Tolna Megyei Népújság, 1984. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-17 / 13. szám
1984. január 17. A^tPÜJSÄG Moziban Bockerer Jelenet a filmdrámából A fasizmus végletes, hitleri formája annyira sokkolta az emberiséget, hogy még négy évtized múltán is mozifilmek és tv-produkciók tucatjai készülhetnek erről az időről. Sőt, egyik-másik kifejezetten sikert arat. Nem is mindig a borzalmakat komikummá fűszerező, vagy a szabvány kalandfordulatokat e korszak kulisszái közé helyező megoldásúak. Inkább olyanok, mint a Kabaré, a Mephisto, vagy a Holocaust... (Tényleg, az utóbbit miért nem láthattuk még mindig?) A Franz Antel rendezte osztrák—NSZK koprodukcióban forgatott film nem siker, nem szenzáció, csak nagyon tisztességes. Nyilván ezért nyerhetett díjat a moszkvai fesztiválon. Még milyen jelzőt érdemel ? Miit is mond a közhelyszótár, milyen a német, pláne a porosz? Ugyebár precíz, feszes. És az osztrák, pontosabban a bécsi ? Gemütlich, azaz kedélyes... Sajnos, nincsenek olyan rendkívüli mélységek a műben, amelyek cáfolnák ezt a felszínes „genetikai" elvárást. A német és osztrák szellemi szülők gyermekében csakugyan a kétféle tulajdonság keveredik. Egyfelől egy porosz tanító úr alaposságával kimódolt beállításokkal és „minden művészkedéstől mentes” operatőri munkával adja elő, hogy miképp viselkedett Bécs az Anschlusstól a felszabadulásig. Ennek során a nép felosztható: I. kisemberekre, II. felső tízezerre. A kisemberek lehetnék: propagandától el- bOlondíitottak, — az új, tisztességtelen lehetőségektől megszédülök, — sodródók, — közömbösek, — megfélemlítettek, — alaptermészetüknél fogva tisztességesek, — elvi alapon ellenállók. A felső réteg felosztható Hitlerrel rokon szén vezőkre (al- felosztás: a látszatsikerek, a militarizálás, vagy a szoaia- lizmusetlenesség miatt) és vele érzelmileg szembenállókra (a durva módszerektől irtózás, illetve a polgári liberális beállítottság folytán). Sietek .megnyugtatni mindenkit, hogy ez így nem hangzik el a filmben, csupán a rosszmájú jegyzetíró elmeszüleménye. Az .alkotók mindezt szórakoztató epizódokként tálalják. És ezennel eljutottunk a „másfelől”-höz, az osztrák ágról örökölt elemekhez. Fő hordozójuk a címadó Bockerer hentes- mester. Jön Hitler, akiről mindig rosszat sejtett, hiszen a vérszagolt is mindig megérzi, félúton a vágóhídtól. Jön Hitler és sorra elveszi fiát (már régen titkos SA- tag), zsidó tarokkpartnerét, kommunista barátját, sőt még a születésnapját ds, amely pechjére egybeesik a Führ erével. Reagálása: a megvetés, undor, szégyen, nyílt felháborodás egyszerre fakad emberi tisztességéből és bécsi kedélyéből. Dramaturgiai jutalma keserű: fiát visszavezeti ugyan hozzá szerelme, a tanácsos lánya, de ez egyben a frontra-halálba indulás perce. Igaz, a film a felszabadulás után is folytatódik, hogy teret adjon Bockerer kisemberi életének apró hepiendsorozatához. A nagy lehetőséget viszont elszalasztotta a rendező, azt t. 1, hogy egész filmjét Boc- kerer alakjának időnként felbukkanó Svejk-i vonásaira építse. Ment a legjobb jelenetek azok, amelyekben a hentesmester tudatosan hülyeségig naiv őszintesége úgy megzavar detektívet, rendőrt, Gestapo-itisatet, hogy be- idegzett sémáik miatt nem tudnak miit kezdeni vele. A filmet a 'szülőknek ajánlom, akiket megkérdez gyermekük, milyen is volt az. a fasizmus? Vigyék el őket a Bockererre. Szórakozva kapják a talán felszínes, de a témát kimerítő választ. CSONTOS KÁROLY Mini bibliothéka Rajz János- alapítvány A Nemzeti Színháziban a társulat titkos szavazása alapján — Kubik Anna és Bubik István kapta meg a Rajz János-alapítvány 1983. évi díjait. 'Rajz János Kossuth-díj as kiváló művész 1976-iba.n tett 100 ezer forintos alapítványit azzal a céllal, hogy ennek az összegnek a kamatát minden év végéin titkos szavazással ítélje oda a társulat a színház egy nő és egy férfiszínészének. Az alapítvány szerint a szavazóknak figyelembe kell venniük az előző évadban bemutatott, de sikere miatt a szavazás évadjára is áthozott színdarabokban nyújtott kiemelkedő művészi alakításokat. é Üjabb köttettél bővült a mini bibliothéka: Szekszár- don, a fönnállásának százhuszonötödik évfordulóját ünneplő nyomda saját történelméről szóló könyvecskével gyarapította az apró kötetek számát. Az otvenhét színes képpel illusztrált, fényszedéssel készült kiadvánnyal együtt, a városban eddig harminc mini kötetet jelentettek meg. Az országban egyedül itt nyomtatnak mini helytörténeti sorozatot, levéltári dokumentumok felhasználásával. A Babits- cemtenárium alkalmából kicsinyített fakszimile kiadósban adták ki a költő — 1942- ben — halála után megjelenít művét, a Második ének című verses mesedrámát. Már a tizenegyedik miniinap- tárt adták a gyűjtők kezébe, a piciny kalendáriumokban levéltári érdekességeket, horoszkópot közölnek, külön fejezetek szólnak a nevek történetéről. A Szekszárdi Nyomdában készült legkisebb könyv is naptár, az 1974-es, belőle hat darab fér el egy gyufásdo- bozban. Miniatűr termékeik — melyeket nem kézzel, hanem átalakított gépeken nyomtatnak — nem kerülnek kereskedelmi forgalomba, a nyomdában működő minikönyvgyűj tő-klubot kérésük fel rendszeresen a gyűjtők, hogy megvásárolják, csereberéljék az értékes könyveket. Színházi esték T estvérek Illyés Gyula 1956-ban írta Dózsa-drámá- ját, ami — mint később visszaemlékezett rá — „hatalmas freskókat váltogató, nagy tömegeket mozgató, magas hangú versekkel zengő, óriási színpadot igénylő művé kerekedett”. Az 1972-es Testvéreket más szándék diktálta, „kamaradarabnak is szűkre szabott, ötlépésnyi területen eljátszható”. A benne rejlő dráma is más természetű, az ország gondja, reménye és bukása a két testvér, Dózsa György és Gergely szikrázó dialógusaiból bomlik ki, s Illyés művészetét dicséri, hogy ez a három felvonásra osztott párbeszéd egy pillanatra sem veszít hőfokából, a viliódzó szavak mögött maga az ország áll, s értékben mivel sem marad alatta a nagy Dózsa-drámának. Sinkovits Imrénél kevesebben érzik jobban Illyés mondatait, nemes pátoszát, forradalmi hevét és igazságát, Illyés Aranytaps című versében azzal köszöntötte, „egy szakában sem találtam annyi önmagával azonos embert, mint a jó színészek között”, s egy egész nép, ki mosollyal, ki karral, de mindenki szorosan szívre ölel ma, büszkeségünk, kedves Imre! Sinkovits ideális Bánk és ideális Dózsa, aki félelmetes biztonsággal eleveníti meg a Testvérek forradalmár hősét, s az ötlépésnyi terület is elég neki, hogy megelevenedjék egy kor, minden emberi indulatával, bukásában is hordozva a figyelmeztetést és tanulságot. Érthető tehát, ha a Magyar Színkör nevű nemes vállalkozás őrá építette az Illyés-drámát, Sík Ferenc rendező pedig tapintatos kurtításaival is azt segítette elő, hogy Dózsa-Sinkovits jelentse magát a drámát. Igaz, ez azzal is jár, hogy a dialógus másik szereplője, a Gergelyt megszólaltató Ferenczy Csongor szerepénél súlyosabb terhet hurcol, de állja a versenyt, s neki is része van abban, hogy a 'Testvérek-ből emlékezetes, szép eladás lett. Illyés azt mondja a Testvérekhez írt bevezetőben, „a nézők lelkülete fogja mérni, sikerült-e ... megelőznöm a mezőnyben egy régibb művemet?” Erre nem lehet válaszolni. A maga módján mindegyik maradandó. A Testvérek érdeme, hogy kis térre, két szereplőt szólaltatva meg, sűríti össze a parasztfelkelés emberi tragédiáját. Igaz, hogy ezen a két szereplőn múlik minden. Sinkovits Imre pedig olyan művész, aki magával tudja vinni, egyenjogú testvérként, fiatalabb pályatársát is. CSANYI LÁSZLÓ Nyitott ablak Telt ház, régen nem tapasztalt siker, még virág is repül a színpadra, bizonyítva, hogy a humor iránt van jelenleg a legnagyobb kereslet, pedig Nóti Károly bohózata nem éppen újdonság, s Szekszárdon sem először játszották. A Nyitott ablak viszont ma is biztos siker, a közönség előre nevet a jól ismert bohózati fordulatokon, s úgy látszik, minden műfajnak van halhatatlan szerzője, — Nóti Károly ezek közé tartozik, egyébként ő írta a Hyppolit, a lakáj forgatókönyvét is. Igazi bohózat a Nyitott ablak, Angyal Mária pedig elemében van, mert a Szegedi Nemzeti Színház felújításában nagyon sok új ötletet vitt, az előadás végig szikrázóan szellemes, a színészek olyan jókedvűen játszanak, hogy időnként maguk is nevetnek vgy-egy szellemes fordulaton. A darab igazi hőse Novotni közlegény, ez az ügyefogyott baka, aki hódító dámaként is megjelenik, mert lehet-e bohózat ilyen átváltozás nélkül? Hollai Kálmán mindent tud, és mindent jól csinál, a hálás szerep egyetlen lehetőségét sem hagyja ki, legföljebb azt jegyezhetjük meg, hogy fölösleges a §vejk-hasonlóság kihangsúlyozása. Kitűnő Lengyel János, aki nagyobb megerőltetés nélkül átsétálhatna innen polgármesternek Gogol Revizorába, de a többieket is csak dicséret és taps illeti, amiből nem volt hiány, mint Fodor Zsókát, Vadasi Tündét, Egyedi Klárát, Bognár Zsoltot, Bácskai Jánost, Szabó Istvánt. Rádió Hol köszöriilteted az agyad? Ezennel bocsánatot kérek azoktól az olvasóktól, akik netántán megneheztelnek e sorok írójára, amiért nem átallotta az egyes szám második személyt gyakorolni címbéli kérdésében. Akiktől nem kérek és az elmúlt hót péntekén Válasz címmel a Petőfi-aidón sugárzott ifjúsági kulturális körkép munkatársai sem kértek elnézést, azok akik még innen vannak a harmincán és fiatalnak érzik magukat. Fiatalok gondjairól, terveiről, fiatalokról szólt, készült a Szabó Orsolya szerkesztette- műsorvezette adás, tehát a tegeződés jogos. Márcsak azért is, mert az egyívás oly sók mindenre feljogosítja az embert, nem utolsósorban az együttgondolkodásra, az együttművetődésre. Az utóbbi kapcsán az eltölt években meglehetősen sok kritika érte (és éri) a mai fiatalokat, hogy nem eléggé „köszörültefik elméjüket”, meg arra kárhoztatják szürkeállományukat, hogy bambán figyelik a társadalmi felhőzet mozgását. A totális kritikából szépszerével jutott a Magyar Rádiónak is, kikiáltva az egyik leghatékonyabb médiumot Rock-Sugárzónak, amely semmi mással nem törődik, csak azzal, hogy (rock) ópiummal lássa el a harmincon innen és itúl lévő fiatalokat. A Válasz című negyvenöt perces körkép ez utóbbi felnőtti kinyilatkoztatás élő cáfolata is lehetne, de miért? Mert csak a „homokba- dugottfejiűek” gondolhatják mindmáig, hogy a fiatalok megvannak népzene, képzőművészet, színjátszás és a művészetek iránti fogékonyság nélkül. Már számtalanszor bebizonyosodott, hogy milyen káros az általánosítás. Mindenben. Szabó Orsolya kulturális hétvégére invitáló műsora nem is titkolta, hogy azoknak a fiataloknak készül elsősorban, akiknek nem elég a lábdobogtató diszkó, avagy az aerobic-Mbszárvé- dőbe burkolt időráblás. A komolyabb és igényesebb harmincon innen és túl lévő fiataloknak készítette (és készíti) érdekes riportokkal teletűzdelt ajánló magazinját. Sikerrel, élvezhetőén. szűcs Tévénapló Reviczky ezredes A történelemben mindenki főszereplő, s egy-egy kortársi napló néha többet mond, mint a hivatalos nyilatkozatok. Ilyen tanúvallomás Szabó Borbála naplója is, amit 1944. novemberétől 1945. januárjáig írt, előbb a ferencvárosi pályaudvaron, mint munkaszolgálatos, majd a pesti gettóban. Nem az utókornak szánta, hanem elhurcolt vőlegényének, aki azonban soha nem olvashatta, mert a bergen-belseni koncentrációs táborban meggyilkolták. Nem írói munka, néha panaszkodik is, hogy nem tudja pontosan kifejezni magát, de több annál: egy fiatal lány őszinte vallomása, körülményeiről, kortársairól, s szavai nyomán árnyaltabban, tehát igazabban látjuk azokat a hónapokat, amelyek történelmünk mélypontját jelentik. A pribékektől természetesen nincs mit várni, de hogyan viselkedtek azokban a súlyos időkben az egyszerű emberek? Karácsonykor ajándékot adnak a munkaszolgálatos lányoknak, s amikor a vasutat el kell hagyniok, és a gettóba viszik őket, „egyetlen ember nem akadt, aki valami csúnyát mondott volna ránk. Az emberek legnagyobb része lesütötte a szemét menetünk előtt”. Még egy bejegyzést idézek 1945. január 3-áról: „Két magyar katona beadott (ti. a gettóba) 4 kg komiszt és cigarettát, és vigasztalták az embereket, hogy ne féljnek, nem lehet itt bent semmi baj, és már csak pár napig tart az egész.” Mindez a Reviczky Imre ezredesre emlékeztető dokumentumfilm kapcsán jutott eszembe. Reviczky Imre hivatásos katona volt, szabályosan haladt előre a ranglétrán, s hivatali előmenetelével együtt ismerte fel, milyen tragédiába sodorták az országot, s ez mennyi áldozatot követel. A katonák, akikről Szabó Borbála ír, kenyeret csempésztek a gettóba, Reviczky Imre másként mentett emberéleteket, ott, ahol tudott, pedig jól tudta, hogy emberségét, tisztességét előbb, utóbb számon kérik tőle. Sopronkőhidán végezte Horthy-hadseregbeli szereplését, később más hántások érték, míg végül 1956-ban rehabilitálták, s nyugdíját is visszakapta. Fia, Reviczky Adám emlékezett rá, s Róbert László mindig céltudatos kérdéseire egyre elevenebben jelent meg a múlt, mi pedig bepillanthattunk a történelem egy olyan zugába, ahová korábban nem esett fény. A történelem mélyén ott állnak a sötét gyilkosok, de a súlyos idők teszik igazán próbára az embereket. Reviczky Imre megbecsülendő emléket hagyott maga után, ahogy azok a névtelen katonák is, akik kenyeret, cigarettát vittek a gettó éhezőinek. Cs. Kertünk, udvarunk Háromféle téma feldolgozását vállalta fel a televízió szombaton sugárzott Kertünk, udvarunk című műsorában. A népszerű, hasznos tudnivalókat közlő műsorban először a kékróka-tenyésztésről láthattunk képeket, hallhattunk okos tanácsokat a tenyésztésével, gondozásával, ápolásával kapcsolatosan. Gyanítom azonban, hogy tv-nézőink szűk rétegéhez szóltak csak a riport készítői, hisz bármennyire keresett is a kékróka szép bundája, széles e hazában mégis kevesen foglalkoznak a tenyésztéssel. Kedvcsinálónak is kevés volt így a riport. Hírértéke volt csupán a második riportnak, amelyben a decemberben bemutatott, Baja melletti kacsatenyésztőt ért kárról hallhattunk, történetesen arról, hogy 18 ezer kacsája elpusztult a vegyszeres permetezés következtében. Most „áll a bál” — ahogy mondani szokták, mivel a szakértők szerint nem bizonyítható minden kétséget kizáróan, hogy a vegyszer okozta a tömeges kacsapusztulást. Ügy gondolom, ez a röpke hír — a vizsgálat befejezése után — megérdemelne egy hosszabb riportot is, mindnyájunk okulására. A műsor harmadik részében a pulykatenyésztésről hallhattunk „beszélgetéseket”. Ez az „anyag” — annak ellenére, hogy a következő adásban folytatják, és választ keresnek a felvetődő problémákra — teljesebb volt az előző kettőnél. Feltűnt viszont, hogy a riporternő — minden különösebb indok nélkül — néhány kérdést kétszer is feltett. —él— Hangverseny A Postás Szimfonikus Zenekar Szekszárdon Kellemes estnek volt élvezője a meglehetősen nagy számú közönség a Babits Mihály művelődési központ fiiharmóniai koncertjén. A Vasady-Balogh Lajos vezényelte postás zenékar műsorát Gershwin-darabok adták, s egy eléggé közismert filmzene E. Fischentől: Az Alpoktól délre című tételsorozat. George Gerschwin zeneszerzői mivoltában is jellegzetes alakja a századforduló Amerikájának, saját bevallott célja, hogy „...a szórakoztató és ,komoly zenét’, jellegzetesen amerikai módon, összeegyeztesse”. Ez végül is sikerült, hiszen Gershwin zenéje — jellegét és nem értékét tekjntve — határmezsgyén elhelyezkedőnek látszik, ám a hangversenyterem tekintélyes közönsége ezúttal nem a Gershwin-i zene mélységeit kérte számon, hanem egyszerűen szórakozni akart. Vasady-Balogh Lajos nagyszerűen irányítja az együttest. Többen is megállapíthattuk: a postásoktól ilyen precíz előadást, színes, gazdag hangzást Szekszárdon még nemigen hallottunk. Ebben nyilvánvalóan oroszlán- része van a hétköznapi, „szürke” karmesteri próbamunkának, ami — jeles muzsikusokkal együtt — azt is eredményezhette, hogy a dirigens a koncerten gond nélkül átadhatta magát a muzsikálás örömének. Nyitó darabként az Egy amerikai Párizsban hangzott el, majd három részlet következett a Porgy és Bess című operából. Eszenyi Irma és Palócz László kellemes művészi légkört teremtettek, az azonban sajnálatos, hogy a zenekar időnként csaknem teljesen elfedte őket — bár ezért okolhatjuk az akusztikát is. Gershwin talán legnépszerűbb művét, a Kék rapszódiát Fellegi Ádám előadásában hallottuk. Sikere megérdemelt volt. DOBAI TAMÁS
