Tolna Megyei Népújság, 1983. december (33. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-29 / 305. szám

1983. december 29. TOLNÁIN _ 6 NÉPÚJSÁG Hogy Medinának napja­inkban nincs önálló sportéle­te, az tény. De nem volt mindig így. Az elmúlt 25 év­ben Ráttmann Lászlónak, a medinai általános iskola igazgatójának volt ebben ki­emelkedő szerepe. Negyed­századdal ezelőtt olvashat­ták lapunkban: „A íalu sportjának sok névtelen munkása van. A falusi sportvezetőknek sok­szor hihetetlen akadályokat kell leküzdeni, hogy a fia­talságot versenyeztetni, fog­lalkoztatni tudják. Medinán Rittmann László nevelő dol­gozik fáradhatatlanul, hogy a rossz utazási lehetőségek ellenére is minél több ver­senyen ott lehessen fiatal­jaival. A kiváló sportvezetőt dicséretben részesítjük.” — Azt hiszem, a múltba tekintést öt évvel korábbról kell kezdenem, akkor kerül­tem ugyanis kezdő pedagó­gusként Medinára. Mint tőzsgyökeres szekszárdit ne­hezen beszéltek rá, hogy menjék ki ebbe az eldugott kis faluba tanítani. Azért egy augusztusi esős napon kiutaztam. Az iskola igazga­tója és a nevelők barátságo­san fogadtak. Ügy gondol­tam, egy évig maradok. Az­tán letelt az egy esztendő... és én maradtam még 30 évig. — Mi tartotta ott? — Az emberek, a falu la­kóinak szeretető, tisztelete az a meleg légkör, ami évek hosszú sora alatt alakult ki. Nagyon sok emberrel megis­merkedtem, megszerettettem a sportot. Azoknak, akik ta­nítványaim voltak egykor, ma már gyerekeit tanítom. Ez az erős kapocs, ami ehhez a faluhoz kötött és köt ma is. Megyénk legjobb atlétái 1983-ban Női futószámok Visszaemlékezés 25 év távlatából Amikor még a mozi kezdését igazították a focimérkőzésbez — Milyen volt negyedszá­zada Medina sportélete? — Miután odakerültem, fokozatosan igyekeatem mi­inél több sportágat legalább alapfokán megismertetni a gyerekkel. így elsőként a röplabdát honosítottam meg. A kezdeti időszakban rossz körülményékkel ugyanúgy meg kellett küzdeni, mint az emberek gondolkodásával. A szülőket például sokáig kel­lett győzködnöm, hogy lá­nyaikat rövidnadrágban en­gedjék játszani. Az akkori megyebajnokságon fiú- és lánycsapattal egyaránt in­dultunk és számos megye vá­logatottat is adtunk. Majd az atlétika sportága követke­zett. Mivel korábban súly- lökéssel foglalkoztam, a ne­hézatlétika állt közelebb hozzám. A gyerekekkel — társadalmi munkában — minden szám űzésére alkal­mas pályát készítettünk. Amikor a labdarúgást vet­tem kézbe — ez korábban is volt mér Medinán — focipá­lyát alakítottunk ki. Hason­lóan a kézilabdánál is, amit feleségemmel együtt irányí­tottunk. Megismerhették az iskolások az asztalitenisz és a teke alapszabályait is. Alapelvem volt, hogy ne le­gyenek a falusi fiatalok el­zárva a lestmzogás lehetősé­gétől. S azt mondhatom, hogy az akkori 1200 lelket számláló községben 30—40 ember rendszeresen edzett, sportolt, eljuttattak oda, hogy mindez igényükké vált. — Mikor jutott minderre idő? — Csak az esti órákban, munka után jöttek sportolni. Talán ezért is volt annyival jobb állóképességük, erőnlé­tük. Természetes vol;t példá­ul, hogy kerékpárral utazott a csapát Tengelicre, leját­szották a focimeccset és utá­na visszatekertek. — Az iskolát befejezve, hogy alakult ezeknek a fia­taloknak a sorsa? Rittmann László — Sok tehetséges fiatal közül, mert állíthatom, na­gyon sok tehetség van fa­lun, sokan elkallódtak, leg­többször anyagi vagy csalá­di okok miatt. Az első ko­molyabb sikert atlétikában az azóta elhunyt Vén János szerezte, aki négytusában ki­emelkedő eredményt ért el. Tőlünk indult a válogatott Kovács Attila is. Nagyon örülök, hogy a kezdeti lépé­sek után szakemberek kezé­be került, nem tűnt el szem elől, mert legtöbbször ez tör­tént. Legfájóbb talán arra a kislányra gondolnom, aki életében először vett kezébe kislabdát, 40 méterre hají­totta azt. Sikerült őt felhoz­ni 63 méterig, országos má­sodik helyezett lett, aztán abba kellett hagynia a spor­tolást. — Mi maradt meg ma Me­dinán ebből az eleven sport­életből ? — Semmi. Megszűnt min­den sportág és jelenleg pó­tolhatatlan űr támadt a he­lyén. Legjobbjaink a sakko­zók is Szedres színeiben ver­senyeznek. (Szedres és Medi­na térim <• lőszö vetkezetéveü együtt a sportegyesület is közös lett.) A társadalmi munkában épített pályák tönkremennek, az öltöző las­san összedől... A fiataloknak ott a tévé, a disco. Hol van már az az idő, amikor a mo­zi igazodott a focimeccs kez­dési időpontjához! — A sakk mégis népszerű! — így van. Az országban miénk az egyetlen iskola, ahol minden tanuló tud sak­kozni. Valamennyi úttörő- olimpián is ott voltunk, az ezeken a versenyeken össze­szedett anyagokból egyedül­álló, több mint száz dara­bot számláló gyűjteményem van már, amit gyakran kér­nek kiállításokra. Odáig ju­tottunk, hogy idehaza, sőt külföldön is Medinát (most már Szedrest) „sakk-község­nek” tartják. Volt például egy tanítványom, akit felvet­tek az egyetemre és a pro­fesszor, mikor megtudta ho­va valósi, rögtön így reagált: „Akkor maga biztosan tud sakkozni.” — Hány ,tagja van a szak­osztálynak ? — íMegközelítően harmin­cán vagyunk, bár a kicsik­kel együtt ennél is többen. Sok játékossal foglalkozom, bár tudom; egy versenyzőt, klasszist kinevelni és feljut­tatni a csúcsra könnyebb lenne. Az én örömöm azon­ban az, hogyha sokan meg­ismerik és megszeretik ezt a sportágat. Az is biztos, hogy az edző számára ez ke­vésbé látványos, mint álta­lában a labdajátékoknál — azért merem állítani, mert évekig csináltam azt is — hosszú idő kell, míg beérik a munka gyümölcse. De számomra így is megéri, ez ugyanis az életem. — Mit tart edzői hivatás­ban legfontosabbnak? — Hogy bízzanak bennem. Nem voltam és már nem is leszek nagy játékos, de ne­veltem azokat. Alapvető do­log, hogy a versenyzők bíz­zanak edzőjük ítélőképessé­gében, szavának súlya le­gyen, s mindenek előtt be­csülete. „Régi dicsőségünk . . .” kezdődhetne a női futószá­mok értékelése legtalálóbban 1983-mal kapcsolatban. Ha felelevenítjük a múltat, olyan nagyszerű listával ta­lálkozhatunk, melynek túl­szárnyalása pillanatnyilag a 83-as lista elemzésekor le­hetetlen. íme: 1966: Krassay Judit — ma­gyar utánpótlás válogatott az NDK ellen. 1968: Deé Márta — magyar ifjúsági válogatott a bolgárok ellen és IBV válogatott (Rostock). 1969: Kőnig Katalin — ma­gyar ifjúsági válogatott a lengyelek ellen. 1970: Kőnig Katalin — magyar ifjúsági válogatott a lengyelek ellen, Kovács Klára — magyar if­júsági válogatott a lengyelek ellen, Kőnig Katain — ma­gyar IBV válogatott (Romá­nia). 1971: Kovács Klára — magyar ifjúsági válogatott az osztrákok ellen, Kovács Klára — magyar IBV válo­gatott (Kuba), Kőnig Katalin magyar IBV válogatott a ro­mánok ellen. Kőnig Katalin — magyar IBV válogatott az osztrákok éllen. 1972: Takács Dóra — magyar ifjúsági vá­logatott a románok ellen. 1973: Csaba Gyöngyi — ma­gyar IBV válogatott a romá­nok ellen, magyar IBV vá­logatott az ifjúsági EB-n, magyar IBV válogatott (Ro­mánia). 1974: Csaba Gyöngyi magyar ifjúsági válogatott a románok, magyar utánpótlás válogatott a bajorok ellen. 1976: Vida Adrienn — ma­gyar ifjúsági válogatott a csehszlovákok, magyar ifjú­sági válogatott a románok ellen. Sajnos, megyénk női atlé­tikája — és ezen belül első­sorban a futószámok — év­ről évre eredménytelenebb és még az 1982-es év mély­pontnak tűnő listája után is sokat romlott. Egyszerűen a jelenlegi listán szereplők nem képesek nagyszerű elő­deik nyomdokaiba lépni. Et­től függetlenül közzétesszük a listát, mert mégiscsak ők megyénk legjobbjai 1983-ban. 100 m: Gahó Judit (Szek- szárd) 12,7, Tóth Andrea (Dombóvár) 12,8, Nagy Krisz­tina 13,1, Nagy Marietta 13,1 (mindhárom Szekszárd), Gábor Andrea (Tolnai VL) 13,4, Póth Gabriella (Bony­hád) 13,6, Szabó Szilvia (Paks) 13,6, Márton Andrea 13.6, Micskó Mónika 13.7 (mindkettő Szekszárd). 200 m: Nagy Krisztina 26,7, Gahó Judit 26,8 (mindkettő Szekszárd), Gábor Andrea (Tolnai VL) 27,1, Nagy Ma­rietta 27,6, Ulbert Erzsébet 27,7 (mindkettő Szekszárd), Nusser Éva (Bonyhád) 27,9, Pásztor Rita (Tamási) 28,2, Csende Zsuzsa (Szekszárd) 28.2, Szinger Ibolya (Paks) 28.6, Énekes Éva (Bonyhád) 28.6, 400 m: Reith Ágota (Dom­bóvár) 60,61. Gombár Mária (Szekszárd) 61,3, Gábor And­rea (Tolnai VL) 61,4, Nagy Krisztina (Szekszárdi 63,0, Fazekas Ágnes (Paks) 63,2, Énekes Éva (Bonvhád) 63,8, Bajusz Krisztina (Szekszárd) 64.3, Pásztor Rita (Tamási) 64.8, Gőry Enikő (Szekszárdi 65,1, Kesztyűs Krisztina (Paks) 65,6. 800 m: Sipőcz Krisztina 2:16,46, Gombár Mária 2:16,52 (mindkettő Szek­szárd, Reith Ágota 2:18,49, Gergely Tímea 2:20,8 (mind­kettő Dombóvár), Horváth J Erika (Szekszárd) 2:24,8, Fa­zekas Ágnes (Paks) 2:29,5, Kőműves Anita (Dombóvár) 2:31,5, Ulber Erzsébet (Szek­szárd) 2:32,1, Énekes Éva (Bonyhád) 2:33,3, Kesztyűs Krisztina (Paks) 2:33,3. 1500 m: Gergely Tímea (Dombóvár) 4:46,6, Sipőcz Krisztina (Szekszárd) 4:54,13, Kőműves Anita 4:55,5, Reith Ágota 4:58,8, (mindkettő Dombóvár), Benedek Edit 5:04,5, Horváth Erika 5:12,49, (mindkettő Szekszárd), Sa­lamon Mariann (Paks) 5:25,6, Németh Krisztina 5:25,7, Ko­vács Krisztina 5:26,6, Cser Katalin 5:37,5 (mindhárom Szekszárd). 100 m gát: Ulbert Erzsébet (Szekszárd) 16,6, Shwarcz Katalin 19,0, Gyulánszky Éva 21,5, Lamberti Edit 22,9, Molnár Anita 23,0 (vala­mennyi Bonyhád). 400 m gát: Gábor Andrea (Tolnai VL) 67,6, Fazekas Ágnes (Paks) 70,6, Péterben- J cze Ágnes (Szekszárd) 79,3. 300 m gát: Bajusz Kriszti­na 48,12, Micskó Mónika 49,1 (mindkettő Szekszárd), Reith Ágota (Dombóvár) 49.8, Nagy Marietta 51,0, Pé- terbencze Ágnes 54,2 (mind­kettő Szekszárd). Pénteken Dunakömlődön Merüljünk - de hová? Pakson került sor az ököl­vívók megyei körversenyé­nek negyedik fordulójára. Ezúttal három egyesület ver­senyzői léptek szorítóba. A 'Paksi SE 38, a Dombóvári Szövetkezeti SE 20, János­halma 19 versenyzővel vett részt. Eredmények (elől a győztesek): Kis Benő (Jánoshalma)— Ignácz' János (Paks), Burai Lajos (Jánoshalma)—Juhász András (Paks), Horváth Gyu­la (Dombóvár)—Orsós I. László (Paks), Orsós II. Lász- ' ló (Paks)—Kis Gyula (Já­noshalma), Flórián Zoltán (Dombóvár)—Orsós Attila (Paks), Raffai Tamás (Já­noshalma)—Orsós Ignácz (Paks), Petrovics János (Dombóvár)—Merkli Ferenc (Jánoshalma), Orsós István (Paks)—Góman János (Dom­bóvár), Árpás János (János­halma)—Góman Károly (Dombóvár), Sohonyai Zol­tán (Dombóvár)—Györgye Edgár (Paks), Horváth Jó­zsef (Dombóvár)—Horváth Dezső (Jánoshalma), Rózsa­völgyi István (Paks)—Ko­Melibourne-ben 12 000 né­ző előtt bonyolították le a te­niszezők Davis Kupa soroza­ta döntőjének harmadik na­pi küzdelmeit, mely a hazai ausztrálok számára hozott si­kert: á szigetországiak a 18 esztendős Cash révén meg­szerezték a fontos 3. győzel­met, és ezután a nagyhírű svéd Wilander már csak szé­lompár Lajos (Jánoshalma), Kis Zoltán (Jánoshalma)— Györgye László (Paks), Ber- ger László (Paks)— Györgye Árpád (Paks), Szabados Fe­renc (Paks)—Kalányos Sán­dor (Dombóvár), Marsó László (Paks)—Polgár Já­nos (Jánoshalma)f Orsós Já­nos (Dombóvár)—Kolompár Zoltán (Jánoshalma), Káro­lyi Árpád (Dombóvár)— Györgye Zoltán (Paks), Györgye Csaba (Paks)—Áb­rahám Béla (Dombóvár), Loe Attila (Dombóvár)—Hu­nyadi Tibor (Paks), Pintér Sándor (Paks)—Kovács Ele­mér (Dombóvár). Döntetlenül végeztek: Sza- nyadi Attila (Dombóvár)— Radics József (Jánoshalma). Koós Károly (Dombóvár)— Kovács Zoltán (Jánoshalma), Szűcs Károly (Dombóvár)— Raffai Menyhért (Jánoshal­ma), Horváth Péter (Dombó­vár)—Rostás Róbert (János­halma), Nagy István (Paks) —Kurucz András (Jánoshal­ma), Orsós György (Paks)— Olajos József (Jánoshalma). píteni tudott. Ausztrália 3:2 arányban diadalmaskodott, íey 25. alkalommal hódította el a trófeát. Cash-iről tudni kell, hogy ő minden idők legfiatalabb ausztrál DK-játékosa, aki ebben a sorozatban bizalmat kapott a mindenkori ausztrál szakvezetőktől. Óévbúcsúztató a tájfutóknál A Paksi SE tájfutó szak­osztálya stílszerűen — ver­sennyel — búcsúztatja az óévet. December 30-án, pén­teken kerül sor közel 50 in­dulóval a küzdelemre. A ta­lálkozó 10 órakor lesz a du- nakömlődi halászcsárda előtt. Ott gyülekeznek a Pécsi Vö­rös Meteor, a szekszárdi Ga- ray Gimnázium, Dunaföld- vár, valamint Paks verseny­zői. A paksi tájfutó szakosz- tá’y vezetői minden alkal­mat megragadnak, hogy ver­senyzőiknek folyamatosan biztosítsák a tapasztalatszer­zést. az indulás lehetőségét. Az idén 22 versenyen szere­peltek a paksiak — általá­ban sikerrel. A szakosztály két vezetője Rauth János, valamint Mittler József tag­ja volt a VB rendező gárdá­jának, mely azt bizonyítja, hogy az országos szövetség is elismeri a paksi szakosz­tálynál dolgozó vezetők kivá­ló munkáját, szakértelmét. Az óév-búcsúztató tájfutó verseny után baráti összejö­vetelt tartanak a sportág képviselői, mely minden bi­zonnyal tovább mélyíti az eddig is jó kapcsolatokat köztük. Ügy esett, hogy újság-, il­letve hlrdetésalvasóként érte­sültem a nyáron arról az ör­vendetes hínről, miszerint a hat éven felüli gyermekek úszni (tanulhatnak Szekszárd fényesen-nagyszerű feszített íükrű vízmedencéjében — természetesen mindezt az uszodában. Nosza! — kiáltot­tam anyai szívem mindent elsöprő lelkesedésével —, ha kell, hát fulladjon bele a gyerek a vízbe, de én aztán nem fogok szégyenkezni majdan a menyem előtt, hogy a fiú nem tud úszni! És lön! Elballagtunk ket- ten az említett uszodába és szerényen — illően — jelent­keztünk az ügyeletesnél. Ele­inte rendiben is ment a dolog. „Hány éves a gyerek?” „Hat és fél. Majdhogynem hat és háromnegyed. Csak késik egy kicsit” „Nagyszerű — mon- dá az úszómester —, akkor délelőtt tíztől tizenkettőig le­het jönni. Majd elkísérik a kölyköt meg visszaviszik az iskoláiba.” Kissé kimeredt a szemem. Hová? Honnan? Szégyen ide vagy oda kénytelen voltam bevallani, hogy mák került a foszlós kalácsba. A gyerek volt olyan illetlen, hogy de­cemberben született — sőt! — igazán semmire sem volt tekintettel,, miszerint min­denféle plusz ajándékokat óhajtott vindikálni magának, mert húszadikára tette ér­kezése felejthetetlen dátumát — más rendes gyerek ezt összehozta volna a kará­csonnyal. „Szóval, kezicsókolom, a gyerek még óvodás — de! nagycsoportos!” „Ja — mond­ta zordon úr — ükkor tárgy­talan.” „De miért? — faggat­tam szegényt agresszíven —, hatéves elmúlt.” „A hirdetés­ben ugyebár ...” — „Igen — így a válasz — de, iskolás­nak kell lennie!” Nos, jó. Ez már oktatásügy. Egy darabig még elbeszél­gettünk erről, arról, miköz­ben fiam fellelkesülve a gon­dolatitól, hogy belőle végül is nem levelibéka lesz, hanem ebihal: teljes felszerelésiben — egyszál úszósapkában és alig-fürdőmadrágjában har­cosan elmerült a profi úszók számára fenntartott vízben. Nagyon tetszett neki. Mit mondjak? Nekem kevésbé. Amíg kihalásztam, sikerült néhány maradandó nyomot hogyni a .testén, bár* ez őt cseppet sem zavarta — fel­merülve harsányan követelte a „még egyszerit”! A szituá­ció nyilvánvalóan megcéloz­ta kedves úszómesterünk lel­két, ment unottan elfordult és a továbbiakban semmiféle eszemcserébe nem kívánt bo­csátkozni fiam úszótudoimá- nyának elmélyítéséről. Meg­ingott bennem az elhivatott­ság —, de azént még tettem egy bátortalan kísérletet meggyőzésként — na lám, a kölyök szemmel láthatóan nagy barátja a víznek — mégis nem lehetne? Nem — volt kategorikus a válasz. Nem, nem. Kénytelen vol­tam saját hatáskörbe helyez­ni Gergely úszásoktatását. Finoman fogalmazok — bot­rányba fulladt. Az igaz, hogy kettőnk közül inkább ő él­vezte a számomra néhány óráig tartó víz alá merülést —, amikor én levegő után kapkodva kapaszkodtam az éppen arra úszó Jóska-Pista nagyié baujjába és igyekez­tem rendezni a gondolatai­mat, akkor ő beleegyezésem és határozott tiltakozásom el­lenére próbálkozott elmerül­ni gyöngyhalászok módjára a víz alsóbb régióiba. Ez alkalommal történt — meggyőztek. Talán mégis jobb lenne, ha a srác vala­milyen stabilabb közegben produkálná magát — gon­doltam — netán az ökölvívás lenne erre alkalmas. Hiszen nem lehet elég korán kezde­ni. Vagy a karate? Bár ez kiadásokkal jár — ilyen öv, meg olyan. A fenébe is — mit tagadjam — a kölyök lusta, mint a bűn. Hogy sze­reti a vizet? (No, nem mo­sakodásra!) Az élet nem ma­jális. Majd csak felfedezik utánozhatatlan kapálódzását nősülés előtt két perccel. De akkor legalább súlyozni lesz kénytelen — vagy úszom, ugyebár, vagy osajozok. Fé­lek, akkor már késő lesz. Ezek a mostani kamaszok — inkább a könnyebbik végét fogják meg a dolognak. Hát csoda? Klic Davis Kupa

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom