Tolna Megyei Népújság, 1984. február (34. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-14 / 37. szám

1984. február 14. ' TOLNÁÉ A NÉPÚJSÁG Moziban A Tű a szénakazalban Ma és holnap vetítik a szekszárdi Panoráma moziban a Vámhivatal című szovjet filmet Nehéz lehat egy tűt a szé- niafoaizaiibam ímeatailálnd, a Tűit, a nőméit mester kíémet (vain ilyen egyáltalán ?) pe­dig még nehezebb a második világháborús Angliában. Pe­dig a mesterkémet mester- detekitívek-eühárírtók üldözik földön, vízen, levegőben. A forgatókönyv szerint ugyan­is ő döntheti el a második világháború sorsát. Persze, ez badarság, hiszen erre nemhogy egy, de egy tucat még oíy szuper hírszerző sem képes. Am nézzük ezt el az ötletet adó regény és a for­gatókönyv írójának, elvégre nem akadékoskodni, hanem szórakozni ültünk be a mo­ziba. Márpedig azt liehet, ha a szórakozáson a tömény iz­galmat értjük. Sőt. nemcsak az izgalmak, hanem a fősze­replő játéka kapcsán is mó­dunk van erre. Danáid Sutherland mestere a hiva­tásának,. és ezlt akkor is le kell írnunk, ha nem sóik újat mondunk véle. Szinte könnyedén vesz rá bennün­ket, hogy a szerepe ellenére majdhogynem szurkoljunk neki. Pedig „jóvoltából” elég hamar átesünk néhány szörnyűségen. A szemünk láttára szattyantja bele tőrét lágy női és kevésbé (?) lágy férfihasakba. Ez azonban még csak afféle bevezető. Az igazi izgalmak és ször­nyűségeik a film második fe­lében következnek. Akkor, amikor már nem a számiunk­ra többé-kevésbé közömbös szereplők, hanem egy alapo­sabban bemutatott, szimpa­tikus család élete a tét. És ez az a pont, amelynél az addig csak izgalmas film át­csap amolyan rémfiiim félé­be. Az esküvője napján nyo­morékká vált fiatal férj he­lyes, csinos feleségle, 'angya­li kisfia a potenciális, majd kiszemelt áldozat. Mindez megfűszereződiik egy kis testi-lelki vonzódással, kap­csolattal a többszörös gyil­kos és a naiv, majd tudato­san cselekvő fiatalasszony között. És közben persze jönnek az újabb izgalmak, rémségek: élétre, báláira szóló birkózás a sziklafal pe­remén, autó üldözése gyalog­szerrel, balltával lecsapott, szerteröppenő ujjak, céllövé­szet pisztollyal — természe­tesen emberre, tűz, víz, vi­har. És alká ekkorira már tövig rágta a körmét, kikapcsodó- dásiként végighallgathat né­hány mondatott arról, hogy a kegyetlen főszereplő is csak azt tette, ami a köteles­sége volt, meg hogy a háború bárkit, bárhol elérhet. Mind­ez annyira igaz, hogy már közhely, a javából. Szeren­csére oly elegánsan tálalva, hölgy abban a pillanatban alig vesszük észre, legföljebb akkor, amikor a zsúfolt ru­határban várunk a sorunkra. És hia mindezen elgondolko­dunk, akkor italán ne is az alkotókat hibáztassuk, ha­nem magunkra vessünk. — gyuricza — A Budapesti MÁV Szimfonikusok Szekszárdon Rádió Ratkó-gyerekek Megnyugtató, ám egyúttal izgató is hallani -olvasni, ahogy közelmúltunk törté­néseiről, lassan tisztulva osz­lik el a kényszerű hallgatás, az idővárás. Mind több pub­likációban nyerhetünk eddig teljesen ismeretien dinfanmá- ciórószecskékat a harminc- harmincöt évvél ezelőtti Ma­gyarországról. Leginkább a mai harmincéveseknek van szükségük azokra az össze­függésekre, amelyekből egy­koron majd tanulságokat vonhatnak le maguknak mindarra vonatkozólag, hogy apáik mit miért csele­kedtek, és miért éppen úgy tettek, döntötték, amikről évtizedes hallgatás után csak most szerezhető tudomás. Az elmúlt hétvégén, vasár­nap délelőtt kilenc órakor azok a rádióhallgatók, akik­nek szerencséjük volt végig­hallgatni Kondor Katalin Több, mint valószínű című gazdaságpolitikai adását, egyhamar bizonyosan nem fogják elfelejteni azt a kö­zel negyedórás összeállítást, amely a Ratkó-gyerekefcrőí szólít. Nem volt hosszú az a negyedóra, amelyben az 1950—53 között születettek is megszólaltak, de nemcsak egyedül. Mikrofonba mond­ta az akikori világ egy pará­nyi kis szeletét maga Ratkó Anna is. Nem kelllett erő­szakot tenni magán, amikor helyeselte azt a ma már tud­juk, rettenő merev és kárt okozó intézkedést. Bizonyára sokán emléke­zünk még Szilágyi György remekművére, a Hányás vagy? című imanodrárnára. Egészen bizonyos vagyok ab­ban, hogy minden plágiumra való törekvés nélkül írta mag az egykori Ratkó-gye- rök, Farkas Zoltán a maga Hainyas vagy-át. Ám itt — mint hallhattuk — a dátum 1952-ből számítódik. Akkor, amikor a szülők nem voltak büszkék gyermekeikre. Ak­kor, amikor egy gyermeket elvetetni, sőt, még sipontán elvetélni is bűn volt. Akkor, amikor a nyomozóhatóságok az utóbbi esetén is bűncse­lekmény körülményeit vizs­gálták. Akikor, amflcor az ügyész „Egy katonával keve­sebb fogja védeni a hazát” érveit az ellen az anya ellen, aki elvetélt, de még ő sem tudta, hogy fia vagy lánya született vollna... Mindezlt, sokunknak első információként a Kondor Katalin szerkesztette műsor szolgáltatta. Azt is, hogy Ratkó-törvény valójában nem is létezett, hanem az 1978-as Büntető Törvény- könyv voflt érvényben, s ez rendelte büntetni a magzat- elhajítást. 'Hogyan hallgattam ezt a számiamra történelmi mű­sort? Az újdonság varázsá­nak vagy az ismételt meg­döbbenés érzetének szárítá­sában? Nem tudom. Ám mindenképpen időszerűen közlendőnek éreztem a té­nyeket. Ha akár imigyen, torokisizoríitóan szépen szer­kesztve teszi egy rádiómű­sor, dlyan remek politikai publicisztikával, mint Far­kas Zoltán írása, akár a nyomtatott sajtó fekete betű­jével. Mert nemcsak ebbőd a műsorból tudjuk, hogy ,az akkori Ratkó-gyerekek ezekben az években veszik kezükbe a döntési lehetősé­get. szűcs Egymásra néztünk, ami­kor Nagy Ferenc dirigálása nyomán megszólaltak a Mo­zart-nyitány első taktusai: meglepettségünk a zenekari hangzásnak szólt, mégpedig igen jó értölemben. Magya­rázatul ehhez annyit kell fűzn;, hogy a fenti együttes viszonylag gyakrabban meg- fordullt a közelebbi-itávolab- bi múltban a házunk táján, vagyis volt összehasonlítási alap!... A hangverseny műsorkez­dő darabjában (Mozart: Nyi­tány olasz stílusban) első­sorban ez a technikai, érés­beli momentum kötötte le érdeklődésünket, valamint magának a karmesternek a személye. Nagy Ferencet tudniillik jó néhány szek­szárdi muzsikus személyes is­merőseként üdvözölhette: „földink” 1964-től 1970-ig állt a Pécsi Nemzeti Színház zenekara, illetve a Pécsi Fil­harmonikusok élén. Vizsgá­lódásunk elsősorban a sze­mélyes pályaív hangzó képé­nek szólt, a száraz — bár nem akármilyen! — adatok ismeretében. Nagy Ferenc jelenleg az Operaház kar­mestere, az Országos Filhar­mónia, a Magyar Rádió és Televízió rendszeres foglal­koztatottja, Liszt-díjas 1982. óta. Európai főbb hangver­senyállomásai: Párizs, Ró­ma, Bologna, Taormina, Moszkva, Edinburgh, Varsó, Bukarest . . . Nagy Ferenc dirigensi alakja kapcsán elsősorban a kifinomult alkalmazkodó­készséget, hajlékony „hang­szerkezelését” kell kiemel­nünk — már ha a zenekart is instrumentumnak tekint­jük. E dolgoknak rendkívül nagy hasznát vette ifjú zon­goraművész gárdánk egyik legfiatalabbika, Hegedűs Endre, a második műsor­számként előadott Haydn: op. 21-es D-dúr versenymű­ben. Jóllehet ez a darab tech­nikai nehézségeit tekintve nem a legnagyobbak közül való, kényes fioriturái, az üzenetében megfogalmazott kicsattanó életöröm mégis­csak adnak bőven megol­dandó feladatokat. Hegedűs Endrét — aki Szegedről származott Buda­pestre, Antal István, majd Kocsis Zoltán növendéke volt, 1978-ban Görögország­ban versenyt nyert — a kö­zönség igen melegen fogad­ta. Szimpatikusnak találta emberi megjelenését és gyö­nyör ködtetőnek a játékát. Ha majd lénye újabb és újabb színekkel, tartalmak­kal gazdagodik, az imént említett életöröm is elmé­lyültebbé, tartalmasabbá, sokrétűbbé alakul Haydn-in- terpretációjában. A kolorit- gazdagodásra — életkorának előrehaladtával — minden reménye megvan, hisz az máris bizonyosság előttünk, hogy ígéretes pálya kibonta­kozásának vagyunk jelenide­jű tanúi. A hangverseny befejező darabja Beethoven III. (Eroica) szimfóniája volt. Ezt az igen nagy feladatot jelentő vállalkozást pontos és korrekt előadásban hal­lottuk. Ám a címben is rej­lő, igazán heroikus, megrá­zó töltések „bent maradtak a kottafejekben”; betűhív volt a megszólaltatás, szép is volt, de távoli. (Már egy kicsit dinamikusabb tempó­vétel is, így éreztük, sokat segített volna . . .) DOBAI TAMÄS Szavalóverseny Országos sza váltóversenyt rendez a SZÖVOSZ, aiz OKISZ és a TOT. A négy fordulóból álló versenyre a fagyasztó®, az ipari és a me­zőgazdasági szövetkezetek, szövetkezett társulások dol­gozód, 'tagjai, továbbá ösztön­díjas és szakmunkástanulói, vadiamiint a szövetkezeti mű­vészeti csoportok tagjai ne­vezhettek. Az első forduló­ban a megyék — 1984. ápri­lis 30-dg — a községekben és a városokban helyi ver­senyeket rendeznek. A má­sodik forduló a megyei ver­seny, a harmadik pedig a területi dönttő, amelyet Dom­bóváron, Gyulán, Egerben és Tartán tartanak majd. A területi döntőkből 40 ver­senyző jut az országos dön­tőbe, amelynek első 10 helye­zettjét egyhetes külföldi út­tal jutalmazzák. Hangverseny Tolnán Emlékezetes, szép szombat délutáni hangversenyt adott Tolnán a Semmelweis Or­vostudományi Egyetem vonósnégyese. Műsorukon egy-egy Vivaldi-, Boccherini- és Haydn-mű szerepelt. A vonósnégyes tagjai — valamennyien gyakorló orvosok — mu­zsikálásukkal ismét bizonyították, hogy a zene aktív művelése nemcsak hivatásosok, hanem a házi muzsikálás legszebb hagyományait ápoló amatőrök nemes időtöltése is. Bár többen lennének... Tévénapló A Válasz 1934-ben Debrecenből indult el o Válasz, s Németh László még ugyanebben az évben azt írja, a debrece­niek „nem engedték, hogy a gyűrű bezáruljon körü­löttem". Németh mellett Gulyás Pál és Fülep Lajos neve állt a címoldalon, az első év azonban nem váltotta be azokat a reményeket, amelyek a debrecenieket él­tették, a következő évben a szerkesztőség is átalakult, Sárközi György lett a szerkesztő, vele a lap határozott politikai arcéit kapott, s ez a korszak egybeforrt a Márciusi Fronttal, és a legsürgetőbb nemzeti feladattal, a földosztással. 1938-ban, nem kis részben anyagi okok miatt, beleolvadt a Kelet Népé-be, majd 1946-ban Sárközi Márta Illyés Gyula szellemi irányításával újra indította, s 1949-ig irodalmunknak talán legfontosabb orgánuma volt. Két hősi korszak: 1938-ig a legsürgetőbb nemzeti feladatok megoldásának elősegítése, amire jól illik a „földosztó folyóirat" elnevezés, majd a felszabadult Magyarország szellemi sorainak rendezése várt a Válaszra. Méltán emlékezett erre a folyóiratra a televízió, s Lator László műsorvezetésével érzékletesen bontakozott ki előttünk két korszakának harca és minden eredmé­nye. Az egykori munkatársak idézték fel a Választ, Vas István, Keresztury Dezső, Sőtér István, Orosz László, Lakatos István és Fodor András. Az első Válasz fontos szerepet töltött be a Nyugat mellett, a másodikat mindenki úgy tekintette, mint a Magyar Csillag egyenes folytatását, s jelentőségét nö­veli, hogy tehetséges fiatalokat indított útjukra, s itt jelent meg Fodor András nevezetes Bartók-verse is. Egy méltatlanul feledett irodalomtörténeti korszakot idézett fel a műsor, mindig a lényegesre irányítva a fi­gyelmet. S érdemének kell betudnunk azt is, hogy jelentőségüknek kijáró tisztelettel idézte Sárközi György és Gulyás Pál emlékét. Vannak költők, akik időnként kiesnek az emlékezet­ből, Gulyás Pál is ezek közé tartozik. 1971-ben ugyan kiadták válogatott verseit, de nevét nem emlegetik, verseit nem idézik, pedig tanulmányai is megérdemel­nének egy kötetet. Elnyelte volna a vidék? — de akkor mit mondjunk Sárközi Györgyről, akire egy tv-film ugyan felhívta a figyelmet (Mint oldott kéve...), de munkásságának igazi elismerése még várat magára. A műsor arra is jó alkalom volt, hogy áldozzák öz­vegye, Sárközi Márta emlékének is, aki Molnár Ferenc lánya volt, s a tőle örökölt villa jelentette az új Válasz anyagi alapját. A Dunánál A cím József Attilától való, a műsorban el is hang­zik a vers, a film azonban többre vállalkozik, amikor irodalmi sétára hív, s rögtön fel is merül a kérdés: Ismerjük-e azt a Budapestet, amelynek nemcsak mű­vészettörténeti emlékei vannak, hanem olyan irodalmi emlékhelyei is, amelyek nagy mesterekhez és nagy mű­vekhez kapcsolódnak? Babiczky László háromrészes filmje tulajdonképpen felfedező útra invitál, utcákkal, házakkal és művekkel: így látták íróink a fővárost. Már Bonfini is, s ezzel az irodalmi séta fél évezredet fog át, jóllehet, a hézagok esetenként igen nagyok, hisz Szamosközy után a jó öreg Gvadányi következik, majd Petőfi, s a teljesség szándéka nélkül is ide kívánkozott volna Czuczor, vagy néhány bekezdés a reformkor kedvelt műfajából, az életképből. Az irodalomtörténeti kép tehát nem teljes, de amit a műsor ad, és a két kö­vetkező részben ígér, nemes szórakozással elegy isme­retterjesztés, amihez hasonlóra nagy szükség van. Nagyon szép felvételek idézik a mai fővárost (ope­ratőr: Beesy Zoltán), hatásosak a múlt századi metsze­tek, litográfiák, s most is megdöbbentenek az ostrom alatt készült filmfelvételek. CSANYI LÁSZLÓ Harminc perc Imhol, elérkeztünk arra a pontra, amelyen túl már kötelező lesz számon tartani a televízió pécsi körzeti stúdiójának a riportereit. Közöttük is azokat, akik az írott sajtó iskoláját kijárva, munka mellett, pontosab­ban szólva, televíziós munkával sajátították el a szak­mát, téve ezt úgy, hogy együtt nőttek föl a stúdióval, melynek működési feltételei alig hasonlítottak az anyaintézménynél tevékenykedők működési feltételeire. Ifjúkorom baráti körében annak idején egy mondás járta, mely így hangzott: „súly alatt nő a pálma". Mondtuk ezt egymásnak és magunknak sokszor, amikor a boldogulás neheze csaknem földbe nyomott bennün­ket. Segített? Igen. Amiként a mi stúdiónk — a dél­dunántúli elektronikus hírmondó — munkatársainak, riportereinek, szerkesztőinek és operatőreinek is segí­tettek a mesterségbeli érésben, gazdagodásban, a mű­ködés nehézségei. A riporterek egyik-másika szerkesz­tőként is kiállja imhol a próbát, közben egyre markán­sabbak a riporteri arcélek, ami alatt elsősorban tartal­mi érlelödés eredménye értendő. Amikor Hídvégi Jó­zsef, Füzes János, vagy Gombár János neve fémjelez egy-egy riportot, már tudjuk, hogy érdemes lesz fi­gyelni. Stílusuk kiforrott, magabiztosak, jó krónikásai a tájnak, amelyen élünk. Esetenkénti mondandójuk pe­dig alkalmas arra, hogy leomoljanak a megyehatárok, és legalább akkora érdeklődéssel fogadjuk itt, Tolná­ban azt, ami Zalában vagy Somogybán, netán Vasban keltezve információként nekünk szánnak, mint ami Tolnában történi. Legutóbb a Pannon krónika 30 percében jártuk be a Füzes János szerkesztette műsor segítségével Pannó­nia jelentős részét, hálával fogadva a riporter Gombár János frissességét. A riportok időszerűek voltak, mert mindenről szót ejtettek, ami az elmúlt napokban fog­lalkoztatott bennünket. Hózúdulás Somogybán, bánya­szerencsétlenség, somogyi kísérlet a jobb és több mun­káért több bér elvének építőipari alkalmazására; bőr, cipő- és bőrfeldolgozó szakvásár Pécsett, Gábor Andor megemlékezés; a város barátainak köre Keszthelyen, végül a Tájoló. Feszes, ahol a téma ezt igényelte, drá­mai sűrűségű szerkesztés, kitűnő 30 perc, amelyet sok-' szór kívánunk magunknak Pannon krónika címen! —a—

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom