Tolna Megyei Népújság, 1983. december (33. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-10 / 291. szám
1983. december 10. TOLNA \ _ WÉPÜJSÁG 7 leltár Jó üzlet a Skála-raktár Szokás ilyenkor, télen a mezőgazdasági üzemekben mezei leltárt készíteni: feljegyzik, hogy év végéig mi történt egy-egy táblán, mi található magtárban, raktárban, színben, műhelyben. Számot vetni azonban nemcsak az adott gazdasági évről érdemes, hanem arról is, hogy milyen lényeges, a gazdálkodást segítő, azt hosszú távon eredményesen befolyásoló munkát végzett egy-egy üzem az elmúlt időszakban. Ezt néztük meg Kapos- szekcsőn, a Kossuth téeszben. A szövetkezet vezetői, köztük Máté Antal téesz-elnök, és Papp Nándor elnökhelyettes idejében felismerték, hogy a mezőgazdaság exten- zív fejlődése véget ért, s a továbblépés sikere nagyrészt attól függ, hogy a rendelkezésükre álló szellemi és anyagi erőforrásokat, fejlesztési lehetőségeiket milyen hatékonyan tudják felhasználni. Megvizsgálták, s állandóan vizsgálják, hogy az általuk előállított termékek, a végzett szolgáltatások és munkák, azok egymáshoz való aránya megfelel-e annak a kritériumnak, hogy a lehető legnagyobb jövedelmet adja a vállalatnak. A Kaposszekcső, Csikós- tőttős és Jágónak határában gazdálkodó szövetkezet összterülete 3659 hektár, melyből 2783 hektár a szántó, a többi nagyüzemileg korlátozottan hasznosítható rét, legelő és erdő. A termőföld minősége rosszabb az országos átlagnál: a szántó átlagos aranykorona értéke 16,6. Emiatt a szövetkezet az átmenetileg támogatott téeszek sorába tartozik. Az elmúlt évben az egy állományi létszámra jutó nyereség 66 733 forint, az éves személyi jövedelem 54 180 forint, a bruttó jövedelem pedig 114 673 forint volt. Minthogy a szarvasmarha- és sertéslétszám meglehetősen nagy, — szarvasmarhából 1000 körülit tartanak, aminek a fele tehén, s az évi hízókibocsátás is meghaladta a mentesítés előtt az ötezret — az állattartásnak meglehetősen nagy a takarmányigénye. A növénytermesztést alapvetően meghatározza a talaj minősége, a terepadottságok. A terület hullámos, széles dombhátakkal tarkított, amelyet keskeny és mély völgyek szabdalnak. A talaj rendkívül változatos, kisebb- nagyobb foltokban erdőtalajok, réti és öntéstalajok, valamint lejtőhordalék-talajok váltják egymást, a lejtők erősen lemosódottak, erodáltak. Minthogy a szántó közel egy- harmada mélyfekvésű, ahol meglehetősen gyakori a belvíz, a szövetkezet 15 éve komplex meliorációs munkába kezdett. Mostanára 25 millió forintot fordítottak a földművelés mind ez ideig legősibb és leginkább megtérülő formájára, a föld termővé tételére. Rendezték a területet, táblásítottak, vízrendezést hajtottak végre, meszezték a savanyú talajokat, erdőt telepítettek, utakat építettek. A vízrendezés során kialakított belvízi árkok hossza 35 kilométer, amire az altalajcsövek csatlakoznak. Az eddig végzett meliorációval mintegy 150—200 hektár mocsaras területet fogtak szántóföldi művelés alá, és 500 hektáron tették biztonsáMáté Antal ts/.-clnök: A versenyfutásban nem lehet leállni. gosabbá a termelést. Mindez egyben azt is jelenti, hogy az átlagosnál nagyobb erőfeszítéssel, és ráfordítással tudják Kaposszekcsőn előállítani az egyes növényi termékeket. Az őszi búza termelésében szép eredményeket ért el a gazdaság, s jó a jövedelmezősége is. Ennek a kultúrának a jelentőségét növeli, hogy a búzaterület közel kétharmadán vetőmagot termelnek. A termesztés teljesen gépesített, kézi munkaerőt a vetőmagbúza idegenelése, tisztítása, és fémzárolása igényel. Minthogy a téesz a támogatott üzemek közé tartozik, árkiegészítést kapnak: a gabonafélék árbevétele után 20, a vágómarha árbevétele után pedig 7 százalékot. Így a gabonafélék jövedelmezősége relatíven nőtt a többi növényhez viszonyítva, és összességében javult a növénytermesztés helyzete az állattenyésztéshez képest. A búza után a vetési sorrendben a második az őszi árpa, amely részben a közös állat- állományának, részben pedig a háztájiban tartott jószágok takarmányszükségletét fedezi. A gyengébb minőségű földekre vetik a kukoricát, mert a jobb földeken búzát, napPapp Nándor elnökhelyettes: A lehető legnagyobb jövedelmet akarjuk mindenből elérni. raforgót, lucernát termesztenek. A kukorica jövedelmezőségét az energiaárak, a műtrágya és a növényvédő szerek árának változása befolyásolja. Az árkiegészítés, valamint a gabonaprémium jelentősen javította a kukorica jövedelmezőségét. A cukorrépát kihagyták a vetésszerkezetből már az elmúlt évben, minthogy a termelés költségei emelkedtek, a jövedelmezősége pedig romlott. A gazdasági kényszer a felére csökkentette a lucernaterületet. Az energiaárak növekedése miatt gazdaságtalan a szárítás: két éve annak, hogy az egyik szárítót leállították, a technológiai berendezéseket eladták, az épületet pedig terményraktárrá alakították át. A napraforgó nagyobb területen való termesztésének határt szab, hogy a szántó egyharmada erre alkalmatlan, s hogy a fertőzések miatt öt-hat évnél előbb nem termelhető ugyanazon a táblán. A szövetkezetben a szántó- területhez viszonyítva meglehetősen nagy az állatlétszám, de a szakosított telepeken, amelyeket állami támogatással építettek, a férőhelyek 80 százalékát be kell telepíteni. A tehenek 85 százaléka Holstein-Frízzel keresztezett Fl-es állomány, a fajlagos évi termelés idén 5000 liter körül alakul. Minthogy ezt a telepet kötött tartásra rendezték be, csupán a szárazon álló tehenek és a növendék üszők legelnek. A sertésállományt és a hízókibocsátást átmenetileg csökkenti a brucellózistól, leptospirózistól, és az Aujesz- ky-féle betegségtől való mentesítés: idén csupán 2000, a jövő évben várhatóan 5000 sertést értékesítenek. Ügy vélik, hogy az állattenyésztési telepek bővítése, esetleg új állatfaj tenyésztése nem megvalósítható, a legfontosabb az adott kereteken belül a minél gazdaságosabb termelés, ami elsősorban ésszerű takarékossággal, jó tenyésztési munkával, a hozamok növelésével, s az állatok elhullásának csökkentésével érhető el. . Az időszakos foglalkoztatási gondok enyhítésére korábban az alaptevékenység mellett vetőmagválogatással, cukor- és csavarcsomagolással foglalkoztak. Ma biztos jövedelmet hoz az a raktárbázis, ahol a Skála-Coop Vállalat áruit helyezik el. A szövetkezet feladata az áru fogadása, raktározása és terítése Baranya, Somogy és Tolna megye szövetkezeti áruházaiba, üzleteibe. A raktárkészlet 30— 40 millió forint közötti, az éves forgalom pedig 400—500 millió között alakul. A téesz — a forgalomtól függetlenül — 400 millió forint után 2,9 százalék jutalékot kap. Ahogy mondják: a raktárbázis jó üzletnek bizonyult. A kaposszekcsői Kossuth téesz évek óta kiegyenlítetten, jól gazdálkodik, a szakmai hozzáértésen túl azért, mert a mindenkori közgazdasági viszonyokhoz alkalmazkodva választja meg a termelés struktúráját. A nyolcvanas években készített mezei leltárnak ez az alapja. DVM Fotó: Bakó Jenő Építs várat! Nem élünk a nagy várépítők korában. Aki ma követ hord, falat rak, tornyot emel, s munkája végeztével nem nyaralóháza ajtajából néz szét zsebkendőnyi telken, hanem évszázadoknak köszöngető falakra áll ki, azt ma vagy végtelenül optimistának, vagy végtelenül idealistának tartjuk, de az is lehet, hogy szemtelenül önzőnek. Hányán néztek értetlenül, hányán csodálkoztak, vagy nevettek vajon, amikor egy tévériport főszereplője épülő vára fokán válaszolgatott a riporter kérdéseire? Várurakkal ritkán találkozni manapság, már csak azért sem volt hiába a nagy munkát vállaló 50 éves szobafestőt bemutatni a nyilvánosságnak. S ha hozzászokott szemünk a bástyáról látható távlatokhoz, s nem keressük már a tulajdonosi önelégültség jeleit az alkotó arcán, gondolhatunk a 30 esztendőre is, amíg az álomból épület lett, a kövek súlyára, a munka mindennapjaira. Talán nem is lesz nehéz felidéznünk, hiszen mindannyiunk életében volt, lesz egy pillanat, amikor lehetségesnek tartjuk, hogy várépítésbe kezdünk. Egyszeresek természetesének látszik, hogy a kövek, melyeket fejteni kezdünk, falakká rendeződnek, s néhány évtized elmúltával, a hegyek magasába emel bennünket, építőket a torony, kezünk munkája. Néha el sem kezdődik az építés. Hordjuk ugyan a köveket, a falak mégsem emelkednek, távolba vész a régen oly világos cél, bizonytalanná válik a siker. S ha belefogunk is az építésbe, kevesen állhatnak majd közülünk a vár fokára, kevesen érzik a riportbeli várépítő biztonságával talpuk alatt, fejük fölött a maguk emelte szilárd falakat. Pedig épült valami: évtizedek erőfeszítése, falemelő elszántsága, várnyi épületek, bástyaszilárd gyárak sokaságát alkotta. Talán nem baj, ha az egyszer legalább mindenkiben megfeszülő várépítő energia eredménye nem is tartozik annyira hozzánk, amilyen magától értetődően sajátja a vár építőjének. Az erőt napokra, órákra tördeljük, s az eredményt nem is a magasodó bástyákon mérjük. Már messze van tőlünk a várépítő öröme, aki szemével simogatja a köveket, mint ahogy rég volt, amikor a földművelő még megcsókolta földjét, saját újra és újra megalkotandó várát. Vajon tudta-e, hogy épít? S tudjuk-e mi, hogy építjük, építhetnénk mi is a magunkét. Olyat, amelynek fala nemcsak bennünket emel magasra. Olyat, amely nem mutogatásra való különösség, hanem élni jó, szeretni érdemes otthon. Ha már szerszámot, könyvet, tollat veszünk kezünkbe, ha már építésbe kezdünk, építsük, mint a magunkét. Erős várat, házat, hazát. M. G. Anyaggazdálkodás Bőr, lemez, beton, deszka... Az év tavaszán, amikor első ízben írtunk arról, hogy az üzemekben az anyagokkal való gazdálkodást szigorúbb keretek közé kell szorítani, kapóra jött a Bonyhádi Cipőgyár sikere. Ugyanis a hazai cipőgyártó vállalatok legjobb szabászai részére rendeztek országos versenyt, amelynek mércéje az volt, hogy egy „zsákbamacska” csomagból — melyet szakemberek állítottak ösz- sze — melyik versenyző tud több használható cipőalkatrészt kiszabni. Dr. Soós Csaba igazgatóhelyettes büszkén mutatta akkor azt a statisztikát is, mely azt igazolta, hogy a szabászok — csáko- zók — anyagi ösztönzésének helyes útra terelése a gyárnak, a népgazdaságnak is hasznára válik. Milliós nagyságrendű megtakarításról beszélhetünk 1983-ban. A cipőgyárnál a bőrrel, másutt más anyaggal próbálnak úgy gazdálkodni, hogy a termék értékében az anyag minél kedvezőbb arányt foglaljon el. Egv cipőhöz szükséges felsőbőrmennyiség kiszabása a dolgozó figyelmességén, hozzáértésén múlik, azon, hogy a munkafázis során miként tudja gyorsan áttekinteni a kiszabásra váró bőrfelületet, s a megfelelő helyre rakni a szerszámot, hogy minél kevesebb selejt keletkezzék. Stang Ferenc igazgatóhelyettessel, a TÁÉV-mél a napokban beszéltem az anyag- gazdálkodás bonyolult kérdéseiről. Talán első hallásra meglepőnek tűnik, hogy az igazgatóhelyettest nem az anyagfelhasználási norma érdekli elsősorban, hanem a költségek alakulása. Ugyanis az ÉKN-normát minden valamirevaló művezető ismeri. Tudja, hogy az előírt, betonhoz milyen arányban szükséges a különféle szam- cseméretű anyag — sóder, folyami kavics, cement, acél keverése, rakása. A kérdéskör azonban egészen más, ha az emberek, a középvezetők felelősségének növeléséből indulunk ki. Ugyanis a TÁÉV-nél kidolgozták azt az érdekeltségi rendszert, amely lényegében gátat vet a pazarlásnak. Egyéves lesz nemsokára ez a módszer. S fejleszteni akarják jövőre, meg az utána következő évben is, azzal a céllal, hogy a tervezett, beépítésre kerülő anyagot minél olcsóbban számolhassák el. No, persze, tudjuk, hogy az építkezések helyszínén vannak sárba taposott sóderhalmok, kiömlött cementeszsákok. Az épületbe a tervezett anyagot be kell rakni — a költségkereten belül. A szoros anyagelszámoltatás új módszere érdekeltté teszi a főépítésvezetőségeket abban, hogy takarékosabban használjanak minden anyagot. A deszkát is, például. A szekszárdi, baktai építkezésen, ahol a középmagas épületeket szerelik össze, az alapozáshoz rengeteg zsaluzóanyagra van szükség, sok deszkát szabnak fel és használnak el. Valamikor még az volt a divat, hogy az egyszer használt zsaluzódeszkát eldobták. Most ezen a munkahelyen is valóságos regeneráló üzemet hoztak létre, illetve a zsalu kibontásakor gondosan félreteszik a következő épületnél használható deszkát. Megtakarítás, helyes anyaggazdálkodás ez a javából! A TÁÉV-nél jövőre fejlesztik a már eddig is jól bevált anyagi érdekeltséget. Ügy például, hogy lehetőséget adnak majd az építésvezetőnek, főépítésvezetőnek, hogy „terven felül” is vállaljon munkát. Azaz: ha piacot talál, akkor a betonkeverő üzem' adjon el transzport- betont magánépítkezőknek, tanácsi és szövetkezeti építőbrigádoknak! Lehetővé akarják tenni, éppen az anyagi oldalról megfogva, hogy a „saját” építésvezetőség másnak dolgozzék, ha nem elégedett a vállalaton belüli egység munkájával. Például azt is engedélyezik majd, hogy ha a főépítésvezetőség számításai szerint a vállalati szállítás drágább, mint az ÉPFU, vagy más fuvarozó cég díjtétele, akkor a legkedvezőbbet foglalkoztassák. Aki járatos az anyaggazdálkodásban, sok alkalommal felhős homlokkal jár-kél a MÉH-telepek környékén. A lemezek, idomáruk tömegéről van szó. Olyan árukról, melyeket nem használnak fel a termelésben valamilyen ok miatt. Leginkább a mérethatárok nagysága, az anyag minősége juttatja a továbbhasznosító helyre a nagyobb érték előállítására is fordítható anyagot. A lemezt, például a 2500x1250-es táblát úgy kell a szabóasztalra tenni, hogy abból a legtöbb lábas, fazék stb. alkatrész jöjjön ki. Mérnöki munka ez. Bálint Ferenc, a TÁÉV lemezszabója mondta, hogy amikor megkapnak egy rajzot, kollégájával percekig tanakodnak, hogyan szabják az idomacélt, a lemezt, mert nem mindegy, ho^y a leeső rész használható-e még valamire. Újabban próbálkoznak azzal is, hogy számítógéppel. „szabatják” le egy épület vasszerkezetét. Azaz beprogramozzák a gépbe a szükséges adatokat, a vasszerkezetek hossz-, vastagsági-, és egyéb méreteit, a gép pedig visszadobja, hogy a rendelkezésre álló méteráruból, táblából, miként kell szabni az épület erkélyét, ajtaját stb. alkatrészét. Divat azt mondani, hogy a magyar termékek túlsúlyosak. Divat az is, hogy szapuljuk azokat, akik az anyaggazdálkodásban munkálkodnak, holott sokkal több elismerét érdemelnének. Mert nem mindig a szubjektív tényezők — emberi hozzáértés, munkakedv stb. — az okai az anyagok pocsékolásának, ha- •■nem közrejátszanak olyan körülmények is, amelyek elhárítása — például az anyag minőségének jelentős javítása — már nem férne el költség tekintetében a termék árában. PÁLKOVÁCSJENŐ
