Tolna Megyei Népújság, 1984. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-05 / 3. szám
1984. január 5. rtEPÜJSÄG 3 „Bú nélkül éli világát” Nagydorog határában, a Szenesben valamikor szénégetők dolgoztak, boksák álltak itt — innen származik az elnevezés is. Ma az Üj Barázda Termelőszövetkezet juhai uralják a szelíden hajló dombok között a tájat. Érkezésünkkor két purni- féle kutya futkos-tékereg izgatottan a karám deszkaajtaja előtt. — Eredjetek innen — noszogatja odébb őket az egyik juhász —, nincs itt most semmi keresnivalótok. Még eltévesztem a számolást... — Leltározunk — mondja Hadobás Lajos, a termelő- szövetkezet főállattenyésztője. — Az „öreg” birkákat már megszámoltuk. Két nyájunk — hétszázhatvanhat birka — telel az idén ide- kint. Most éppen a téli ellés után a Ikisbárányokat vesz- szük számba. Háromszázhat- vannégy anyától ugyanany- nyi utód született, így hát nincs okunk elégedetlenségre. Bár a korai fagyok miatt nagyobb volt az elhullás — negyven bárány — mint az előző esztendőkben. A termelőszövetkezet állat- tenyésztési árbevétele 25 millió forint, ennek csupán 10 százaléka származik a birkatenyésztésből. — Van bőven munka velük télen !is — kapcsolódik a beszélgetésbe az öreg juhász, szelíden odébb „hessentve” néhány kíváncsi bárányt. — Balog János a nevem — nyújtja kézfogásra kérges tenyerét —, amúgy régimóRalng János juhász diasan, „h” nélkül a végén, de ha akarja, odaírhatja, elfér az ott. — Most enyhe a tél, tudunk legeltetni, no meg kell is. Aztán elmúlatjuk az időt azzal is, amíg a bárányokat a „fogadtató”-ba tesszük. Tudja, ez olyan kalodaféle, s akkor használjuk, ha a birka nem szereti a kisbá- rányát, nem szoptatja, nem gondozza. Előfordul ez menyecskénél is, nem igaz? A birkákkal könnyebb a helyzet, bár nem a leggyengé- debb módszerekkel vesszük rá őket, hogy fogadja el a „gyerekét”. — Akár egy óvoda — folytatja, körbemutatva a hangosan bégstő, összevissza rohangáló apróságokon. — És milyen maflák! Látja, az ott ikosjerke, a fején már látszanak a dudorog — a későbbi szarvak. Ezek már ilyenkor is komolyabban, méltóságteljesebben viselkednek, mint a nők! Ez pedig bárányiskola — megyünk át egy másik hatalmas akolba, ahol önetetők sorakoznak. — Itt tanulnak meg a kicsik enni. A szülők kint legelnek egész nap, csak este találkoznak a gyerekekkel. No, azt haliam kéne, micsoda ricsajjal keresik ilyenkor az állatok egymást! Az ember még a saját szavát sem hallja! Balog János huszonnegyedik éve juhász a termelőszövetkezetben. Szereti az állatokat, jól érzi itt magát. — Parasztember voltam — mondja —, aztán amikor megalakult a szövetkezet, el- gyüttem. Mondta eleinte az asszony, hadd ott már, keress más foglalkozást, de aztán, mikor látta, hogy megkapom szépen a pénzt is — harminc tartásos birkám van. Jól fizetnek a gyapjúért — belenyugodott. Az a baj, hogy nincs utánpótlás. Fiatal nem jön erre a helyre, ha meg csak egy-két hónapra tolja ide a képét — csak míg lesilányítja, tönkreteszi a nyájat —, ne is jöjjön. Most ketten vagyunk juhászok, — az Imre, a Lak- ner-gyerek már hetedik éve a társam, fiatal, mégsem amolyan gyüvő-menő ember. Az olyanoknak nincs becsületük. — Látja — mutatott az együk bárányra —, micsoda különbség van ezek között is. Az a gyengécske ott nyilván toklyótól származik, az öreg birka báránya szebb, erősebb. Tudja, toíklyónak hívják a kétéves állatot, ebben a korban fedeztetünk először. Ezek még „idegesek”, csiklandósak, nem engedik szopni a Ikdcsiit, ugrálnák össze-vissza. Aztán persze megkomolyodnak. Általában egy birka hatszor ellik, a nyolcéves állat már nagymamának számít. — János bácsi, mondja, miért tartják 'az ürühúst felséges eledelnek? — Az ürü — heréit kos. Az apaállatnak, kétéves kor„Azelőtt fődgunyhó volt itt" Dolgozik a szamár is Lakner Imre nevelte fel Zsuzsit, a most már négyéves állatot Fotó: Gottvald Károly ban már szaga van. A heréit ürü viszont nem fedez, nem ugrabugrál a toklyó után, hanem húst termel. Talán ezért. Te, Imre — szól oda a társának — guzsgolj már le, hívd a Zsuzsi^! — Zsuzsi dudlis bárány volt — fordul felém magya- rázóan —, Imre nevelte. Most már négyéves. Jó bárány. Hallgat a nevére is. — Hát a csacsit hogy hívják? — mutatok az udvaron legelésző állatra. — Szamárnak — feleli —, ő is leltárban van nálunk. Az alomszalmát hordatjuk vele, meg a juhok elemózsiáját. Bár szó ne érje a ház elejét, én rühellek a hodályból etetni. Inkább elmegyek a nyájjal hat-hét kilométer távolságra is legeltetni, akár Bikácsig is. Gyüjjenek, megmutatom a tanyát, ahol élünk — vált ismét témát. A „tanya” — a juhászok otthona — düledező viskó. — Jó ez nekünk — védi Balog János bácsi —, azelőtt fődgunyhó volt itt, össze is dűlt vagy háromszor. Nem volt még akkor a téesznek tehetsége, hogy mást építsen. Most meg itt van ez. Van ám szép, veretes bőrtáskám, látja, no meg a fából való „étkészlet”, csak a menyecske hiányzik néha — hunyorít legényesen. — Jól érezzük itt magunkat. A „gunyhó” valóban otthonos belülről. A juhászmesterséghez tartozó és célszerűen egyszerű tárgyak között a petróleumlámpa fényénél esténként elbeszélget a két juhász — az öreg és a fiatal. Balog János bácsi, aki már huszonnégy éve juhász- kodik — s Lakner Imre, akiből „majd még lehet juhász is”! Eltelt az idő a beszélgetéssel. Balog János most már a munka után néz — vasvilíá- val rakja a csúszó szánra az alomszalmát, megzavarva a békésen eszegető szamár nyugalmát. — Indulj — csör- dít felé a madzagból font ostorral —, ne lustálkodj. — Mi meg — int Lakner Imre felé — visszatereljük a bárányokat az etetőhöz, aztán meg elindulhatnánk legeltetni ... Köszönjük a megemlékezést — fordul ismét felém, kezet nyújtva —, de vár a dolog ... KLIE ÁGNES Xéménycsere Ismét teljes kapacitással üzemel a Cement- és Mészművek Beremendi Gyára, ahol a Vasipari Kutató és Fejlesztő Vállalat új eljárás alkalmazásával rekordidő alatt újított föl két, 83 méter magas és 3 méter átmérőjű acélkéményt. A régi kémények korrodálódtak. derékban megroskad- tak és a közvetlen összeomlás veszélye fenyegetett. Emiatt az elbontás lényegében az építésnél is nagyobb feladatot jelentett. A legkézenfekvőbb megoldáshoz, a darus bontáshoz és építéshez azonban külföldről — valutáért — kellett volna az eszközöket beszerezni. A beremendiNagy fényerejü A Tungsram Nagykanizsai Fényforrás és Üveggyárában az idén 310 millió különböző típusú izzólámpát állítanak elő és ennek 83 százalékát a tőkés országokba szállítják. Több lámpatípusból a tavalyinál számottevően többet exportálnak; keresett termékeik közé tartozik a nagv fényerejű halogénlámpa — amit 6 és 12 voltos változatban gyártanak — továbbá villogó színes diszkólámpa. A gyár újdonsága az üveggyöngyös szállal készülő normál izzó, ezt angol megrendelésre készítik. A normál lámpák festett, világos, illetve a kívánságra homályosí- tott bórákkal készülnek. A búrák festésére az év eleje rekordidő alatt ek a VASKUT-hoz fordultak segítségért. A vállalat szakemberei viszonylag rövid idő alatt új, ilyen feladatoknál még nem alkalmazott — csörlős, csiga-áttételes — eljárást fejlesztettek ki. Elkészítették a terveket, megszervezték a kooperációs szállításokat és vállalták, hogy 45 nap alatt felújítják a Ijéményt. A jól szervezett munka eredményeként a kivitelezést kilenc nappal hamarább elvégezték. A közelmúltban valamennyi utólagos munkálat is befejeződött. A VASKÚT munkája több millió forint termelési értékmegtakarítást eredményezett a gyárnak. halogénlámpák óta új technológiát alkalmaznak : úgynevezett elektrosztatikus bevonással teszik tatósabbá az égqt, az így készült lámpák minősége megegyezik az opál lámpákéval. Európa egyik legnagyobb fényforrásgyárában megoldották az égők vas, illetve réz foglalatának alumíniummal való helyettesítését, ezzel egyetlen évben tízmillió forint értékű importanyagot takaríthatnak meg. Az ötezer féle terméket előállító nagykanizsai Tungsram gyár legkeresettebb terméke a nagy fényhatású, energiatakarékos szuperbalux égő, amiből az előző évi mennyiség dupláját exportálják. Az én szakmám: nyomdai gépmester Csapó Géza, a Szekszárdi Nyomda gépmestere külön is kihangsúlyozza: nyomdai gépmester. Nyomatékosan kell mondania, mert manapság nem ismerik az emberek ezt a szakmát. Csapó Gézának nincs nosztalgiája a régiek iránt, mivel csak tíz éve van a szakmában, de azt tudja, hogy valamikor nagy kegy és megtiszteltetés volt nyomdásznak lenni. A munkásmozgalomban mindig is kiemelkedő szerepet vittek. Ma már a nyomdaipar is szakemberhiánnyal küszködik, sajnos, bizonyos fokig zárt világ lett... a kőműves, az esztergályos vagy lakatos szakmát ismeri mindenki, de a betűszedő, vagy a könyvkötő, és különösen a gépmester ismeretlen. Pedig nincs csodálatosabb érzés találkozni egy utcai plakáttal, olyannal, ami azon a gépen készült, melyet Csapó Géza kezel. A kezel szó nem is alkalmas. Magában az elnevezésben van — gépmester — elrejtve a munka fontosságának ismérve. És a mester szón van a hangsúly. Ha még azt is hozzátesszük, hogy manapság a nyomdaipari szakmák — a könyvkötő a kivétel — csak érettségivel rendelkező fiatalok előtt nyitottak, egyben azt is jelzi: a szakmai színvonal még ma is elsőrendű, csak művelt és sokoldalúan tájékozott szakemberek dolgozhatnak az iparágban. S ezt a hivatást nem lehet egyszerűen elmagyarázni. Mint azt sem, hogy miért felemelő érzés egy könyvet a kézbe venni. De, aki a könyv, az újság és bármilyen nyomtatvány kézbe vételekor apró izgalmat érez, az talán értékelni tudja a nyomda munkáját. A friss, még festékszagú újság valami „csodát” hordoz, ezt különösen az újságíró érzi, mert hiába a legjobban megírt riport, ha azt rosszul szedték ki, vagy halványra nyomták, nem ér semmit.. . Csapó Gézát többen tanították a mesterségre. Szívesen emlékezik Lévárdi Lászlóra és Görbéi Józsefre, akik szigorúak voltak, de a szakmunkás-bizonyítvány mellé mesterséget adtak, így Csapó Géza nyugodtan mondhatja, hogy ő gépmester. Ahogy ott'áll az ember mellette, úgy érzi, hogy köny- nyű a munkája. A gép egyik oldalán ügyes szerkezetek beemelik az üres papírt, amely végigfut a hengerek között, s a másik oldalon már kész oldalak jönnek ki. A gépmester pedig csak figyel, szemmel kíséri a gép munkáját. De kívülről minden szakma ilyen egyszerűnek muCsapó Géza tatja magát, és még egyszerűbbnek akkor, ha szakembert figyelünk. Az nem kapkod, nem izzad, nem szentségei .. . Kiegyensúlyozottan, nyugodtan és eredményesen dolgozik. Általában a rossz szakembereket szoktuk sajnálni, azokat, akik nyakig olajosak, festékesek, vagy örökké rohangálnak a gép körül, izzadtan, csapzottan és rosszkedvűen fejezik be a műszakot. Erre mondjuk: nehéz munkája van szegénynek! Pedig nem így van, csak mi vagyunk laikusok és becsapódunk. A gépmester munkája az előkészítésnél dől el: amikor a lemezbefogást csinálja, amikor a beemelést és a beigazítást, vagy amikor a festékszekrényben állítja be a festék és a víz arányát. Ha ezekkel kész, akkor egyszerűen csak jönnek le a kész ívek, amelyek színesek, csodálatosak és festékszagú - ak, lehet köztük esküvői meghivó, vagy utcai plakát, naptár, vagy a Tolna megyei Népújság ... » H. J. — G. K.