Tolna Megyei Népújság, 1984. február (34. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-21 / 43. szám
1984. február 21. C TOLN* n _ A NÉPÚJSÁG Moziban A dühöngő bika Jake La Motta öccsével, menedzserével Nagy várakozással ültem be a moziba megnézni Az utolsó valcer szerzőjének új filmjét, akii a rock utón most a szorítok világába, az amerikai ökölvívás cseppet sem tisztességes mezejére kalauzolta el a nézőt. A rendező az üzleiti vállalkozássá vált sportesemények sorában egy egyedinek legkevésbé sem mondható eset kapcsán próbál általánosítani, a történet dokumenitum- jellegét még a dokumentum- szerű fekete-fehér technikával is hangsúlyozva. És ha elhiszem, más bizonyító tény híján el kell hinnem, hogy a főszereplő — egyébként tényleg élő — Jake La Motta ilyen tisztességes volt, a történet maga mégsem hat drámainak, valahogy a rendező minden igyekezete ellenére kissé hihetetlen, meseszerű. Ment az amerikai olasz negyedben a Jaké La Moitta- félie, szegény olasz bevándorló szülőik gyermeke hamar ráébredhetett, hogy két úit áll előtte. Vagy a tisztes és életfogytiglan tartó szegénység, vagy a „Keresztapák” világa, a jól öltözött gengsz- terdzmus. Mert egy életerős fiatal, ha még olyan kemény öklű ráadásul, mint La Mattá, bármikor lehet valamelyik nagymenő testőre, sőt a szorítok között is szent tehet sok pénzre, csak ezért — ottani logika szerint természetesen — bizonyos szí vességeket kell tennie a nagymenőknek, hogy azok nála sokszorosan több pénzt tehessenek zsebre. Miről van szó? Miként a magyar tatóbotrány- ban, ott is kell néhány váratlan eredményit produkálni. Tudta ezt nagyon jól a Dühöngő bika — miként a ringek tájékán nevezték — Jaké La Mottó is, de ő gáncs nélküli lovagként, magányos hősként, az adott körülmények közt mindenképp a bukáshoz vezető utat választotta. Mert a pontozókat abban az időben is le lehetett fizetni, és hiába a tomboló nézősereg „igazságszolgáltató- sa” az eredményt a mérkőzést vezető bírók szava döntötte el. Jake La Mattá mégis küzdött. Egyedül, a saját erejéből akart világbajnok lenni. Ezt el kell hinnünk. Már csak azért its, mert a film elején maga Jaké La Motta mondja ezt New York-i otthonában, 1964-ben. (La Mottó egyébként a film kedvéért újra szárítóba állt és fél évig együtt edzett az őt megjelenítő Robert De Noró színészszel.) A filmbeli La Mottó tudja, hogyha az üzletemberek kezére kerül, vége a sportszerű küzdelemnek, vége annak az érzésnek, hogy amit elért, saját erejéből érte el, de 1947-ben, amikor újra kapcsolatba kerül az egyik , ,'szt árcsimáló val ”,' Tommy Gomo-val, enged a csábításnak. Igaz, ezért a meccs végén ólomkönnyeköt ejt, de ez sem rendíti meg különösebben a nézőt. Inkább csak a már megszkotott indulatos kitöréseinek egyikét látja benne. Az unalmas és sokszor elnyújtott — kifröccsenő paradicsomiével alaposain fűszerezett — ökölvívó-jelenetek, a film dokumentumjellegét egyéb eszközökkel is kifejező megoldások ellenére valahogy mégsem hiteles a film. Pedig a főszereplő játékára sem lehet rosszat mondani. A szerzők még hollywoodi recept szerint bevettek egy bájos, szórakozni vágyó szőke szépséget is, a Dühöngő bika feleségének szerepében, aki mindenesetre alapot szolgáltatott néhány — akkor talán merész — szexjelenetre, és nagyon sok féltékeny düh- kitörésre. Az amerikai olasz negyed hangulata is mesterien megjelenített volt, a film összegészében valahogy mégsem meggyőző és egy kicsit unalmas is. TAMÄSI JANOS Színházi esték Királyi vadászat ÍV. Károly király, aki 1916. november 21- én foglalta el a trónt, amelytől 1918-ban megfosztották, 1921-ben két alkalommal visszatért Magyarországra, puccskísérlete azonban nem sikerült s Madeira szigetére száműzték. Diákkoromban még mutogatták a tihanyi kolostorban azt a szobát, ahol a király utolsó éjszakáját töltötte. Mosdóállvány, rajta porcelán tál és kancsó, asztal, néhány szék és egy ágy jelentette a berendezést, amely egyszerű volt, dísztelen, a királyi fényűzésre nem jutott idő. Figyelmemet legjobban egy csizmahúzó kötötte le, ezzel húzta fel magyar földön utoljára csizmáját a király, s ilyesmit azelőtt soha nem láttam. IV. Károly egyébként jelentéktelen ember volt, közismerten buta és iszákos. Ezek a történelmi tények. Hernády Gyulát azonban csak annyiban érdeklik, amennyiben bizarr ötletét szolgálják. Színművében a királyt egy Erdődy gróf rejtegeti, itt gyilkolják meg, feleségével együtt, s állítják helyükre alteregóju- kut, egy jogászt és egy berlini táncosnőt. Pazar ötlet, s Hernády kedvére eljátszik vele, hogy a kétes jellemek mögött kibontsa a hatalom természetrajzát. Érthető, hogy nagy siker volt, annak idején a televízió is közvetítette, egyébként Hernády Gyulának eddigi legjobb színpadi műve, felújítása tehát mindenképp indokolt volt. A kecskeméti színház parádés szereposztásban, három vendég, Bessenyei Ferenc, Drahota Andrea és Kozák András közreműködésével mutatta be. Madaras József rendezése sokban eltér a korábbi előadásétól, dinamikusabb, a világítási hatások erőteljesen emelik ki a drámai elemeket, a három főszereplő pedig — a többiek csak asszisztálnak nekik — érezhetően örömmel játssza az utolsó Habsburg körül kavargó komédiát. Legtöbb kedvvel Bessenyei Ferenc, neki igazán testhezálló ez a szerep, bár azt is meg kell jegyeznünk, hogy kissé nehezen indult a darab, csak a második rész pergett igazán, — egymást követően valószínűleg sok és megerőltető két előadás. Nagy siker volt, telt házzal, ami egyaránt szólt a jeles darabnak és az előadásnak. Virágot Algernonnak Daniel Keyes amerikai író Virágot Algernonnak című regénye 1966-ban jelent meg, két év múlva magyarul is kiadták, s ugyanebben az évben filmre is vitték. Világsiker volt, azt bizonyítva, ha a tudomány és az ember célja ellentétes, értelmét veszti minden kísérlet. Algernon egy egér, ő példázza a naplót vezető kísérleti ember sorsát, akinek a gyors szellemi emelkedés után el kell pusztulnia. Az ifjú és tehetséges Orbán György Keyes regényéből csinált egyszemélyes színházat, s vállalkozását inkább hősiesnek kell neveznünk, mint szerencsésnek. Bármilyenek is legyenek képességei, meghaladja erejét — egyelőre mindenképp — hogy egymaga legyen egész színház, ez még sokkal nagyobb rutinnal rendelkező színész számára is komoly próba. Vannak finom gesztusai, érzi a regényben rejlő drámát, de nem mindig érezzük a színház atmoszféráját, hőse sorsából hiányzik az a tragikus lejtés, amit az olvasó átél. Inkább csak elmondja a regény kivonatát, s ritkán él együtt szereppel és sorssal. Igaz elfogódott is volt, ami az előadás végére oldódott fel, s tulajdonképpen csak ekkor volt meggyőző. Szívesen találkozunk Orbán Györggyel máskor is, jelenlegi képességeinek és rutinjának jobban megfelelő műsorban. CSÁNY1 LÁSZLÓ Könyv Gáspár Margit: A fekete császár Az emberiségeit egyre inkább foglalkoztatja a kérdés: meddig fejlődik a tudomány, milyen lesz a következő nemzedékek élete, mi lesz a Föld sorsa? A sei-fi könyvek áltól megrajzolt kép korántsem mindig megnyugtató. A legíenyegetöbb — valóságosan is létező — veszély az atomháború. Hogy ez menynyire aktuális probléma napjainkban, azt már azok a világszerte szaporodó tüntetések is mutatják, amelyek az emberiség jövője érdekében a béikét követelik. Mi lehet a megoldás? A teljes leszerelés, az atomenergia békés fel- használása. Esetleg van más megoldás dss? Többek között ezekre a kérdésekre ad választ Gáspár Margit új kisregénye, A fekete császár. A szerző nagyon találóan ezt az alcímet adta könyvének: fantasztikus regény (majdnem olyan fantasztikus, minit a valóság), de nem a hagyományos tudományos-fantasztikus regények receptje szerint írta meg. Alapötlete ugyan első hallásra meglepőnek tűnik — Nobel-díjas hőse feltalál egy gázt, amellyel kitörölheti az emberek agyából a tudományos ismereteket, így az atomtitkot is. Ilyen egyszerű volna tehát a megoldás? Ha visszalépünk a fejlődésnek egy korábbi fokára, ha visz- szazárjuk a palackból kiszabadult szellemet, akkor már biztonságban vagyunk ? A regény válasza: nem. Az embernek önmagával kell megvívnia a küzdelmet. Harcolni kell a „birtokos tébolya, a hatalomvágy, az agresszió és az embertelenség” ellen. Nem szabad hagynunk, hogy az ember közömbössé váljék, elveszítse lelkiismeretét, mert „a közömbössé fagyásiéi terjed a viliág sejtjeinek rákosodása”. A regényt az emberért érzett felelősség hatja át, s ezt a felelősségtudatot szuggeról- ja az olvasóba is. Stoewe- sandip professzor utolsó szavai egyszerre általános, és minden egyes ember számára szóló tanulságot fogalmaznak meg: „nincs fontosabb, mint hogy a homo sapiens végre emberré szelídüljön”. — a — Tv-jegyzet Pedagógusok fóruma A húszéves ITV egyik népszerű, nevelést segítő programja a Pedagógusok fóruma, amely a gyakorló tanítók, tanárok, óvónők képzése, továbbképzése mellett az érdeklődő szülőknek is segítséget nyújt a gyermekneveléshez. A népszerű műsor nemrégiben új sorozatot indított — témája a fegyelem — melynek második részét csütörtökön 14,55 órakor láthattuk az egyes programban. A „fórum" Bölcs István műsorvezetése mellett egy budai piacon körkérdéssel kezdő vizsgálódással indult. Lehet-e tanulni, illetve hol lehet megtanulni a fegyelmet. Kinek a dolga — iskolának, családnak, lakókörnyezetnek — a fegyelemre nevelés? Mi és mik a fegyelmezettség, illetve a fegyelmezetlenség kritériumai? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a műsor riportere. A megszólaltatottak válaszai egyezéseket és különbözőségeket is mutattak természetesen, hisz kinek-kinek más elképzelése van (lehet), a témáról. Bölcs István — nevéhez és tudásához illően — bölcsen összegezte a hallottakat és ismertette az első rész után érkezett levelek tartalmát. Ez utóbbi nem volt véletlen, hisz nézők véleményére is kiváncsiak a szerkesztők. A műsor további részében a népszerű Vitray Tamás fejtette ki gondolatait — úgy, ahogy tőle ezt megszoktuk. Majd egy gyermekpszichológus és egy gyakorló pedagógus véleménye is elhangzott. Mindenfajta szakmai összegzés helyett elmondható, hogy a csütörtöki adás időszerű témát boncolgatott, illetve időszerű témához adott okos, hasznosítható gondolatokat. Várjuk a folytatását és az eredményeit.- él Avocato tárkonyecetes ravigote mártással Végy egy kis kosárnyi — a tengerből frissen szedett — piownt, de helyettesítheted konzerv krepphússal is. Azután lépj ki a kertbe, s vegyél le a fáról két szép érett avocatót. Készíts elő ravigote mártást, némi tejszínt, bran, dyt és kevés ementáli sajtot. Egyébként, ha nincs kész mártásod, akkor szerezz be turbolyát, capribogyót és tárkonyecetet is. Nem árt, ha van kéznél papaja, mangó, banán és rum... A következőkben már nem is lesz szükség nagy ügyességre, könnyedén elkészülhet a mindennapi étel: avocato és prown ravigote majonézzel. Akik látták a szombat délutáni Nemzetközi tévészakácskönyv adását, nyomban ráismerhetnek a fent említett recept-részletekre. A tévében bemutatott szerény vacsorát Ausztráliában, Port Douglasban készítették, ami érthető is, hiszen a felhasznált alapanyagok jórészt csak a trópusokon lelhetők. Az viszont csöppet sem érthető, hogy nekünk, magyar nézőknek miért ajánlanak ilyen ínycsiklandozó falatokat, amikor a hozzá szükséges alapanyagok közül csak egy-kettő szerezhető be nálunk. Viszont jót mosolyogtam, amikor a műsor vezetője közölte, hogy ,,most a trópusok ízeivel ismerkedhetünk meg." Hát szívesen megismerkednénk, annyi bizonyos, de... így marad a nyálelválasztást igencsak megindító csodaszép tálakban való gyönyörködés, már leginkább annak, aki színesben nézte az adást. Akinek — s igen soknak — fekete-fehér készüléke van, annak még esztétikai élményben sem nagyon lehetett része. Manapság egyre-másra jelennek meg a szakácskönyvek, melyek régi és új ételekkel, a különböző tájegységek receptjeivel ismertetik meg az olvasót, s bizony az ízekkel is, hiszen konyhaművészeti kultúránk feljövőben lévén sokan megpróbálkoznak ezen ételek elkészítésével, a család étkezésének változatossabbá tételével. Pontosan ezért nem értem, hogy a tévé miért sugároz olyan műsorokat, melyekből haszna bizony nem származik sem a kezdő, sem pedig a gyakorlott háziasszonyoknak, így a családnak sem. öncélúak ezek az adások, s különösebb élményt sem jelentenek nézőinek. Ezek után nem akarom a „régi szép időket” felidézni, de emlékezem, amikor a bakonyi fojtott hús és más finomságok elkészítését tanulhattuk meg a tévé jóvoltából. Nem hiszem, hogy ne akadna mostanság is vállalkozó szellemű szakács, háziasz- szony, aki itthon beszerezhető alapanyagokból elkészíthető receptekkel szolgálna az új ízekre, ötletekre vágyóknak.- hm Rádió 0 ízelítő szorongásainkból Az utóbbi időben, hogy egyre-másra hallgatom az ifjúsági vagy a gyermekrádió különböző adásait, sorozatosan örülök annak, hogy e műsorok készítői mintha sohase akarnák elfelejteni, hogy ők is voltak gyerekek, fiatalok. Jól tudom, hogy e rétegműsor készítői is szándékosan célozzák meg mondanivalójukkal „korosztályukat”, de ezt szerencsére nem úgy teszik, mint a felnőtt sajtótermékek némelyike. Ugyanis a gyermek- és ifjúsági rádió szerkesztői nem filozofálnak, és a történeteket sem ügy építik fel, hogy szorongani legyen kénytelen az ember. Pedig most aztán istenigazából lehetett volna módja a gyermekkorosztálynak szorongani, mert az elmúlt vasárnap délelőtt a Sóderparti a szorongásról című összeállítás éppen arról az idegállapotról szólt, amivel szinte minden cselekedetünk előtt, vagy után találkozunk és ami nagyban befolyásolja reagálásainkat. Persze, nem így lett, mert az Ördögh Csilla szerkesztette egyórás adásban nem a szerkesztési elv, hanem a diskurzus témája volt a szorongás. Ördögh Csilla négytől tizennégy éves gyerekeket ültetett a mikrofon elé, hogy minden kényszerítő faggatás vagy kikérdezés nélkül azt tudakolja meg tőlük, hogy miért és mikor alakul ki náluk a szorongás, aminek következtében izzadni kezd a tenyerük, a hónaljuk és tör ki belőlük a sírás. De nemcsak a gyerekek beszéltek minderről, hanem Mándy Iván író is, továbbá Heine, a Kisherceg, és dalaival Halász Judit is. Akár irodalmi műsornak is tekinthetjük a sóderpartit. A kisriportokat hallva, bizonyára jó néhányunknak mindaz eszébe jutott, amiről a kicsik is beszéltek. A barátnélküliség okozta helyzet sorozatos gondjai. Az első szerelem döbbeneté miatti görcs. A szülők családi veszekedéseinek hallgatása okozta stressz. És az iskola, ahol terrorizáltak bennünket. Vagy éppen pajtásunk, aki megfenyegetett, hogy betöri a fejünket, ha csínyeiről beszélni merünk. És mindehhez feloldásként jött a Kisherceg monológja, valamint más irodalmi alkotások apró részletei. Könnyedén, játékosan szerkesztett volt ez a műsor, mégis már az első percek után önnön gyermekkorunkba jutottunk vissza. Ez pedig sohasem árt. Sem nekünk, sem gyerekeinknek. szűcs
