Tolna Megyei Népújság, 1984. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-24 / 147. szám
Hazafias Népfront NÉPÚJSÁG JÚNIUS 24 VASÁRNAP Névnap: Iván. A Nap kél 4.41 — nyugszik 20.46 órakor. A Hold kel 1.55 — nyugszik 15.49 órakor. Száznyolcvan évvel ezelőtt, 1804. június 24-én született, és 45 éves korában, 1849-ben halt meg Endlicher István botanikus, tö rténetkutató és filológus. ^ NSZK KÓRUS Tolnán. Június 26-án este 7 órakor Tolnán, a művelődési házban vendégszerepel az NSZK-beli Hamm-Herringe- ni Wendel kórus Georg San- kowsky vezényletével. Föllép még a mözsi Bartók Béla női kar, akiknek a vendége a negyventagú NSZK kórus. A hangverseny után baráti találkozón vesznek részt a kórus tagjai. A SIÓTOUR rendezésében szombaton megkezdődtek a szántódpusztai lovasnapok. A nemzetközi Siótour lovasverseny mellett az idén első ízben megrendezték az amatőr hajtők kettesfogat- versenyét is. Mindkét számban meghívott csapatok, illetve fogatok vesznek részt, neves hazai sportegyesületek mellett NSZK-beli és osztrák lovasversenyzők is jöttek. A sportesemények mellett népművészeti ás népi iparművészeti vásárt is szerveztek. O MAGYAR Méhészegyesület néven önálló érdekvédelmi szervezetet hoztak létre a hazai méhészek. Alakuló közgyűlésükön — melyet szombaton, a Mezőgazdasági Szövetkezetek Házában tartottak —, mintegy 200 méhészszakember vett részt. Az egyesület cédjául tűzték ki a méhészeti ágazat fejlesztésének támogatását, a tenyésztés egészségügyi feltételeinek javítását, a méhé-_ szsti oktatás segítését, s a lakosság körében a méhészeti termékek népszerűsítését. # LOTTÓTÁJÉKOZTATÓ. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 25. héten 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvény 141 db, nyereményük 67 811 forint, 3 taílálatos szelvény 10 034 db, nyereményük 476 forint, 2 találatos szelvény 255 967 db, nyereményük 23 forint. A KÖRÖSI CSOMA Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett középiskolás vetélkedősorozat elődöntőit június 26-án, a döntőt másnap, 27-én Salgótarjánban tartják. Április —május hónapokban 346 középiskolában — mintegy 7 ezer résztvevővel — úgynevezett háziversenyeket rendeztek. Ezt követően került sor a megyei, valamint a fővárosi fordulókra. Ezekből 22 — egyenként 3 fős — csapat jutott tovább. + VAJKRÉMEK Sopronból. Különböző típusú, alacsony zsírtartalmú vajkrémek gyártását kezdték meg a Győr-Sopron megyei Tejipari Vállalat soproni gyárában a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet szabadalma alapján. A fehérjével dúsított, s mindössze 40 százalékos zsírtartalmú krém három változatban készül. Az egyik a kissé savanykás ízű, sózott natúr vajkrém, a másikat felaprított zellerlevéllel és főzött zellergumóvá! ízesítették, a harmadikat pedig hagymával, piros- paprika-szárátmánnyal, mustárral és darált köménnyel fűszerezték. # SZÖRFÖZŐK a Dunán. Érdekes kísérletbe kezd a KFKI Petőfi SK és' a Műszaki Egyetem Sportkörének 15 tagja. Június 30-án Komáromból indulnak útjukra a bátor sportemberek, akik azt szeretnék kipróbálni, milyen lehetőségek vannak a Dunán a mind népszerűbb sportág, a szörfözés, gyakorlására. A túracsoport Esztergom—Budapest—Dunaújváros—Paks érintésével július 4—5-én akar megérkezni Mohácsra. Magyarországon ez az első olyan vállalkozás, amikor folyóvízen szörföznek, s szeretnék elősegíteni a sportág honi elterjesztését, Sikeres próbaüzem után át adták az ország legnagyobb kenyérgyárát, a Délpesti Kenyérgyárat. Az új létesítményben két műszakban nyolc és fél vagon kenyér és péksütemény készül a hat gyártóvonalon. f N Előrejelzés az ország területére ma estig: eleinte még folytatódik a napos, meleg idő, majd északnyugat felől átmenetileg erősen rpegnövek- szik a felhőzet, és záporok, zivatarok várhatók. Az északnyugati szél a Dunántúlon időnként erős lesz, illetve a zivatarokat rövid ideig viharos szél-_ lökések kísérik. A nappali felmelegedés jelentősen mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 fok közelében várható. V________________________________________________________J A negyedik ásatási idény Oszlopos kerengő övezte a belső udvart Holnap kezdődik a negyedik ásatási idény Ozorán, ahol már évek óta folynak a a hazai műemlékvédelem ez idő szerint legjelentősebb munkái. A megyei tanács és az Országos Műemléki Felügyelőség fele-fele arányban biztosította a szükséges anyagiakat a hatalmas — méreteiben a híres diósgyőri várhoz hasonlítható — épülethez, ahol már az eddigi kutatások is a vártnál sokkal szebb eredményt, gazdag leleteket hoztak. (Ezek jelenleg a simonlornyai várban, kiállíltás formájában tekinthetők meg.) Tisztáztak sok építészettörténeti részletet, meghatározták az eredeti várkapu helyét, a külső vár és bástyáinak elhelyezkedését, feltárták a várudvar kútját és megállapították, hogy a belső udvart valamikor oszlopos kerengő övezte. A várban — mely a feltárások befejezése és a reHőgyészen/ a Vegyesipari Szövetkezet egyik szövőgépe gyulladt ki az elektromos berendezés meghibásodása miatt. A dolgozók gyorsan megfékezték a lángokat, így csak kisebb kár keletkezett. Szerda kora délután Rakasd külterületére riasztották a tűzoltókat. A 6-os főút mellett a lekaszált szénát égette, majd a tüzet magára hagyta Daradics Ferenc, Rakasd, Kossuth u. 8 b.' sz. alatti lakos, a termelőszövetkezet mezőőre. Az erős szélben felügyelet nélkül hagyott tűz veszélyt jelentett a főúton közlekedőkre (emiatt már súlyos tömeges karambolok is voltak), valamint a közeli erdőre. Daradics megtagadta a veszélyeztetés miatt kiszabott helyszínbírság kifizetését. Ellene szabálysértési eljárás indul. Megyei tűzoltóparancsnokság konstrukció után, hosszú évek múlva, elsősorban köz- művelődési- rendeltetést nyer Hosszú hetek munkájával formába öntötték és szét- küldték az illetékesek a Mórágyon júliusban tizenegyedik alkalommal megrendezendő nemzetiségi nap végleges programját. A „szét- küldték” messze a határainkon túlra is értendő. A „nap” tulajdonképpen kettő, mert már július 21-én este közös műsort ad a művelődési otthonban az NSZK-beli Schenklenksfeld és Mórágy együttese. Másnap kibővített - nyitva tartási időben lesz látogatható a falumúzeum. Megnyílik a helyi honisme— őszig, az előzetes terveknek megfelelően folynak a munkák. réti szakkör, és Teszler Ella iparművész kiállítása. Délelőtt a bajai Csitanyica Délszláv együttes, a felsőnánai asszonykórus és a mórágyi német nemzetiségi csoport ad közös műsort. A délutáni felvonuláshoz a már említett csoportokon kívül csatlakoznak a bonyhádi, a nagymá- nyoki, az őcsényi, a szekszárdi és a váraljai együttesek. Mindezek a szabadtéri színpadon közös műsort adnak, amit zenekarok szereplése, este 8-tól pedig nemzetiségi bál követ. Felmérés A szekszárdi városi népfrontbizottság mellett működő nő- és ifjúságpolitikai munkabizottság már hosszú évek óta figyelemmel kíséri a magányos öregek és a veszélyeztetett gyerekek sorsát. Évente egyszer lehetőleg mindenkit meglátogatnak. A felmérő munkát a tanács illetékes osztályaival és a gyermekvédelemmel közösen végezték el. A közelmúltban mintegy negyven-ötven aktivista megkezdte a látogatásokat, természetesen maga a felderítőmunka sem szűnt, azt is- folyamatosan végzik. A bizottság tagjai között is sok a pedagógus, védőnő és mindazok, akiknek foglalkozása is az öregekkel és gyerekekkel való törődés. A városi népfront szívesen veszi, ha bárki segíti a felderítőmunkát, akár magányos öregről, akár veszélyeztetett gyerekről, vagy állami gondozásból kikerült segítségre szoruló fiatalról van szó. Természetesen azok is jelentkezhetnek, akik maguk számára kérnek támogatást. * Tanácskozást szervezett pénteken délelőtt a Hazafias Népfront megyei elnöksége mellett működő honismereti, helytörténeti és néprajzi munkabizottság a levéltárral és a megyei tanács vb. művelődésügyi osztályúval közösen. A megbeszélésen 43-an vettek részt a megye minden részéről, mindazok akik helytörténettel, néprajzzal vagy honismerettel foglalkoznak. Andrásfalvi Bertalan, néprajzkutató tartott bevezető előadást a mozgalom aktuális feladatairól. A tanácskozás ezek megbeszélésén túl azt is célul tűzte, hogy az amatőr kutatóknak módszertani segítséget is nyújtson. így az előadásban, majd a beszélgetésben ezek a kérdések is szóba kerültek. A hozzászólások többsége is arról szólt, hogy még több támogatást, segítséget igényelnének a közművelődési intézményektől ehhez a munkához. A kutatáshoz időnként utazni is kell. tehát költségek is felmerülnek, mondták el a hozzászólók. K. Baloftc János, a levéltár igazgatója, a népfront munkabizottságának vezetője elmondta, hogy a HNF megyei bizottsága arra biztatta a helyi bizottságokat, hogy azok támogassák, a lehetőségek szerint ezt a munkát. A kutatást végzők és a népfrontbizottságok között a jövőben szorosabb kapcsolatot szeretnének kialakítani. A levéltár anyagilag csak a kész, vagy már majdnem befejezett tanulmányokat tudja támogatni. A résztvevő pedagógusok és a nyugdíjasok, akik az élet sok területéről jöttek össze, a honismereti mozgalomban él- ményszerűen szóltak a kutatás, gyűjtés, majd annak feldolgozásában rejlő szépségekről, örömökről. A tűzoltóság jelenti Öcsény, Kazinczy utcai lakásán az ágyban dohányzott Szűcs László egyéni gazdálkodó. A cigaretta parazsától meggyulladt a heverő, majd az előtte lévő szőnyeg is. Szűcs enyhe füstmérgezést szenvedett, az anyagi kár mintegy 5000,— Ft. Cikón a Hársfa utcában egy 100 négyzetméteres melléképület tetőszerkezete teljes egészében leégett. A tüzet — melyet egy 9 éves fiú okozott — a helyi és bonyhádi önkéntes, valamint a szekszárdi állami tűzoltók oltották el. Közel 100 ezer forint kár keletkezett az épületben. Nagyszokoly külterületén gondatlanul eldobott égő cigaretta okozott tüzet. Elégett 8 boglya rétiszéna. Az anyagi kár jelentéktelen. OL VAST AM A nyugati végekről Lassan húsz esztendeje már — sajnos —, hogy az Őrségben jártam, mely azóta is hazánk egyik legszebb tájegységeként él az emlékezetemben, örömmel olvastam tegnapi lapunk képriportjának szövegét, és még nagyobb örömmel gyönyörködtem a képekben. Az öröm természetesen nemcsak régi emlékek felidézésének szólt, hanem annak is, hogy távolabbi értékeinkre figyelmeztettünk. Magyarország nem olyan nagy, hogy g&pkocsiasodó korunkban viszonylag könnyűszerrel el ne lehetne jutni bármelyik szegletébe. Kétséges azonban, hogy ezt mennyire tesszük meg, mennyi bennünk a jóra való restség, és hány hazánkfia van, aki áhítatos tiszteletet követel „Spanyolban” készített diáinak, de Zirc arborétumát, netán a Sötétvölgyet még soha nem látta. A belföldi turizmus nemcsak időtöltés, persze hasznos időtöltés, hanem honismeret is. Kancsal az a világkép, amiből a határainkon belüli szépségek kimaradnak. (ORDAS) NSZK-beli együttessel közös fellépés A tizenegyedik nemzetiségi nap Mórágyon Forgalomkorlátozások Forgalomkorlátozások Tolna megye útjain június 3Q-ig. Üj forgalmi rend lép életbe június 25-én hétfőn, az 56. számú fő közlekedési úton, Szekszárd belterületén, a Garay téri forgalomirányító lámpánál. A harmadik fázisban a jelenlegi nagyívvel együtt továb zöldet kap a Budapest—Mohács irány. Ezzel egy időben az 56-os úti déli gyalogos irány pirosat kap. A 6-os számú úton két helyen is találkoznak a gépjárművezetők munkahelyi elkorlátozással és 40 kilométer óra sebességkorlátozással: a 130—132 kilométer közötti szakaszon csomópontot építenek, a 139—140 kilométér közötti szakaszon pedig az új Sió- hidat építik. Az 55. számú út egy szakaszán a híd állaga miatt félpályás lezárást és 40 kilométer óra sebességkorlátozást rendeltek el. A 65. számú úton, a 10—13 kilométer közötti szakaszon burkolatszélesítés miatt 40 kilomé- ter/óra tábla lassítja a forgalmat. Több helyen lesz érvényben munkahelyi elkórlátozás. A -6232. számú út Paks—Nagydorog közötti szakaszán aszta,Itszőnyeg- terítés, az 51362. sz. .bölcskei vasútállomási úton árokrendezés, a 65. számú út 45—47 kilométer közötti szakaszán járdaépítés, az 57—58 kilométer közötti szakaszán csatornaépítés, a 6230 számú Szakály—Keszőhidegkút úton pedig aszfaltszőnyeg-terítés mi- p,tt rendeltek el munkahelyi el- korlátozást. Burkolatjelfestést végeznek a 6-os úton Dunaföldvártól Pécs felé. Az erre közlekedők számítsanak arra, hogy emiatt egy kicsit lassul a forgalom. Felületi bevonások miatt munkahelyi elkorlátozás lassítja a forgalmat a 6538. számú: M?tios— Lengyel—Kurd út 0—7 kilométer, a 65168. számú izményi bekötőút 0—5 kilométer, a 65165. számú kis- mányoki bekötőút 0—2 kilométer, a 65167. számú váraljai bekötőút 0—2 kilométer és a 65362. számú hidasi vasútállomási út 0—3 kilométer közötti szakaszán. Rexezni nehéz...? ! Megnyílt a szekszárdi Munkásotthon. Erről a maga idején hírt adtunk. A tény és a róla szóló hír egyaránt örvendetes. Ugyanígy örvendetes, hogy az otthon a legkülönbözőbb szolgáltatásokkal, klubszobákkal áll a betérők rendelkezésére. Például rex-asztallal is. A rexezés vi- ; szonylag jámbor szórakozás, úgy is mondhatnánk, hogy j munkásotthonba illő, vélték az illetékesek, akik meg is ; rendeltek egy „komplett rex-asztalt" — Gyuláról. Hogy miért egy gyulai szövetkezettől, azt ne firtassuk, inkább ! higyjük el, hogy Gyula nemcsak színjátszásáról, váráról, és a településről elnevezett kolbászról híres, hanem a hazai rexasztal-gyártás egyik fellegvára is lehet. A rex-asztal, plusz egy gomba megérkezett. A gyakorló rexezők tudják, hogy ezt a sportot gomba nélkül nem lehet űzni. Továbbá dákók és golyó nélkül sem. Ez utób- , biakból viszont nem jött egy darab sem. Rexezö körökben osztatlan örömet keltett a hír, melyet most ítne, közkinccsé ' teszünk. Megjöttek a dákók és a golyóbisok is. Több heti levelezés árán. —s. —n. NÉPÚJSÁGA Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Teijeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési dfj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.