Tolna Megyei Népújság, 1983. december (33. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-02 / 284. szám
népújság DECEMBER 2 PÉNTEK Névnap: Melinda. A Nap kél 7.11 — nyugszik 15.55 órakor. A Hold kél 4.31 — nyugszik 14.55 órakor. Hatvan évvel ezelőtt, 1923. december 2-án született, és 54 éves korában, 1977-ben halt meg Maria Callas görög származású operaénekesnő, korunk egyik legnagyobb énekestehetsége. A A MÖCSÉNYI Völgység Népe Mezőgazdasági Tsz-foen 28 résztvevővel indult a napokban szőlész-kertész szakmunkásképző tanfolyam. Az állattartóként, tejtermelőként ismert termelőszövetkezet nagyarányú szőlőtelepítésbe kezdett, ez adta az ösztönzést a helyben történő szakmunkásképzés megszervezőSÖF0. i# A PALYA VÁLASZTÁSI munka időszerű kérdéseiről tanácskoztak tegnap délelőtt Tamásiban a járás általános iskolai igazgatói, akik ez alkalommal tartották soros munkaközösségi értekezletüket. A nagyközségi művelődési házban megrendezett tanácskozáson részt vettek az iskolák pályaválasztási fele- lősei is. * Á MAHART Balatoni Hajózási Üzemigazgatóság közli, hogy a Balatonon Szántód rév—Tihany között a kompjárat — a kiadott menetrend szerint — december 2-án, pénteken közlekedik utoljára. — MENETLEVELEKET meghamisító gépkocsivezetőket ítélt el csütörtökön a Győri Megyei Bíróság. A három vádlott, akik korábban az állati fehérje takarmányokat előállító vállalat győri üzemének gépkocsivezetői voltak, rendszeresen meghamisították a munkásokat szállító autóbusz menetlevelét. Ily módon több mint 11 000 liter gázolajat számoltak el hamisan, s ezzel a társadalmi tulajdonban csaknem 300 ezer forint kárt okoztak. A Győri Megyei Bíróság a három gépkocsivezetőt nagyobb kárt okózó, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntettének elkövetése miatt mondta ki bűnösnek. A bűncselekmény-sorozat érdemi szervezőjét, Roboz Dezső 33 éves győri lakost egy év kilenc hónapi, társát, Becsei Béla 48 éves bakonykoppányi lakost egy év öt hónapi börtönben letöltendő szabadságvesztésre, s jelentős összegű pénzbüntetésre ítélte. Harmadik társuk tíz hónapi, de két évi próbaidőre felfüggesztett büntetést kapott. A bíróság kötelezte őket az okozott kár megtérítésére Is. Az Országos Egészségnevelési Intézet a Petőfi rádióban 15 óra 40 perctől a tea- és kávéfogyasztásról, azok káros hatásáról tájékoztatja a hallgatókat. A televízió 1-es programján 20 órakor kezdődik az „fis mégis mozog a Föld” címmel a Jókai vetélkedő műsor első része. Decemberben péntek esténként, összesen négy alkalommal láthatjuk a műsort, melynek mag- vát Jókai Mór élete és kora képezi. Ez a kor nagyjából azonos a XIX. századi Magyarországéval, azokkal a nagy időkkel, amikor nálunk Is megmozdult á föld és ébredezett az ország. A nyughatatlan hősök el nem évülő hitét sugározza ez a világ. Ezekből az évekből meríti témáját a játék, a bőség zavarával küszködve. A tévé 1-es programján 1* Órakor kezdődik az Ablak el- mű műsor. 'x, KESZTHELYEN Tóth János 28 éves gépkocsivezető, kaposvári lakos tehergépkocsival elütötte Horváth Antal 51 éves alkalmi munkás, helyi lakost, aki a kórházban meghalt. Horváth Antal körültekintés nélkül lépett az úttestre, a tehergépkocsi vezetője pedig figyelmetlenül közlekedett, ezért a rendőrség vezetői engedélyét bevonta. Szél, hófúvás A várható időjárás az ország területén ma estig: Többnyire kevés lesz a felhő, kivéve a déli és nyugati megyéket, ahol még gyönge havazás, hózápor valószínű. Az északi, majd keleti, északkeleti szél erős, néhol viharos marad, így hófúvás továbbra is várható. A Legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken kevéssel 0 fok alatt várható. Orvosmeteorológia Ismét hideg idő várható a hét hátralévő részében és a jövő hét elején. Kisebb havazások lehetnek, számottevő csapadék azonban nem valószínű. Erős lesz az éjszakai lehűlés, a legalacsonyabb hőmérséklet általában —6 és —11 fok, a hóval borított, szélcsendes helyeken —15 fok is lehet. A nappali hőmérséklet általában kevéssel 0 fok alatt várható. A hidegfront ugyan már átvonult hazánk fölött, a hideg levegő hatásával azonban továbbra is számolni kell. Annál is inkább, mert a hét végén még újabb hidegebb léghullámok érkeznek, s ezek átmenetileg felfrissítenek, sőt fokozottan érzékenyekké is tesznek bennünket. Vigyázzunk, mert az idegesebb állapot balesetet okozhat. Később megnyugszik az idő, a hideg levegő azonban megül a Kárpát-medencében, egyben azonban szennyezettebbé is válik. Emiatt éppen az ellenkező hatást váltja ki belőlünk: levertté, aluszé- konnyá válhatunk és szaporodhatnak a légúti megbetegedések. Hóval köszöntött A rádió már közölte, de mi Tolna megyeiek csak szerda este és csütörtökön reggel tapasztalhattuk, hogy havazik. Szekszárdon tegnap reggel szállingózott a hó, de az apró pelyhek hamar elfogytak és fél kilenc körül már kisütött a nap. Ügy látszik, a felhőket máshova terelte a csípős decemberi szél. A megyeszékhelyről indulva Zomba és Kéty között találkoztunk először szállongó pelyhekkel, s ahogy továbbmentünk, azt tapasztaltuk, hogy egyre inkább a télbe érünk. Hőgyészen hózáporba értünk. Tomboló szél keverte a sűrűn hulló, nagy pelyheket. A síkos, jeges úton csak lépésben haladtak, de inkább csúszkáltak az autók. A sza- kályi emelkedőnél néhányan nehezen birkóztak meg. Az első „áldozatot” a regölyi elágazó és a tamási erdő közötti szakaszon láttuk. Egy magántulajdonban lévő Barkas megcsúszott és nekivágódott az út melletti fának. Személyi sérülés nem történt. Ezen a szakaszon 10 órakor találkoztunk az első sószóróval. Tamásiban jelentéktelen meny- nyiségű hó esett. Ugyanez mondható el Pincehelyről és Simontornyáról is. Nagy dörög és Szedres térségében pedig alig-alig látszott valami a tél hírnökeiből. A tamási óvodások örülnek a hónak be a december Hőgyészen hózáporba keveredtünk A jeges, síkos út egyik, „áldozata” OL VASTAM A bizalomról A héten több alkalommal irtunk arról, hogy a Tolna megyei élelmiszergazdaság milyen szép és kimagasló termelési eredményeket ért el. Amikor ennek az évnek a végén az ÉVM-ben összegezik az eredményeket, minden bizonnyal sok Tolna megyei termelőszövetkezet és állami gazdaság lesz az első tíz rangsorolt között, de tovább kell gondolnunk a kérdést. Azt, hogy a hatvanmázsás búza, a hatezerliteres tej és a négy és fél tonnás cukorrépa Tolna megyét fölemelte az országos átlaghoz, azt kell elismerni, amelyek e számok mögött vannak. Történetesen az olyan emberek munkáját, akik hajnalban négy órakor már ott állnak a Paksi Állami Gazdaság szarvasmarha-telepén és hajnalban nyitják az ajtaját a Dalmandi Állami Gazdaság szarvasdi telepének, hizlaldájának az ajtóit, és Tengeli- cen elindítják már hat órakor a talajművelő gépeket, és munkába állítják a kemikáliákat szóró berendezéseket Nagydorog térségében — de Tolna megyében a megyei és a városi pártapparátus, illetőleg a tanácsi szervek gazdaságpolitikai munkája az országossal szinkronban működik annak érdekében, hogy minél jobban eleget tegyünk annak a kívánalmaknak, „elvárásoknak, amelynek hivatalos szervek" velünk szemben elvárnak, hogy a legkorszerűbben gazdálkodjunk! Most van a tervezés időszaka. Amikor járjuk az állami gazdaságok, a termelőszövetkezetek és irányító szervek apparátusát, örömmel tapasztaljuk, hogy Tolna megye élelmiszergazdasága, annak vezetői és dolgozói a VI. ötéves terv idevonatkozó feladatai megvalósításán fáradoznak — remélhetően sikerrel. Pj Üzenet a hópehelyben Műsor barátoktól barátoknak A Hőgyészi Állami Gazdaság meghívására e hét elején Hőgyészen vendégszerepeit a hazánkban állomásozó szovjet Déli-hadseregcsoport Komszomol-érdeméremmel kitüntetett ének- és tánc- együttese. Az együttes férfikórusának, női és férfiszólistáinak, tánckarának egész estét betöltő műsorát nagy tetszéssel fogadták a gazdaság dolgozói, s virággal, nép- művészeti tárgyakkal ajándékozták meg az együttes tagjait. Új helyen a Tolna megyei ATI dombóvári kirendeltsége t TUDÓSÍTÓNKTÓL) 'Dombóváron rtíz évvel ezelőtt* 'kezdődött meg a gépjárművezetők oktatása a szekszárdi ATI kihelyezett tanfolyamának keretében. Két főállású oktató végezte a felkészítést, igen rossz tárgyi feltételek mellett. Kezdetben például nem volt oktatóterem. 1976-tól már saját szükség-teremben folyt az elméleti oktatás. Kis irodahelyiséget is kapott az ATI, hogy szervezettebben tudja előkészíteni a tanfolyamokat. Ettől az időponttól kezdve tartanak rendszeres ügyfélfogadást is. Novemberben új modern (környezetbe került a dombóvári kirendeltség. A Dombó Pál utcában felépült 36 'lakásos panelház .földszintjén az új tágas oktatóterem és ügyfélfogadó helyiség lehetővé teszi, hogy az 50 fős tanfolyami csoportok igen jó körülmények között készülhessenek föl az elméleti vizsgákra. Középiskolások részére is tartanak itt tanfolyamokat, sőt, szakmai továbbképzéseket is a vállalatok, üzemek speciális igénye szerint. Török László igazgató elmondta, hogy a dombóvári 'kirendeltség — á városi tanács sokirányú segítségével — a megye egyik legjobb feltételekkel rendelkező gép- járműlközlekedési oktatási bázisa, mely hosszú távon képes biztosítani a megfelelő szintű képzést. MAGYARSZÉKI ENDRE Fotó: Dombai. Tegnap a késő délelőtti órákban megeredt hóesés során sikerült elkapni a Sajtó- .ház második emeleti szobáinak egyik ablakából egy, a társaitól eltérő küllemű hó- pelyhet. Az átlagnál jóval nagyobb és 'kövérebb hópehely- ben szűkszavú, ám gyermek- olvasóinkat annál inkább érdekló üzenet rejtőzött. íme a légből kapott, de gondos ellenőrzésünk szerint a valóságnak megfelelő hír: December 4-én, vasárnap délután előreláthatólag fél 3—3 között landol az őcsényd repülőtéren az a helikopter, mellyel a szekszárdi — és a Tolna megyei — gyerekek Télapója érkezik ajándékokkal megrakott puttonyaival és virgácssuhogtató krampusz kíséretével. A szigorúan bizalmas híradás közrebocsátásával szerkesztőségünk valószínű kiérdemli az 1983-as Télapó legnagyobb virgácsát. De mit számít az, ha az érdekeiteket értesíthetjük: Jön, jön a Télapó és azért helikopteren, mert nem bízik abban, hogy szánkózásra alkalmas hó takarja a földet december 4- én, tehát hivatalos érkezése előtt két naippaL A szokásosnál korábbi betop panás veszélyeire se mulaszthatjuk el fölhívni a gyerékek figyelmét, mert a Télapó nemcsak az utcákon tűnik föl vasárnaptól, titkos- szolgálatának megbízottai azt is figyelni fogják, ki érdemli az ajándékot és ki a virgácsot. — a — A kirendeltség bejárata NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRAS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. V.