Tolna Megyei Népújság, 1984. február (34. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-04 / 29. szám
1984. február 4. 6 "NÉPÚJSÁG dr. Tóth László, üzemi állatorvossal — Hát akkor hogy is állunk? Eddig volt egy szerencsétlen, félresikerült interjúnk közvetlenül azután, hogy idekerült az iregszemcsei téeszbe, s nem ismert még semmit és senkit. Aztán három olyan találkozásunk, amikor csak én láttam önt: a tévében, az elmebajnokságon. Honnan, mikor került a mi vidékünkre? — Négy éve éppen, hogy idejöttem dolgozni, korábban Nógrád megyében, a balassagyarmati örhalom téeszben voltam üzemi állatorvos. A négy év tapasztalata alapján mondhatom, hogy soha ilyen jól, mint itt még nem éreztem magam, vonatkozik ez mindenkire, a kollégáimra a téeszben, és azokra az emberekre, akikkel nap mint nap találkozom. — Ez igazán nagyszerű lehet. Mi az a más, az a több és szebb Iregszem- csén, mint volt másutt? — Nagyon emberi és barátságos az a légkör, ami itt uralkodik. Ezt már akkor éreztem, mikor idejöttem megismerkedni a munkával, a leendő kollégákkal, az első beszélgetés után az volt a benyomásom, hogy egy hajóban evezünk. S ez azóta így is maradt; sokkal kevesebb meg nem értéssel, torzsalkodással találkozom, mint az előző munkahelyemen. A té- esz vezetősége, a megyei, a kerületi állatorvoskollégák maximálisan támogatnak mindenben. Mit mondjak? Öröm itt dolgozni. I — Úgy ■,kérdezem, ahogy errefelé szokták: Maga hova valósi? — Budapesti. Az első kerületben, az Attila úton laktam, ott nevelkedtem. Sráckoromban, mielőtt az Erzsébet-híd megnyílt, ez a vidék - zöldterületnek számított, és sokat csatangoltunk a környéken. — Mégis hogyan választotta ezt a pályát? — Nem is tudom pontosan. Kicsi gyerekkoromtól fogva vonzódtam az állatokhoz. Otthon papagájon, meg díszhalon kívül ugyan nem tartottunk állatot, de már általános iskolás koromtól állatorvosnak készültem. Ezért iratkoztam biológia-kémiai- tagozatos középiskolába, ahonnan egyenesen az egyetemre vezetett az út. Onnan pedig vidékre. Megmondom, őszintén, most már a világ minden kincséért nem költöznék vissza Pestre; zajos, zsúfolt város, idegen lett nekem. Ha fölmegyünk, már a harmadik nap utaznék vissza. I — Mivel foglalkoztak a szülei? — Édesanyám, aki szegény tizenegy éve meghalt, pénzügyi osztályvezető volt az Idegenforgalminál, édesapám protokollfőnökként ment nyugdíjba a Minisztertanácstól. — Tehát egy budai családban nőtt föl, a falusi, paraszti életformától meglehetősen messze. — Ettől valóban távol voltam, de úgyannyira megszerettem a munkámat, a helyet, ahol élek, hogy innen és ide szeretnék nyugdíjba menni. Már nem sok, csak 26 év van addig... | — Hogyan talált Ireg" szemcsére? — A téeszből nyugdíjba ment az állatorvos, meghirdették az állást, jelentkeztem és megtetszettünk egymásnak. Ilyen egyszerű az egész. A munkában lehetőséget láttam, szolgálati lakást kaptunk Nagyszokolyon, és körzetet Ű'jiregen. — Hány állat a maga gondja? — Amíg el nem adtuk a birkákat, abból 1600 volt. Most 1300 szarvasmarha van mindenféle korcsoportból, közte 400 tejelő tehén, 500 koca, és annak a szaporulata, valamint három halastó. Munka bőven akad, bár úgy mondják, akkor dolgozik jól az állatorvos, ha nincs folyton úton. Addig volt rengeteg munkám, míg be nem állt a verkli. Megszerveztük a tömegoltásokat, felmértük, melyek azok a betegségek, amelyek veszteségeket okoznak. Az állomány egészségügyi állapota közepes volt, nem különösebben nagy veszteségekkel. A borjúelhullást a felére sikerült csökkenteni, tavaly az effektiv elhullás alig haladta meg a három százalékot, a malacelhullás is kedvezően alakult. — Újireg a körzete és Nagyszokolyban lakik... — ...én voltam az új ember. De megállapodtunk a kollégával, hogyha olyan időpontban jönnek, amikor nehéz átjutni a másik községbe, mert rossz az út, vagy éjjel kell hívni az állatorvost, kölcsönösen ellátjuk egymás körzetét. Ez így természetes. — Gyakran hallottam mostanában, hogy a mezőgazdaságban dolgozó értelmiségiek között az állatorvosok presztízse nagyon romlott. Mondják azt is, hogy a képzés sem olyan, mint régen volt, s hogy az Állatorvosi Egyetem sportegyetem lett: az élsportolók közül sokan választják ezt a szakmát. — Azt, hogy egyszerre fél vagy egy tucat sportoló tanul ezen az egyetemen, bőven elbírja a 450—500 hallgató. Ez nem hiszem, hogy probléma lenne. Nekem egyébként jó barátom Sáro- si László, a vízilabdázó olimpikon, jól tanult, és üzemben dolgozik. Ami a képzést illeti — anélkül, hogy egy szóval is megsérteném bármelyik oktatónkat —, a „nagy öregek” ideje lejárt. Ez mindenütt így van. de a modern tudomány is biztosan kineveli a maga tudósait. Az állatorvosok renoméja? Talán inkább arról kellene beszélni, hogy egyáltalán mennyi a becsülete mostanában egy diplomának. — Ezt a megbecsülést ön nem érzi? Vagy inkább mennyire érzi az elismerést, van tekintélye? — Ügy találom, hogy engem személy szerint szeretnek. és meg is becsülnek a téeszben is, és a községekben is. Mert nemcsak az úgynevezett „intelligenciával” jó a kapcsolatom, hanem mindenkivel, aki körülöttem él és dogozik. Gyakran fordulnak hozzám tanácsért, vagy elpanaszoilják családi, emberi problémáikat is. — Ez a szépen berendezett lakás az Önök életének a tükre. Rengeteg könyvük van, hol szerzi be ezeket? — Tamásiban. A Könyvvilág című lapból havonta kijegyzetelem, hogy mit érdemes megvenni, beviszem a könyvesboltba, és a szakkönyveken kívül szinte mindent megkapok. — Nagyon sok könyvet kellett elolvasnia ahhoz is, hogy alaposan felkészüljön a tévévetélkedőre, az elmebajnokságra. Hogy jutott eszébe egyáltalán, hogy játsszon? — Egy csöndes este hallgattuk a feleségemmel a „Senki többet harmadszor...” című rádióműsort. Mondtam sorban a megfejtéseket, a feleségem közben megjegyezte, hogy igazán el is mehetnék. Először szabadkoztam, aztán írtam Szilágyi Jánosnak. Nyertem, s aztán ezen felbuzdulva jelentkeztem az elmebajnokságra is. A selejtezőn továbbjutottam. Az első fordulóban fegyvertörténetből „vizsgáztam”, a másodikban Magyarország emlősállataiból, harmadszorra valami könnyebb dologra gondoltam, és Milne: Micimackóját választottam... — A vadon élő emlősállatok témája a szakmájához kapcsolódik. A fegyverek történetével mióta foglalkozik? — Mint minden fiúgyerek, én is érdeklődtem a fegyverek iránt. Sikerült bekerülnöm az MHSZ központi haditornaklubba, és elkezdtem gyűjteni a fegyvereket. Múltszázadi és e századi osztrák és magyar kardok ezek, buzogányok, tőrök, csatabárdok. Hadtörténettel foglalkozó könyvekből készültem, 70—80 ilyen könyvem van. Most már nem tévesztem ösz- sze a szálfegyvereket, a kardot, szablyát, pallost, a lándzsát a pikával, az alabárdot a partizánnal. A fegyversze- - retetből annyi jutott mostanra, hogy a helyi honvédelmi klubnak vagyok a titkára. Elég sok versenyt nyertünk, tavaly pedig megkaptam a Honvédelmi Érdemérmet. — És következett a Micimackó. Igazán mondom, nekem nagyon tetszett. Már maga az, hogy egy ilyen nagy darab, mackós kinézetű ember Zsebiba- ba, Micimackó, Füleske erdei történeteiben felfedezte azt a rengeteg életbölcsességet, amit ez a könyv hordoz, s amit bizony nemcsak a gyerekeknek, hanem a felnőtt embernek is érdemes megszívlelni. — Ezt érzem én is. Miután megtanultam olvasni, ez volt az első könyv, amit a kezembe adtak. Azóta persze, már jó néhányszor átolvastam. A kisgyerekeknek valóban csak a történet, a mese az érdekes. De minél idősebb korban olvassa az ember, annál mélyebb gondolatokat talál benne. — Hányszor olvasta át újra a könyvet? — Kétszer. De már annyira ismertem, hogy elkezdtem a sort, s oda sem nézve mondtam tovább a szöveget. — Tudja talán kívülről is? — Majdnem. Féloldalas, oldalas részleteket, s néhány verset. — S azt is, amikor Bagoly kiírta az ajtajára, I hogy KRM KPGTTN1 H ZT KRJ HGY KNYSSK? — Kéretik kopogtatni, ha azt akarja, hogy kinyissák... Vagy például igen aranyos az a párbeszéd, mikor Mackó a világért sem vallja be, hogy nem ismeri azt az idegen szót, hogy pszichikus. — Mi ebben a könyvben a legmélyebb gondolat? — A micimackói dilemma. „Vajon mit csinálnak ilyenkor mások? Es egyáltalán milyen lehet másvalakinek lenni, mint én.” Óriási gondolat. — Hogyan bonyolódik egy ilyen vetélkedő? — Megérkezik a távirat, amiben közük, hogy mikor lesz a felvétel. Ez korábban történik, mint az adás. Az aulában várakoznak a versenyzők, majd a sminkben fehér púderral bekenik az arcukat, hogy ne csillogjon. A stúdió légkondicionált, a játékvezető eligazít bennünket, és kezdődhet a vetélkedő — Lesz-e folytatása ennek a játéknak? — A 12 első helyezett részvételével egy húszfordulós játékot terveznek, úgy, hogy adnak húsz témát, és azokból kell mindenkinek ötöt választani. Körmérkőzés lesz, s én szeretnék ismét játszani. — ön nyerni szeret, vagy játszani? — Ha az ember úgy megy el, hogy nem érdekes, hogy nyerek-e, vagy sem, akkor jobb, ha el se megy. En inkább önmagámnak szeretném bebizonyítani, hogy alaposan otthon vagyok egy-egy témában. És tény, hogy van bennem egyfajta versenyszellem. — Vannak más játékai is? Mi köti le leginkább? — Az olvasás, a betű. Gyűjtöm a könyveket, 2530 kötetem van a katalógus szerint. Ha keresek valamit, becsukott szemmel megtalálom. A szabad időmet gyakorlatilag olvasással töltöm, a televíziót nemigen nézem. — Nagyon szép fegyyer- és népművészeti gyűjteményt látni a lakásában. — Ez annak a tíz évnek az eredménye, amióta vidéken élünk. A gyakornoki helyemen, Nagyhörcsögön találtunk a padláson egy sütőlapátot, ez volt az alap. A feleségem, amikor otthon volt gyeden. Erzsikével és Sárikával, ráért utánanézni az ilyen dolgoknak. Cserépedényeket, köcsögöket, korsókat, tálakat, parasztszerszámokat, favillát, metszőollókat, patkóka', vasalókat, rokkákat, préseket, bölcsőt gyűjtöttünk eddig. — Amikor ide került Nagyszokolyba, Iregszem- csére, talált-e olyan szokást, ami meglepte? — Talán az, hogy errefelé tartanak még szüreti mulatságot. Már kétszer felkértek, hogy a szüreti felvonuláson én legyek az öreg bíró. Szívesen elvállaltam, felvettem azt a dolmányt, ami még haditornász koromból maradt meg. Nagyon tetszett, mint minden olyan szándék és tett, ami nem engedi, hogy feledésbe merüljenek múltunk hagyományai, és amely a szép és bensőséges emberi kapcsolatok megtartásán és ápolásán fáradozik. — Köszönöm a beszélgetést. D. VARGA MÁRTA Múltunkból Tolna megye nemesi közgyűlései 1840-ben meglehetősen sok napirendet tárgyaltak. Mint mindig, ekkor is voltak olyanok, amelyeket csak tudomásul kellett venni, ennél azonban sokkal gyakoribb volt, amikor hosz- szú viták után született meg a határozat. BŰCSŰ NAPJÁN TILOS A DlNOM-DÁNOM Nemes Veszprém vármegye átiratban kérte Tolna megye közgyűlését, hogy hozzák a lakosság tudomására, miszerint Veszprém vármegyében tilos a búcsú napján a mulatozás, a dí- nom-dánom, mert ezek a „búcsú természetével ellenkeznének”. Az igazi ok azonban az volt, hogy ilyen alkalmakkor az alkohol fogyasztása az átlagot meghaladta, s az emberek kezében hamar kinyílott a bicska. Gyakran csak a pandúrok közbelépése vetett véget a véres verekedésnek. Nemegyszer ők maguk is megsebesültek. A szigorú veszprémi határozat kimondotta, ha bárki „... ily alkalommal muzsi- káltatni engedne, ha nemtelenek — azaz nem nemesek —, tüstént béfogadtatni, ha pedig nemesek volnának — kik ellen a fenyítő Per most akkorra megrendeltetik — erántuk rögtön jelentést tenni kötelességeknek tétessék ...” adta ki a tennivalót a főszolgabíróknak a veszprémi közgyűlés. Tolna megye intézkedett, hogy a határozatot hozzák a lakosság tudomására, nehogy mulatni merészeljenek Veszprém _ vármegyében, mert könnyen bajba kerülhetnek ... Arról nincs tudomásunk, hogy a Tolna megyei közgyűlés hozott volna a veszprémihez hasonló határozatot. BECSAPTAK a vevőket A nemes vármegye 442-es számú határozatban meghagyta, hogy „... ar megyebeli mészáros gazdákat legényeiknek, megyei korábbi végzések értelmében, szerződés szerinti rendes fizetések adására kötelezzék.” A rendeletnek az volt a célja, hogy megakadályozza a lakosság becsapását. A rendeletet minden főszolgabíró köteles volt járásában kihirdetni. 1840. június 9-i megyegyűlésen a járási főszolgabírók beszámoltak a végzett munkáról. Közölték, hogy mindenütt tudomásul vették a megyei rendelkezést. A simontornyai járás főszolgabírája azonban kijelentette, hogy noha a mészárosok egyetértenek a határozattal — próbáltak volna nyíltan szembeszállni a megyével! —■ de nem tartják valószínűnek, hogy célját az eléri. Tennivalót inkább abban látták, hogy „... az addig felette hibás szerkezetű czéhnek jobb rendbe szedését is bizonyos szabályszerű elrendelését vélik szükségesnek — kívánnák, hogy jövendőre nézve minden évnegyedben gyülekezetek tartassanak, amellyeken a czéhbéli közönég által választandó fér- faik a Czéh mesterekkel együtt az egész megyebéli czéhnek ügyeit kormányozván egyszersmind küldöttjeik által a vágószékeket megvizsgáltatnák, melly által a kicsapongások és gyakori panaszokra alkalmat nyújtott eddigi csalárdságoknak eleje vétethetnék, és ,a közrendeletek ezekhez képest fenntartathatnának”. A céhmestereknek fenti kívánsága jellegzetes mellébeszélés. Egyetlen mondatot sem mondanak a céhlegények bérének fizetéséről. Inkább átszervezni .. . A táblabírák azonban úgy látták, hogy nem átszervez- • ni kell, hanem hogy „... a mészáros gazdák székeikben fogadott legényeiktől biztosítások fejében tetemesebb mennyiségű pénzt vesznek, mellyet azután a legények a húsnak hibás és gyakran* igen hiányos kimérésével helyrepótolni igyekeznek ...” A közgyűlés a táblabírák álláspontját tette magáévá. Ismételten megerősítette egykori határozatát, azt, hogy a mesterek tisztességesen fizessék meg a legényeket, s ha ennek ellenére csalárd mérésen érnek valakit, szigorúan büntessék meg ... AZ ÖRÜLTEK HÄZA 1840. november 26-án tárgyalta a megyei közgyűlés a szekszárdi kórház bővítését. Már korábban a közgyűlés megha«vta a kórházra felügyelő választmánynak, hogy terjesszen a közgyűlés elé tervezetet „az őrültek házának” létesítésére. A megbízásnak eleget téve, a választmány két tervezetet is készített. Az egyikre 2000, a másikra 5000 forintot irányzott elő a költségvetés. A közgyűlés úgy találta, hogy igen mérsékelt a költségvetés. Kimondotta: „... közakarattal elhatározták: hogy az emberi társaságnak elméjökben megháborodott tagjai befogad- hatására. czélszerű ápolására és gondos gyógyítására nézve javallott ház, most, midőn arra kedvező alkalom adatik, és pedig az arra szükséges alaptőkének a szabad adakozások útján történendő befolyásával ösz- vegyűlő sommával itt Sze- xárdon a küldöttség által javallott hely minél elébb fel- állíttassék.” A közgyűlés közadakozásra szólította a megye lakosságát. Már a közgyűlésen megtörténtek az első felajánlások. Svastits Lajos főjegyző 20, Forster Benedek másodalispán ugyancsak 20 forintot ajánlott fel, hét személy 10—10, egy pedig 5 forintot adományozott az őrültek házára. Számítva arra, hogy közadakozásból esetleg nem jön össze a teljes összeg, ezért a megye úgy rendelkezett, hogy minden adózó a rájuk kirótt adó minden forintja után 2 krajcárt fizessen. A közgyűlés megengedte, hogy a megye dísztermében Augusz Antall táblabíró felügyelete mellett két alkalommal tánc- vigalmat rendezhessenek, sőt tombolázhassanak is. amelyeknek tiszta bevétele ugyancsak az őrültek háza alaptőkéjét gyarapítja. A NEMZETI SZÍNHÁZ ÉS A JOBBÄGYTELKEK Az 1840. december 21-én tartott megyei közgyűlésen felolvasták az ország nádorának, József főhercegnek leiratát, amelyben felszólítja a megyét, hogy az országosan megajánlott 450 ezer pengőforintból Tolnára eső részt mielőbb fizesse be. A közgyűlés napirendjéhez érdekes segédanyagot készített Fonyó Benedek megyei számvevő, 39 tételben megadta a megye szesszióinak (jobbágytelkek) számát. Ez a lajstrom fontos kortörténeti dokumentum, mert esetenként pontosan, más esetben megközelítő pontosággal tartalmazza a jobbágy telkek számát, a feudalizmus utolsó évtizedéből. A lajstromon összesen 19 260 szessziót írtak össze. A legtöbb jobbágytelekkel a főméltóságú herceg Eszterházi rendelkezett, összesen 5842-vel. Az összeírás Hőgyész, Lengyel és Kö. lesd adatait összevontan adja meg, összesen 2580-at. Bá- taszék 1500-zal, Szekszárd 1352-vel, Simontornya 733- mal, Tolna 622-vel, a Dőry família és Medina a pusztákkal 550—550-nel rendelkezett. Ezek a számok azért kellettek a megyei közgyűlésnek, mert ennek alapján vetették ki a Nemzeti Színház építéséhez való hozzájárulás összegét. K. BALOG JÁNOS Hét végi
