Tolna Megyei Népújság, 1984. március (34. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-29 / 75. szám

1984. március 29.

KÉPÚJSÁG 5

n ' ' locTf Több lexikont „hívtunk” segítségül a forälYaläSZläS« galom meghatározásához, de „segíteni”

egyik sem tudott, mert ebben a formában egyik vaskos kötetben sem leltünk rá. Hogy mégis mit jelent e szó, e fogalom? Talán ez az, amit nem is kell magyarázni, hiszen a felnőttek és a felnőttesedő gyerekek

nagyon jól tudják. Tudják? Érzik. Érzik — vagy érezték — azt, ami először tudat alatt, majd tudatosan sodorta őket párjukhoz. S a meghitt perceket a boldogság órái követik - követték -, majd megkoronázza — megkoronázta a megalapozottság, megfontoltság, őszinteség és a szerelem, majd a szeretet által meghatározott időszak.

Mert tavasz van 7

Nem is tudom, hogy van a dolog, mármint az, hogy párválasztásról írni tavasz- szal illik-e igazán, vagy az év más évszakaiban? Érvem mindkettő mellett van. A tavasz mellett az szól, hogy a téma valójában ilyenkor aktuális mondhatni legaktuálisabb hiszen az ébredő természet, a várvavárt napsütés jótékony hatása ugye, ismerős? ősszel, télen e témával foglalkozni pedig annyit is tehet, hogy fölidézzük a tavasszal még tomboló érzelmeket, no, és olyankor az ember objektí- vebb lehet a valóban nagyon szép és gazdag érzelmek által létrejött kapcsolatoknak. A nyárról nem szóltam, mégpedig azért nem, mert ezen évszak hónapjaiban kötődik a legtöbb házasság, s valljuk meg, hogy a férfi és nő kapcsolatának, egymás kiválasztásának a célja legtöbb esetben a frigy létrejötte — a családalapítás vágyával. A házasság — írja Beke Kata - „ ... mert az ember kétnemű” című könyvében — szövetség, vállalkozás: közös életre, gondokra, örömökre, gyerekekre ... S hiszi, hogy a kétnemű embernek sikerül megóvnia

életünk legnagyobb értékeit: a szerelmet, a házasságot, a családot. Csak nők és férfiak kellenek hozzá.

Oldalösszeállításunkban nem az a cél vezérelt egyőn- ket sem, hogy jó tanácsokat, úgynevezett örök-igazságokat osztogassunk, hanem életképekben, pillanatfelvételekben, drámát tükröző számokban, és sok jó példán keresztül szeretnénk valamicskét felvillantani abból, hogy életünkben milyen fontossággal bír a párválasztás, hogy a döntések megalapozottsága mily nagy jelentőségű, s hogy ezek által miként sikerülhet megóvnunk azt, ami mindannyionknak fontosnak kell legyen. Persze, tudjuk jól, hogy a házasságok nem „az égben köttetnek”, de azt is, hogy — s ebben hinnünk kell! — „A család nem válságban van, hanem társadalmunkkal együtt átalakul.” Tehát hogy is néz ki a párválasztás? Ismerkedéssel kezdődik — teljesen lényegtelen annak mikéntje —, aztán jön a folytatás. A kölcsönös szimpátia arra ösztönzi a feleket, hogy egymást megismerjék. S ehhez a legfontosabb a soksok együtt töltött óra, a

szakadatlan beszélgetések sora, az együtt eltöltött gazdag programok. A kialakult érzelmi kapcsolat, a szexuális vágy és egymásra találás éppen olyan fontosak, mint a közös témák megtalálása, a kiválasztott célok azonossága, és sokáig lehetne folytatni a sort.

De ne szégyeljük kimondani, hogy a párokat a szerelem hozza létre, s a szeretet tartja össze. S a szerelemről szólva, idézzük megint Beke Katát, aki viszont úgy véli, hogy e témában inkább a költőkre érdemes hallgatni: „Nagy László versének szívdobogásritmusára, vagy arra a kérdésre, amit ő hagyott ránk, s teszi fel nekünk újra: Ki viszi át a Szerelmet? Rokonok és válságok jönnek és mennek, de ha mi nem visszük át a szerelmet” fogunk között a túlsó partra”, életünk és jövendőnk partjaira, oktondian és bölcsen, sebezhetőén, és mindig újra kezdve, akkor is, és csak azért is, akkor ki tegye ezt meg helyettünk?

Jobban kellene vigyáznunk rá.”

Kívánjuk, hogy e vigyá- zás sikeres legyen sokaknak, mégtöbbeknek, mindenkinek!

Háromezer-hatszáz igen - két nem

Ennyi igent, illetve nemet hallott Sas Ferencné anyakönyvvezető a szekszárdi Városi Tanács házasságkötő termében. Az igenek természetes hangzása mellett, feltűnést keltenek a „nem”-ek.

— Az egyik esetben — meséli Sas Ferencné — biztosan megbeszélték, mert a menyasszony szeme sem rez- dült a határozott nemre. A másik az olyan alig hallható volt, de meg kellett ismételnem a kérdést, amire végül is mindketten igent mondtak.

— Nincsenek külső jelek — folytatja, — amelyekről meg lehetne ítélni, hogy jó-e a párválasztás. Sem a megjelenés, sem az életkorbeli különbség nem játszik meghatározó szerepet. Olyan párok vannak, akikről itt, a házasságkötés perceiben sugárzik a szerelem. Minden szóra reagálnak, megfogják egymás kezét, összenéznek még akkor is, ha másoknak sablonnak tűnik az őket köszöntő szöveg. Érdekes megAz anyakönyvvezető civilben

figyelni azt is, hogy a gratulációk közben a násznép mennyire választja el a két fiatalt egymástól. Vannak olyanok, akik végig szorosan egymás mellett maradnak, olyanok is, akiket már az

első jókívánságot mondó szétválaszt. Persze, ezekből sem kell következtetéseket levonni, csak érdekességként jegyzem meg.

— Már a házasságkötés bejelentésekor — lapoz iratai között — vannak olyan megnyilvánulások, amelyek a személyiségre különösen jellemzőek lehetnek. Gondolok itt a lányok névválasztására. A leendő férjek lo- vagiasan legyintenek, hogy nekik mindegy, aztán amikor a feleség ragaszkodik a lánykori nevéhez, akkor néznek nagyot. Ez olyan hiúsági kérdés, azt hiszem, a férfiak részéről. Ettől még lehetnek szép, és főleg jó pár.

— Akik jól választottak — színes esküvői képeket vesz elő —, azok az utcán évek múltán is megállítanak, és a hétköznapi örömeiket elmondják, ez jólesik — bár tudják, hogy a jó házasságukhoz, nekünk, anyakönyvvezetőknek csak az igent kell hallanunk...

Megválaszolatlan kérdés

Ülök Soós Lőrincnek, a Központig Statisztikai Hivatal Tolná megyei Igazgatósága osztályvezetőjének irodájában és mindenféle számoszlopokat böngészünk. Engem a kíváncsiság vezetett hozzá megtudni azt, hogy az elmúlt tizenkét évben hogyan, s miként alakult megyénkben a házasságkötés-válás arány. Bevallom, nem derültem jókedvre a számok hallatán.

Két évvel foglalkozzunk most csak az 1972-es, majd az 1982-es. Tizenkét éve Tolna megyében 2353-an kötöttek házasságot és 422-en mondtak egymásnak istenhozzádot. 1982-ben 1843-an készültek közös életet kezdeni és 627 házasságot szüntetett meg jogerős végzésével a bíróság. Elgondolkoztatóak a számok. Nem a házasságkötések csökkenése, a házasságfelbontások ijesztő növekedése inkább.

Nem fárasztom az olvasót további számokkal. Azt

azonban akarom, hogy itt

szerepeljen annak a népességi korosztálynak a megnevezése, akik á könnyebb utat, a válást választják, ők pedig — nők és férfiak vagy férfiak és nők esetében — a 30-tól 39 évesek.

A legtöbben ebből a korosztályból válnak meg egymástól. Kiadva önmagukat és társukat a felelőtlen szóbeszédnek, a kibeszélésnek, a megtagadott egykori szerelemnek.

A kérdések száma megszámlálhatatlan. Tendencia-e ez? Betegség? Felelősségvállalásunk elernyedésének következménye? A felszínes életkezdés vereséges beérkezése? A jól induló anyagi hátország adta házasság érzelem nélküli felmorzsolódása? A gyermekektől szabaduló, az új lapot kezdeni akaró lehetőségek ellentmondásossága? Az igazi választása?

Én nem tudok válaszolni rá. önök igen? De a gyerekekkel mi lesz?

Ahogy a fiatalok látják

Kövesdi Péter, Kalmár Annamária, László István, Hárfái Éva

„Úgy érzem, hogy megérte”

— Hány testvére van?

— Három.

— És a férjének?

— Neki öt.

— Hány gyermekük van?

— Négy. Zsuzsi hét-, Laci hat-, Krisztián öt-, Gábor pedig négyéves.

— És ön? (Ügy vélem, ebben a korban még igencsak feltehető e kérdés.)

— Amikor 1976-ban leérettségiztem, akkor kötöttünk házasságot — mondja, így válaszolva Anczló László- né, aki asszisztens a megyei kórház rendelőintézetében. Egymásra találásukról, családjukról így beszél:

— Gyerekkori szerelem a miénk ... Itt jártunk általános iskolába, a 4-esbe, Szek- szárdon. Egy utcában laktunk Laciékkal. Rengeteget játszottunk együtt. Talán akkor kezdődött, amikor én hatodikos, Laci pedig nyolcadikos volt. .. Egyre többet beszélgettünk, s eltelt néhány év, amikor ráébredtünk, hogy egymás nélkül soha, sehol nem voltunk. Ha összekülönböztünk valamin, egyikünk se ment sehova. Aztán néhány nap, s megkerestük egymást.. . Talán az vonzott egymáshoz bennünket, hogy mindketten nagycsaládból származtunk. S mindketten úgy vélekedtünk, hogy majd annak idején sok gyerekünk lesz. S úgy érzem, megérte . . . Persze, hármat akartunk. De azt mindenképpen. De én úgy szerettem volna még egy kislányt... S jött Gábor. Most úgy érzem, így a legjobb. Tavaly augusztusban vettük meg ezt a háromszobás lakást. Ezt a nyolc hónapot életem legboldogabb időszakának tartom. Korábban anyósoméknál laktunk, majd vettünk egy kis családi házat. De az itteni kényelem, a meghittség mindennél többet jelent. . . Laci? Persze, hogy focizik. A TÁÉV csapatában. Soha, egyetlen szóval nem mondanám neki, hogy ne tegye. Hiszen tudom én, mi az, valamit szeretni. Én is pingpongoztam valamikor. Most, ha tehetem, fölpakolom a srácokat, s elmegyünk mi is a meccsekre. Vagy elviszem őket a nagyszülőkhöz ... Jaj, az én édesapám. Hát olyan ember talán nincs is több. Amikor reggelente megyünk a „dolgozóba”, mindig megvár bennünket a kórház sarkánál. S mindig hoz valamit. Ha mást nem, hát egy kiló kenyeret. .. Hogy sok a munka a négy gyerekre? Ä, dehogy. Szervezés kérdése az egész. Az emberbe beidegződnek a mechanikus dolgok. El sem tudnám téveszteni a sort, hogy mosás vagy vasalás. A gyerekekkel való foglalkozás pedig még most is kikapcsolódás. A játék? Én is szeretek játszani... És ugye, milyen aranyosak a srácok?

— Igen, valóban!

Az oldal készítői: Bakó Jenő, Decsi Kiss János, Horváth Mária, Ihá- rosi Ibolya és Szűcs László János.

Dombóváron az Apáczai Csere János Szakközépiskolában beszélgettünk négy fiatalemberrel a pályaválasztásról és személyes életükről. Jó lenne találkozni velük 10 év múlva és megtudni, mi vált valóra álmaikból, terveikből. Az első témakör, hogy ki mit tart fontosnak az ismerkedéskor, milyen alapon választ magának partnert. László István negyedikes válaszol először:

— Sok fiatalnál a külső a legfontosabb, szerintem nem az számít, hogy néz ki, és az anyagiak sem fontosak, jobban számít, hogy egy lánynak milyen a gondolkodás- módja és a lelkivilága.

Kalmár Annamária másodikos tanuló szerint az a legfontosabb, hogy őszinték legyenek egymáshoz. Kövesdi Péter harmadikos fiú szerint az a lényeg, hogy megértsék mindenben egymást. Hárfái Éva szerint, amikor megtetszik az embernek valaki, azért a külsejének is van jelentősége, hiszen később, ha komolyra fordul a szerelem, hogyan lehetne testi kapcsolatuk, ha nem tetszenek egymásnak, végül csak barátság alakulhat ki. Aztán megegyeznek abban, hogy a csinos, ápolt külső valóban fontos, de mégiscsak az a lényeg, hogy mit takar. A belső értékek szerint „mérik meg” egymást. A közös érdeklődési kör a vonzó. A kérdésre, hogy találkoztak-e már ilyen lánnyal vagy fiúval, mind a négyen igennel válaszoltak. Arra, hogy a felnőttek körében van-e ideális kapcsolat, illetve házasság, szintén igen volt a válasz, de konkrét példát csak László István említ.

— A bátyám egy éve nősült, ideális kapcsolat az övék, a sógornőmet gyakran önkéntelenül a nővéremnek említem, annyira hozzánk tartozik. Az ő kapcsolatuk mintakép lehet.

Meglepett, hogy sok dolgot említettek, de a szó,

A szekszárdi Prometheusz- park fürdik a napfényben. Egy óvodáscsoport szabadul a frissen nyírt fűre, nyarga- lásznak a fiúk-lányok. A bokrok mögötti egyik pádon egy fiatal pár, farmerben, mint mindenki ebből a korosztályból. A lány a fiú ölében ül, középhosszú hajával a fiú fejét takarja.

A tizennyolc éves autószerelő március 24-én múlott tizenhárom hónapja, hogy megismerkedett a lánnyal.

— A kollégiumban volt egy farsangi bulink — mondja a lány. — Először csak nézegettük egymást, aztán táncoltunk.

Mindketten mosolyognak.

— Én nem tudom, hogy I. hogy volt velem — mondja

hogy szerelem, nem hangzott el. Rákérdezésre azt mondják, az érzés létezik, de a szót nem szokás használni, mert nem divat. Azért éppen olyan romantikus és izgalmas érzés, mint amilyen mindig is volt. Panaszkodnak viszont, hogy a tanárok nem értik meg őket, gyakori a „cikizés”, és féltik, tiltják egymástól a különnemű fiatalokat. Példát is említenek, miszerint a kollégiumban csak külön nézhetik a tévét a fiúk és külön a lányok. Ráadásul a folyosón van egy egyik televízió, ahol egész télen hideg volt. Megvetik az utcán, tereken csókolózó párokat. A felnőtteknek is az a véleményük, hogy a szerelem két ember intim titka, de ha meglátnak két középiskolást beszélgetni egymással, már szóvá teszik.

A féltés persze jogos, de a tiltás oktalan, ebben egyet is értünk. Néha a tanárok valóban olyan benyomást keltenek a diákjaik szemében, mintha egy harmadik nemhez tartoznának. Négyő- jük közül csak egy említi, hogy az ő szüleivel mindent meg lehet beszélni, tehát szerencsés, de az ő édesanyjának is vannak „korszerűtlen” tanácsai. Hogy ki mit tekint korszerűtlennek, az már nyilván nézőpont kérdése.

Amit a házasságról mondanak, olyan szép, hogy talán igaz is lesz, ha jól választanak. Azt még érdemes leírni és meg kellene kérdezni tíz év múlva, hogy megvalósult-e, hány gyereket szeretnének. Hárman három gyereket, egy közülük pedig kettőt, felnevelni, hiszen ez a házasság célja. Annak tartják még a barátságot, szeretetet, de pontosan tisztában vannak a házasság társadalmi fontosságával és szerepével is, nem tekintik formalitásnak a házasságkötést.

a fiú —, de nekem azonnal megtetszett ő.

Nekem is, bólint a kislány. Táncoltak, majd az ugrálásra kényszerítő diszkózene szünetében azonnal találtak beszélgetéshez szükséges témát is.

A kíváncsiskodónak még annyit mondanak, hogy megszerették, megértik egymást. A szülőknek pedig nincs kifogásuk egyikük ellen sem.

— Ennyire komoly az ügy?

— kérdezem.

— így igaz — válaszolják.

— Az idénre az eljegyzést, jövőre pedig a házasságot tervezzük.

Mindenkinél valahogy így kezdődik...

Mindenkinél így kezdődik...

/