Tolna Megyei Népújság, 1984. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-20 / 117. szám
1984. május 20. NÉPÚJSÁG 3 A küzdelem iolyik tovább Olvasgatom a mezőgazdasági osztály sokszorosított jelentéseit. Rövidek és drámaiak, mint a hadi jelentések. A március 30. és április 4-i helyzetről írják: „Befejeződött a borsó vetése. A tavaszi árpa és a zab elvetése után, a burgonya ültetése lesz a meghatározó mezőgazdasági munka. A lehullott eső gyakorlatilag nem hátráltatja a munkákat, teljes kapacitással folyik a tápanyag-utánpótlás és a talajelőkészítés a napraforgó- és kukoricavetés alá. Földbe került a zöldségek vetőmagja, a palántákat a növényházakban ápolják.” Mindenki teszi a dolgát. Azaz nem mindenki, mert: „az 1984. évi tápanyagbiztosításhoz szükséges műtrágyamennyiségek az előző évekhez, és az igényekhez viszonyítva, nem állnak teljes mértékben rendelkezésre. A gyomirtó szerek esetében különösebb ellátási probléma nincs, viszont a leszállítás ütemezésével lehet gond. Legújabb jelentés szerint az Olitref szállítása késni fog, ami a napraforgó vetését akadályozza”. Alkatrészproblémák is nehezítették a munkát. Az MTZ-traktorokhoz nem lehetett porlasztót, adagolót, tengelykapcsolót, nyomótárcsát, erőleadó tengelyt kapni. Hiánycikk volt az ásóborona jobb kése és balos kapája, kombinátorhoz nem lehetett beszerezni lándzsa felfogócsavart, csapágy- tartó csapot, töröhengert. Ékszíj sem volt minden fajta és méret. A megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya mindezt jelentette a MÉM Műszaki Főosztályának és kérték: segítsenek a problémák megoldásában. Az április 18-al lezáruló jelentésben már ez olvasható: „Áprilisi csapadékmennyiség valamint a meleg hatására az őszi búza erőteljesen fejlődik. Az őszi kalászosok növényegészségügyi helyzete jó, a gabona- futrinka tavaszi kártétele alig észlelhető, a lisztharmat is kevés helyen jelent meg. A vetésfehérítő imágói ellen elkezdődött a védekezés. A napraforgó és a kukorica vetése jó ütemben folyik .. A május 9-ig tartó időszakot így foglalták össze: „Az árukukorica-vetés befejezésével gyakorlatilag a megyei ágazat legfontosabb ipari és takarmánynövényeinek vetőmagvai földbe kerültek. Egyes vetőmag-előállításra termesztett hibridéiből van még vissza vetés, a két időpontos vetés miatt. Robbanásszerűen indult meg a kukorica és a napraforgó kelése. A jövő héten megkezdődik a lucerna első növedékének lekaszálása. A lucerna csökkenő termésátlagát döntő mértékben az őszi, téli és tavaszi csapadékhiány határozza meg. Ezenkívül április 27-ről 28-ra virradó éjjel fagykár is érte — különösen Paks térségében — a növényállományt... A nagyüzemi gazdaságok befejezték a tavaszi időszakra tervezett szőlőtelepítéseket. Az elmúlt időszakban elvégezték mind a nagyüzemek, mind a kisüzemek a szőlő levélatka elleni permetezését.” Itt közlik, hogy az elmúlt évi eredményeikért melyek azok a gazdaságok, amelyek Kiváló Szövetkezet címet, oklevelet kaptak. Hogy jövőre mely gazdaságok neve szerepel majd a jelentésben, az sok mindenétől függ. Megyénkben május 16-ig: „A kalászos gabonák vegyszeres gyomirtása befejeződött, a vetésterület 70 százalékán hajtottak végre herbicides kezelést. Ez kevesebb a vártnál. Az árukukorica 74,511 hektáron került földbe, 1,3 százalékkal nagyobb területet vetettek be gazdaságaink, mint az 1983-as évben. A hibridkukorica vetésterülete 5994 hektár. 65,9 százalékkal növekedett az 1983-as évhez viszonyítva. A dohány és a dinnye ültetése folyamatos, a szántóföldi zöldséget 1859 hektáron, a tervezett terület 84,6 százalékán ültették ki. A tavaszi istállótrágyázott terület nagysága 2405 hektár, amelyre 89 865 tonna istállótrágyát szórtak ki. (Területben is, a kiszórt mennyiségben is meghaladja a tervezettet.) A kiadós májusi esőzések hatására (a tárgyidőszakban 35—40 milliméter eső hullott) a növények gyorsan fejlődnek. Intenzíven növekszik a cukorrépa, napraforgó és a kukorica. E növényeket a kelési időszakban barkókártevők veszélyeztették. Gabonában a vetésfehérítő imágóinak tömeges betelepedése miatt ismételt permetezésre volt szükség, több mint 10 000 hektáron. Jelenleg a tojáslerakás-, lárvakelés között minden fejlődési állapotú megtalálható. Megyénk gyümölcsöseiben (főleg almásban) erős fagykárok jelentkeztek, Bogyisz- lón a virágok nagy része nem tudott megtermékenyülni. Szőlőben a lev élatka-fertőzés gyenge, a takácsatkák viszont itt is elszaporodóban vannak. E kártevők gócos előfordulással külön védekezést tettek szükségessé néhány gazdaságban...” Ma május húszadika van. A természet és az ember küzdelme folyik tovább! Sz. J. Felújítják a Karcag és Püspökladány közötti több mint 12 kilométeres vasútvonal jobboldali vágányát. A munkát nagy értékű, korszerű gépsorral végzik. A két Platov gépsor naponta 1152 méter vágányt cserél ki. A vágánycsere elkészülte után — május 21-e a befejezési határidő — ez a szakasz is alkalmas lesz a 120 km órás vontatási sebességre. Pavilon vagy sátor? A csinos pavilonsor Alig van mozgás. S ami van, az is jellegzetes. Pontosan kifejezi Szekszárd kora reggeli életét. A felüljáró megépülése óta meglehetősen sok gépkocsi kerüli ki a várost, csak azok jönnek a központ felé, melyeknek ott van dolguk. De jönnek hajnalban is. Közülük több a piacra tart. Azoknak, akiknek bérelt asztaluk, illetve pavilo- nuk van, nem kell versenyt futniok az idővel, vagy egymással. A piac öt órakor nyit, hogy az előre „nem szerződött helyeket” ki kapja meg, az érkezés sorrendje határozza meg, dönti el. Ezért igyekeznek az árusok, hiszen csöppet sem mindegy, hogy hol jut nekik hely, hogy forgalmas „útvonal” mellett kínálják-e a portékát, vagy sem. Mire a vásárlók megérkeznek, mindenki a posztján van. Mindenki igyekszik eladni az árut; egy-egy idősebb ember még rigmusokat is kiált, hátha úgy sikerül neki vásárlót fognia. Az érkezőnek úgy tűnik, hogy a piac nyugodtan éli szokásos életét. A hangulat vidám. Pénz és áru cseréli gazdáját. Közben folyik az alku. Már csak szokásból, s leginkább tíz-húsz fillérekről. A kívülállónak, a vásárlónak föl sem tűnik, hogy amíg ő válogat, addig itt-ott ellenőrzést tartanak az illetékesek. S hangosabb szóváltásra csak akkor kerül sor, ha az árusnak „valami van a füle mögött”. De a hangos szó elsősorban az ő száját hagyja el, nem pedig az ellenőrét. Hiszik, hogy legjobb védekezés a támadás. Legutóbb is tanúja voltam egy ilyen perpatvarnak. De mielőtt elmondanám, s melléje „lefesteném” a parázs, (mit parázs?), az igazi piaci hangulatot, előadom az előz, ményeket. Az utóbbi tíz-húsz évben megváltozott a piac képe. Míg régen a piacon elsősorban napi fogyasztási cikkeket, főként élelmiszerfélesé- géket árusítottak, az igények változásával másféle áruk is rendre helyet kapnak a „placcon”. Viszont ezeket nem az asztalokon, hanem sátrakban, bódékban árusítják. A megyeszékhely piacán is sorra épültek a kisiparosok, illetve kiskereskedők árusító helyei, mégpedig az ő ízlésüket, s pénztárcájuk vastagságát tükrözve. Mondhatom, eléggé zavaros volt az összkép, rendezetlen benyomást keltett az egyébként jó ellátású piac. Igaz, hogy hosszas huzavona előzte meg, de a városi tanács megépítette a csinos küllemű pavilonokat, s azokat adta ki bérleményként az árusoknak. Természetesen a régi bódékat lebontatták. Ez úgy két esztendővel ezelőtt volt. Eredményeképpen jól járt mindenki. De elsősorban a vásárló, aki azóta kényelmesen válogathat pulóvert, ruAz emeleti Vetőmagbolt üvegfala „sátor-árnyékban” hát, virágot, zöldségfélét a pavilonokban. No és a tanácsi intézkedés kifejezetten jót tett piacunk esztétikumának is, hiszen a korábbi összevisszaságot sikerült megszüntetni, s a mutatós pavilonok elkészülte kellemes küllemet kölcsönöz a piacnak. Viszont néhány hónapja megint változott a kép. Az emeleti részen, a csarnok előtt megint megjelentek a sátrak. Igaz, hogy csak a nagypiacokon, tehát szerdán és szombaton. De megjelentek. S hiába a korábbi döntés, mely hadat üzent a sátraknak, s figyelembe vette a piac összképét, hatását. (Persze, erről lehet vitatkozni, hogy tetszik, vagy nem tetszik. A tényeken semmit nem változtat.) Kérdezheti bárki, hogy milyen alapon ütik fel fejüket megint a sátrak, illetve azokat milyen alapon verik (szerelik) föl gazdáik? Válasz: az 1984. január 1-én életbe lépett tanácsi rendelet alapján, mely kimondja, hogy „A piaci telephellyel nem rendelkező árusok a piactéren csak egy — maximum 6 négyzetméter alapterületet elfoglaló — árusítóhely fölállítására kaphatnak engedélyt.” A sátrak felállítása kizárólag kijelölt helyen és érkezési sorrendben történhet. Borbás Vendellel, a városi tanács termelésfelügyeleti és ellátási osztálya vezetőjével tettünk sétát a piacon. Közben csatlakozott hozzánk Pukli László, a vásárcsarnok gondnoka. Elégedetten nyugtáztuk, hogy a két éve megépült tizenöt bódé milyen jól is fest, de szó kerül arról is, az emeleti sátrak tetszenek-e a szakembereknek? — Nem — volt az egyöntetű válasz. Viszont a jobb áruellátásra, a választékbővítésre hivatkoztak (az esztétikumra nem lehet!) magyarázatul. Fölmentünk a lépcsőkön. Csak egy házaspár árusított azon a napon. De máskor jönnek Szegedről, Bajáról, Dombóvárról, Tatabányáról, Mohácsról... És ott kínálják a fonalat, az előnyomott kézimunkaalapot, a pulóvereket. Látogatásunkat — ki tudja miért — igen nagyon zokon vette a szekszárdi „kereskedőcsaládból származó” házaspár. Amikor Borbás Vendel megjegyezte, hogy árusító területük igencsak nagyobb az engedélyezettnél* fölháborodva közölték, hogy bizony nem fognak lefűré- szeltetni a sátorból. S az ifjú férj (nevét ne merjem leírni) miközben sűrűn és ingerülten fojtotta feleségébe a szót, szitkait ki tudja kire és miért szórta? (Végül is engedélye van az árusításra, kifizette a négyzetméterenkénti húsz forintot.) — Persze, szúrós vagyok valakinek... de rossz lóra tettek, mert én nem vagyok befutó! Különben kisebb helyen nem férek el. Legfeljebb többet nem jövök a szekszárdi piacra. De én ebből élek. Nekem két kisgyerekem van... — Értse meg, hogy nem erről van szó — mondtuk egyöntetűen. — Csak beszélgetünk. — Tudom én, hogy ki akarnak innen lökni, mert valakinek az útjában vagyok. Nekem nincs pavilonom. Mert régen a sógoro- mékkal árultam, de különváltunk ... — aztán a szóáradat csak nem szűnt meg, sőt egyre hangosabb és egyre cifrább lett. — A tizenöt bódét 2—3 évre adja bérbe a tanács — tájékoztat Borbás Vendel. — A döntést pedig a lakosság igénye határozza meg. Csak ahhoz, semmi máshoz nem akarunk alkalmazkodni. A szerződések augusztusban lejárnak. Jórészt maradnak a régi bérlők, a megüresedett pavilonokba pedig újakat jelölünk ki... Egy gond van. Mégpedig a halbolt mögötti terület. Ott kell megoldanunk a parkolást. Ugyanis a kiskereskedőknek is ki-be kell rakodniok. Viszont olyankor útjukban vannak a „halasoknak”. De hamarosan megoldódik ez is. Közben betérünk a régi vásárcsarnokba. Igen szép húsféleségek kaphatóak. A ZÖLDÉRT szerződéses üzlete pedig a szokásos: a tekintetet vonzzák az áruk, bármelyiket nézzük, mind elsőosztályúnak tűnik, a választék pedig maximális. S ami fontos: a kiszolgálásról is csak felsőfokon lehet szólni. Kint még van palánta, némi zöldség, egy-két idős asszony próbálja rásózni az arra tévedőre. Nem megy, hiszen vége a piacnak. Jól elmúlt már dél. Megkérdem egyik öregasszonytól, hogy miért van az. hogy a hideg ősz beálltával sem szívesen mennek föl árulni a csarnokba. Inkább itt kint fagyoskodnak ... — Azért aranyoskám, mert eladózni csak itt lehet! V. Horváth Mária Fotó: Kapfinger András Vágányfelújítás
