Tolna Megyei Népújság, 1984. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-28 / 23. szám
1984. január 28. "KÉPÚJSÁG 13 Tandori Dezső: Kukoricagríz Nem tudom, kapni-e mindenütt. Kilenc forint egy kiló, és igen jól használható, ha valaki végképp elhatározza, hogy apróbb madarakat etet — gerléknek is jó, ha kell —, és nem akarja bosz- szantani az alatta lakókat. Mert a szotyola, a köles, a kenyér lepotyog. Feleségem kieszelte, hogy itt pedig a párkányon mi kukoricagrízzel fogunk etetni. Csak úgy próbaképpen kiszórtunk húsz dekát (alig két forintnyi érték), és hamarosan kopogni kezdett párkányunkon a záporeső: vagy harminc verébcsőr. Pedig még szép az idő, így november második felébe hajlón. De ők jönnek és jönnek. Csudálatos 'légi ' balettek szemtanúi vagyunk ablakunk mögül. A párkányt ellepik a szorgalmas — a buzgó! — hátak és fejek, és alig marad résnyi hely. Ezeket az alig résnyi helyeket nézik ki maguknak azok a madárkák, akik a fai rücskeibe kapaszkodnak, az ablak keresztlécére függeszkednek fel, vagy a többiek feje fölött rebegtetik szárnyukat, leszállásra mohón készen. Éhen, bízunk benne, senki se marad. Azért a „bázisra” is gondolunk: a park bokraira, ága- ikra-tövükre. Az ágakon műanyag dobozok lógnak: tejfölös poharak, mosószeres flakonok kimosott, lenyírt aljai. Beléjük kerül — majd arra érdemes hidegben — szotyof- la, köles. De az ételmaradék is jól megteszi. Jár rá rigó, veréb, szalonnára cinke. Ezek olyan közkeletű és egyszerű igazságok, hogy érdemes minden tél elején elmondani lényegüket. Hogy „ők” odakint éhesek, s nemcsak a „látványos” galambok (akiket magam történetesen nem pártfogolok). De „még” a verebek is (akik szerintem a legkiválóbbak). S a többiek. Ne felejtsük el! Annyira semmiség. Mese a főbejáratról Állt egyszer, nem is olyan messze, pontosan Háromke- rekiben egy ház. A világ leglustább fiúja lakott benne, Szöszmósz házának, mint általában a házaknak, volt egy főbejárata, nagykilincsű ajtóval. Ez az ajtó rettenetesen gőgös volt, hiszen ő volt a főbejárat. Hetykén lengedezett a pitvarajtó felé. — Na, nézd csak! Micsoda nyamvadt portéka! Még egy valamirevaló kilincse sincs! — Én elreteszelem magamtól az ilyen megjegyzéseket — nyikorgott vissza a pitvarajtó. És a többi ajtó is valami hasonlót válaszolt a főbejárat gőgöskedésére. Egyébként is tették a dolgukat. Kinyíltak, becsukódtak. A gőgös főbejárat még el- gőgösködött egy darabig, de mivel senki nem használta őt, lassanként irigykedve nézte a társait, a többi ajtót. Mindegyiket használták, csak őt nem. Rozsdásodó kulcslyuka néha felvisított, de semmi egyéb nem történt vele. Néha még tett egy-két rosszindulatú megjegyzést a többi ajtóra, mint például a pinceajtóra, mely igazán semmire se vitte, hiszen jó mélyre süllyedt. És a padlásajtóról is megvolt a véleménye, hogy hiába kapaszkodott olyan magasra, akkor is csak vékony pozdorja maradt. Így teltek múltak a napok, s a főbejárat egyre búskomo- rabbá vált. Szöszmósz hor- tyogásától lassan az ajtótok is megrepedezett, a további gőgösködésre most már nem volt oka. Már nem figyelt semmire, csak két kulcsra zárkózva révedt magába. Az egyik nap végre történt Valami! Pufóci, Szöszmósz egyetlen és éppen ezért legjobb barátja kopogtatott a főbejáraton. Szöszmósz azonban olyan mély álomban hor- tyogott, hogy meg se hallotta a kopogást. Pufóci úgy döntött, hogy feltöri az ajtót, mivel ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy Szöszmószt meglátogassa. Így is történt. — Szevasz, Szöszmósz! — kurjantott Pufóci. — Minek hoztad be az ajtót? — ásított álmélkodva Szöszmósz, ahogy Pufóci megállt a szoba közepén, kezében az ajtóval.— Én... én nem akartam ajtóstul berontani, de — akadozott Pufóci hangja, és szégyenkezve folytatta — hát nem hallottad, amikor kopogtattam. A főbejárat pedig boldog volt, és tárva-nyitva állt, és szívta magába a háromkere- ki határ illatát... SZŰCS MARIANN ZALÁN TIBOR: Űtravaló Szentpétery Zalánnak Nevem, apró hordója, Nőjjön hasad hordója. Lám, enyém is növekszik, a pókéval vetekszik. Fejem feléd biccentem, Szent Péter-i kis-szentem! Bort kortyolok, erőset, Így gondolok felőled. Szemem alatt karikák, de bűvölök paripát farod alá, tüzeset, nyihorászót, dereset; Bevágtasd a tereket lovadon, mely szeretet. V Fejem feléd biccentem, Szent Péter-i kis-szentem. Mondják, a név kötelez. Futhatunk is eleget! Határokon belül még fejünk felett magyar ég — Határokon kívül már csontunkon szél muzsikál. Legyen hát maradásunk, maradjon el futásunk, esetleg csak nők után fussunk, s ne túl szaporán.P. S. írtam volna jobb rímet, De a szép vers megrémít. Fejem feléd biccentem, Szent Péter-i kis-szentem. GYŰRI LÁSZLÓ: A vasaló A vasaló simogató, inget, szoknyát, egész boglyát ilapogató. A vasaló cirógató, mérges inget, durcás kedvet csititgató. A vasaló doromboló, de ha megnyal, van akkor jaj, nyivákoló. PETŐ SÁNDOR: Az idő Forog körbe az IDŐ, száll körhinta-szárnyon, pörgő-forgó hónapok múlnak, mint az álom. 1 1 4 5 1 5 4 8 2 5 1 1 2 1 9 3 5 1 7 1 9 5 3 3 7 6 A mezőkbe írt 1—9-ig terjedő számjegyek mindegyike négyszer szerepel az ábrán. Osz- szátok tel a négyzetet négy egyenlő nagyságú és formájú részre, melyek mindegyikében szerepeljenek az 1—9-ig terjedő számjegyek! A megfejtés Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése a következő: Három hatosból hogyan lesz hét? <•+ V- ” Mégy egyesből hogyan állíthatsz össze tizenhármat? (11+1+1=13) Melyik az a szám, amelynek a négyszerese öt? ’ 1 (1 —, vagy 1,25) Tizenkettőnek a fele hét! Hogyan lehetséges ez? Római számokkal:-3ÉH- VII AZ AGROBER TOLNA MEGYEI KIRENDELTSÉGE, SZEKSZARD azonnali belépéssel felvesz EGY ÉPÜLETGÉPÉSZ-MÉRNÖKÖT, VAGY ÜZEMMÉRNÖKÖT TERVEZŐI MUNKAKÖRBE, EGY MEZŐGAZDASÁGI GÉPÉSZMÉRNÖKÖT TERVEZŐI MUNKAKÖRBE, EGY ELEKTROMOS SZERKESZTŐT, EGY ÉPÍTÉSZ MŰSZAKI RAJZOLÓT, EGY ÉPÜLETGÉPÉSZ ÜZEMMÉRNÖKÖT MŰSZAKI ELLENŐRI MUNKAKÖRBE. Fizetés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés a személyzeti előadónál. (563) a paksi Állami gazdaság 9 pályázatot hirdet kerületigazgatói betöltésére állás Kereset: alapbér 1500,— Ft—8500,— Ft, nyereségrészesedés, prémium, illetményföld. A munkakör betöltéséhez szakirányú egyetemi végzettség és 10 év szakmai gyakorlat szükséges, továbbá keriiletigazgató-helyettesi állás betöltésére Kereset: alapbér 6500,— Ft—1500,— Ft, nyereségrészesedés, prémium, illetményföld. A munkakör betöltéséhez szakirányú egyetemi végzettség és 10 év szakmai gyakorlat szükséges. (458) A Bonyhádi Építőipari Szövetkezet VILLANYSZERELŐ SZAKMÁBAN szabad kapacitással rendelkezik Várjuk a lakosság és közületek megrendeléseit. Címünk: Bonyhád, Perczel M. u. 80. (555) A Tolna megyei Népbolt Vállalat A Városgazdálkodási Vállalat központjába felvesz GYORS- ÉS takarító GÉPlRÖNŐT, 73. számú húsboltjába munkakörbe BOLTVEZETŐT, . keres dolgozót Domus Áruházába ELADÓKAT. felvételire Jelentkezés a vállalat • személyzeti osztályán, Jelentkezés: Szekszárdi, Szekszárd, Hunyadi u. 4. Széchenyi u. 20. (485) (534)