Tolna Megyei Népújság, 1984. április (34. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-25 / 96. szám

A^EPÜJSÄG 1984. április 25. Moziban Rockopera az államalapítóról Jelenet a filmből Tavaly nyáron láttam egy csodálatos, felejthetetlen színpadi előadást a budapes­ti Városligetben, a Király­dombon előadott István, a királyt. És láttam — a szek­szárdi Panoráma filmszín­házban — egy költő láto­mást, egy sok kamerával, filmre álmodott történetet, az István, a királyt. A zenéje mindkettőnek ugyanaz: a Szörényi—Bródy szerzőpáros alkotása. Hogy mégsem ugyanaz a kettő, azt a körülmények, a látvány kü­lönbözősége határozza meg. Mert ahogy egy regény film­re adaptálása, még ha a leg­jobban sikerül, akkor sem maga a regény, hanem egy önálló alkotás, úgy a király­dombi, több ezer négyzetmé­teres, természet adta színpa­don előadott mű sem az, mint amit a mozi vásznán láthatunk. Meggyőződésem ellenére lenne bármiféle ösz- szehasonlítás, ezt ne is várja senki tőlem. Mert amíg a ki­rálydombi produkció elő- adásonkénti és — a zene mellett — elsősorban a lát­vány dominált a hatalmas színpadon, a félezres sze­replőgárda gondosan meg- koréografált látványa volt a döntő, addig a filmben ezek a szereplők közel kerülve, emberi arcukat mutatták. Ez utóbbival ugyan néha baj volt, mert időnként úgy tűnt, az operatőröket (heten vol­tak) is elkápráztatta a lát­vány és elfeledkeztek a ka­mera objektívének élesre ál­lításáról. Máskor pedig az idegesítő rángatás, a folttá összemosódó táncjelenetek látványa, a kimerevedő, majd újra mozgásba lendülő képsorok tették próbára a néző idegeit. Persze, ha ez Koltay Gábor rendezői fogá­sa, stílusa, akkor a jámbor néző sokat nem tehet. Vagy elfogadja, vagy nem nézi meg a filmet. Amivel viszont biztos veszít. A történelemtudomány nem ismeri a „mi lett vol­Felejthetetlen élményt je­lentő hangverseny színhelye volt a közelmúltban Dombó­váron a művelődési otthon. A Kapos kórus vendégeként a Német Szövetségi Köztár­na ha?” kérdését. A törté­nelmi eseményeket lehet ér­telmezni, magyarázni, félre­magyarázni, de megváltoz­tatni nem. így az államala­pító István király, és nagy­bátyja, Koppány harcáról szóló — Boldizsár Miklós Ezredfordulójának felhaszná­lásával íródott — rockopera néhány sugallata is csak játék lehet. Ma arról szólni, hogy mi lett volna, ha nem Ist­ván, hanem a lázadó Kop­pány győz, pusztán hipoté­zis. Igaz, ne várjon senki történelem-tudományra ala­pozott bölcs megállapítást egy ilyen játéktól. Leírtam már a királydom­bi előadás kapcsán, hogy Pelsőczi László István ki­rálya kissé vérszegény az anyakirálynő, Sarolt mellett. Persze — és ez már a film­ből derült ki — nem első­sorban Pelsőczi színészi já­tékával van baj. Ének­hangja, Varga Miklós te­norba hajló hangszíne nem volt túl szerencsés választás a Saroltot alakító Berek Kati határozott egyénisége, erős énekhangja mellett. Talán ha mélyebb hangszínű énekes hangján szólal meg István, egyéniségét is erősebbnek érezzük. Mert így lágy, lírai saságból érkezett 64 tagú fér­fikórus mutatkozott be és a közönség hosszan tartó tap­sokkal ünnepelte a mindvé­gig magas művészi színvona­lú előadást. A vendégek Bár­és nagyon szép dalbetétei azt sugallták, hogy csak passzív résztvevőként van ott a tör­ténelemben, arra megy, aho­va az erősebb egyéniségek, elsősorban anyja és szűkebb környezete löki. Vele szem­ben Vikidál Gyula a tuda­tos lázadó vezéregyéniség, aki tudja, mit akar és azt könyörtelen, vasakarattal igyekszik megvalósítani. A valós történelemben mégis István győzött, e győ­zelemnek köszönhető, hogy a magyar állam ma is él, a magyar nép nem lett egy azon — akkoriban itt bo­lyongó — több száz lovas­nép közül, akiknek nevére ma már csak a történelem­tudósok emlékeznek. Apróbb, itt részben emlí­tett, fenntartásaim ellenére meggyőződésem, hogy zene- és filmtörténeti jelentőségű az István, a király. Megte­remtődött az első hazai rockopera — ami lemezen is önálló, élvezhető mű — és mindez filmen egy új mű­fajt is teremtett, aminek to­vábbi alkotásait szívesen lát­nánk a mozikban. Igaz, az István, a király magasra állította a mércét. TAMÁSI JANOS dos Lajos: Dana-dana című kórusművét is előadták, ez­zel kedveskedve a magyar hallgatóságnak. Műsoruk na­gyobb részében német nép­dalok kórusfeldolgozásait szólaltatták meg a dalosok nemzetközileg is elismert karnagyuk vezényletével. A pár hét múlva NSZK- beli turnéra induló Kapos kórus is méltán aratott nagy sikert az est folyamán, hisz ez alkalommal mutatták be új műsorukat, melyet a ha­zai közönség eddig még nem hallott. Walter Rebmann, a Froh­sinn férfikórus társadalmi el­nöke elmondta, hogy az NSZK-beli St. Jngbert kisvá­rosból jöttek, amely a Saar- vidéken, a francia határ kö­zelében fekszik. Dalegyletük­nek sok barátja van. Jelen­leg is több mint 500 pártoló­tag támogatja anyagilag a munkájukat. A Dombóváron Könyv Szabadi Ilona: Az irkafirkától a meséig Saját kisgyermekkorából mindenkinek legfeljebb egy- egy élménytöredék villan fel abból, ami az anyához, az apához, a nagyszülőkhöz vagy más személyekhez, tör­ténetesen, tárgyakhoz fűző­dik. Ha azt kutatjuk, ho­gyan neveltek bennünket, ha szüléink nevelési gyakorla­tához akarunk segítségért fordulni, akkor összefüggő emlékképeket inkább az is­koláskorból tudunk felidéz­ni. Szerencsés helyzetben vannak azok a fiatal szülők, akik sokgyermekes család­ban nőttek fel és kisebb test­véreik nevelésének tapaszta­lataiból megőrizhettek vala­mit. Ilyen azonban kevés van. Ez a könyv mindenkinek szól, aki a családban kis­gyermeket nevel — anyának, apának, nagyszülőnek, ro­konnak —, de legfőképpen azoknak a családalapítóknak, akiknek még nincs nevelési gyakorlatuk. A kisgyermek és az óvodás korú gyermek neveléséről szól a könyv, ar­ról az időszakról, amikor a gyermeket ért hatások egész életre megmaradnak. Az ér­zelmekkel együtt fejlődik a tevékenység közben az érte­lem, az ügyesség, a maga­tartás, alakul a gyermek egész személyisége és iskolai készültsége. A könyvben néhány olyan tevékenységformáról olvas­hatnak a szülők, amelybe már akár az egyéves gyere­ket is bevezethetik és amely végigkíséri nemcsak a gye­rekkort, hanem tovább, az egész életet is. A gyerek fir­kálni kezd, az irkafirkából rajzolgatás, „kép” lesz, majd az iskolában betű, írás. Az egyszerű képnézegetést kísé­rő szavakból mondóka, me­se, könyv. A ceruza, a papír, a könyv, az ezekkel való já­tékos tevékenység az iskolá­ba lépésig az olvasóvá válás útját egyengeti. A könyvet a Magyar Nők Országos Tanácsával közö­sen a Kossuth kiadó jelen­tette meg. Paul Gross karnagy dirigál bemutatkozott férfikórus mellett gyermekkórust is működtetnek. A párnapos magyarországi látogatás idő­tartama alatt két helyen lép­tek fel, Dombóváron és Bu­dapesten a Mátyás-templom­ban. A kellemes este a két kó­rus baráti találkozójával ért véget. MAGYARSZÉKI ENDRE Fotó: Dombai A vendégek előadás közben Hangverseny Vendégkórus az NSZK-ból Tévénapló Sarastro „Mivel a földön jónak lenni oly nehéz” — sóhajtotta Babits, de a Sztehló Gábor emlékére készített film mintha épp ezt cáfolta volna: e földön jónak lenni oly könnyű, ha valaki felismeri hivatását, s állja a nehéz idők próbáját is. A filmben többen is elmondták, hogy nem kapta meg azt az elismerést, ami megillette volna, s ez bizonyára így is van, bár kérdés, hogy egy ennyire önzetlen ember szá­mára elégtétel lett volna-e bárminő elismerés? Sztehló Gábor egyszerű evangélikus lelkész volt, s mint a film is sejttette, többször került ellentmondásba saját felsöbbségével is. Ma százak emlékeznek tiszteletteljes szeretettel rá, akiknek életét mentette meg, zsidó üldözöt­tek, elárvult, magukra maradt gyerekek, akiknek nemcsak kenyeret és otthont adott, hanem életet is, a szó teljes értelmében. Ezekből a hatalom és az élet által egyaránt üldözött gyerekekből alapította meg Gaudipoliszt, vagyis az öröm városát, megvalósítva a teljes önkormányzatot. Azt is megtudtuk, hogy ő az egyetlen magyar, akinek nevét a bibliából ismert Getsemáne-kert is őrzi, a túlélők így tisztelegtek emléke előtt. Saját életét kockáztatva mentett életeket, s az egyik visszaemlékező Sarastróhoz hasonlította, Mozart Varázs­fuvolájának bölcs főpapjához, aki az Éj királynőjének sötét hatalmával szemben a megértést, az emberi tisztasá. got hirdeti. Talán valóban Sarastro volt, talán ennél is több. A történelem végzetes fordulata a gyerekeket sem kímélte, a Sztehló nemcsak életüket mentette meg, hanem lehető­séget adott nekik arra, hogy túlélve a történelem viharát, ember lehessen belőlük. Tisztelet emlékének. A filmet sokan készítették, s részük van benne azoknak is, akik negyven év után most mondhatták el emlékeiket, arról viszont nem esett szó, hogy magának az életmentő­nek hogyan alakult további sorsa. A képhez ez is hozzá­tartozott volna. A Lócsiszár Ismét meggyőződhettünk arról, hogy Sütő András drá­mája, az Egy lócsiszár virágvasárnapja maradandó mű. Ügy is mondhatnánk remekmű. Az alaptörténet Kleist műve, s ezzel párhuzamosan fut Sütő András szándéka. Kolhaas lócsiszár igazságkereső sorsában megmutatni a kiszolgáltatottság kényszerét, sorsfordító tragédiáját. Kol­haas Mihálynak azért kell elpusztulnia Kleistnél is. Sütő­nél is, mert övé az igazság, ez pedig bizonyos történelmi koordinátarendszerben csak a bukás forrása lehet. Annak idején a kaposvári színház mutatta be, s emléke, zetünkben ma is elevenen él az egykori kitűnő előadás. Ennek is része lehetett abban, hogy némi gyanakvással néztük Zsurzs Éva új rendezését, vajon mit tud hozzá­tenni? Tudott. A filmnek természetesen mások a szabályai, a színpad dimenzióival szemben itt összeszűkül minden, s Kolhaas története személyes sorsak történeteként indult, hogy aztán szerencsésen átlendüljön általános példázattá. Igazi érdeme is az. hogy érvényre tudta juttatni Sütő szán. dékát: a történet nem a feudalizmus „leleplezése”, amire aligha van szükség, hanem minden elnyomás, jogtiprás ellen emelt szó, s Kolhaas Mihály történetét bármely kor­ba és bárhová be lehet helyettesíteni, Qhilébe épp úgy, mint Dél-Afrikába, mindenhová, ahol a joggal együtt az emberéletet is semmibe veszik. Kitűnő színészek szolgálták a példázat igazságát, mint Gobbi Hilda. Juhász Jácint. Koncz Gábor, legföljebb a be­fejezés túlrendezett ünnepélyességét tehetjük szóvá, mert a színpadkép egy kicsit operettszerűvé lett, pedig csak nagyon szép akart lenni. Cs. L. Nyílott a rózsa Azt hiszem, nem árulok el titkot azzal, amikor azt mon­dom, hogy igen sokan várták a Magyar Rádió'és a Magyar I Televízió által Nyílik a rózsa címmel rendezett versenyt, amely a nótaénekes-utánpótlást hivatott biztosítani. Aztán ahogy belecsöppentünk — mi nézők is — a maratoni hosz. szúságú versenybe, ismét várakoztunk. Vártuk, hogy végre vége legyen. Nos, húsvét másnapján ez is megtörtént. A főműsoridőben — ami nem biztos, hogy szerencsés válasz, tás volt — sugárzott döntő is lezajlott. Akinek volt ideje és kedve, megvárhatta még az eredményhirdetést, és köz­ben elgondolkodhatott néhány dolgon. így többek között a rádióhallgatók, tv-nézők elé került versenyzők kiválasztá­sán. Mert, hogy is van? Egy matematikaversenyen, ha a tanulók mellett tanárok is indulnak, ki lesz a győztes? Biztosan nem a diákok közül kerül ki. Valami ehhez hason­lót produkált ez a verseny is, ahol labdarúgó-nyelven szólva csak a profik — a már működési engedéllyel ren­delkezők rúghattak labdába. Talán azért volt így minden, hogy későn döbbenteik rá, hogy kell az utánpótlás. Arra viszont időben rájöttek, kész (?) emberekkel hamarabb lehet eredményt elérni. Még valami. Az új hangoktól is az unalomig játszott nótákat hallhattuk, csak kottaízűen... —él— Lelkes István festményei Rádió Lapzártától a vásárlásig A szomszédos megye szék­helyéről, Pécsről elszárma­zott festőművész, Lelkes Ist­ván nevét a hagyományos angol stílusban készülő ló­portrék tették ismertté itt­hon és külföldön egyaránt. De foglalkozott porcelánnal, kerámiával is, sőt illusztrá­torként is dolgozik. Művészetét elsősorban az alföldi táj, a tiszai ártér gazdag élővilága és az ott élő emberek ihletik meg, így érthető, hogy a Szekszárdon, a Szinyei Merse teremben április 19-én megnyílt kiál­lításán is a néhány lovas té­májú festmény mellett fő­ként tájképeket láthatunk. Ez utóbbiak hűen adják vissza a természetet, a meg­nyugtató színek, a művek alapos kidolgozása igaz él­ményt jelentenek nézőinek. A kiállítást — melyet Szeg­vári Menyhért, a Pécsi Nem­zeti Színház vezető rendező­je nyitott meg — április 28- ig nézhetik meg az érdeklő­dők. Kedves olvasó, ön nyilván­valóan nem tudhatja, hogy ez a szerdai újság, amit most itt nyitott ki a negyedik ol­dalnál, már a televízió ked­di főműsoridejében lekerült a nyomdagépről. Azt sem is­merheti, hogy a Szekszárdi Nyomda udvarából mikor in­dulnak a posta teherautói, hogy az ön lapja a mindig megszokott időben a ládájá­ba, vagy ha standnál vásárol, oda kerüljön. Egy a lényeg: mindennapi információját, a£ újságot — légyen az bármi*- lyen — a megszokott időben és módon megkapja. Nemcsak a miénkről, ha­nem általában az újságokról volt szó Szente László, Ami a számok mögött van című riportsorozatának ismételt adásában. Kérdezhetné bár­ki; fontos-e egy ilyen riport? A kérdésre kérdéssel vála­szolok; létezik olyan újságol­vasó, akit nem idegesít, ha lapját nem a megszokott időben és módon kapja meg? Létezik olyan ember, aki az aznapi újsággal valakinek — szerkesztőség, nyomda, pos­ta, kézbesítők —, a hibájá­ból másnap is beéri? Két­lem. Én sem „fogyasztom” ma a tegnapi újságot. Szente László közel félórás riportja az ilyen mindenna­pos akadályok hátországát is igyekezett bemutatni. A rá­dió munkatársa nem törődött sem az idővel, sem a fáradt­sággal, hogy körbekérdezzen minden olyan illetékest — érthetetlen módon a szer­kesztőségekkel ezt nem mer­te megtenni! —, akihez a hírlapkézbesítés és továbbí­tás rendje és rendszere tar­tozik. Mivel ezt megtette, or­szágos kórképet kaptunk. Az újság sokáig olyan va­lami volt, amit csak olvas­tak az emberek. Készítéséről és szállításáról semmit sem tudtak. Szente László szom­bati riportja a „palánk mö­gé” vezette az embereket. Azokat, akik szeretnek ol­vasni. szűcs

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom