Tolna Megyei Népújság, 1984. március (34. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-28 / 74. szám

6 NÉPÚJSÁG 1984. március 28, Küldöttközgyűlés a Tolnai Vörös Lobogónál • • Ot szakosztály sikerei és gondjai ICO Kupa Jól szerepeltek a Tolna megyeiek A múlt hét végén — szom­baton — Budapesten a Kör­csarnokban rendezték meg a IX. ICO Kupa nemzetközi cselgáncsversenyt. Az Atomerőmű SE női cselgáncsosaival indult a rangos küzdelemben. Uhrin Tünde 52 kg-os súlycsoport­ban ezüstérmet, Vajer Bri­gitta 66 kg-ban pedig az 5. helyet szerezte meg. A Szekszárdi Dózsából a nehézsúlyú Boda János lé­pett tataimra, s kitűnő ver­senyzéssel, négy győzelem­mel aranyérmet szerzett az erős mezőnyben. A +95 kg- ban induló versenyző ered­ményének súlyát növeli, hogy a döntő mérkőzést a VB bronzérmes Ozsvár And­rással vívta. A neves ellen­felet azonban egy három pontot érő kokadobással le­győzte, s ezzel felállhatott a dobogó legfelső fokára. Ugyanebben a súlycsoport­ban szerepelt a lila-fehérek másik indulója Mede István, aki a hetedik helyen vég­zett. * A cselgáncs megyei kör­verseny második fordulóját Pakson rendezték meg az Atomerőmű SE, a Szekszárdi Dózsa és a Fadd együttesei­nek részvételével. A 128 in- dulós mezőny győztesei: Fiúk, serdülő korosztály: 40 kg: Arató Szilárd (Sz. Dózsa). 44 kg: Schönhardt Pál (ASÉ). 48 kg: Borsos Sz. Gergely (ASE). 52 kg: Kozma Attila (Sz. Dózsa). 56 kg: Bernáth Péter (ASE). 64 kg: Szanyi Nagy Gábor (ASE). Úttörő III. korosztály: 32 kg: Márkus István (Sz. Dó­zsa). 35 kg: Csúcs Endre (Sz. Dózsa). 38 kg: Jakabfi György (ASE). 41 kg: Till Ádám (ASE). 45 kg: Szomo- lai Zoltán (Sz. Dózsa). 49 kg: Kerepesi Gábor (ASE). 53 kg: Wolf Gábor (ASE). +58 kg: Faisz Tamás (ASE). Úttö­rő II. korosztály: 29 kg: Ivá- di István (ASE). 32 kg: Sza­bó János (ASE). 35 kg: Lux Károly (Sz. Dózsa). 38 kg: Ács Ferenc (ASE). 41 kg: Kohári Tibor (Sz. Dózsa). 45 kg: Feil Csaba (ASE). 49 kg: Siklósi Gábor (ASE). 53 kg: Pap Tibor (ASE). 58 kg: Kiss Miklós (ASE). +58 kg: Géhl Tamás (ASE). Úttörő I. kor­osztály: 26 kg: Juhász Bálint (Sz. Dózsa). 29 kg: Kanczler István (ASE). 32 kg: Török László (ASE). 35 kg: Zelez- nik Zsolt (ASE). 41 kg: Mé­száros Miklós (Sz. Dózsa). 49 kg: Halász Ferenc (ASE). +53 kg: Bakó János (Sz. Dó­zsa). Lányok, 35 kg: Markó Ág­nes (Sz. Dózsa). Győr helyett Újpesten Április 11-én 18 órai kez­dettel kerül sor a Magyar- ország—Bulgária olimpiai selejtező labdarúgó-mérikő- zésre. Eredetileg a győri sta­dion volt a színhely, de mint az MLSZ kedden hivatalosan közölte, a bolgár szövetség kérésére nem viszik el a fő­városból a mérkőzést, a ta­lálkozót a Megyeri úti sta­dionban bonyolítják le. Az MLSZ a döntésnél figye­lembe vette, hogy a bulgáriai mérkőzésnél a bolgár szö­vetség is teljesítette az MLSZ kérését. Tolna megye kiemelt sportegyesületeinek sorában utolsóként tartotta meg kül­döttközgyűlését a Tolnai Vörös Lobogó. Hétfőn késő délután a nagyközség párt- bizottságának épületében a sportolókon, edzőkön, sport­vezetőkön kívül meghívott vendégeket hiába keres­tünk. A szekszárdi városi sportfelügyelőség munkatár­sán kívül ugyanis csak mi, újságírók voltunk vendé­gek. Felvetődött a kérdés: Lehetséges lenne, hogy az EB-győzelmet, helyezéseket szerző sportolók és egyesü­letük munkájára, eredmé­nyeire ne lennének kíván­csiak a fölöttes szerveik? Igen furcsának tűnt ez a kö­zöny. A küldöttközgyűlés részt­vevőit Rónai Antal egyesü­leti elnök köszöntötte, majd ismertette az elnökség be­számolóját az 1983-as évben végzett munkáról. Elsőként a legsikeresebb szakosztályt értékelte, az asztalitenisze­zőkről szólt. Bár kiemelke­dő eredményeiket oldalakon keresztül lehetne sorolni, csak a legjelentősebbeket említette. NB I-es női gár­dájuk a bajnokságban a második helyen végzett, míg a lányok egyéniben is összesen 12 helyezést értek el. A Balogh—Bolvári I. pá­ros megszakítás nélkül ötö­dik alkalommal nyert baj­noki címet. A Felnőtt Tíze­ken Bolvári II., Balogh és Bátorfi végeztek helyezett­ként. A nemzetközi verse­nyeken is letették névje­gyüket a tolnai asztaliteni­szezők. Bátorfi Csilla és Bolvári Katalin a serdülő és ifjúsági EB-n az egész magyar asztalitenisz-sport­nak szép sikereket szerzett, egy első, két-két második és harmadik helyével. Ök ket­ten egyben a felnőtt váloga­tott keret tagjai is, rajtuk kívül a serdülő- és ifjúsági válogatottba még Pata Te­réz került be. A szakosztály versenyzőinek 55 százaléka valamilyen minősítéssel ren­delkezik, ami igen figyelem­reméltó eredmény. Az utánpótlásban szintén fejlődés mutatkozik. Külö­nösen nagy előrelépés ta­pasztalható néhány verseny­Az évfordulóra az MHSZ Tolna megyei Bizottsága március 31-től kezdődő szí­nes rendezvénysorozattal készül. A hét végén a szek­szárdi V. számú Általános Is­kola ad otthont a jubileumi eseményeknek: emléküléssel, a távirányítású autók, repü­lők, repülőmodellek bemuta­tójával és a sportág történe­tét végigkísérő kiállítással. Ez utóbbit egy héten át tart­ják nyitva a közönség előtt. zőnél, így ki kell emelni Kaiser, Pata, Balics, Somo­gyi és Krausz nevét. Az 1982—83-as évvel ellentét­ben idén sikerült kivereked­ni a BEK-döntőbe jutást, ahol ezüstérmet szereztek Sáth Sándor tanítványai. Az eredmények után a feltéte­leket tekintve már borúsabb a helyzet. Az edzéseket és a versenyeket is a sport­székház termében tartják, ahol azonban egyelőre még nem megoldott a fűtés, nincs kondicionálóterem, s anyagiak hiányában az erő­sítő munkához szükséges felszereléseket sem tudták beszerezni. Márpedig erre saját erőből a jövőben sem lesz képes a szakosztály. Eh­hez a nagyközség párt-, ál­lami és gazdasági vezetésé­nek kell összefogni, hogy az élsporthoz alapvetően szük­séges feltételeket biztosítsák az asztaliteniszezőknek — hangzott a beszámolóban. Ha a modellezés hazai kez­deteit kutatjuk, 1909-ig kell visszatekintenünk. Ekkor alakult meg ugyanis az első klub Kőbányán. Egy év múl­va pedig már megrendezték az első kiállítást is. A 20-as években elsőként a piarista papok tananyagába került a modellgépek építése, sorra alakították a modellezőkörö­ket. A következő évtized ki­A kézilabda-szakosztály a Mözsi TSZ SK-val egyesül­ve megerősödött. A felnőtt­csapat az NB II középcso­portjában 50 százalékos tel­jesítménnyel a hatodik he­lyen végzett, ami Tolna ké­zilabda-sportjának eddigi legszebb sikere. E kiemelke­dő teljesítményt tekintve azonban a gátló tényezőket is meg kell említeni, így a zömében családos anyákból álló együttes korlátozott számú edzésen vesz részt, a téli, kora tavaszi felkészü­léshez teremmel nem ren­delkeznek és a viszonylag alacsony színvonalú megye­bajnokságban hétközi edző­mérkőzésekre nincs lehető­ség. Az együttesnél edzővál­tás történt, Buchmüller Ádám vette át az irányítást, akinek vezetésével, lelkes, szorgalmas felkészüléssel si­került a nehézségeket le­győzni. Az ifjúságiak a har­emelkedő egyénisége a pécsi Szabó József volt, akinek több mint fél évszázada Re- pülőgép-modellek készítése címmel megjelent könyve ma is időtálló. A szomszédos me­gyék közül jelenleg is Bara­nyában a legmozgalmasabb a modellezőélet, több európai és világbajnokuk és tizenki­lenc válogatott versenyzőjük van. Megyénkben a második vi­lágháború után kezdték szer­vezni ezt a technikai sport­ágat, az egyik leglelkesebb fiatal a decsi Borda János volt, de az „úttörők” között kell említeni Szák Pál, Ko­vács Pál, Puskás Mihály és Parraghi Zoltán nevét is. Tolnában ma öt modellező­klub és öt szakosztály műkö­dik csaknem háromszáz tag­gal, akiknek többsége az ál­talános vagy középiskolában ismerte meg ezt a szabad­idős tevékenységet. Évente több mint ezer kisdiák végzi el az alapfokú, több százan a középfokú modellező­tanfolyamot. Az egyszerűtől a bonyolultig, a papírmodel- lektől a rádiótávirányítású hajó-, autó-, repülőmodelle­zésig sok lehetőség várja a fiatalokat az MHSZ klubjai­ban, szakosztályaiban. madik helyen végeztek a megyebajnokságban. Az utánpótlás területén sike­rült kialakítani az iskolák­ra támaszkodva a korosztá­lyos képzést. A labdarúgók a körzeti bajnokságban vesznek részt, ahol jelenleg az első helyen állnak. A célkitűzés minden­képpen ennek a helyezésnek a megtartása, a bajnokság megnyerése. Erre jó biztosí­ték lehet, hogy az edzéslá­togatottság a különböző kor­osztályok között itt a leg­magasabb. Az ifjúságiak pil­lanatnyilag a negyedik he­lyen állnak, itt azonban igen gyakoriak a személyi válto­zások. A serdülőgárdánál éveken keresztül nem volt irányító ember, így néhány korosztály foglalkoztatása kimaradt. Ennek tudhatok be a mostani hiányosságok, formaingadozások. A szak­osztály körülményei, tárgyi feltételei jónak mondhatók. A Szekszárdi Spartacus NB II-es női kézilabda- csapata is részt vett a Szen­tesen 18. alkalommal meg­rendezett KISZ Kupa tor­nán. A körmérkőzéses rend­szerben lebonyolított két­napos küzdelemsorozaton a Spartacus gárdája a Szegedi Tanárképző, a Jánoshalma, a Szentesi Kontaikta és a ju­goszláv Topola Unlverzá! együtteseivel mérkőzött. Két héttel a bajnoki rajt előtt bíztató formát mutattak a szekszárdi játékosok, ennek köszönhető, hogy Szentesről második helyezettként utaz­hattak haza. Szentesi Kontakta—Szek- szárd 19-16 (10-8). A mind­végig küzdelmes, de sport­szerű találkozón a rutinosabb hazai gárda higgadtabb já­tékkal nyert. G: Hosnyánsz- kiné 8, Katzenberger. Bese­nyő, Kelemen 2—2, Lovász, Czitoor. Szekszárd—Szegedi Tanár­képző 21-18 (9-11). Remek mérkőzésen, a második fél­idei határozott védekezéssel, jó egyéni teljesítményekkel a szövetkezetiek fordítani tudtak. G: HosnyánsZkiné 8, Lovász 5, Tekauer. Katzen- berger. Czifoor 2—2, Kele­men, Angyal. Szekszárd—Jánoshalma Bi­li (9-8). A torna második napjának reggelén, a hűvös Rónai Antal elnök beszámolóját tartja Atlétikában négy minősí­tett versenyzőt tartottak számon tavaly, ám a leg­jobb versenyzők tanulmányi okok miatt kiváltak. A fris­sítés azonban jól sikerült, aminek következtében a szakosztály létszáma húszról 45-re emelkedett. A célki­tűzések közé a tárgyi felté­telek javítása, a tavalyinál több minősítés megszerzése tartozik. A sakkozók a sportegye­sület legkisebb, de nagyon lelkes csoportját jelentik. Fiatalok, középkorúak és nyugdíjasok dolgoznak együtt, jó légkörben. A me­gyei II. osztályú bajnokság­ban tavaly második helyen végeztek, idén előrelépést, az első osztályba kerülést tervezik. A gazdag tömegsportprog­ram közül a községi asztali­tenisz-verseny, kispályás labdarúgótornákat említhet­jük. Legnagyobb népszerű­ségnek természetesen a fo­ci örvendett, 15 csapattal mintegy 180 ember szerepelt ebben a bajnokságban — fejezte be az elnökség be­számolóját Rónai Antal. Végül a számvizsgáló bi­zottság beszámolója után a küldöttközgyűlés az egyesü­let elnökségébe beválasztot­ta dr. Nőth Lászlót, aki ed­dig az asztalitenisz-szakosz­tály elnökségében tevékeny­időben nehezen lendültek já­tékba a szekszárdiak, de az­tán fölényes győzelmet arat­tak. G: HosnyánsZkiné, Kat- zenberger 5—5, Czibor 4, Lovász, Tékauer, Kelemen 2—2, Besenyő. Szekszárd—Topola Univer- zál 18-17 (11-7). Küzdelmes mérkőzésen, a magabiztos első félidei játék után csak szerencsével nyertek a szö­vetkezetlek. G: Hosnyánszki- né 4, Tekauer, Lovász, Czi­bor, Kelemen 3—3, Katzen- benger 2. A KISZ Kupa 1984. évi végeredménye: 1. Szentes 7, 2. Szekszárd 6, 3. Szegedi TK 5, 4. Topola Univerzál 2, 5. Jánoshalma 0 ponttal. * Tornagyőztes: Dunaföldvár A Dunaföldvári Spartacus SE NB Il-es férfi kézilabda- csapata Garán, a Vörös Csil­lag Kupán a Bácsalmás, a Gara és a jugoszláv Ridica csapatai társaságában szere­pelt. Eredmények: Dunaföld­vár—Bácsalmás 30-21, Du­naföldvár—Ridica 30-18, Du­naföldvár—Gara 36-15. Ezzel együtt a Spartacus gárdája ötödik felkészülési tornáját is megnyerte. Március 31-én a Duna-partiak a Sárszent- lőrinc csapatát fogadják elő­készületi mérkőzésen. Készülnek a repülőmodellek a szekszárdi klubban A küldöttközgyűlés erősen megfiatalított tagsága kedett. — tzs — Fotó: Gottvald Hetvenöt éves a magyar modellezés Öt klub és öt szakosztály dolgozik a megyében Kézilabda KISZ Kupa Második hely Szentesen

Next

/
Oldalképek
Tartalom