Tolna Megyei Népújság, 1984. február (34. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-09 / 33. szám
Thermovízióval Szekszárdon Polgári védelem FEBRUÁR 9 CSÜTÖRTÖK Névnap: Abigél. A Nap kél 7.00 — nyugszik 16.57 órakor. A Hold kél 10.12 — nyugszik — órakor. Százhetvenöt évvel ezelőtt, 1809. február 9-én született Abaújszántón, és 43 éves korában, 1852-ben halt meg ugyanott Jászay Pál történetíró, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A A MTESZ megváltozott jogállásáról, valamint a múlt évi tevékenységről, továbbá az idei első negyedév időarányos tapasztalatairól tárgyalt tegnapi ülésén a szervezet megyei végrehajtó bizottsága. * AZ OTTFELEJTETT kazetták című műsorával jelentkezik ma este 8 órakor a televízióban a Családi kör, melynek témájáról beszélgethetnek az érdeklődő szülők Szekszárdon, február 14- én délután fél hattól az 5. számú Általános Iskolában a Családi kör-klub összejövetelén. * A KÉPEK A BÉKÉRŐL című szövetkezeti nemzetközi gyermekrajzpályázat megyei bemutatóját láthatják az érdeklődők február 10-ig Szekszárdon, a MÉSZÖV Arany János utcai székházának klubtermében. A kiállított 47 képet általános iskolás gyerekek készítették.-v A SZAKSZERVEZETEK társadalmi szerepéről és az időszerű tennivalókról tartott előadást tegnap a szak- szervezeti propagandisták felkészítőjén, Szekszárdon Horváth József, az SZMT vezető titkára. „Merre tart a Kínai Népköztársaság?” címmel ugyanott P. Szabó József, a rádió főmunkatársa adott ismertetést a témáról. + AZ AMATÖR BABOSOK országos tanácskozását előkészítő megyei tanácskozásra kerül sor szombaton 10 órakor, a megyei művelődési központban, amelyre a megyében működő bábcsoportok vezetői kaptak meghívást. O HÖVIRÄGBALT rendez a Vöröskereszt és az Egészségügyi Dolgozók Szak- szervezete megyei vezetősége szombaton Szekszárdon, a Gemenc-szálló éttermében. Belépőjegyek a Vöröskereszt megyei vezetőségénél kaphatók. A HÖGYÉSZI gyerekek a Nemzeti Színházért. A hő- gyészi általános iskola tanulói az úttörő kulturális seregszemlére készült műsorukat, az elmúlt hét végén, a szülőknek is bemutatták a művelődési házban. A tízforintos belépőjegyek árát — 1700 forintot —, az új Nemzeti Színház építésére ajánlották fel. A művelődési ház két nagyobb rendezvény bevételét kívánja erre a célra felajánlani. * TILTOTT HELYEN, figyelmetlenül haladt át a vasúti síneken a X. kerület Kőbánya—Kispest MÁV-ál- lomás területén Zöld Pál, 61 éves gépkocsivezető, újhar- tyáni lakos, és egy expresszvonat halálra gázolta. Esztendők óta ismeretes, hogy szennyezettek a baranyai kistelepülések vizkészletei. A megyei összefogás eredményeként már épül az egészséges ivóvizet gyártó üzem. A kísérletező kedvű kutatók tovább kívánnak lépni, keresik a jobb és olcsóbb megoldást. Erről szól a pécsi körzeti stúdió riportja 13 órától a Petőfi adón. A Válasz cimű folyóirat történetéből villannak fel képek 21 óra SS perctől a tévé 1-es programján. Az irodalmi folyóiratot 1934-ben Debrecenben indította el az Ady Társaság néhány fiatalja és Németh László. 1944-ban a Választ újra indították. Sárköziné Molnár Márta szervezte a lap ügyeit, Illyés, mint szerkesztő határozta meg szellemét, így a Magyar Csillag törekvéseit is átörökítették. Munkatársai beszélik el most a laptörténet némely fejezetét. A Válasz című műsorban Vas István # KÜLÖNÖS MŰDÖN hatoltak be a tolvajok kedden az angliai Rochester város postájára. Traktorral törték be a helyiség falát, majd kiemelték a széfet és kocsijukon elmenekültek. A szomszéd város postájának értesülése szerint a széfben kétezer font volt készpénzben, 7 ezer font pedig postai utalványon és bélyegekben.-v LEGALÁBB 109 halálos áldozata van Mozambik- ban azoknak az esőzéseknek, amelyek a múlt héten az országon végigsöprő Domonia ciklont követték. A ciklon érintette Dél-Afrikát és Szváziföldet is. Két mozambiki folyó kiáradt, a természeti katasztrófa következtében 10 ezer család hajléktalanná vált, több ezren elmenekültek lakhelyükről. A vízbe veszett több ezer tonna gabona és zöldség. A kárt 75 millió dollárra becsülik.------------------------------------------------------------------------^ Havazás A várható időjárás az ország területén ma estig: nyugat felől tovább növekszik a felhőzet. Előbb a Dunántúlon, később másutt is sokfelé várható havazás. A megélénkülő délnyugati szél fokozatosan északkeletire fordul, időnként megerősödik, emiatt hófúvást okoz. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön —1 és plusz 4 fok között alakul. s________________________________________________________/ Lefényképezték a veszteséghőt A Szekszárdi Városgazdálkodási Vállalat vezetőit és szakembereit már régóta foglalkoztatja, hogy milyen összefüggés van a panelházak falpenészesedése és az ott kialakuló hőveszteség között. A lakók panaszainak a házban lévő okait keresik. A mostanság divatos és bevált hőfényképezést választották több lakóháznál is. Megbízást adtak a Földmérő és Talajvizsgáló Vállalatnak a munka elvégzésére. Eddig már — évekkel előbb is — megvizsgálták a Mikes és a Jókai utcai házakat, ennek hatására a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat utólagosan szigetelte az épületek tűzfalait. Ugyancsak megvizsgálták a Mészáros Lázár utca 7-es számú házat is, amelynek eredménye az lett, hogy a lakók panasza jogos, az épületet szigetelni kellene, de a vállalat nem rendelkezik azzal a 3,5 millió forinttal, amennyibe ez a munka kerülne. A mostani thermovíziós vizsgálat kiterjedt az Alisca 44—46., a Wosinsky 14—17., a Wosinsky 13., a Széchenyi 21., a Tartsay lakótelep 13— 15., a Kinizsi 18. és a Mártírok tere 18-as számú épületekre. A hőfényképek alapján a vállalat azt szeretné megtudni, hogy a hőveszteség, illetve a hőszigetelés hiánya okozza-e a panel- és egyéb lakások penészesedését. Vagy van-e különbség a penészes falú és a nem penészes falú lakóházak között. A Városgazdálkodási Vállalat már több esetben jó eredménnyel dolgozott együtt a Földmérő és Talajvizsgáló Vállalattal távhő- és föld alatti vezetékek vizsgálatai ban. hj—ka Munkában a thermo vízió Szekszárdon OL VAST AM Munka és munkahely... Tegnapi lapunkban olvastam, hogy Szekszárdon, a Zöldért-üzletben a munka és a munkahely, valamint az ott dolgozók egymásra találtak. Ez abban fejeződik ki, hogy mindig van friss áru, kellemes a kiszolgálás. Egy szóval az eladó nemcsak mondja, hanem a valóságban is a vevőért van. Ez lehet, hogy csak abból ered: az ott dolgozók szeretik, ha embertársaik elégedettek, de lehet, hogy a jó forgalom a saját pénztárcájuknak is hasznára válik. Teljesen mindegy, hogy miért vagyunk kiszolgálva. A lényeg: megkapni mindent, amit kívánunk. Nem akarok reklámot csapni ennek a boltnak, mert a reklám maga az üzlet. Egy dolognak örülök: eggyel kevesebb hely ezen a kis földdarabkán, ahol nem kiszolgáltatottak vagyunk, hanem kiszolgálnak bennünket. H. J. Vízgazdálkodás számokban Szövetkezeti sörgyár Az enyhe időt kihasználva a téli hónapokban is tervszerűen épül Martfűn az első magyar szövetkezeti sörgyár. Az évi 250 ezer- hektoliter sört termelő üzemnek már készen van a víztornya, tető alatt van az üzemcsarnok, felállították az erjesztő tartályokat, befejezték a szociális épületet. Márciusban meg is kezdik a technológiai berendezések szerelését. A palackozó például már június végére a helyére kerül. Ügy tervezik, hogy üzempróbaként más gyáraktól vállalnak majd bérpalacko- zást. Teljes kipróbálása előreláthatóan november végén kezdődhet meg. Takarmánykódex Rövidesen elkészül az első magyar takarmánykódex, amely egységes keretbe, rendszerbe foglalja a növénytermesztéssel, állat- tenyésztéssel foglalkozó elméleti kutatók és gyakorlati szakemberek számára nélkülözhetetlen takarmányozási tudnivalókat. A kódex az érvényes szabványokkal összhangban tartalmazza a takarmányok és a takarmány-alapanyagok minőségi előírásait. Anyakönyvi hírek Paks városban 1984 januárjában a következő anyakönyvi eseményeket jegyezték be: Házasságkötés: Kardos Zoltán és Kelemen Katalin, Péterhegyi Ferenc és Wolf Erzsébet. Haláleset: Teli Andrásné Hiffner Éva, Szmityijenkó Anatolij Mihajlovics, Petter- mann Ferenc, Kern József, Ledneczki János, Csedő Imre és Nepp János. Névadó ünnepség: Markos Nikolett és Bárányos Lóránt. A Statisztikai Kiadó gondozásában megjelent az új vízgazdálkodási zsebkönyv, amely több évtizedre, s részletesebben az 1979 és 1982 közötti évekre visszatekintve a vízért és a víz ellen folytatott küzdelem erőfeszítéseit, eredményeit szemlélteti adatsoraival. Ebből kitűnik, hogy 1960 óta egy év — 1973 — kivételével minden esztendőben visszatérő gond a belvíz, s a megáradt folyók, patakok 9 alkalommal léptek ki medrükből. A folyók mentén kiépített, csaknem 4200 kilométer hosszú fő védelmi vonal több mint 2 millió hektárnyi területet mentesít az árvíztől. A bel- vízelvezető-hálózat kiépítettségének aránya 78 százalék. Az ország felszíni vízkészletének 95 százaléka folyóink felső szakaszairól, külföldről érkezik, de nem nyáron, vagy ősz elején kapjuk a legtöbb vizet, amikor a legnagyobb szükség lenne rá. Ezért épülnek nagy víztározók, amelyek száma az utóbbi négy évben huszoneggyel nőtt, s így összesen 271 helyen, több mint 400 millió köbméter vizet tartalékolhatunk az inségesebb időkre, a folyamatos ellátáshoz. Az ország vízellátása gyors ütemben bővült: 1961— 1982 között 720-ról 1664-re emelkedett a közüzemi vízellátásban részesített települések száma, s a 9 ezerről 38 ezer kilométerre bővített vízvezeték-hálózaton a korábbi 3,5 helyett 8,5 millió lakos jut ivóvízhez. A szennyvíz-elvezető csatornák kiépítésének üteme lassúbb volt. A szennyvíz mennyisége is növekedett, s ezért nagy erőfeszítésre volt szükség, hogy a kellő tisztítás sé maradjon el. Szerény eredmény, hogy 1978—1981 között a folyókba és a tavakba jutó szennyvíz mennyisége évi 2,1 milliárdról 1,9 milliárd köbméterre csökkent, de ebből még mintegy 800 millió köbmétert kellő tisztítás nélkül engedtek be. A folyók és patakok is jelzik a változásokat: a Bodrogban, a Murában, a Sió-csatornában, a Keleti-főcsatornában és a Heves megyei Tárná patakban javult a víz minőségé, ám a Szamosé, a Zaláé és több kisebb pataké romlott. A propaganda Pakson Éves kiképzési értekezletet itartatt a Tolna megyei Polgári védelmi Parancsnokság Tengéiicen január 20-án. Erre az értekezletre hivatkozunk jelen írásunkban, amelyben a szerteágazó polgári védelmi munka egy igen fontos, de szűk területével foglalkozunk, nevezetesen a Paksot és környékét érintő propagandamunkával. Ugyanis a megyei beszámolóban úgy fogalmazódott meg, hogy ez a munka elég gyenge Pakson és a városkörnyéki községekben is. Hogy ez a megállapítás mennyire valós, akkor derül ki igazán, ha átböngésszük a Tolna megyei Népújság 1983-as évfolyamát és a Pakson megjelenő üzemi Lapokat. Sajnos még utalásokat sem találunk arra vonatkozóan, hogy vállalatoknál milyen polgári védelmi feladatokat hajtottak végre. Tehát az 1984-es év egyik igen fontos feladata a propaganda- munka hatékonyabbá tétele. Ebben a munkában oroszlán- részt kell, hogy vállaljanak az üzemi parancsnokok politikai helyettesei és a városi parancsnokság. Az üzemi hirdetőtáblákon is tudósítsanak az elvégzett feladatokról. A propagandamunka egy másik eszköze a kiállítások szervezése. Ebben az évben Dunaföldváron, Dunaszent- györgyön és Pakson tervezünk kiállítást, központi irányítás mellett. Ezen túl megvan annak a lehetősége, hogy minden üzem, vállalat vagy intézmény rendezzen kiállítást dolgozói számára. Ezeken dokumentálni kell minden olyan eredményt és rendezvényt, mely a polgári védelemhez kapcsolódik. Nevezetesen: fel kell dolgozni az adott üzem területén működő polgári védelmi erők szervezését, akár névre menő részletességig, hiszen ezzel az elismerésnek egy formáját alkalmazzuk. Igen hathatós és látványos a kiállításon a fotókkal dokumentált esemény. Természetesen ennek az az alapja, hogyha magán az eseményen néhány fotót készítenek. Ehhez nagy segítséget tud nyújtani a városi törzsparancsnokság, de ezenkívül biztosan akad egy-egy amatőr fotós minden munkahelyen, akit felkérhetünk erre a munkára. 'Nem foglalkoztunk még az iskolákban végzendő propagandamunkával, pedig ez az a terület, ahol meg lehelt alapozni az dlkövetkezendő évtizedek polgári védelmi feladatainak tudatosabb vállalását. Ebből a munkából nem lehet kihagyni a pedagógusokat, még akkor sem, ha tudomásul vesszük a nagy leterheltségüket. A hazafiság és hazaszeretetre nevelés egyik igen fontos területe a honvédelmi nevelés, a polgári védelmi ismeretek elsajátítása a korosztálynak megfelelő szántén, Ezen a területen csak akkor lépünk előre, ha a városi törzsparancsnokság és a pedagóguskar megtalálja az összhangot, aminek megteremtésében őszintén bízunk. Természetesen a propagandamunkának imég számos és igen fontos területe van, mint például az Ifjú Gárda, az MHSZ, a munkaközösség, KISZ, Vöröskereszt, Hazafias Népfront és más szervekkel váló szoros együttműködés, de most ezekkel nem kívánunk foglalkozni, mert alapvető változást az előzőekben részletezett területeken és formában kell elérnünk. Ehhez a feltételek és lehetőségek adottak, csak tőlünk függ, hogy az 1985-ös megyei értekezlet anyaga milyen előjelű változásokat állapít meg Pate és környékéről. Beregnyei Miklós városi törzspk. A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-hely elles: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd. Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postaliók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.