Tolna Megyei Népújság, 1984. március (34. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-21 / 68. szám
1984. március 21. KÉPÚJSÁG 5 Melléküzemágak a téeszekben. dósága kissé kilóg az országosból, a fejlődés ütemét tekintve. Pozitív értelemben. A legjobbak közé tartozunk. Tolna megye mezőgazdasága jól él az adottságokkal, és megfelelő színvonalon fejlődik is. A melléküzemági tevékenység a teljes termelésnek csak 6-7 százalékát adja. Ebből az ipari tevékenység 3 százalék, ami igen alacsony szintű. Továbbra is az „alapot” kell elsődlegesen fejleszteni, de erősíteni kell a melléküzemági tevékenységet is. A legtöbb termelőszövetkezet már belátta ennek a létjogosultságát, és valamilyen tevékenységgel kiegészítette, szélesítette értékteremtő munkáját. A Rubik-kockával indult A felsőnánai Kossuth Termelőszövetkezetben is megérezték vezetők és vezetettek egyaránt a melléküzemág által nyújtott új lehetőségeket, a boldogulásnak és nyereséges munkavégzésnek ezt a módját. Amikor a „kétyi tetőn” lévő modern üzembe, létesítménybe igyekeztem, bizony berzenkedett bennem a kisördög, vajon mit is szólnak a faluban élő emberek ahhoz, hogy egy téesz nekilát ipari tevékenykedésnek. Olyan ember véleményére voltam kíváncsi, aki már aktív munkáséveinek javát elfogyasztva, jól megérdemelt nyugdíja biztonságából szemlélheti a dolgokat. A szerencse mellém szegődött, mert a tavaszias jó idő kicsalta az idősebb korosztályt is a porták elé. Miklós Antal bácsi és felesége a házuk előtt serénykedett, a kiskertet töltötték fel földdel, amikor megkérdeztem: — Mit szólnak ahhoz, hogy a téesz iparral is foglalkozik? — Én nyugdíjas vagyok már, ötvenkilenctől hetvennégyig dolgoztam a téesz- ben. Nekem a föld sokat jelentett. Én bizony örültem neki, hogy idehozták az ipart. Kérdezem én, micsoda egy nagyszerű jövedelmet hoz ez a falunak? Nekem ugyan nincs belőle hasznom, de mégis csak a falu töltekezik belőle. Ügyes az elnök, mások is mondják, de én is csak ezt mondhatom. Meg aztán az asszonyoknak nem kell a buszra loholni, cibálni a gyerekeket az iskolába, óvodába korán... Baromfit is tartanak, etetgetnek, mert így van rá idő, a gyerekeket is jobban ellátják. Jó ez nekünk. Aztán, ahogy a hegyre fölértem és a melléküzemág vezetőjét megkerestem, kiderült, hogy először az elnökkel vagy a helyettesével is kell beszélnem. Míg telefonálni mentem, befutott Kovács Miklós általános elnökhelyettes, akivel a tűző- és varrógépek, fúrók és sorjázok zaja elől az irodába húzódtunk, felvázolni a létesítmény létrejöttének körülményeit. — Milyen megfontolások alapján hozták létre a melléküzemágat? — A növénytermesztésben dolgozó asszonyok csak időszaki munkát végezhettek. Hogy ezt, hogy értem? Négyöt hektár uborka kézi művelését és mintegy negyven hektár cukorrépa részes művelését végezték. Szövetkezetünk kifejezetten azért foglalkozott ezeknek a növényeknek a termesztésével, hogy munkát tudjon biztoMég a cipőgyáriak is megirigyelhetnék ezt a kitűnő létesítményt sítani az asszonyok egy részének. Ma már a növény- termesztésből ezek ki is maradtak. — Ez nem bizonyul megfelelő megoldásnak? — Az a helyzet, hogy az saszonyok fölvetették és egyre többször emlegették a téli munkaidőszakban való teljes foglalkoztatást is. Kellene nekik valami állandó elfoglaltság, ami jövedelemben is kézzelfoghatóan jelentkezik. Sikerült a tejiparral szerződést kötnünk, így 12—13 asszony állandó munkához jutott. Utazni kellett, nehéz fizikai munkát végeztek, ez sem látszott megnyugtató megoldásnak. Özóltak: bizony ők szeretnének itthon maradni... — Mi lett a kívánságból? — Üj kezdeményezés. Sikerült a szekszárdi Építőipari Szövetkezettel bérmunkára szerződnünk. Akkor Indult világhódító útjára a bűvös kocka. Nekiláttunk mi is a gyártásának, illetve az összeszerelésének. Tizenketten már munkához jutottak. Kedvezően alakult a bérmunka, a benne rejlő lehetőség bejött, lehetett rá építeni. — Hogyan folytatódott? — 1980 májusában újabb lehetőségként a Mérőműszergyárnak kezdtünk alkatrészeket gyártani. Szerencsére ez is jó útnak bizonyult. Gépeket vásároltunk, de helyünk nem volt még. Az iskolában dolgoztunk Kétyen. Felsőnánán meg egy lakóházat béreltünk. Ekkor már kétféle tevékenységet végeztünk. Viszont lassan csökkent a bűvös kocka hűvössége és új lehetőségnek kellett elébe mennünk. — Mi volt ez? — Kapcsolatba kerültünk a Bonyhádi Cipőgyárral, örültek nekünk, az egyetlen kérdés az volt, hogy mikorra tudunk termelni. Féléves betanítás után már háromfélét csináltunk. A dolgozóink egy része kockát szerelt, másik része műszergyári alkatrészeket, harmadik pedig cipőgyári termékeket készített. — A folytatás? — 1982-ben úgy döntöttünk, hogyha pénzügyi lehetőségeink megengedik, akkor új üzemcsarnokot építünk. Ügy terveztük, hogy nemcsak a mának, hanem a holnapnak a szolgálatába állíthatót kell építenünk. Szeptemberben megindult az építkezés, és 1983. április 18- án már itt folytatódott a munka kitűnő feltételek közepette. — Milyenek a kapcsolataik? — Mindkét üzemmel kitűnő. A bonyhádiak különösen sokat segítettek a sza- lagszerű termelés beindításánál. Kölcsönösségi alapokon nyugszik a kapcsolatunk. — Mekkora beruházást igényelt a melléküzemág új épülete? — Hatmillió forintot költöttünk rá, de nagyon megérte. Jelenleg hetvenegy asszonynak tudunk munka- lehetőséget biztosítani. Ez nagyon nagy dolog, pedig csak tizenketten kezdték. — Gondjuk is van? — Sajnos, sokszor betegek a gyerekek, és ilyenkor annak az anyukának a gépe mellé másnak kell beülnie, ami persze bizonyos hátrányokkal jár a termelékenység szempontjából. A cipőgyár szerette volna a két műszakot, de nem megoldható. Sokan az egymű- szak miatt jöttek ide. Véleményünk szerint a község lakosságának megtartó szerepét is segítjük, és növeljük ezzel. Nehéz volt, új is volt, de megcsináltuk. Megérte! Itt az asszonyaink inkább idegileg fáradtak sí először, nem fizikailag. Ma már megszokták. Szívesen csinálják, itthon vannak és ez volt a kívánságuk. Ha Mórágy, akkor melegítő Kislányról van szó... A Szekszárdi Szabó Szövetkezet és a mőcsényi Völgység Népe Tsz kislány vállalkozásáról. Ketten gondoltak egyet és létrehozták Mórágyon a melléküzemágat. Egyik fél biztosította a technikát, az anyagot, a másik a munkaerőt és helyiséget. Vajon milyen vélemények fogalmazódtak meg az itt dolgozó asszonyokban? Jó ez nekik? Kellett ez Mórágynak? Petrovics ímréné fogalmazta meg társai nevében a véleményt. Öt kérdeztem meg, de lehetett volna a műhelyben, a varrodában dolgozó 26 asszony közül bárki más is, aki ezt elmondja. — Ez az első munkahelye, vagy már előtte is dolgozott? — Igen, én már előtte is dolgoztam. A bátaszéki fémipari szövetkezetnél. Tizenhárom évig. Nem voltam megelégedve a béremmel, korán kellett kelni, viszonylag későn értem haza, és ez a vidéken dolgozó férj, három iskoláskorú gyermek és egy 81 éves, beteg após mellett nagyon nehéz volt. Nem is beszélve az állatokról. — Honnan tudta meg, hogy itt helyben is lesz munkalehetőség ? — Plakátokon hirdették a faluban. Aztán beszélgettünk a munkatársaimmal, hogyan is lesz nekünk jobb? Jó kereseti lehetőséggel bíz* tattak bennünket a betanulás után. — Mikor váltott munkahelyet? — Tavaly november elsején kezdtük a munkát. Annak ellenére, hogy négyőnk közül — ennyien jöttek el — egyőnk sem tudott varrni, mégis belevágtunk. — Látja valami hasznát annak, hogy nem kell elutazni ? — Az ember mégis nyu- godtabb, ha maga zárja be az ajtót a gyerekei után és mire hazaérnek, ő is nyithatja ki nekik. Biztonság- érzetet jelent ez nekünk, anyáknak .. . Az utazás miatt már hatkor kellett kelteni a gyerekeket és bizony öt órára értünk csak haza. Most a reggelit, uzsonnát is mi készítjük. Ha időben kelek, ami annyit jelent, hogy akkor, amikor utazni szoktam, akkor elvégzem az etetést, a ház körül adódó munkákat és utána megyek a munkahelyemre. Később indulok és hamarabb is érek. Kell ennél több? — Ipari munkásból lett téesz-tag. Nem érzi a hátrányát? — Ellenkezőleg! Ma már különben sincs hátrányunk az ipari munkásokkal szemben. A téesz jogásza is tájékoztatott bennünket erről. A szabadság is ugyanúgy jár . a gyerekek után. Előnyünk, hogy terményt is kapunk, és ez sem utolsó szempont, főleg ha az ember maga is tart állatokat. — Nem volt nehéz megszokni a normás munkát? — Varrógépnél még sosem ültem. Munka van, keresni lehet. Eleinte féltünk a normateljesítménytől, tele voltunk szorongással. Mégis megtanultuk három hónap alatt. Napi háromszáz darab élvarrás a normám, és már harminccal is túlteljesítettem. Ez sikerélményt jelent, meg keresettöbbletet, örülünk a lehetőségnek, élünk is vele! És a vezető?! Lieszkovszky Károly 26 asszony munkáját irányítja, vezeti. Harminchárom éves fiatalember, rajta kívül csak egy férfi dolgozik a mórá- gyi varrodában, a műszerész. — Hogyan került a varroda élére? — Kereskedelmi szakközépiskolát végeztem, és korábban gépkocsivezetőként dolgoztam a téeszben. A termelési főmérnök kocsiját vezettem. Ügy látszik, megbízik bennem a téesz vezetése, rám bízták ezt a munkát, én meg szívesen elvállaltam. Mórágyi vagyok, így ismernek az asszonyok. — Továbbtanulás? 4 — Biztos vagyok benne, hogy szakirányú továbbképzésen részt kell vennem. Talán könnyebb is lesz a munkám. Nem panaszkodhatom, jelenleg naponta 220 melegítőt készítünk, lassan elérjük a tervezett termelési szintet. Helyben találtak munkalehetőséget Az oldalt írta: Szabó Sándor, a fotókat készítette: Gottvald Károly. A decsi téesz-elnök véleménye A decsi Egyetértés Termelőszövetkezet elnökét, Nagy Jánost arról kérdeztem, hogy miért létesítettek melléküzemágakat és milyen új lehetőségeket látnak a továbbfejlődéshez. — Az én véleményem szerint — lehet, hogy lesz, aki vitatkozik velem — ebben a dologban alapvetően az az elsődleges szempont, hogy nem látok már további fejlődési lehetőséget a mezőgazdaságban. Ezt úgy értem, hogy eljutottunk egy olyan szintre a termelésben, amit már nehezen lehet tovább fokozni. A plusz árbevételeket már nem a tíz tonna fölötti kukoricatermés fokozása, vagy a búza és tejtermelés további javítása hozhatja. A melléküzemágak létrehozásával egyértelműen a várható nyereségcsökkenést próbáljuk és kell is visszatartanunk. A másik feladat az volt, hogy a női munkaerőt valamilyen formában folyamatosan tudjuk foglalkoztatni. Nálunk a hatszáz tagból száz dolgozik a melléküzem- ágakban. Üj lehetőségek vannak, csak meg kell találni ezeket. Mi most a műanyag-feldolgozás felé tendálunk. Már gyártjuk a hipósflakonokat, vásároltunk négy darab fröccsöntő gépet, amiknek a felújítása folyik. Újdonságként műanyag fűszertartókat fogunk készíteni. Van egy olyan elképzelés is, hogy előre elkészített és mélyhűtött decsi rétes is forgalomba kerül, amit a háziasszonyok csak megsütnek. Igény van rá. Abban az esetben, ha nem vállalattal kell bérmunkában elvégeztetni a műanyag-feldolgozást, hanem önállóan állítjuk elő a termékeket, van benne fantázia. Megéri. Figyelni kell, és mindaz, ami hiánycikk, azt érdemes gyártanunk. Nem mindig teljesen örömteli a melléküzemággal foglalkozók élete. Nem is gondoltam volna, hogy milyen keserves dolog, mennyi utánajárás és gond egy feldolgozó, megmunkáló szerszám elkészíttetése. De minden újdonság tartogat valami nehézséget a gyártónak. Ha beindult, akkor már megy a szekér... Nálunk megy. Szerencsére. Egy kis savanyúság A mözsi Üj Élet Tsz nem tartozik a megye legnagyobb szövetkezetei közé, mégis rendelkeznek melléküzem- ággal. Káposztát savanyítanak. Ha a termelés volumenét vizsgáljuk, akkor talán azt is mondhatnánk, hogy mi az az évi 15 vagon savanyú káposzta. Nem nagy mennyiség, még folyamatos munkát sem tud biztosítani az itt dolgozóknak. Ez igaz. Idényjellegű foglalkoztatásról beszélhetünk. Csúcsidőben húsz-huszonöt asszonynak ad munkát, de a kiszereléskor csak hatan-heten dolgoznak itt. Augusztus végétől április végéig van mit tenni. Aztán megy mindenki oda, ahova a munka dandárja hívja. Falusi Ádám főkönyvelő, a következőket mondta: — 1981-ben indult meg ez a munka. Hárommillió forintos beruházásról van szó, s lassan bebizonyosodik, hogy életrevaló elképzelést valósítottunk meg. Tavaly például egymillió-nyolcszázezret hozott a savanyú káposzta a téesznek. Az asszonyok nem zúgolódnak, megszokták, hogyha befejeződött a savanyítás, többségük a kertészetben talál új munkalehetőséget. Szerencsére nagyszerű piaca van az árunak. Nincsenek értékesítési gondjaink, az összes mennyiséget simán el tudjuk adni. A káposztának két-hí- rom évig jó piaca van, aztán számolni kell a visszaeséssel. Egy példa: 1977-ben ötven fillér volt a kilónkénti felvásárlási ár. Rengeteg káposzta ment veszendőbe. Be- szántottuk, vadak ették. Ezért csináltunk egy sava- nyítót. Megérte. Tolna. Baranya, Fejér megye lakossága egyaránt fogyasztja a mözsi műanyag-vödrös savanyú káposztát. Ami érdekes? Talán furcsa, de nem a mi megyénkbe adjuk el a legnagyobb mennyiséget. Aki szereti Szekszárdon, Dombóváron, Pécsett és még Dunaújvárosban is a mi árunkat, az talán nem is sejti, hogy milyen nagy dolgot jelent a mi esetünkben. Tovább csináljuk.
