Tolna Megyei Népújság, 1984. május (34. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-19 / 116. szám

1984. május 19.

NÉPÚJSÁG 7

Költő papucsban

Kihaltnak látszott a szombat délutáni borongásban Szakadáton az Ady Endre utca 235-ös számú ház, amit útitársam jogosan nevezett jóképűnek. Hozzáfűzve, hogy „húsz évesnél aligha öregebb az épület”. Már ami itt elöl van és három nagy méretű, redőnyös ablakkal „néz” az érkezőre. Ott van megbújva a mutatós családi ház balján az öreg parasztházacska, vele majd egyvonalban pedig a gazdasági épületek. Kerítés mögött persze, hogy a szépen gondozott előkertet a jószágok ne veszélyeztessék.

Onnan, a kerítésen túlról hallani a házőrző inkább kötelességtudó, mint haragos csaholását. S onnan jön elő az a barátságos, középkorú asszony is, akit a ház asz- szonyának nézek.

— Az uramat keresik? — kérdez válaszra se várva — most ment át ide a szomszédba, de üzenünk neki. Tessék ... fáradjon beljebb.

Megtörténik és a szíves invitálás ellenére sem a meleggel csalogató utcai szobában telepszünk le, hanem az előszobában, Kanter József- né „varrodájában”. Míg az itthon lévő legidősebb fiú elnyargal a pápáért, megtudom, hogy a krepp alapanyagú ágyneműhalmot bedolgozóként készítette és készíti Frau Kanter. Hát persze, hogy nem azért, mert nem lenne pont elég dolga a ház körül és a háztartással. De jól jön ez a pénz is, amiből a mai világban a sok se elég. Már felnőttek a fiúk... György, aki elment az apjáért, jogot végzett, a Hungarocamion jogásza és gyakori vendég itthon. Imre, a kisebbik fiú az érettségi után az autóvillamosságot választotta, idén végez Szek- szárdon.

— Nem kellene odabent kikapcsolni a televíziót?

— Á, nem. Óma ott van a szobában és nézi a műsort. Az uram édesanyja velünk él — teszi hozzá magyarázó- an és máris nyílik az ajtó, belép rajta, akinek a hét végi látogatás szól, Kanter József nemzetiségi költő. Ugyanúgy papucsot ölt a házba lépéskor, mint a felesége tette, és jöhet az ismerkedés.

— Meszelni akartunk ma, de az idő miatt nem fogtunk hozzá. Gondoltam, beszélgetek egy jót helyette — közli nevetve. — Délelőtt meg kaszáltam a szülőház közeli kertjében egy kicsit.

Fogalmam sincs miért, de az az érzésem, hogy régóta ismerem ezt a középtermetű, élénk tekintetű, fekete hajú férfit. Az csalna meg, hogy a

megye német nemzetiségiek lakta településein különböző alkalmakkor gyakran hallottam szavalni a verseit? Lehet. Egyszerűek ezek a versek, mint ő maga, népdalos ‘indításúak és talán azért szólnak annyira a szívhez, amikor a hazáról, szülőfaluról, régi és jelen dolgokról ír.

Kanter József 1976 óta tag_ ja a Magyarországi. Németek Demokratikus Szövetsége irodalmi szekciójának és könyvben először a Mélyek a gyökerek című nemzetiségi antológiában jelent meg két verse. Az antológia anyaga egy, a szövetség által meghirdetett pályázat anyagának válogatásából jött össze.

Mit szólt a közeli és távoli környezet, hogy verseket ír egy 51. esztendős férfi, aki szakmáját tekintve kőműves és még egész fiatal korában lett nagy építőipari vállalatok művezetője?

A szülőfaluban és környékén természetesnek találták, hogy Kanter József írással is foglalkozik. A szaktársak? Hát azok furcsállották a múzsákkal való társalkodást eleinte. Most? Örülnek, ha a Fejér megye Alba Regia Építőipari Vállalat üzemi újságjában olvashatják olykor Kanter József írásait, vagy a nevét.

Nemrég azt mondta a

Kanter József

„vezér”, amikor a szövetség irodalmi szekciójának ülésére megjött a kikérőlevél:

— Sajnálom Józsi bátyám, hogy a művezetői munkáját ismerem csak igazán. Érdekelne a költői ténykedése is.

— Huszonkét éve dolgozom a vállalat sárbogárdi építésvezetőségén. Van úgy, hogy hetente kétszer: szerdán, meg pénteken jövök haza. De előfordul, hogy csak pénteken. Jó szállásom van és falubeli szobatársam, Bräutigam András személyében. ö a mi aranykoszorús szocialista brigádunknak a vezetője.

Színes és szíves a mese a hétköznapokról. Arról, hogy

leginkább ott ír a sárbogárdi szálláson, mert itthon ugye rendszerint akad férfikézre váró dolog a hétvégeken. Mostanában mit ír? Kivételesen nem verset, hanem sza- kadáti történeteket, mégpedig az itt honos nyelvjárásban. Kár lenne, ha feledésbe merülnének a német nemzetiségnek ezek a szellemi emlékei, kivált a humorosiabb- ja. A gyerekek? Hát bizony nem állnak valami jól az anyanyelvvel. Igaz, Gyuri államvizsgázott belőle. Imre is rá van szorítva akármennyi, re szeretne a családban csak magyarul beszélni. Itt él ugye Öma ás Teréz asszony édesapja — aki építőipari szakmunkás és ott dolgozott, ahol a veje — gyakori vendég. Lám, betoppan most is, mintha végszóra várt volna az ajtó mögött. Nem nézném nyugdíjasnak, ha nem mondaná, hogy neíki már faj- ront.

Kis időre kibővül a témakör. Hallom, hogy fájlalják a Gyönktől egy ugrásnyira lévő szülőfalu lakóinak fogyatkozását. A Vater mérgelődik egy sort azon is, hogy a téesz földjeit vegyszerező repülősök megpocsékolták a szőlőket, gyümölcsösöket. Aztán ... nem jó azt még nézni se, hogyan bontják a házakat, amikor a bontásra némelyik fiatal még. Majd ismét a költészetre terelődik

a szó, mert terelem, őszintén érdekel, mi ösztönözte írásra Kanter Józsefet. S meséli, hogy itt nagy hagyománya volt egykor versbe szedni lakodalmakkor a fia_ talok búcsúztatását, s hosz- szán Krémer János — Kanter József egyik nagybátyja volt a legnevezetesebb búcsúztató. Mári, a lánya ma is őrzi a papa remekléseit.

— Nagyon tettszett nekem az én Józsi bátyám tudománya, igyekeztem is ellesni tőle amit lehetett. Ennyi volt az indítás.

Később? A Neue Zeitung, meg a szövetség biztatására történt a másfajta szárny- próbálgatás. Abbahagyni ? Nem lehet. Már azt se lehet megcsinálni, hogy évei előrehaladtával Kanter József megváljon a Fejér megyei Építő Vállalattól és közelebb keresne munkát. Olykor jó lenne pedig, mert nyűvődik az ember. Nem is annyira fizikailag, mint idegileg. Ha nem tudnám, igen sok idegeskedéssel jár a művezetés. De ... Kanter József képtelen elszakadásra szánni magát. Nem is ő lenne, ha meg tudná tenni, hiszen legjobb verseiben a hűségről, hazáról, összetartozásról beszél...

LÄSZLÖ ibolya

hét határolni — a szellemi kapacitástól a gyakorlatig — a tanuló személyiségét és e megismerés alapján adagoljuk a terhelést” — hangzik az újabb információ. Aztán a fiatal vezetőkre váltunk. A tapasztalat az, hogy az egyre javuló vezetői készséggel fordított arányban van a felelősségérzet. A „nem egy nagyon hálás” tanulógárda rengeteg KRESZ-szabálysértést követ el a „kiférünk még” és más hasonló megállapításaival, valamint az azt követő manőverekkel. A hármas-hidnál a „beférünkre” találtunk példát...

Útban a tanpálya felé a modell-szerepről beszélgetünk. — „Már az első találkozásnál úgy vezetem az autót — néz hátra egy pillanatra az oktató —, hogy a technikai készség tökéletes legyen, semmiféle sallang nem lehet benne. Nem lehet olyan, hogy mást lássanak, mint amit elméletben megtanultak. Ezért nekem jobban kell ügyelnem, mint a tanulónak... Már ekkor törekszem egy jó kapcsolat kialakítására, amellyel elnyerhetem a bizalmát. Később erre alapozok mindent.

— Sajnos— töröm meg a közénk állott pillanatnyi csendet — szaporodnak az olyan közúti balesetek, amelyeknek az ittasság, az agresszivitás az oka. Mit tehet és mit tesz az oktató ezek megel őzéséért ?

— Tanulóknál a személyes példa számít. Nem megyünk be vendéglőbe, presszóba, de egyébként nincs is gond az italozással... Az agresszivitás a személyiségtől függ. Több

olyan szituációba visszük be, helyzetbe kényszerítjük, ahol jó, ha lemondanak az elsőbbségről. Később csak háromnegyed részét tartanák be annak, amit tőlünk hallottak!

Az agresszivitást, a türelmetlenséget a tanulók maguk is tapasztalják. A védett úton haladva gyakran bevágnak eléjük, az elsőbbség meg nem adása árán is, mondván, a tanulókocsi lassú. Aztán a gyalogosok sem „kegyelmeznek” időnként.

A rutinpályán — míg a leendő vezető a bójákat kerülgeti — a „Mit nem tudnak megtanítani?” kérdés tolakodik elő. Erre az őszinte válasz az, hogy nem tudnak minden szituációt „biztosítani”, nyáron télre, télen nyárra felkészíteni. A technikai alapok elsajátításával csak vizsgára készítenek fel.

Varga József nemcsak vezetést, hanem KRESZ-t és műszakit is oktat az intézet, ben és vidéken. Ha az eddigiekből nem derült volna ki, hogy milyen oktató, akkor a bevezetőben közölt igazgatói vélemény után, álljon itt két tanítványé. Sánta István a 18. óra után így nyilatkozott: „Jó oktató, mert rendes, de megtartja a fegyelmet és megköveteli, hogy nagyon odafigyeljek. Jó humorú, ezért is szeretek tőle tanulni... Gombos Györgyi a második óra előtt ennyit mondott: „Türelmes... Ha roszz volt valami, akkor mindig javított.” ÉKES LÁSZLÓ Fotó: Kapfinger András

A gépjárműoktató

Motorizált világunkban ha T-betűvel és felirattal ellátott tanulókocsit látunk, több minden eszünkbe jut. Autóban ülve gyakran teszünk olyan megjegyzést az előttünk haladóra, hogy „Csak vánszorog az a... (A kipontozott részre a szokásos jelző behelyettesítendő). Mindezt megtoldjuk azzal, „Nem tudom, minek van ott az oktató.” Más alkalommal — sikeres vizsga esetén — „Szerencsére nekem jó oktatóm volt” — a megjegyzés... Aztán az irigység is kiszól néha belőlünk, mondván: „Jó neki, egész nap csinos nőkkel furikázik...”

E szélsőséges megállapításokat a pillanatnyi kedélyállapotunk mondatja velünk, de egyáltalán nem biztos, hogy van, illetőleg csak minimális a valóságértéke.

Igaz ugyan, hogy eltűnt a tanulókocsikról egy régi felirat, mely szerint: „ön is így kezdte)”, ez azonban nem jelentheti azt, hogy elfelejtkezhetünk róla. Sőt! A magunk tanulóideje mellett az oktatónk képének, tanácsainak is meg kell(ene) jelennie. Azé az oktatóé, aki harminc órában — minden szakmai, pedagógiai és pszichológiai ismeretét latba vetve — megtanította az autóvezetés alapjait.

A Tolna megyei Gépjárműközlekedési Tanintézetnél — amely 1983. júliusáig az ATI nevet viselte — Török László igazgatótól az ideális oktató tulajdonságait tudakoltuk. „Ismereteit átadni tudó, remek gépkocsivezető, szakmai elhivatottsággal, pedagógiai vénával rendelkező ember a jó oktató — hangzott a tömör válasz, majd példát is említett: — Varga József, minden hibájával és erényével együtt jó modell.

*

A KE 83-10 rendszámú Ladában halk zene szól, amikor helyet foglalunk a hátsó ülésen. Az oktató, Varga József, miután ismerteti a feladatokat, átadja az indítókulcsot a tanulónak. Felbúg a motor. Nem a legsimábban, de azért elindulunk. Közben jól érthető, idejében jövő instrukciókat kap az oktatott. Az autóvezetés technikai alapjait — megállás, elindulás, kanyarodás, felkapcsolás, irányváltoztatás ... — gyakorolják.

Mindezt a forgalomban. Szekszárd utcáin haladva egy kis beszélgetésre is lehetőség nyílik. Varga Józsefet a „véletlen” hozta a pályára. Ha a nővére nem tanult volna gépkocsivezetést, akkor most ő mezőgazdasági szakember lenne. Hogy mi marasztalta 8 évvel ezelőtt, vagy inkább mi választatta ezt — az agronómiától eléggé távol eső pályát — a halk szavú, kellemes modorú szekszárdi fiatalemberrel? A „Családi oktatásban” elért siker, a szíves hívó szó, az emberekkel való foglalkozás lehetősége, a tanítás nagyszerű érzése, az igény arra, hogy minél több ismerőst, barátot szerezzen, — mindmind meghatározó volt. „Szeretem a társaságot, akkor érzem jól magam, ha sokan vesznek körül, de — mint személyiségek is — érdekelnek az emberek” — sommázza véleményét.

A Lada közben halad, a beszélgetés el-elakad, hisz mindig kell a tanulónak egy-egy tanácsot adni, vagy éppen em. lékeztetni a KRESZ-re, az esetenként adódó hibákra — amelyek nem biztos, hogy saját, hanem a közlekedőtársak vétségei. Mindebből viszont okulni lehet. Varga József nyugodtan, időnként némi humorral „megmagyaráz” dolgokat. A Széchenyi utcai sávváltásnál, miután meggyőződött arról, hogy a tanuló hátratekintés nélkül hajtotta végre, csak annyit mond: „Nem ne nézz hátra, jön a farkast játszunk.” Az oktatott elmosolyodik, aztán a következő manővert már jól megoldja. Szükség is van az ilyen feszültségoldó humorra, hiszen a cél, hogy a közös hibából azonnal „regenerálódjanak”, hisz újabb feladat következik. Kell a kudarcélmény is — vallja az oktató — de csínján keli bánni vele. Jó, ha tudjuk, hogy hasznos és mikor káros. Aztán a női vezetőkre

fordítjuk a szót. A tapasztalat által kimondott vélemény az, hogy nem rosszabb vezetők, mint a férfiak. Lelkiismeretesek, következetesek, de sok sikerélményt kell adni nekik, hogy jobban bízzanak saját magukban. A gátlások leküzdéséhez pozitív élményekre van szükség, ami néha káros is lehet, mert „képtelenség megfogni őket” Mindezt tudatos pedagógiai munkával végzi Varga József, de a többi oktatótársa is. A pedagógiai, a pszichológiai ismereteket zömében az Autóvezető folyóiratból „szerzik” be az oktatók, aztán a tanulókon kontrolállják azokat. „Az első pár óra után be le„Itt jöjjön el a kocsi hátulja!”

Szlalomozás

Az oktatói ülésben