Tolna Megyei Népújság, 1984. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-03 / 1. szám

e “rtÉPÜJSÁG

1984. január 3.

Visszaemlékezés 25 év távlatából

Mit vártak az új évtől?

Megyénk legjobb

atlétái 1983-ban

Női

ugrószámok

Az utóbbi 15 évben szintén sikeres versenyág volt, de itt is komoly visszaesés tapasztalható, bár korántsem olyan nagy, mint a futószámokban.

Sajnos, a listán szereplők közül Gábor Andrea abbahagyta, Mozolai Annamária a TFSE-be, Ulbent Erzsébet az Ü. PEAC-ba igazolt át. Vigasztaló, hogy Szabó Tünde és Török Anita még serdülő „B”-s volt 1983-ban magasugrásban az 1984-es évben Mayer—«Márton—Török—Szabó négyestől várható ugrásszerű fejlődés, míg távolugrásban Nagy Krisztina, Tóth Andrea, Kovács Mária esélyes a hat méter megközelítésére. Jó edzők irányítják munkájúikat, így tehát elsősorban rajtuk múlik «a fejlődés mértéke.

Magasugrás: Vaszkó Judit (Szekszárdi 170, Mayer Ildikó (Dombóvár) 1138, Márton Andrea 165, Ulbert Erzsébet 165, Szabó Tünde 164, Török Anita 160, Czibók Virág 155, Póterbencze Ágnes 155, Palatin usz Erika 150, Jung Kornélia 150, Szabó Lívia 150 (valamennyi Szekszárdi.

(Folytatjuk)

Lapunk 1959. január elsejei számában ,,Mit várnak az új évtől? címmel (többen nyilatkoztak munkatársunknak. Néhányat felkerestünk közülük és arra keresltük a választ, mi valósult meg azokból, amelyeket negyedszázada vártak.

LÉPŐ LÁSZLÓ,

A MEGYEI TST ELNÖKE:

— Komoly eredményeket várok az új évtől. A rövidesen sorra kerülő sportköri elnökségi választások eredményeképpen a sportkörök és a szakosztályok jobb munkáját, a járási TST és a járási ISB további megerősödését, és nem utolsósorban, hogy valamennyi sportágban a megindult minőségi fejlődés további eredményeket hozzon.

*

— A megyei TST elnökeként 1977-ig tevékenykedtem, három évig a sportiskola igazgatója voltam, ma pedig nyugdíjasként, a városi labdarúgó-szövetség elnökhelyetteseként állok kapcsolatban a sporttal. Visszatekintve azt mondhatom, szép volt az a 25, sőt 30 év, azok voltak a „forradalmi” idők. A falusi spartakiádo- kon országosan is jól szerepelt megyénk, nemhiába hívtak bennünket „spainta- kiád-királyöknak”. Akikor még nem volt jellemző a mai eredménycemtirikusság és a megyék soréban is csak az utolsók között álltunk. Az olimpiai pontok bevezetésével aztán nagyobb gondot fordítottunk a minőségi javulásra is. így jó «néhány test névé] őtan ár, sportköri elnök segítségével «szép eredmények születtek atlétikában, asztaliteniszben és az egyes sportágak külön bázishelyekre osztódtak el.

— A leglátványosabb minőségi fejlődésről a 70-es évektől beszélhetünk. Azóta pedig egyre inkább az az irányzat, hogy az élvonalban megmaradni csak kemény munkával lehet. Aggasztó

jelenség viszont, hogy a sportolók életkora egyre lejjebb «megy a növekedő követelményekkel szemben. És a serdülő és ifjúsági korúkban még kiemelkedő sportolók egyszerre leállnak, eltűnnek szem elől. Kiégnek ezek a gyerekek, mert a lehető Leggyorsabban minél többet akartak kipréselni belőlük. Azt hiszem, a legfontosabb az lenne, hogy éppen az utánpótlási kordákkal foglalkozzanak a legjobb szakemberek. Ez azonban addig nem valósulhat meg — néhány megszállott kivételével —, mind erkölcsileg, mind anyagilag nem becsülik meg őket jobban,

MOZOLAI JÁNOS, AZ ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG TITKÁRA:

— Azt várom, hogy a falusi és a középiskolai sportkörökön kívül a szakszervezeti sportkörök és az általános iskolák intenzívebben támogassák az atlétikát. Ha ez így lesz, akkor 1958. évben megindult mennyiségi fejlődést olyan minőségi fejlődés fogja követni, hogy megyénk felzárkózik a többi megye színvonalára, és nagyszerű eredményekkel fogja gazdagítani az egyetemes magyar atlétikát.

*

— «Megyénk atlétikája az utolsó negyedszázadban a vártnál lényegesen dinamikusabban fejlődött. Ezt számos mutató jelzi, melyek közül ezúttal csak néhányat:

— Női csapatunk a csapatversenyek során két alkalommal jutott az NB I-«be, míg ifjúsági lánycsapatunk az NB I-ben előkelő harmadik helyen végzett.

— Ugyancsak női csapatunk egy alkalommal megnyerte a megyék közötti Béke Kupát és egy «alkalommal mindössze egy pont különbséggel szorult a második helyre.

— Egyénileg 25 év alatt 37 versenyzőnk 123 alkalommal szerepelt a magyar felnőtt, utánpótlás vagy ifjúsági válogatottban.

— Megyénk versenyzői a különböző korosztályos országos bajnokságok során 107 országos bajnokságot nyertek.

— Ha kisebb megtorpanásokkal is, de évről évre emelkedett a magasabb minősítést szerzett versenyzők száma és VB-n. EB-n, ifjúsági EB-n és IBV-n rendre szerepeit versenyző megyénkből.

— Sóikat javult a szakosztályok szervezeti élete, szakosított edzések jellemzik vezető szakosztályaink munkáját.

— Nőtt a létesítmények száma, és ma már jó atlétikai pályával rendelkezik. Tamási, Paks, Dunaföldvár, felújítják a Dombóvári VMSE pályáját, Szekszárdon pedig elkészült a város negyedik — egyben műanyag borítású — futópályája. Mindezek azt mutatják, hogy egyre «előkelőbb helyet foglalunk el az ország atlétikai életében még akkor is, ha néha kisebb megtorpanások, visszaesések lassítják sportágunk fejlődését.

DELI GYÖRGY SPORTKÖRI ELNÖK, SIMONTORN Y A:

— Az elmúlt év már javulást hozott, és ennek további fejlődéseképpen várom a női sportolók további sportoltatását, a község dolgozó fiatalságának bevonását az aktív sportolásba, az atlétikai szakosztály jó szereplését. Simontornya

sporttelepének korszerűsítését, új kézilabdapálya építését. Bízom abban, hogy megyei szinten javulás fog bekövetkezni, és ehhez a mi sportkörünk is hozzá tud járulni.

*

— Hogy mi valósult meg mindezekből a kívánságokból? Erről 1968-i«g visszamenőleg, amíg sportköri elnök voltam, tudok számot adni. A sók sporrtoltatása mindinkább megoldódott: kézilabda-szakosztályit szerveztünk és az atlétikai csapatnak is megköezlítőleg 20 női «tagja volt. A fiatalság «bevonását szintén fokozatosan tudtuk megvalósítani. Először kíváncsiságból jöttek le, majd «rendszeresen végignézték, szurkolták a versenyeket, végül pedig beálltak ők maguk is. Sokszor egyedül, irányító nélkül edzettek, volt, hogy hatvanan is..

— A pályákat «társadalmi munkában építettük fel, amihez a társadalmi szervek és az egész község nagy segítséget nyújtott. A bőrgyárban a sportolókkal együtt bontottunk és az anyagból öltözőt építettünk, majd modern kézilabdapálya készült. A sportkörnek három labdarúgócsapata (NB III-as is), női és férfi kézilabdázói, atlétikai, röplabda-, asztalitenisz, kajak-kenu- és sakk- szakosztálya működött. Volt úgy, hogy a «női kézilabda- válogafot'tat lehívtuk Simon- tornyára és esti mérkőzésen több mint ezer fizető néző szurkolt.

— Aztán 1960-ban a bőripari szakszervezet jutalmaként munkám elismeréséül kiutazhattam a római olimpiára. Ezt már többen nem tudták megemészteni... Ma már csak akkor járok le a sporttelepre, ha társadalmi munkát kell szervezni.

SAROSI ANTAL LABDARÚGÓEDZŐ, SZEKSZÄRD:

— Csapatom, az SZSC eddig a várt teljesítményt nyújtotta. A csapat tudásbeliig alatta van a tavalyi, NB 11-ben szerepelt csapatnak, de erkölcsileg vitathatatlanul felette áll. Az idén tovább fiatalítom az együttest tehetséges szekszárdi játékosokkal, és így azt várom, hogy tovább javul a csapat kollektív szelleme. A tavaszi idényben a küzdőszellem jobb kialakítását — főleg vidéken — várom.

*

— Az SZSC 1958-ban afa- kulrt meg a Szekszárdi Petőfi és a Szekszárdi Dózsa fúziójából. Én akkoriban megyei csapaltnál, az Építőknél edzősködtem. Az SZSC irányítását akkor kaptam meg, amikor matematikai számítások szerint már kiesett az együttes az NB II-ből. Ráadásul megszabták az«t is, hogy a volt Dózsából és Petőfiből hány játékosnak «kell szerepelni egy-egy találkozón. Egy év múlva aztán fel is bomlott a fúzió és kilencpontos hátránnyal kiestünk az NB Iil-ből. A felnőttek után később gyerekekkel is foglalkoztam, egészen 1983. júniusáig. Ennyi éven keresztül nem tudtam elszakadni attól, amit kölyökként 1931^ben kezdtem az MTK- pályán. Azt azonban meg kell «mondanom, az edzőskö- dést, mindenféle sporttevékenységet társadalmi munkában végeztem, tehát nem főállásként, összetartozásom a labdarúgással azt hiszem így érthető is. Azt azonban sohasem gondoltam volna, hogy idős koromra lesz meccs, amire nem megyek ki. Ebben a félprofi világban, amikor tudom, hogy mit kapnak és látom, hogy miit adnak — azaz nem adnak — a sportolók, akaratlanul is azokra az évekre gondolok, amikor mi űztük a labdát.

— összeállította: T. Zs. —

Óév-búcsúztató Dunakömlődön

Tájfutóverseny - kedves meglepetésekkel

A verseny pillanatnyi állását figyelik a futók

Rauth János szakosztályvezető a győztes Szabó Lászlónak (Pécs) az érem mellé egy üveg pezsgő! is adott

Az év utolsó előtti napján a Paksi SE tájfutó szakosztálya versenyt szervezett a Dunakömlőd melletti Imsós erdőben. Bár sokan már a szilveszteri mulatozás várható fáradalmaira „erősítettek”, mások pedig már el is kezdték azt, a tájfutást szerető sportolók szép számban gyűltek össze a ködös reggelen. A rendezőkön kívül az ASE, a Dunaföldvár, A Pécsi Vasas Elektromos, a Szekszárdi Garay János Gimnázium versenyzői alkották a mezőnyt, sőt, az egykori PSE-s Molnár Gyula, aki jelenleg Miskolcon tanul, is hazaérkezett. Így összesen hatvanhárman vágtak neki a 3700 méter hosszú pályának. A pályakitűző és -építő Peresztegi László volt, a rajt és cél kialakítását pedig Rauth János szakosztály- vezető végezte el.

Mint Mittler József, a Tolna megyei Tájfutó Szövetség elnöke, a versenybíróság vezetője elmondta, első ilyen jellegű versenyükön a tervezettnél jóval többen fogadták el a meghívást, az egyetlen szépséghibát az időjárás jelentette. Nevezetesen, hogy a beígért tíz centiméteres hótakaró helyett köd fogadta a résztvevőket (ezért azonban senki sem neheztelhetett, de a meleg, baráti légkörben eszébe sem jutott ez senkinek). Rajt előtt Kiss Lajossal a Pécsi Vasas Elektromos edzőjével beszélgettünk, aki versenyzőivel először vett részt a paksiak rendezvényén.

— A PSE vezetőivel Zalaegerszegen, a VB-n ismerkedtünk meg, ott kötöttünk szorosabb kapcsolatot. Közös versenyeken lehetőség nyílik arra, hogy megismerjük a paksi futókat, és a mi hegyes terepünkkel ellentétben a sík pályákat is. Ez annál is hasznosabb, mert a sportág „vezető hatalmaiban”, az északi államokban általában ilyen vidéken versenyeznek.

— így év végén adódik a kérdés, melyik volt a legnagyobb, legsikeresebb versenyük, és 1984-ben mikor kezdik el az alapozást?

— Szombathelyen, az országos versenyen szakosztályunkból mintegy hatvanan vettek részt, s az érmek nagy részét elhozták. Ezenkívül a túraversenyen is számos helyezést értünk el. Az alapozás kezdési időpontját nem tudom megmondani, a versenyzést ugyanis abba sem hagytuk. Mi sem bizonyítja ezt fényesebben, mint, hogy most is itt vagyunk.

Mittler József köszöntője után korosztályok szerint elindították a mezőnyt. A magasabb, hegyi terephez szokott résztvevők számára is jónak mondható pályán a versenybíróság elnökével is csak keresgélés után találtuk meg a 42-es bóját, a homokbánya északi szélén. Es nem kellett sokat várni; megérkezett az első futó, a pécsiek egykori válogatottja, Szabó László. Fáradtságnak nyoma sem volt rajta, sőt néhány szóra is futotta az időből.

— Nem volt túl könnyű a pálya? — fordultam Szabó Lászlóhoz.

— Jó kis pálya, edzésre nagyon alkalmas, igazán nem lehet okunk panaszra.

— Mikor lett válogatottkerettag ?

— A junior válogatottba 74-ben kerültem be. Azóta persze, bejártam Európa nagy részét, a szocialista országokat, a skandináv államokat, és Angliát is. Ami az eredményeket illeti, sokszor nyertem magyar bajnokságot, így például a hosszú távú bajnok, nappali egyéni győztes lettem. A legnagyobb sikeremnek azonban az 1978- ban itthon megrendezett, Nemzetek versenyén elért ezüstérmet tartom. Egyetlen perccel maradtam el a győztes mögött. Most már 29 évesen úgy érzem, túl vagyok a csúcson, jelenleg első osztályú minősítettként versenyzem.

Alig másfél órával a kezdés után beérkezet valamennyi résztvevő, és Rauth János szakosztályvezető eredményt hirdetett. Az érmek

mellé meglepetésként a felnőtt győztesek pezsgőt, a fiatalabbak pedig tromitát, kalapót, vidám „felszereléseket” kaptak. Ezeket természetesen rögtön ki is kellett próbálni. Vidáman, jó hangulatban búcsúztattak valamennyiünket a házigazdák versenyükről, amit szeretnének hagyományossá tenni.

Eredmények: F—15—17: 1. Fenyves Ferenc (PSE), 2. Dull

Béla (Dunaföldvár), 3. Szekeres György (Pécs). F—19—21: 1. Szabó László (Pécs). 2. Fluck János íPécs), 3. Molnár Gyula (Miskolc). N—15: 1. Lehota Edit (PSE), 2. Molnár Veronika (PSÉ), 3. Haas Éva (PSE). N—17—19: 1.

Merő Éva (Pécs), 2*. Rauth Katalin (PSE), 3. Szabó Ildikó (Szekszárd, Garay).

T. Zs.

Fotó: Mittler József

A rajt előtti gyülekezésnél