok helyre elkísér bennünket, hisz miközben híreket hall- az ember, nyugodtan járhat a keze, dolgozhat, kapálhat, vagy faraghat, s sok olyan dologról szerez tudomást, amit előbb-utóbb hasznosíthat. A, mások, meg a maga javára. dvm Az ingázók könyvtára lesz? Forgalomkorlátozások Tolna megye területén június 4. és 8. közötti héten az alábbi, forgalomkorlátozással egybekötött munkák lesznek: A 6-os számú fő közlekedési út 130—132 kilométer közötti szakaszán csomópontot építenek, 40 kilométer/óra sebességkorlátozás lesz érvényben. A 63. számú fő közlekedési út 57—58. kilométer közötti szakaszán csapadékcsatornaépítés folyik. Itt is 40 kilométer/óra sebességgel közlekedhetnek a gépjárművek. Az 55. számú fő közlekedési út egy hétszáz méteres szakaszán a híd állaga miatt félpályás útlezárást és 40 kilométer/óra sebességkorlátozást rendeltek el. Felületi bevonások miatt munkahelyi elkorlátozással és 40 kilométer/óra sebességkorlátozó táblával találkoznak a gépjárművezetők: a 6533 számú Zomba— Bonyhád közötti út 0—12 kilométer közötti szakaszán, a 6316 számú Szedres— Medina közötti út 0—9,7 kilométer szakaszán, az 5114 számú öcsény-sző- lőhegyi út 0—5 kilométer közötti szakaszán, a 65168 számú izményi bekötő út 0—5 kilométer közötti szakaszán, a 65165 számú kismányoki bekötő út 0—2 kilométer közötti szakaszán, a 65167 számú váraljai bekötő út 0—2 kilométer közötti szakaszán. Kiegyenlítő aszfaltszőnyegterítés miatt 40 kilométer/óra sebességkorlátozás lassítja a forgalmat a 6232 számú Paks—Nagydorog közti út 13—15 kilométer közötti szakaszán. Ugyancsak kiegyenlítő aszfaltszőnyeg-terítés miatt rendeltek el munkahelyi elkorlá- tozást és 40 kilométer/óra sebességkorlátozást a 6517. számú Dombóvár—Nak—Lápafő út 3—4 kilométer közötti szakaszán. Ugyanezen az úton a burkolat állaga miatt a 0—17 kilométer közötti szakaszon továbbra is érvényben van a 12 tonna súlykorlátozás. A 6313 számú Kölesd— Pincehely út 26—28 kilométer közötti szakaszán árok- rendezési munkák vannak. Emiatt 40 kilométer/óra sebességkorlátozás és munkahelyi elkorlátozás inti óvatosabb közlekedésre a gépjárművezetőket. Az ingázás — életforma. Országszerte mindennap százezrek kelnek útra, hogy otthonuktól távoli munkahelyükre eljussanak. Jövet-menet sok minden útjukba esik, de művelődési intézmény csak elvétve, ahol a várakozási időt okosan lehetne elütni. Részben ennek a jegyében is nyílt meg — amiről hírt adtunk — a megyeszékhely legforgalmasabb gyalogosútvonalán, a platánokkal ékes fasorban az az intézmény, melyet mi a rövidség és a jó hangzás kedvéért „Munkásotthon” névvel illettünk. Remélhetőleg az Május 25-én az esti órákban a Hőgyészi Állami Gazdaság szúnyogmajori telepén tűz keletkezett. A tüzet egy olajkályha sugárzó hője okozta, aminek következtében elégett az öltözőben lévő szekrény, fogas, valamint a szekrényben lévő ruhanemű. A tüzet a dolgozók eloltották, a kár mintegy 5000 forint. Május 30-án a Dunaföld- vár, Rózsa Ferenc u. 4. szám alól utólagos bejelentés érkezett a tüzoltóparancsnokotthon és az elnevezés egyaránt közkedvelt lesz. Vezetői egyelőre az első lépéseket teszik — mondjuk így — az „otthonná válás” útján. Ennek jegyében nyitják meg itt holnap az SZMT könyvtárának letéti részlegét, 7000 kötettel. Várják az ingázókat (is)! A könyvek fele szépirodalom, negyede-ne- gyede az ismeretterjesztés és a gyermekirodalom kategóriájába tartozik. A kategorizálás persze a könyvtárosok dolga, akik várják az olvasókat .. . ságra. Kudlik Vilmos tulajdonos a konyhában lévő gázpalack csapját megnyitotta, a kiáramló gázt meggyújtotta, majd a szobában lefeküdt. A tüzet és a füstöt a helyszínre érkező nővére fedezte fel, aki azonnal intézkedett a súlyos égési sérülést szenvedett öccse kórházba szállítására. A tűz következtében a konyha berendezési tárgyai: 2 szék, 1 asztal és ruhaneműek égtek el.-s. -n. A tűzoltóság jelenti Népi ellenőrzés Több a szakkör Egy 1971-es ellenőrzés utó- vizsgálatát végezte el a tamási népi ellenőrzési bizottság. Akkor az iskolai és a közművelődési szakkörök és csoportok helyzetét vizsgálták. összességében mindenütt kedvező változást tapasztaltak, a korábbi javaslatok többsége megvalósult. Szóvá tették korábban a népi ellenőrök, hogy kevés a pálya- választást gyakorlati módon elősegítő szakkör, pedig ennek a tárgyi feltételei megvannak az üzemekben, termelőszövetkezetekben, a szakemberekkel együtt. Sikerült az iskolákat elmozdítani a várakozó álláspontról. Indítottak mezőgazdasági jellegű szakköröket a tamási úttörőházban. Gyönkön és Hőgyészen az iskola keretében működik mezőgazdasági szakkör. Ozorán is volt, de érdeklődés hiányában megszűnt. A működő csoportokban a tanulók megismerkedhetnek a kisállattenyésztéssel, háztáji gazdálkodással, növénytermesztéssel és -védelemmel, a háztartási tennivalókkal. Ehhez a témakörhöz kapcsolódott az a javaslat is, hogy vonjanak be a munkába külső szakkörvezetőket. Ebben a kérdésben a helyzet nem változott, az igazgatók ezt a módszert nem tartják célszerűnek, pedig az iskolák nyitottsága, a társadalmi erőforrások, lehetőségek jobb kihasználása is indokolná. A népi ellenőrzés szerint vannak mérnökök, védőnők, akik akár társadalmi munkában is vállalnák ezt .a szép feladatot. A javaslatnak megfelelően emelkedett a tantárgyi szakkörök száma is. A megyei, szervezett továbbképzés viszont ma is megoldatlan. A korábbitól eltérően, most mindenütt naprakész szakköri naplókat találtak. A szakkörök működtetéséhez nincsenek központi anyagok, amelyek a kezdőket segíthetnék, de ennek megvan az az előnye, hogy a pedagógusok szabadon, a helyi lehetőségekhez, a gyerekek igényeihez alkalmazkodva, vezessek a szakköröket. Néhol azt javasolják a népi ellenőrök, hogy a 11 napos cikluson belül emeljék a foglalkozások időtartamát, 2 óráról 4-re. Megnézték az alapvizsgálatban nemcsak az iskolai szakköröket, hanem a művelődési házakban működő úgynevezett kiscsoportokat is. A vizsgálat időszakában ezekből 58 működött az ellenőrzött egységekben, azóta ezek száma 65-re nőtt, de kősóén a korábbi csoportok majdnem fele felbomlott, majd másik alakult. Ezt csak részben magyarázza az igények változása, közrejátszik, hogy nem mindig találnak megfelelő szakörvezetőt. Leginkább a hőgyészi művelődési házban emelkedett a kiscsoportok száma, de ez a bővítés természetes következménye. A szakköri díjak megállapításánál is eltéréseket tapasztaltak a népi ellenőrök, ezért a NEB felhívja az érdekeltek figyelmét, hogy 3 díjakat a végzettségnek meg felelően kell megállapítani. A népi ellenőrzés korábban javasolta a tagdíjak megállapítását, néhol ezt be’ is vezették, másutt nem tartják célszerűnek. Érdekes, hogy az öt munkanapos hét alig hozott változást a szakkörök életében. A művelődési házakban csak azok a csoportok működnek szombaton, amelyek korábban is akkor tartották a foglalkozást. A művészeti szakkörök, csoportok szereplései általában hét végére esnek. NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi ü. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Teijeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési dfj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.