Tolna Megyei Népújság, 1984. március (34. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-31 / 77. szám
12 Képújság 1984. március 31. Ködből |eg A jégzászlócskák széliránnyal ellentétes kialakulása MAGAZIN,« MAGAZIN MAGAZIN liliil.MAGAZIN Jillii 'v MAGAZIN I . MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN f MAGAZIN 1 A pápa - új videosztár? A videokazetták kedvelői a hollywoodi filmek mellett rövidesen II. János Pál pápáról készített kazettákat is vásárolhatnak. A Vatikán azt tervezi, hogy a Centro Televisio Vatikáno (CVT) útján világszerte ismerteti a pápa tevékenységét. A kazetta a pápa számos látogatásáról készült riportokon kívül a tervek szerint olyan filmeket is tartalmaz majd, mint például Egy nap a pápa életében, amely bepillantást nyújt II. János Pál életének egy napjába. Számítanak rá, hogy nagyon népszerű lesz a szintén a sorozatban szereplő A megbocsátás című dokumentumfim amely a pápának török merénylőjével, Ali Agcával történt kibékülését mutatja be. Megtakarítás — Miért hoz mindig annyi prospektust az utazási irodából? Hiszen soha nem utazik sehova! — Szeretek azzal szórakozni, hogy kiszámítom mennyi pénzt takarítok meg! Hazánkban valószínűleg már mindenki látott zúzmarát. Olykor a zúzmara hasznos lehet a növénytermesztésben hiszen szivacsos szerkezete miatt elég jó hőszigetelő, s így megóvja a rügyeket a túlzott lehűléstől. Gyakrabban károkat okoz, mivel egyes helyeken oly nagy mennyiségben képződik, hogy súlya többszörösen felülmúlja azokét az ágakét, amelyekre kikristályosodik. Ezért láthatunk annyi letört ágú fenyőfát hegyi erdeink- ben. A lombos erdőket sokkal kevésbé veszélyezteti, mivel ezek felülete télen jóval kisebb, mint az örökzöld tűlevelűeké. A zúzmara az építményekben is sok kárt okoz. Évente több millió forint kárt okoz a Postának, az Elektromos Műveknek, vállalatoknak, intézményeknek és magánszemélyeknek azzal, hogy a légvezetékeken is lerakódik, és hatalmas súlyával túlterhelve azokat leszakítja. Sajnos, ritkán tudunk védekezni ellene. Az egyetlen megoldás a huzalok megfelelő nagyságú túlméretezése. Ez azt jelenti, hogy olyan átmérőjű és szakítószilárdságú vezetékeket kell telepíteni, amelyek méterenkénti összsúlyuk többszörösét is elbírják. Szélsőséges esetekben a méterenkénti 5—10 kilogrammot is- el kell bírniuk. A védekezés egy másik módja: zúzmaraveszély esetén olyan erősségű áram átvezetése a fémszálakon, amelynek hőhatása megakadályozza a jégkiválást. Tejporból - tej A tejporítás technológiája ma már olyannyira fejlett, hogy alig lehet különbséget tenni a friss tej és a tejporból készült ital között, különösen akkor, ha megfelelő módon történt a tejpornak tejjé való visszaalakítása. Az utóbbi célra egy dán cég kutatói kis készüléket kísérleteztek ki. Ebben egy kis motor hajtotta keverőmű tökéletesen oldja a tejport, és egyenletesen eloszlatja a zsírcseppecskéket. Aforizmák Az író könyvének szavát mérlegelte. Mégis 12 kg lett belőle! Vaszilij Turenko XXX' Az emberi érintkezés gazdagságát többre becsüljük, amikor mentesek vagyunk tőle. Jevgenyij Szazonov XXX Frankfurter Rundschau Az ostoba emberek az okosok öntudatának fontos előfeltételei. XXX A bizalmatlanság kilencven százaléka önismeret és tíz százaléka tapasztalat. Felix Unbürger Kelendő kőtermékek Változhat a forma, változhat az építési stílus, divatba jöhetnek új módszerek, tért hódíthat a műanyag, de — a szakértők véleménye szerint — a kő továbbra is fontos építési anyag marad. A hozzá nem értő kevéssé tud eligazodni különböző fajtái között, pedig tudnivaló, hogy az ütés vasútépítésnél vagy akár a nyaraló építésénél közel sem mindegy, milyen követ használnak fel. A magán- építtetőt — bár a kőbányaipar termelésének csak elenyésző hányadát használja fel — érdekli a kőtermelés helyzete és jövője. Másrészt a közlekedő ember lépten-nyomon azt hallja és látja, hogy útjaink sorsa, tartóssága is nagymértékben a felhasznált kő minőségétől függ. A kőtermékek közötti eligazodáshoz röviden ennyit: a többi között van terméskő, építőkő és faragott kő, zúzott kő, és vannak kőőrlemények. A zúzott követ tíz minőségi követelmény szerint vizsgálják. Az úgynevezett kubisztikus alakú zúzott kövek ellenálló képessége például jelentős mértékben javítja az utak közlekedésbiztonságát (a sajátos kocka alakú, szemcsés zúzott kövön kisebb féktávolságon belül tudnak megállni a gépjárművek). Hazánkban szigorú törvények szabályozzák a bánya- művelést és a kőfejtést. Legelőnyösebb az volna, ha ott lehetne bányát nyitni, ahol a legnagyobb szükség van a kőre (a szállítási költségek ugyanis tetemesek);- Ám Magyarországon csak bizonyos helyeken van lehetőség kő kitermelésére, de egyes területeken — például az Alföldön — egyszerűen nincs kő. Oda tehát messziről kell szállítani. Az elsősorban vulkáni kőzeteket feldolgozó hazai kőbányászat egyik fontos üzeme az uzsai kőbánya, amely körülbelül évi 1,3 millió tonna bazaltot termel ki, s abból mintegy tízféle zúzalékkövet állít elő. A bányaüzem k őzetosztályozója Várható életkor Március Azok a férfiak és nők, akik jó egészségben érik meg a 60-as éveik végét, további 10 évi aktív, független életre számíthatnak. A 70-es éveik vége felé járóknak 7 további év funkcionális életre van kilátásuk. A 85 éven felüliek átlagosan még három aktív évre számíthatnak. Ezenkívül, mivel a férfiak fiatalabban halnak meg, mint a nők, a férfiak számíthatnak rá, hogy utolsó éveik nagyobb részében lesznek függetlenek, vagyis, eltudják végezni a mindennapi élet teendőit. A szegények rövidebb aktív életet remélhetnek, mint a jobbmóduak. Ezekre a következtetésekre a New England Journal of Medicine-ben közölt tanulmány jut, amelyet 1625 idősebb, nem szanatóriumban élő massachusettsi lakos vizsgálata alapján készítettek. A tudomány megmenti Robin Hood tölgyét A tudomány megmentette Robin Hood 500 éves tölgyfáját a sherwoodi erdőben, miután garázda elemek felgyújtották. A járási tanács közölte, hogy két teherautóra való égett fát távolítottak el, vízhatlan vegyszerekkel kenték be a sérüléseket a gyógyulás érdekében, és folyadékokat permeteztek a törzsre a konzerválás végett. Nagy-Britanniának ezt az egyik legrégibb fáját kapcsolatba hozzák Robin Hood legendájával. Évente mintegy félmillió látogatót vonz. Áramtermelő fogkefe Többféle módon próbálták a fluoridtartalmú fogpasztából a fluoridokat á fogakba bejuttatni, és sokakat ma is foglalkoztat a feladat. Angliában átvették azt a japán szabadalmat amely a problémát a következőképpen oldja meg. A hagyományos fogkefe nyelét cink- és magnéziumtartalmú alumi- niumötvözetből készítik, s a nyelet vezetéken keresztül összekötik a fogkefe sortéi alá helyezett szén» vagy nikkelelektróddal. E fogkefe használójának csupán nedves kézzel kell megfognia a fogkefe nyelét, s ekkor egy volt feszültségkülönbség jön létre a nyél és az elektród között. A hatására fellépő kb. 100 mikroamper áram a fogkefe és a használója szája, illetve a keze között áramlik, és elősegíti a fluo- ridok behatolását a száj szöveteibe, illetve a fogakba. József Attila költeményének három sorát idézzük a függőleges 12., vízszintes 1. és 32. számú sorokban. VÍZSZINTES: 1. (Beküldendő.) 12. Vissza: becézett szülő. 13. Heverő. 15. Talál. 16. Becézett férfinév. 18. Baj, kellemetlenség. 19. Helyezz. 20. Azonos betűk. 22. Hím kecske. 23. Európai nép. 24. Közlekedési terület. 26. Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa. 28. Vaspálya. 29. Határrag. 30. Csuk. 32. (Beküldendő.) 35. Lángol-e? 36. Kötőszó. 38. Alarm. 39. Táplálkozás. 40. Pest megyei község. 42. Autóközlekedési Tanintézet. 43. Névelős időegység. 44. Halogat. 45. Ügyes, tevékeny. 46. Luxemburgi, olasz és román autók betűjele. 47. Ellenértéke. 50. Névelős építőanyag. 51. YB. 53. Tetőfedő anyag, névelővel. 55. Római ezeregyszá- zas. 56. Testrész. 58. Jóval arrébb. 59. Igen, angolul. 60. Hull. 62. Névelős háziszárnyas. 63. Szóösszetételekben: mezőgazdasággal kapcsolatos. 64. Hajszolják. 66. Időmérő. 67. Lángolunk. FÜGGŐLEGES: 2. Nagykapu, németül. 3. Hangszer. 4. Fordított kicsinyítő képző. 5. Tagadószó. 6. Színesbőrű nép. 7. Táplálkozik. 8. Ütlegel. 9. Idegen és. 10. Fosztóképző. 11. Tekintetes röv. 12. (Beküldendő.) 14. Álomba ringató. 17. Ezen a helyen. 19. Fölénk. 21. Halfajta. 23. Római ötszázkettes. 25. Eszkábál. 27. Zúz. 28. A beszéd legkisebb értelmes része. 29. Kilátásba helyezi. 31. Rendet csinál. 33. Női becenév. 34. Becézett Ödön. 35. Növények egyik fajtája. 37. Hírközlő készülék. 39. Elbeszélő költészet. 41. Retesz. 43. Régi török rang. 47. Gondozók. 48. Törlőgumi. 49. Végtagom, névelővel. 52. Spanyolországban élő nép. 53. Mutatónévmás. 54. Durva posztó. 55. Bátorkodna. 57. Téli sportot űző. 59. Vissza: kezdetleges hajtás. 61. Végtag. 63. Elme. 65. Igekötő. 67. Jómagam. (Gulyás) Megfejtésként beküldendő a vízszintes 1., 32. és a függőleges 12. számú sorok a Tolna megyei Népújság Szerkesztőségének címére: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Beküldési határidő: 1984. április 8. A levelezőlapra, borítékra kérjük írják rá: Rejtvény. 11. heti rejtvényünk helyes megfejtése a következő: Be- nyovszky Móric, Stein, Bíró Lajos, Déchy, Lóczy Lajos, Körösi Csorna Sándor, Jelky András. A helyes megfejtést beküldők közül könyvet nyertek: SchnerJnger Jánosné, Szek- száírd, Munkácsy u. 15/a. 7100 Molnár Lajosné, Nagydorog. Táncsics M. u. 29. 7044, Na- csa Ferenc, Szekszárd, Korvin u. 2. 7100, Fejes Béláné, Szekszárd, Béri Balogh Á. u. 41. IV/11. 7100, Godó Mária, Szekszárd, Tompa u. 6/b. 7100. A Képzőművészeti Kiadó című rejtvényünk helyes megfejtői közül 1 db gigant- posztert nyert: Septe Istvánná, Pálfa, Petőfi u. 10/a. 7042. A Képzőművészeti Zseb- könyvtár című sorozat egy- egy könyvét Kertészné Nótás Mánia, Aparhant, Petőfi u. 40, 7186, Tresz Péterné, Bátaszék, Deák u. 95. 7140, Mányok Erika, Kapospula, Rákóczi u. 144. 7251, Vörös Károlyné, Dombóvár, Molnár Gy. u. 23. 7200, Dömény Józsefné, Kis- vejke, József A. u. 153. 7183 nyerték. A nyereményeket a Képző- művészeti Kiadó postán küldi el. A hót karikatúrája —Elképzelhetik, hogy nekem mit kell kiállni?! Á r~ 3 s e 7 8 3 10 11 •mm í <2 • 13 14 0 15 T-j fi • 18 0 (3 0 20 2( 0 22 0 23 0 24 25 0 26 27 0 • 28 r0 23 30 M # 32 33 34 J 36 37 • 38 • 39 40 4( 0 ■2 • 43 44 0 • 45 • 46 0 47 46 43 • 50 0 5/ Í2 • 0 S3 54 0 • Ss Se Sl • SS • 59 éo & 0 62 0 63 “i 65 0 66 • 67 t ♦ J RA