Tolna Megyei Népújság, 1984. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-30 / 152. szám
1984. június 30. Képújság 7 Egy házba 5-6 lap... Ahol a sajtó fontos Naívság azt hinni, hogy a késő tavasz, nyár és őszelő falvainkban alkalmas napközbeni beszélgetésekre. A váratlanul betoppanó köny- nyen hoppon marad nappal, ha a vak szerencsére bízza magát, hiszen a munka diktál akár a lakóhelyén, akár másutt keresi kenyerét az ember fia-lánya. Este érnek rá községeinkben az emberek, akkor amikor a dologból hazaérkezve elvégezték a rájuk még otthon váró napi tennivalókat. Kölesd csakugyan kihaltnak látszik, az udvarokban legföljebb néhány gyerek bukkan föl és a házból, hátsó udvarról, a kutyaugatásra előjövő öregek. Miért nem élvezik a széltől védett tornácon a júniusi nap cirógatását, a virágzó kertek bogár- zümmögéses csendjét? Mert „jaj annak, aki úgy megadja magát az öregségnek, hogy csak üldögél.” Baranyai József is lám azt mondja, hogy ha eső nem esett volna, most élete párjával kint lennének a szőlőben. De hát esett és jó kaszálásra való időt csinált. Alacsony termetű, inas ember ez a Baranyai József, aki parasztember létére arról nevezetes, hogy gyűjti, gyűjtögeti a szülőfaluja rég-, és közelmúltjának emlékeit. S aki túl a hetedik ikszen irigyelni valóan friss emlékezetű, ha nem is nagyon beszédes. — Járt-e ide sok újság a felszabadulás előtt? — böktem ki nyomban a kérdést, amint beljebb kerültünk a lakóival majd egyidős — vagy tán vénebb — házba. Elébb csak csodálkozó pillantás a válasz, hát magyarázom, ami szép is, hihetetlen is, meg örülni való is. Az 500 — Borjúddal 590 — házat számláló Kölesden — ahol a borjádiakal együtt 2017 ember él, közel hatvan sajtótermékből havonta több, mint 15 000 jár. Arról, amit a művelődési ház igazgatójától, Baranyai Lászlótól tudok, hogy átlag 150 példányos saját könyvtára is van a kö- lesdieknek, itt hallgatni kell. Józsi bátyánk ugyanis ma se ér még rá arra a nagy olvasásra ami divat lett. Divat? Igény az inkább, s nem véletlenül társul a sokat — olykor okkal — szidott, mégis szeretett sajtótermékek szere- tetéhez. Ide a házba, a Szabad Föld jár, azt szokták meg még akkor, amikor nem nagyon ugrálhatott a parasztember olyan úri tempók után, mint az újságolvasás, képeslap, miegyéb, járatás. — Régen? Hát lehet, hogy ötvenben se igen számolták az újságokat. Szóval, újság maradt a rongyosra olvasott, több hetes napilap is. Hát ha még olyan történeteket közölt éveken át, amelyeknek Czin- ka Panna volt a hősnője! — Azt is inkább a mama szokta olvasni: — jegyzi meg Baranyai néni, akit tavaly a honismereti szakkör oszlopos tagjaként ismertem meg — Amikor már nem tudott a mama kijárni a határba, el tett-vett itthon és olvasott, aztán elmesélte, ha arra adódott alkalom. Ha meg nem — mert estére is jutott dolog — őrizte magában a sokszor tán igazából meg se értett dolgokat. — Kevés a nyugdíj, nem igen jut belőle újságokra — jegyzi meg Józsi bácsi. — De már nekünk így is jó. Tőlük nem messze laknak Seregi Györgyék. A családfő a PATEX gépkocsivezetője, s nem szorul magyarázatra, miért járatja az Autó-motort. — A Népszava nálunk mindenkié — mondja nevetve a ház asszonya, így folytatva: a nagy fiúnak, a Gyurkának, aki ősztől a Gyönki gimnázium tanulója lesz, a Népsport jár. Focizik és atlétizál is. A Képes Űjság az enyém. A Pajtás az ikreké, akik 12 évesek és fiúk. A Magyar Ifjúságot a nagymama járatja. — Hogyhogy? — Na, nem ő magának, hanem a gyerekeknek. De mindegyőnk olvassa azért. A tanácsháza mögött takaros lakóház. Idegen meg se mondja, hogy itt volt valamikor a kismalomház. Középső fiával lakja Benke József, aki 1945-ben Paksról vízimolnárként költözött Kölesdre. — Papa, keresnek! — kiabál a legkisebb unoka, aki jöttünkre egy kartonlapokból összetákolt házikóból mászik elő vidoran és búvik máris vissza, mint akit sért, hogy vakációs boldogságában zavarni meri valaki. — Hát ez az — jegyzi meg útikalauzom — mindenki végzi a maga dolgát. Ezt teszi Benke József is, aki azért szíves-örömest rúg. ja le lábáról a gumicsizmát, ami nélkül bajos az ólak tisztogatása. Ide nyolc sajtótermék jár. Népszabadság. Népújság, Képes Üjság. Nők Lapja, Szövetkezet, Rakéta, Füles, Mozaik. Dicsérem a nyári konyha asztalát villámgyorsan letö- rölgető idősebb fiúunoka háziasságát, mire a házigazda: — Nálunk nincs olyan, hogy ez asszonymunka, ez meg férfit illet. Munka van, amit el kell végezni. Vörös bor és lélegzet-elállí- tó kisüsti kerül az asztalra. Ember legyen a talpán, aki képes kifogni a kölesdiekre olyan jellemző vendégszereteten. Koccintunk hát, és Ba- ranyi László meg se próbálja palástolni a kajánságát. Mit csináljak, a kupica tartalma könnyeket csalt a szemembe. De jöhet a szó. Hát bizony igen nagyot forA kínálatból... dult az élet. Még a hatvanas évek elején se illett volna Kölesdre az a jelző, hogy újságolvasó falu. Na nem mintha akkor nem szerették volna a betűt az emberek és nem lett volna igényük túllátni a falu életének határain., A mód volt kevés. Aztán lám, az is meglett. Rengeteg munka árán? Igaz. De az is az ám, hogy a móddal még most is tanulni kell még élni egyik-másik családnak. — Nálunk mindig nagy keletje volt a betűnek — mondja a saját könyvtárára okkal büszke házigazda, akit minden érdekel, de leginkább a szőlő-, és kertművelés. Na ez utóbit be se kellett volna vallania, mert elég szétnézni a lakóház baromfi- udvartól elkerített kertjében. — Te, talán csak nem a fi- loxera metszette itt ezt a sor szőlőt az udvaron? — ugratja a gazdát a művelődési ház igazgatója. Filoxera? Az meg ki, ha már személyként emlegetik? Mesélik, hogy azért kapta egy bizonyos falubelijük ezt a nevet, mert úgy értette a szőlőmetszést, hogy az olyan eredményes volt kis túlzással, mint a filoxera pusztítása. — Mi nagyon szeretjük a Népújságot, de írhatnának rólunk többet is — kapom „útravalóul a szíves invitáció mellé, ha erre járnak, ne kerülje ám el a házat!” Innen nem messze Lutz János, a posta vezetője és a felesége hivatali zárásra készülnek. Hamar Jánosné, Szabó Jánosné és Pető Istvánná kézbesítők letették már a csütörtökön és pénteken legnehezebb postástáskát. Ezeken a napokon jön a legtöbb lap. „S nincs mese, vinni kell, az előfizetők megtartásának ez az egyik titka.” — Itt a nyár, jönnek-e a lemondások? — kérdezem azt sejtetve, hogy panasz következik. — Nem szoktuk megérezni a nyarat különösebben. Ha van laplemondás az legtöbbször egy-két pedagógus részéről történik. Hanem kévés az áruspéldányunk a keresettebb lapokból. Ez a nagyobb gond. Valóban az lehet. Lapunknak van 297 előfizetője Kölesden. Szombaton elfogyna 305-nél jóval több. A Nép- szabadságot 72-en olvassák — előfizető 67 —, a Magyar Hírlapot 23-an, a Népszavát 18-an. Jár Kölesdre 17 Hétfői Hírek — kedden —, és Es. ti Hírlap 2, ugyancsak egynapos késéssel. A színes nyomású hetilapok közül a Képes Üjság a favorit, 141 előfizetővel, második helyen áll 126 előfizetővel a Nők Lapja. Az Űj Tükör híveinek száma 4. Érdemes lenne egyszer valakinek feldolgozni a sajtótermékek iránt falvainkban megnyilvánuló igények változásait is. Gondolom nem csak Kölesden, ahol az elektronikus sajtó híradásait 474 bejelentett készülék közvetíti. Miért hangsúlyozom, hogy bejelentett? Mert a Lutz házaspár szerint van jó pár orvnéző is... LÁSZLÓ IBOLYA A demokrácia kárára... Horgászháború Tamásiban A tó környéke nyugalmas Kazalnyi jegyzőkönyv, határozat, magán- és hivatalos levél borítja íróasztalomat. Fejemben és jegyzetblokkomban számtalan drámai beszélgetés egy-egy részlete. Azon tűnődöm, hogy a furcsa, de sajnos megtörtént eseményeket hogyan „állítsam rendbe”, hogy ne vétsek a kronológia ellen, hogyan lehetne arányban az írás terjedelme a sok meghallgatott véleménnyel? A számtalan „gond” közepette óhatatlanul fölmerül bennem az az intelem is, hogy „rendes cikket írjon ám... mert nem lenne jó, ha később foglalkozni kellene a dologgal”. Ezt beszélgetésünk végén a Tamási Horgászegyesület elnöke mondta, majd széles ismeretségi köréből sorolt néhány tekintélyes személyiséget. Szavai megrémisztettek? Nem. Azért nem, mert a Tamásiban történtek olyan tanúságokat hordoznak magukban, melyek elhallgatása vétek lenne. Igazi vétek és nem olyan, mint azoké a tamási egyesületi tagoké, akik jószándékú és közérdekű bejelentésük miatt váltak vétkesekké, illetve rájuk sütötték meggondolatlanul, csöppet sem demokratikusan ezt a bélyeget. Emlékeznek, hogyan fogalmazott Kádár János, a KB- nek XII. pártkongresszuson elhangzott beszámolójában: „A személyes boldogulásnak, az egyéni óhajok, tervek megvalósulásának is egyetlen biztos módja van: a közérdek felismerése, tudomásulvétele és érvényesülésének elismerése. Ez a szocialista társadalom alapvető erkölcsi normája... Ha a közérdek érvényesül, az ország előbbre jut a fejlődés útján, az állampolgár nem csalatkozhat sem munkájában, sem jövőjében.” • A Tamási Horgászegyesületet a legjobban működők között tartották számon megyénkben. Erről tanúskodnak a régi közgyűlési jegyzőkönyvek, így vallanak Tamásiban az emberek, de másutt is a horgászathoz értők. Grill Ferenc, a városi tanács elnöke így összegez: — örültünk, amikor létrejött az egyesület, hogy az embereknek lehetőségük van kint lenni a szabad levegőn, idejüket hasznosan tölteni. Egyre többen lettek szenvedélyes horgászok. Most meg ez a háborúság! Szóval látszólag rendben mentek a dolgok. Hogy sok minden tönkrement, azt mondják Tamásiban, csak az lehet az oka, hogy Peltz Mihály elnök és Gábor István, az egyik alapítótag között elromlott valami. Hogy mikor és mi, az úgy tűnik, kideríthetetlen. ök maguk sem mondanak erről semmit. Tehát az év elején Gábor István és az egyesület néhány tagja (harmincán) beadványt írtak az egyesület vezetőségének, s kérték, hogy azt ismertessék a közgyűlés előtt. (Ügy vélem, amit tettek, azt a legszabályszerűbben tették, betartva a szolgálati utat, minden írott és íratlan szabályt.) Elérkezett a közgyűlés napja. Ismertetik a beadványt, amelyben a harminc aláíró összegez; elégedetlen a vezetőség munkájával. Hibát vélnek a tó megszerzésével, a haltelepítéssel és sok más egyébbel kapcsolatban. És az „f” pont: „Igen gyakran kerülnek ki sorszám nélkül és stencilezett, vagy fénymásolt napijegyek, melyek visszaélésre engednek következtetni.” (Egy napi jegy ára nyolcvan forint. S hogy szabálytalanul is adták azokat, tény. Sőt, olyan is akad közöttük, melyet az elnök munkahelyi gépkocsivezetője írt alá, s le sem bélyegezte.) Peltz Mihálytól kérdeztük, hogy ebben a formában vissza lehetett volna élni a napi jegyekkel? — Vissza. De nem tettük. Soha, egyetlen fillér hiányunk nem volt. Sőt, az egyesület által megszavazott reprezentációs keretből sem használtam soha. Pedig elhiheti, nekem nem kerül kevésbe a vendégek fogadása, a kávé, az üdítő... — S ha én vásárolnék egy napi jegyet, akkor horgászás után ezzel a stencilezett papírral mit kellene tennem? — összegyűrné, és eldobhatná. — Nincs rajta sorszám. Másodpéldánya van? Esetleg alá kell valamit írnom, hogy átvettem? — Nincs másolata, s alá sem kell írnia semmit. Az említett „f” pont zavarta meg legjobban a kedélyeket. A közgyűlés jegyzőkönyve így dokumentál: „A közgyűlés Peltz Mihály feltett javaslata alapján 171 szavazattal, 18 ellenszavazattal és 7 tartózkodással úgy szavazott, hogy a levél aláíróit meg kell büntetni. „Sőt, azon nyomban felfüggesztették egyesületi tagságukat. Majd azoknak, akik visszaléptek, újból visszaadták horgászengedélyüket. Az első, az egyesületen belül tartott fegyelmi tárgyalásra tizenhárom horgászt idéztek. Négyen figyelmeztetésben részesültek, többen visszakapták az engedélyt, aki pedig a beadvány minden pontja mellett kitartott, egy évi felfüggesztést kapott. A következő forduló — mely május 10-én és 25-én zajlott — hat „vádlottnak” ügyét a MOHOSZ Tolna megyei Fegyelmi Bizottsága tárgyalta, dr. Vass Gábor elnök vezetésével. Ketten szigorú megrovásban részesültek, Német Imrét egy, Gyugyi Gézát és Viola Gyulát két, Gábor Istvánt pedig négy évre zárták ki az egyesületből. (Fellebbezésnek helye nincs.) Indokolás — egyebek között — megsértették a szocialista együttélés szabályait. A legnagyobb bökkenő az, hogy a februári közgyűlés döntött a levél aláíróinak megbüntetését illetően. Csakhogy előbb megvizsgálhatták volna, hogy valójában vétkesek-e? Az is érthetetlen, hogy az aláírók nagy része miért hőkölt vissza? Miért hivatkoztak arra, hogy a beadványt jószerével el sem olvasták, csak aláírták. Olyan hír is járta, járja, hogy a beadvány — annak fénymásolt példányát nyújtották be a tárgyalásra — több formában készült (ezt határozottan állítja Peltz Mihály és a tógazda, Berkes Ferenc.) írtak vagy öt levelet. Egyikben ez volt, a másikban amaz. Kivel, mit írattak alá — mondja Berkes Ferenc. — Aztán írtak egy végleges beadványt, arra ráfénymásolták az aláírók nevét. Magam láttam az egyetlen levelet, az eredeti aláírásokkal. Az ügy érdekében nem ártana ezt is megvizsgáltatni! A horgászháború „vádlot- tai” a TA-LUX-ban dolgoznak. Azzal is vádolják őket, hogy puccsot szerveztek”, ök akarták átvenni a hatalmat. Nagy Csaba, az ORION TMK vezetője a horgászoknál vezetőségi tag: — A közgyűlés előtt tudtam meg az elnöktől, „hogy puccs készül.” Szerintem? Nem tudom... De az a véleményem, hogy a beadvány nem rossz indulatú, s van 1—2 jogos észrevétele. * Cserép Imre, a városi pártbizottság első titkára: — A horgászegyesületek önkéntes közösségek. Ha valaki hibát lát, azt nemcsak joga, hanem kötelessége bejelenteni. A bejelentők betartották a hivatalos utat. Ha valaki él a demokratikus jogával, nem szabad, hogy retorzió érje. A közgyűlés előtt kellett volna a vezetőségnek választ adnia a felmerült problémákra. Dr. Vass Gábor: — A horgászmozgalom az utóbbi 5—6 évben fellendült. Ma már 250 ezer tagja van, amire nem készültek föl. A vezetőik a szakmai kérdéseket gyakran nem tudják megoldani. Szakképzett ügyviteli embereik sincsenek. Annak ellenére, hogy Gábor Istvánnak és felfüggesztett társainak igen sok és jelentős érdeme van abban, hogy Tamásiban a horgászélet, a körülmények ilyen színvonalra jutottak, mégis el kellett tiltani őket. Mert ellenük meg kell védeni azokat, akik tisztességesen dolgoznak. Igaz, hogy amióta az egyesület létezik, szabálytalanul adták ki a napi jegyeket, sok pénzügyi szabályt nem tartanak be, de ezért nem lehet megrágalmazni sem az elnököt, sem a vezetőséget. Idézet a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztályának a témában írt leveléből: „... 1984. január 1-től a napi jegy kiadás sorszámozott, szigorú számadású bizonylatok alapján történik... Megállapítottam, hogy a vezetőség munkája ellen készült beadvány, illetve azt követő helyzet nem fér össze az egyesületi élet normáival, így a fegyelmi kivizsgálás az egyesület részéről jogszabálynak megfelelő.” (Kelt: június 1-én.) „... az egyesület fegyelmi bizottsága ténylegesen nem adta ki a fegyelmi határozatokat.” (Kelt: június 4-én.) Vizsgálat vizsgálatot ér, rágalmazás rágalmazást... A közvéleményt fölkavarta az ügy. Csak sajnos, a demokráciát ért csorbát utólag kiköszörülni igen nehéz. De bízzunk benne, talán még sikerül. V. HORVATH MARIA Fotó: Kapfinger András
