Tolna Megyei Népújság, 1984. február (34. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-07 / 31. szám

A KÉPÚJSÁG

1984. február 1.

Moziban

Excalibur

Szerb -Anitái Psndragon leJelenet a filmből

gendája volit -az első mű, -ami számomra valamit sejtetett az ír mondavilágról, a mítoszok, csodák, néhol szinte követhetetlenül burjánzó mesevilágának számtalan fordulatáról.

Azt hiszem, zavarban lennék, ha vailiaki -az ír — nem angol, ír — filmművészetről kérdezne. így fokozott érdeklődéssel üdítem be a moziba megnézni >az ExcaLiburt, amit Thomas Malory XIV. századi műve alapján John Boorman — a film -rendezője — és Raspo Pal-lenbeng írt filmre. Nehéz, és főleg értelmetlen lenne most a cselekményt elmesélni. Hosszú, -rejtélyes, ármánnyal, -szerelemmel, váratlan fordulatokkal és véres jelenetekkel fűszerezett történet, ami a d-egyőzhetet- lenek kardjáról, „Excailibu-r”- ról szól. Tulajdonképpen a kard egyik pályafutását" követhetjük csak végiig, hisz Merlin, a varázsló ajándéka, a kard, a film végére visszakerül a Tó asszonyához, őrzőjéhez ...-John Boorman kétrészes filmjéről szólva elsőiként az opera-tőr, Alex Thomson m-u-n-k-ájáról kell beszélni. Operatőri 'bravúrja a hangu- 1 alter ermtéts szolgálatában szinte -meghatározza az egész filmet. A néző az első pillanatokban hatása -alá kerül, és a -képi eszközök, -a kaime- naáilllé-sak és nem utolsó sorban a világítási effektusok révén nem itud -kikerülni lenyűgöző -szuggesztivitása alól. Ebben a filmben nincs

egyetlen természetes — napvilágnál felvetít képsor sem. A cselekmény nagy része éjszaka, sejtelmes fények, li- dércek-et, ősi mítoszokat, kísérteteket idéző ködök mámorán át látható. A fényes páncélok és az azokat hektószám beszennyező vér, az iszonytatóan naturális csata- jelenetek az „európai” néző számára épp olyannyira különlegesek, mint az „Oniba- ba” egykori képsorai.

De valahogy mégis közelibbek. Ment az indulatok, az érzelmek emberiek, -ma is átélhetek. -Még ha a .maii ember a -képsorokon uralkodó misztikus, csodás elemeken csak mosolyog is, megérti — ismerve saját történelmét —, hogy akkor az adott karban az elfogadott élett-ideál, .természetes gondolkodásmód volt. És így máris nem oly meseszerű a legyőzhetetlen kard, az Excalibur legendája. -Ment -ha el,-hisszük, -hogy a lovagok küzdelmében, áilnok gyilkosak kardjától halálosan sebzett U-ther képes a kardot egy sziklába oly mélyen belevágni, hogy senki lovag azt kihúzni nem tudja, akkor elhi-hetjük, -hogy a Merlin varázsló -nevelte Arthur király kii tudj-a azt húzni, megszerezve ezzel a királyságot. Ettől kezdve a szövevényes, nagyon sok szálú cselekmény további mesés elemeit elhinni már csak gyerekjáték . ..

De tulajdoniképpen el sem kell -hinni. Ügy is lehet élvezni, örülni annak, hogy ezt az ír 'történelmet megjelenítő

alkotást, ilyen kiváló rendező, ennyire szuggesztív, hangulatteremtő, az ősi mítoszt a -maga valóságában visszaadó, értető és -éreztető stílusban tudta filmre -vinni. Mert John Boorman filmje — ne szégyelljük kimondani — remekmű. És, hogy most nem hivatkozhatunk az egyes színészek -teljesítményére sem, az elsősorban a rendező, a legendát filmre álmodó érdeme. Igaz, hogy sokaknak, sokáig hátborzongató élménye lesz Nicol WiilLiamsan Merlin-alakírtása, vagy nem felejtjük Nicholas Clay Lancelot lovagját sem éppúgy, mint ahogy Nigel Terry Arthur király alakítását, vagy a Morganát alakító Helen Mirren végjátékát, amikor a nagy erőfeszítéstől percek

alatt megöregedve saját fia kardjának áldozata -lesz.

A film végére egyébként mindenki áldozattá válik. Az Arthur király által -alapított — a Pen dragon legendából is ismert — Kerékasztal lovagjai éppúgy, mint vezetőjük, maga a- 'király. Ment a bomlásnak indult birodalomban, ahol éhínség, járvány pusztít, a gonosz erők mindig jobb talajra találnak, -mint a lovagok maroknyi csapatának becsületes szándékai, tiszta törekvései. És ' ez már az igazi történelem, ahol itudjuk — nem mindig a jobb, a nemesebb szándék győzedelmeskedik és néha az ármány célravezetőbb, a célhoz előbb eljuttató, mint az őszinte, becsületes szándék. TAMÁSI JÁNOS

Zeneművészeink

külföldön

Szabad szél

Februárban -a magyar zenei élet kiváló szólistái és együttesei a Világ szinte minden táján szerepelnek.

Az operaénekesek közül Toikody Ilonát a Hamb-ur- gische St-aatsoperben a Bohémélet két előadásában hallhatja -a közönség. Miller Lajos Belgiumiban, a brüsz- szeli Theatre Royalban 7 alkalommal lép fel -a Truba- dur-ban február 14. és 29. között. Gulyás Dénes a Theatre Musical de Paris vendége lesz február 24-től 28-ig; háromszor hallhatja -a párizsi közönség a Traviata-ban. Kováts Kolost Japánba várják február 20--tól háromhetes turnéra, a tervek szerint 8 alkalommal lép majd a közönség elé.

Onczay Csaba csellóművész az N-DK-iban vendégszerepei február 4--től; Rostockban és Erfurtban ad három-három hangversenyt. A Kodály Vonósnégyes február 7-itől Franciaországban koncertezik.

A Szolnoki Szigligeti Színház mutatta be Szekszárden február 3-án este Dunajevszkij Szabad szél című operett_____________________________kí

___________________________

K

önyv

Faluba Zoltán: Méhek, méhészkedés

A méhek a legismertebb, mert legjobban kutatott rovarjai az állatvilágnak, öt évezredes tenyésztésük alighanem az ókori Egyiptomban kezdődött. Mindenki előtt közismert, hogy élettevékenységük a legváltozatosabb és legfejlettebb a rovarok között. Ugyanakkor a háziméh az egyetlen olyan háziállatunk, amelynek szokásain a „háziasítás” jóformán semmit sem változtatott, az ember közreműködése nélkül is képes valamennyi élettevékenységét elvégezni. Ezért is meglepő számomra, hogy évtizedek óta nem jelent meg ismeretterjesztő mű a méhek életéről. (Hacsak a „Búvár zsebkönyvek” képes atlaszát nem számítjuk, de itt is a hangyákkal együtt szerepelnek.)

Faluba Zoltán, számos méhészeti szakkönyv szerzője, képekkel és ábrákkal gazdagon illusztrált kötetében jól elégíti ki a nagyközönség várakozását. A méhek iránti szeretettől vezéreltetve,

szemléletes stílusban lebbenti fel a fátylat a méhek titokzatos társadalmáról. Bepillantást nyerhetünk a kap- tárak életébe, ahol a mindössze 4—6 hetet élő dolgozók szorgoskodnak a 3—4 évet is megélő és az állandóságot képviselő királynő vagy másképpen anya körül, „aki” a gondoskodást évente 400— 700 000 pete lerakásával „hálálja meg”. S a méhek nép- gazdasági haszna korántsem merül ki a méztermelésben. Beporzó tevékenységük jelentősége tízszeresen múlja felül a méztermelését, és semmi mással nem pótolható. Bár a méhek viasztermelésének jelentősége kissé háttérbe szorult, s a méhpem- pő divatja is múlófélben van, a méz- és nektártermelés mellett újabban egy „új” termék, a méhszurok, tömőgyanta, vagy más néven propolisz felé fordul a csoda- gyógyszerekben bízók sohasem lankadó figyelme.

Faluba Zoltán könyve második részében szakszerű tanácsokat ad a kezdő méhészek számára. Megismerteti az olvasót a legkorszerűbb méhtartási eljárásokkal, a méhtartás személyi és anyagi feltételeivel. E könyv kiadása kapcsán ötlik a recenzens eszébe, s valószínűleg ezzel nem áll egyedül, hogy a századelőn volt egy világszerte olvasott, több millió példányban megjelent mű, Maurice Maeterlinck A méhek élete című munkája, mely (egy 1978-as angliai kiadást nem számítva) 1927- ben jelent meg utoljára magyar nyelven. Bár Maeterlinck művét — mindazokban a kérdésekben, amelyekre nem talált tudományos magyarázatot — áthatja némi irracionalizmus (a méhek társadalmának vezérlője a „kaptár szelleme”), tudománytörténetileg rendkívül érdekes tanulságok levonására késztethetné az olvasót, ha a Kék madár szerzőjének ezt a művét űj kiadásban ismét kézbe vehetné.

Rádió

Félóra Bródyval

Kivételesen szerencsés helyzetben van akkor a rádióhallgató, amikor valamilyen műsor első percében a riportalany egyszerűen kijelenti, hogy nem szeret vallani magáról. Nem, hogy nem szeret, de egyenesen távol áll tőle a nyilatkozás. Mert ő csak beszélni szeret, csendesen, szűkszavúan.

Szerintem kevés ilyen ember van. Kevesek azok a vezető pozícióban lévő riportalanyok és az egyszerű „gyalogmunkások”, akik közeli kapcsolatba kerülve a mikrofonnal, avagy a jegyzetelő újságíróval, ne kezdenék el mindjárt mások olcsó, pitiáner és „hivatalizált” bölcseletéit kinyilatkozni, így akarván megvédeni személyiségüket attól a embertől, aki tényleg az égvilágon semmi másra nem kíváncsi, csak beszélgetőtársának életére és gondolkodásmódjára.

Elég a sajnálkozásból, mert a Petőfi rádió Disputa címet viselő adásának főszereplőjével, Bródy Jánossal az elmúlt hét kedd délutánján eltöltött félóra valóban feledtetett minden, az előzőekben említett negatívumot.

A Disputa sorozatműsor keddi főszereplőjét, Bródyt, a műsorvezető Gáspár Sarolta arról faggatta, hogy mit jelent e művésznek, az István, a király szövegírójának, a tántoríthatatlan rock-hívőnek, a szakszervezeti vezetőnek az érték, a szerelem, a cél, a szenvedély, az öröm, a bánat, a hivatás — és még sorolhatnám.

Bródy ezúttal sem mondott ellent önmagának és a megszámolni is sok dalában hirdetett filozófiának. Most sem állította a stúdióban jelenlévő középiskolásoknak, egyetemistáknak és Kapitány Gábor szociológusnak,, hogy az élet egyértelmű.

Jó volt Bródy és a „következő” nemzedék tagjainak őszinte és minden hátsó gondolattól vagy manipulációtól mentes disputáját hallgatni.

Élményszámba ment azzal az emberrel ez a beszélgetés akiben a harmincéves nemzedéknek eddig még nem volt szerencséje csalódni.

szűcs

Tévénapló

Képrablók

Ha nem hangoznék olyan gyanúsan, azt mondanám, bizony hálával tartozunk a képrablóknak, mert amit TIT-előadások százai, művészettörténészek buzgalma nem tudott elérni, néhány haramiának fél óra alatt sikerült: mindenki személyes ügyének érezte a képek sorsát, a sajtó, a tévé pedig gondoskodott arról, hogy mindenkinek emlékezetébe rögződjék Raffaello vagy Tiepolo festménye. Aligha van ebben a hazában ifjú vagy vén, aki ne tudna legalább nyúlfarknyi értékelést mondani Raffaello festményéről, az Ifjú képmásáról, ami érthetően a legnagyobb feltűnést keltette, mert ezt találták meg Pest határában.

Természetesen rögtön felmerült a kérdés, minő értékeket raboltak el a betörők? Bár megállapíthatatlan, egyetlen adat sejtet talán valamit: az úgynevezett Esterházy-képtárat az 1871. XI. te. alapján vásárolta meg az állam 1 100 000 forintért, a rajzokért és metszetekért külön 200 000 forintot fizettek. A képek között volt az úgynevezett Esterházy-Madonna is, amit a haramiák ugyancsak elraboltak. Egyébként árról beszélni teljesen indokolatlan, ilyen áru a nemzetközi piacon körülbelül száz éve egyáltalán nem szerepel.

A Kék fény most visszatért az „évszázad bűntettére”, megszólaltatva a haramiákat is. A bandavezér hüppögve vallotta be, hogy volt már büntetve, mégpedig rablásért, de úgy potyogtak a könnyei, mintha most siratta volna ártatlansága elvesztését. A zöldséges, aki gondolom, civilben jómódú ember volt, legalább őszintén elmondott mindent, azt is, hogy fogalma sem volt, mit visznek el, mit ér, amit elástak, mert a Szép- művészetiben talán csak gyerekkorában járt. Az olasz férfiakra vadászó kisasszony, aki most próbál behatolni Dante nyelvébe, annyit azért tudott olaszul, hogy közvetítsen a sötét ügyletben, amikor társai mutogatással nem mentek semmire. Ezért bizony kár volt nekikezdeni a szép olasz nyelvnek.

A képek megkerültek, igaz, 'hogy egyik-másik, amennyire a tévéből megállapítható, elég rossz állapotban van, akkor is, ha hivatalosan azt mondják, „megmenthető”. Reméljük, bár a restaurátorok ebben az esetben nemkívánatos munkája semmiképp sem válik a képek javára.

Ebben a sötét bűnügyben az enyhítő körülményeknek semmi jelentősége. Azt is tudja mindenki, hogy nem elegendő levonni a „megfelelő tanulságot”, mert ha van is ilyen, nagyon sokba került. Amulva hallottuk, hogy a korszerű ‘ riasztóberendezés évek óta a rjiú- zeum pincéjében hevert, beszerelése nyilván olcsóbb lett volna, mint a képek visszaszerzése. A részletek is meghökkentettek mindenkit, mert annyira elhanyagoltak minden ellenőrzést, hogy a betörőknek sem ügyességre, sem különösebb bátorságra nem volt szükségük, egyszerűen beléptek az ablakon, s zavartalanul végezték munkájukat. Itt sajnos, nincs tanulság, itt csak tények vannak.

Az ország népe — s ezt nyugodtan mondhatjuk így — megkönnyebbült, amikor a képek visszakerültek, de azt is tudja mindenki, hogy ezzel az ügy nem fejeződött be. Fogadkozni lehet, hogy ilyen soha többé nem fordul elő egyetlen múzeumunkban sem. De a fogadkozásnak csak akkor van értelme, ha értékeink védelme érdekében mindent megtesznek azok, akikre őrzésüket bízták.

CSANYILÁSZLÓ

A láthatatlan riporter

Hogy Vitray Tamás a magyar televíziózás egyik legkülönlegesebb, legsokoldalúbb egyénisége, már számtalanszor leíródott. Az talán még nem, hogy mint „láthatatlan” riporter is képes meghatározni egy-egy műsor jellegét, hangulatát. S őt nem zavarja, talán kifejezetten élteti e láthatatlanság, s gyanítom, hogy a vasárnap este sugárzott tévéműsor a hetven esztendős Tát- ray Vilmos hegedűművészről is pontosan Vitray „vit- raysága” miatt lett oly meghitt, emlékezetes.

S mindehhez hozzá kell még tenni, hogy A koncertmester című filmet Vitray Tamás is rendezte, s megint csak tippelni vagyok kénytelen, ugyancsak az ő érdeme, hogy valami megfoghatatlan összhangot sugárzott a riport, mely feledtette a nézővel a kései időpontot (23 óráig tartott). S mint a filmből kitűnt, hogy miként tanulhatnak zenélést, emberséget, hivatástudatot, életszemléletet a tanítványok Tátray Vilmostól, egyre világosabbá vált, hogy a fiatal riporterkollégák is számtalan dologban tarthatják példaképnek Vitrayt: egyebek között a szakma iránti alázat, a felkészültség, a naprakészség és. a tiszteletre méltó szerénység terén.

Ügy vélem, sokunk örömére tett volna a televízió, ha a műsort nem éjszaka vetítette volna.

— h —

Negyven éve prímás

Ügy gondolom, ismét önömet, élményt nyújtott mindenkinek a Magyar Televízió Negyven éve prímás címmel sugárzott műsora, amelyben a hegedű virtuózát, a világszerte ismert cigányprímást, Lakatos Sándort mutatták be. Valójában már nem is negyven, hanem negyvenegy éve áll zenekarának élén az a népszerű muzsikus, akit a brüsszeli világkiállítás után a belga lapok úgy neveztek, hogy „nemcsak a prímások királya, hanem a királyok prímása is.”

Kellemes negyven percet tölthettünk el vasárnap a képernyő előtt, miközben megismerkedhettünk a hegedű mesterének életútjával, csodálatos hegeaűjátéká- val. Az elhangzott cigánynóták, csárdások mellett a hegedűművészek klasszikusainak számaiból is hallhattunk. J. S. Bach és Paganini művei is Lakatos sokoldalúságát, magas fokú technikai tudását bizonyították.

A jól szerkesztett műsor csúcspontja volt, amikor a három Lakatos — fia és unokája — együtt muzsikált.

Jó lenne, ha gyakrabban élvezhetnénk játékukat.

— él —