Tolna Megyei Népújság, 1984. április (34. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-22 / 95. szám
2 NÉPÚJSÁG 1984. április 22. Ezt hozta a hét a külpolitikában Hétfő: Súlyos harcok a Nicaraguába betört ellenforradalmárokkal: San Juan Del Norte kikötőváros átmenetileg elesik, de a sandinista ellentámadás visszafoglalja. — A brit külügyminiszter Pekingben. Kedd: Gromiko szovjet külügyminiszter budapesti látogatása. — A londoni lövöldözés nyomán diplomáciai viszály Nagy-Britannia és Líbia között. — Előkészületek a palesztin vezetők csúcstalálkozójára. Szerda. Bush alelnök előterjeszti Genfben a vegyi fegyverek eltiltására vonatkozó új amerikai javaslatot, amely heves bírálatokat vált ki. — A szovjet minisztertanács gazdasági kérdésekről tárgyal. Csütörtök: A francia kormány bizalmat kap a parlamentben, Lotharingiában folytatódnak a tiltakozások. — A bécsi haderőcsökkentési tárgyalások 32. fordulójának záróülése. — Dzsemajel—Asszad találkozó. Péntek: A Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszteri bizottsága befejezi budapesti ülésszakát. — Megemlékezések a Lenin-évfordulón. Szombat: Húsvéti békemenetek több nyugat-európai országban. — A Biztonsági Tanács meghosszabbítja a dél-libanoni ENSZ-erők megbízatását. — Tömegtüntetések Brazíliában. A hét 3 kérdése 1. Milyen megállapításokra jutott a Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszteri bizottsága Budapesten? A nemzetközi politikában szívesen és gyakran használt kifejezés a kulcsmondat, vagyis egy-egy jelentős okmány közzététele után a hírmagyarázók igyekeznek kiragadni azt a megállapítást, azt a gondolatot, amelyet meghatározónak vélnek a dokumentumban. Abban a summázásban, amely a Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszteri bizottsági üléséről adott összegezést, több ilyen kulcsmondat is szerepelt. Mindenekelőtt annak hangsúlyozása, hogy jóllehet, nőtt a feszültség, nincs olyan kérdés, amit ne lehetne tárgyalások útján megoldani. Az európai szocialista országok politikai-védelmi szövetsége tehát ismét síkraszállt a tárgyalások mellett, s tételesen is felsorolták, hogy a különböző tárgyalási fórumokon (Stockholm, Genf, Bécs) milyen kérdésekben lehetne előbbre jutni, az erőszakról és a első nukleáris csapásról való lemondástól egészen a világűr demilitarizálásáig. A tárgyalások azonban csak akkor lehetnek eredményesek, ha az egyenjogúság, az egyenlő biztonság és egymás törvényes érdekeinek tiszteletben tartásával folynak. Ha úgy tetszik, ez is kulcsmegállapítás, miután az egyoldalú előnyökre való törekvés, a fölényszerzési kísérletek légkörében nem lehet eredményesen tárgyalni. Ilyen tárgyalások csak arra jók, Budapesten tartotta soros ülését a Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszteri bizottsága. (Telefotó) George Bush amerikai alelnök (jobbra) Genfben olyan indítványt terjesztett elő országa nevében, amely a vegyi fegyverek betiltása ügyében a megegyezést az Egyesült Államok előfeltételeinek teljesítéséhez köti. (Telefotó) hogy spanyolfalként fedjék el a fegyverkezési hajsza fel- pergetését és fokozódását. Végül, de nem utolsósorban a külügyminiszterek foglalkoztak a legújabb, különösképpen nagy nyugtalanságot kiváltó fejleménnyel: a nyugat-európai rakétatelepítéssel. A helyzet komoly, a feszültség és a veszélyek növekedtek, de nem történt jóvátehetetlen lépés. Ha az érdekelt NATO-ha- talmak lépéseket tesznek a telepítési intézkedések visszavonására, akkor a Varsói Szerződés is eláll a különben szükséges válaszintézkedésektől. A korábbi állapotokhoz, magyarán mondva: az egyensúly alacsonyabb szinten való fenntartásához való visszatérés változatlanul lehetséges és mindenkinek érdekében állna. Másfél évtizeddel ezelőtt, ugyancsak a Duna partjáról, hazánk fővárosából kelt szárnyra a nevezetes budapesti felhívás, amely az európai biztonsági folyamat egyik ösztönzője volt. A Varsói Szerződés tagállamai — elvi határozottsággal és messzemenő rugalmassággal — most kezdeményezések egész sorát terjesztették elő a fegyverkezési verseny megfékezésére, a nukleáris háború veszélyének csökkentésére. Várják az érdemi választ és várják a konstruktív javaslatokat, hiszen csak a kölcsönös jószándék és realitásérzék vezethet el a megegyezésekig. Andrej Gromiko, aki a külügyminiszteri tanácskozást megelőzően, rövid hivatalos látogatást is tett hazánkban, a parlamenti díszvacsorán elhangzott pohárköszöntőjében nyomatékosan aláhúzta: a Szovjetunió a testvéri országokkal együtt megsokszorozza erőfeszítéseit a békéért. Mennyire kulcsmondat volt ez is, igazolhatta még ugyanezen a héten, a külügyminiszterek budapesti összejövetele. 2. Mit tartalmaznak a Genfben és Bécsben előterjesztett új amerikai javaslatok? Meglehetősen nagy propaganda-aláfestéssel, újnak mondott amerikai javaslatokat terjesztettek elő a genfi leszerelési bizottságban, valamint a bécsi haderőcsökkentési értekezleten. Ami Genfet illeti, a negyventagú testület (hazánk is tagja) a vegyi fegyverek eltiltásáról folytat vitát s az ezzel kapcsolatos amerikai elképzeléseket a villámlátogatásra odautazó Bush alelnök ismertette. Washington tárgyalásokat indítványoz a vegyi fegyverek betiltásáról — ez önmagában örvendetes lehetne — ám a Pentagon filozófiája alapján: „a fegyverzetcsökkentési megállapodásokhoz az amerikai fegyverzet erőteljes bővítésén át vezet az út.” Vajon mennyire lehet hitelt adni az amerikai szándék őszinteségének, ha az 1985-ös katonai költségvetésben 1,1 milliárd dollárt szeretnének a „vegyi fegyverzet felújítására” fordítani. Az amerikai vegyi töltetek száma jelenleg 3 millió, s ezt a mennyiséget ötmillióra kívánják növelni. De ki akarják zárni a megbeszélésekből a bináris, két komponensből álló vegyi fegyvereket is. (Leegyszerűsítve: két önmagában ártalmatlan anyagról van szó, amely egy kilőtt lövedékben vagy más módon egyesülve veszélyes vegyi harcanyagot képezhet.) Nyilván nem elég egyes elavult készleteket megsemmisíteni, s más területeken szabadjára engedni a fegyverkezést. Hasonló taktika tanúi lehettünk Bécsben, ahol a 32. forduló záróülésén közzétették a NATO-országok új indítványait. A konferencia a létszámvitán akadt fenn: a nyugati oldalon nem fogadták el a hivatalosan közzétett szocialista adatokat. Most a létszámvita megoldásáról beszélnek, de Mi- hajlov szovjet nagykövet szavai szerint nemhogy rendeznék, hanem kiélezik a nézeteltéréseket. A haderőcsökkentési értekezlet május 24-ig szünetet tart, nyilván megkezdődik majd a NATO-terv részletes tanulmányozása. (Maga a bécsi atlanti szóvivő is kidolgozatlannak nevezte a tervet, s ha nem is erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy az amerikaiak csak az NSZK nyomására terjesztettek elő egy kompromisz- szumosnak tűnő elképzelést, amit azután alaposan kilúgoztak.) A tárgyalások ezen a genfi konferencián és Bécsben is folytatódnak, jó lenne, ha Washington nem az elnökválasztási év taktikáját alkalmazná (úgy tenni, mintha tárgyalnának), de valóban vitaalapként szolgáló tervezetekkel jelentkezne. 3. Lehet, hogy fény csillan a libanoni alagút végén? A többszöri halasztás után Damaszkuszban tartott Asszad —Dzsemajel találkozó nyomán jó ideje először csillanhatott meg halvány fény a hosszú libanoni alagút végén. A hírek szerint három lényeges kérdésben elvi megállapodás jött létre: 1. Az eddigi parlamenti összetétel (54:45 a keresztények javára) átadja helyét a számbeli kiegyenlítettségnek, vagyis 60:60, vagy 65:65 keresztény illetve mohamedán törvényhozót választanak; 2. Huszonhat tagú nemzeti egységkormány alakul s a miniszterelnök (Karamit és Szolht emlegetik a jelöltek között) az eddigieknél nagyobb hatáskört kap; 3. Közösen, együttes ellenőrzés mellett szervezik újjá a februárban felbomlott kormányhadsereget. A megegyezési reményeket erősítheti, hogy több előtár- gyaláson a különböző csoportok többsége egyetértett a döntésekkel, s a tűzszünet feltételeként létrejött a csapatszétválasztás a legérzékenyebb fronton, a bejrúti kikötőtől a Suf- hegység kapuját képező Szűk el Gharbig. Libanon földje ugyanakkor nem mentes a feszültségtényezőktől sem, s ez különösen vonatkozik a Bekaa völgyére, ahol közvetlenül farkasszemet néznek a szíriai és izraeli alakulatok. Mozgósítás, harcias nyilatkozatok, izraeli fenyegetőzések — három hónappal a rendkívüli izraeli választások előtt különösen robbanékony lehet a helyzet. RÉTI ERVIN Kína ismételt támadásokat hajt végre Vietnam hat északi határtartományában a lakott települések és a gazdasági létesítmények ellen. Lerombolt lakóház Phuong Do faluban. (Telefotó) L e n in Lenin 1870. április 22-én az akkori Szimbirszkben Vlagyimir Iljics Uljanovként született. Ebben a Volga- parti városban élő kulturált családban Leninnek boldog gyermekkora volt. Rendkívüli képességei hamar megmutatkoztak. ötéves korában már tudott olvasni. Kilencévesen gimnáziumi tanuló lett. Aranyérem kitüntetéssel végzett, joghallgató lett és nyomban Csatlakozott a kor forradalmáraihoz. Tizennyolc éves korára már letelt az első száműzetés keserű időszaka is. Ekkor már ismerte Cser- nyisevszkijt és Hegel dialektikáját, sokat foglalkozott Marx és Engels hozzáférhető műveivel. Fordításokat, kivonatokat, és fogalmazványokat készített belőlük. Tudását nyomban igyekezett továbbadni. Nővérétől tudjuk, hogy hatalmas erejű hit áradt belőle, amely ráragadt beszélgető partnereire, valósággal lenyűgözte és meggyőzte hallgatóit. Sorozatban tartott előadásokat és sokat tanult. Másfél év alatt sajátította el a jogi egyetem négyesztendős tananyagát, tanult idegen nyelvet, olvasta a kortárs filozófusokat és kritikailag értékelte őket. Ezek az ifjúi évek alakították ki benne vélegesen a kommunista meggyőződést, akkor készült fel arra, hogy Marx és Engels művének folytatójává váljék. Pétervár- ra településével egy időben kezdődik az oroszországi munkásmozgalom új szakasza. Ebben az időben találkozik a munkásosztály ösztönös mozgalma a marxista gondolkodás mozgalmával. Ebben a helyzetben Lenin egyik legfontosabb feladatának tartja, hogy világosságot teremtsen az ösztönösség és tudatosság viszonyában, megmagyarázza, hogy a szocialista öntudat ösztönös kialakulásának tétele tulajdonképpen opportunizmus, és kifejti, hogy a szocializmus, amely az emberi ismeretek összességén alapul, megköveteli, hogy úgy kezeljük, mint bármilyen más tudományt. A proletariátus osztályharcába a marxista párt viszi be a szocializmust, miközben felhasználja a tömegek pszichológiáját, mint kedvező talajt a forradalmi eszmék befogadására. Ugyanis a munkásmozgalom ösztönösen valóban vonzódik a szocializmushoz. A valóságot jól látó forradalmár ebből felismerte azt a feladatot, hogy a pártprogramot kell kidolgozni. Ezt teszi. Lenin világosan meghatározta a célt: ami a társadalom valamennyi tagja teljes szabadságának, jólétének és minden irányú szabad fejlődésének biztosítása. Rámutatott, hogy a proletariátus pártja nemcsak a munkásosztáy nevében üzen hadat a kapitalizmusnak, hanem valamennyi elnyomott nevében is. A Nagy Októberi Szocialista Forradalomhoz1 vezető lenini utat ma tanulmányainkból, a politikai oktatás különböző formáinál szerzett ismereteinkből mindannyian ismerjük. Ismert, hogy a forradalmakat nem rendelésre csinálják, nem időzítik erre vagy arra a pillanatra. A forradalmak a történelmi fejlődés folyamatában érlelődnek és abban az időpontban törnek ki, amelyet belső és külső okok egész komplexuma határoz meg. 1917- ben eljött ez az időpont. Az uralkodó osztály képtelen volt változatlan formában fenntartani uralmát, politikája válságba jutott, az elnyomott osztályok nyomora és szenvedése a szokásos mértéket meghaladóan súlyosbodott. Ennek nyomán a tömegek aktivitása jelentékenyen fokozódott. Ez okok együttesen politikai akcióba csaptak át. Lenin felismerte a döntő pillanatot és vezetésével megkezdődött az a tíz nap, amely megrengette a világot. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmében Lenin szerepe elvitathatatlan. Tudjuk, hogy a legközvetlenebb életveszélyt vállalva ment a Szmolnijba azon a világtörténelmi jelentőségű éjszakán és irányította a felkelésnek teljes gőzzel mozgásba hozott gépezetét. Hihetetlen munkabírását talán ezek az órák bizonyítják legplasztikusabban. Éjjel-nappal dolgozott. ö irányította a szovjet kormányt, a népbiztosok tanácsának csaknem minden ülésén ő elnökölt, de erről is tudni kell, hogy a kormány tagjainak elfoglaltsága miatt a tanács mindig késő este, sőt éjjel ülésezett. t Mindezt annak a célnak az érdekében tette, amelyet a forradalom első órájában a pétervári szovjet ülésén így határozott meg: „Oroszországban most hozzá kell látnunk a szocialista proletárállam építéséhez”. Lenin már akkor is, de élete során végig mindig arra törekedett, hogy megszilárdítsa a kormány kapcsolatait annak társadalmi bázisával, a munkásokkal, a katonákkal, a parasztokkal, azokkal, akik hatalomra juttatták. A munka végsőkig felfokozott tempója és az ellene elkövetett merénylet hatása súlyosan kikezdte az egészségét. Ám szívósan edzette magát és a szigorú orvosi utasítás ellenére is gyakran megfeszített erővel dolgozott. Irányításával sikerült a megmegújuló külső és belső támadásokkal szemben megőrizni a munkások és a parasztok első államát. A Szovjet Köztársaság továbbra is létezett mint lelkesítő példa, mint a proletár világmozgalom bástyája. A világformáló sikerek nem tették elbizakodottá, sőt, amikor 50. születésnapját ünnepelték, Lenin olyan beszédet tartott, amelyben óvta a párt harcosait az önelégültség veszélyétől és kifejezte reményét, hogy a bolsevikok sohasem válnak öntelt párttá. Ebben a beszédben erősen szembeszállt
