Tolna Megyei Népújság, 1983. december (33. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-14 / 294. szám
1983. december 14. NÉPÚJSÁG 3 Hetven vízmű társulati összefogással Az idén 1,6 milliárd forintos beruházással mintegy 70 új községi vízmüvet, 600 kilométer ivóvízhálózatot és itöbb mint 50 kilométer hosz- szú szennyvízcsatorna-vezetéket építettek a vízi közműit áinsiuilatok. A fontos közszolgáltatási üzemek Létesítésével foglai'ko- zó társulati 'mozgalom 25 éves. (Bár az eredendően víz- lecsapolásra, öntözésre vagy ármentesítésre szövetkezett társulatok története mesz- szebbre, Széchenyi István idejére nyúlik vissza.) Az utóbbi negyedszázadban kereken 1100 vízi közműtársulat az állami és helyi erők társadalmi összefogásával 17,5 milliárd forintot költött a vízellátás biztosítására, javítására és a csatornázásra. Beruházásaik 85 százaléka a falvak lakóinak életkörülményeit javította, közelítette a városias életmódhoz. A társulatok jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy már mintegy 1500 falu rendelkezik vízművel, csaknem 200 község pedig csatornaművel is. A vízi közműtársulatok ez évi beruházási költségeiből egymilliárd forintot vállaltak magukra a lakosok és a helyi üzemek, intézmények. Kedden a Magyar Tudományos Akadémia félólvasó- termében megtartotta 1983. évi közgyűlését a Magyar Politikatudományi Társaság. Péter János, a társaság elnöke a szervezet munkájáról szóló beszámolójában értékelte az egyes szakosztályok tevékenységét és a fontosabb idei rendezvényeket. Hangsúllyal szólt a demokrácia kérdésköréről megtartott szakosztályülésrőd, s annak főbb megállapításait is fölidézve elemezte a demokEbbői kölcsönök nyújtásával mintegy 600 millió forintot az OTP előlegezett meg, s ugyancsak ennyit tesz ki az állami támogatás, amelyet főként a megyei tanácsoktól és a vízügyi alapból kaptak a társulatok. A lakosság érdekeltségi hozzájárulása — családonként, országos átlagban — a vízműépítésnél 20 ezer, a csatornaépítésnél csaknem 25 ezer forintot ért el. Győr- Soprom megyében — ahol a közműves vízellátás aránya jóval kisebb az országos átlagnál — több településen a helyi lakosok és intézmények teljesen önerőből vállalták a vízműépítés költségeit, s itt az érdekeltségi hozzájárulás elérte, sőt meghaladta a családonkénti 25 ezer forintot. Az új vízművek és vízvezeték-hálózatok ebben az évben elsősorban Baranya, Borsod, Vas, Zala, Somogy, Győr-Sopron és Szabolcs megyében segítették az egészséges vízellátás fejlesztésére kidolgozott programok teljesítését. Az idén országosan újabb 80—90 ezer falusi lakos jutott ‘közműves ivóvízhez, s így most már a községek lakosainak 64 százaléka részesül vezetékes ivóvíz- ellátásban. rácia helyzetét a mai magyar társadalomban. A fejlett szocialista társadalomnak olyan demokratizmusra van szüksége, amely úgy intézményesül, hogy a társadalom a maga teljes valóságában részt vesz saját ügyei intézésében — mondotta a társaság elnöke. A beszámolóhoz három referátum kapcsolódott: a politikatudomány egy-egy szakterületét művelő tudósok ér- tékeztek a mai magyar társadalomban zajló demokráciavitákról. Idegenforgalmunk az év első tíz hónapjában Az Országos Idegenforgalmi Hivatal most közzé tett adatai szerint az év első tíz hónapjában félmillióval többen érkeztek hazánkba, mint az elmúlt év hasonló időszakéban. Az idegenforgalomból származó, forintban számított bevételek megközelítik a 45 milliárdot, 2,2 milLiárddal felülmúlva az elmúlt évit. A szocialista országokból háromszázezerrel érkeztek többen, mint a tavalyi hasonló időszakban, s ez több mint 10 százalékos forgalom- növekedést jelent. Elsősorban két ország forgalma emelkedett számottevően: Csehszlovákiából félmillióval, Lengyelországból pedig 600 ezerrel érkeztek többen mint tavaly ilyenkor. Ugyanakkor jelentősen csökkent a Jugoszláviából és az NDK- ból érkező ‘turisták száma, a többi szocialista országnál pedig stagnálás tapasztalható. A .turisták átlagosan rövi- debb időt töltöttek hazánkban, mint tavaly. Kedvező azonban, hogy jelentősen, több mint egyötödével nőtt a kereskedelmi szálláshelyek — ezen belül is .különösképpen a szállodák — vendégéjszakákban mért forgalma, s ugyancsak nőtt az az összeg, .amit a turisták egy nap alatt átlagosan költöttek. A rubelelszámolású idegenforgalmi bevételek 29 százallékkal haladják meg az elmúlt esztendő azonos időszakának eredményét. A tőkés országokból származó idegenforgalom az októberi erőteljes élénkülés után összességében 9 százalékkal, vagyis 216 ezerrel haladja meg a tavalyit. A forgalom alakulásában továbbra is Ausztria és az NSZK játssza a meghatározó szere- pe*Külföldre egyötödével több magyar állampolgár utazott, mint az előző év hasonló időszakában. A szocialista országokba pedig több mint 3,4 milliónyian fordultak meg, a tőkés országokba pedig 485 ezren utaztak. A Magyar Politikatudományi Társaság közgyűlése Az én szakmám: asztalos Keresztes Piusz panaszkodik. Az „asztalos-társadalom.” panaszkodik — mondhatjuk így is. Ha egyszer a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat kiváló asztalosát — aki azt mondja, hogy még keveset tud a szakmából... — felháborítja, hogy a televízió Hét műsorában a világ szeme elé tárták: Olaszországból kell hozni a díszítő elemeket a szekrénysorokhoz, mert mi azt képtelenek vagyunk gyártani, akkor biztos, hogy a többi asztalost is felbőszíti az ügy. Ha nem, az olyan ember, akire nyugodtan mondhatjuk, hogy se fa, se forgács, pontosabban semmit érő. Mert az asztalosok a rossz szakembert se fa, se forgácsnak titulálják. Mondják ezt ugratásként is, de azért ha valakinek komolyan említik, az tudja, hogy hova tegye magát. — — Az a baj, hogy lefele megy ez a szakma. Ügy tűnik, a régi mesterek tudásával eltűnt a szakma is — mondja Keresztes Piusz, de ne higyjünk neki, mert aki képes elismerni, hogy ő élete végéig tanulja a szakmát, az a régi mesterek méltó utódja. Egy csuklóműtét segítette a szakmához. Az ács-állványozó szakma után tanulta az asztalosságot. A rossz hozta a jót. — Hiába, már nem bírom el a szeker- cét — mondja, de nem borongásán, inkább jókedvűen, mert így legalább megtalálta a szakmát, az asztalosságot. — Mert a fa hagyja magát megdolgozni — mondja. Ez számomra érthetetlen, de ez a kettőjük ügye: a fáé és a mesteré. Mert a fa minősége szabja meg a készárut, igaz, ehhez kell az asztalos is, mert csodák csodájára: a jó asztalos a gyenge anyagból is tud szép, tetszetős terméket készíteni, a rossz asztalos pedig a világ legjobb fájából sem. Pedig — Keresztes Piusz szerint — a legjobb fa a borovi fenyő. A borovi fenyő könnyen megmunkálható, tartós, mert sok a gyantaanyaga, meg nagyon szép az erezése, és olyan az illata, mintha az ember fenyőerdőben lenne. Néha pedig — amikor megbontja az ember — olyan erezet tárul eléje, mint a halpikkely, hát abból gyönyörűt lehet csinálni. Keresztes Piusz Figyelmeztet Keresztes Piusz, hogy van olyan fa is, amelyik kívülről adja magát, belülről meg hamis. Ezt könnyű megállapítani, mert a fának hangja van, az mindenről árulkodik. Ha tiszta csengésű, akkor nemcsak szépnek mutatja magát, jó is, ha pedig tompa hangot ad, akkor azzal a fával nem érdemes kezdeni, mert becsapja az embert. Fantázia kell ehhez a szakmához, hogy ha valamit kitalál az asztalos, az térben elhelyezve másnak is örömöt jelentsen. Ha nem tudja az ember elképzelni a fát szekrényként, polcként, vagy ablakként, akkor hiába az erőlködés, az a munka senkinek sem, még az asztalosnak sem okoz örömöt. Az se fa, se forgács, olyan, mint amit a fúró kihányt... Szóval semmi munka. Az asztalosok panaszkodnak, mert panaszkodik Keresztes Piusz is. Ez a panaszkodás mást jelent, mint amit ők akartak mondani: a ragaszkodást. így csak a szakember, a mester panaszkodik és ragaszkodik mesterségéhez. H. J. — G. K. Idegen - Csurgópusztán Semmilyen program, semmilyen rendkívüli esemény nem irányítja a figyelmet Gsurgópusztára, csupán az idegen kíváncsisága. A közúti táblától — amely Csurgópuszta irányába mutat —, körülbelül 1300 méter hosszú betonút vezet a fehér falú lakóházak között egészen a „vaskapuig”. Itt egy másik tábla tudatja az idegennel, hogy a Dalmandi Állami Gazdaság 4. .számú szakosított sertéstelepére érkezett. A portára kopogtat, ami mérlegház, de így télidőben melegedőül is szolgál, öt-hat munkás fogadja egyszerre az idegen köszönését. — Hogy milyenek itt a nappalok? — kérdez vissza egy idősebb asszony. — Hát jók! — vágja is rá nyomban. — De a kérdéseire majd a telepvezető válaszol, itt van a szomszédban, átkísérem. Az idegen érzi, hogy ez az asszony pusztán jó szándékból, de mindenképpen elkerülte a protokolláris adatokat közlő, telepbemutató nyilatkozatot. Az idegennek szólni sinos ideje, már az udvaron vagy utcán? van. Török Andrásné hat éve özvegy — kiderül ez is a szívélyes kalauzolása közben. A telepvezető éppen reggelizik, megtörli a száját, két falat között bemutatkozik, majd egy másik irodába tessékeli az idegent. Hellyel kínálja és visszamegy befejezni a reggelijét. Tetszik az idegennek, hogy itt a kialakult rendet semmi és senki nem zavarhatja meg. Feltűnt már a portára érkezésekor, hogy a járókelő munkások közül .senki nem fordított rá olyan figyelmet, amint azt városi üzemekben már megszokta. Szerény íróasztal, kályha, szürke telefon... Leltározását a telepvezető zavarja meg. Fehér köpenyt vesz a zakójára, megfésüli haját, majd sorolja a telep adatait: hányán élnek a pusztán, szociális körülményeiket, kereseti lehetőséget, termelési terveket. Egy nevére címzett borítékot tesz az idegen elé a .pontos leírás miatt: Kadlicskó Gyula, telepvezető. Miután minden fontosról tájékoztatta az idegent „visszaadja” özvegy Török Andrásnénak a portára, hogy beszélgessenek. Elköszön, megy a dolgára. Köpenyes fehér alakja hamar elvész az idei első hóesésben. A megelégedés sugárzik Török néniről. Nyugdíja mellett a telepen akad még számára munka, amivel a dolgozók körülményeit segítheti. Nyolc gyermeket szült. Hárman közülük a telepen dolgoznak. Hozzájuk számol még ötöt a rokonságból, akiknek a sertéstelep ad otthont és munkalehetőséget. Tóth József és kisfia Disznóvágásra készül, és a mozgó ABC-ben sót, paprikát vásárolt. Hangsúlyozza, hogy a brigádvezetővel és telepvezetővel nagyon meg van elégedve, és ő nagyon jól érzi magát itt a pusztán. Olyan temperamentummal mondja mindezt, ho”' az idegen hiába is keres más véleményt a jelenlevők arcán, azok csak rábólintanak. Török Andrásné és a telepvezető a legrégebbi dolgozók közül valók. A legrégebbiek után az idegen olyanokkal szeretne találkozni, akik a közelmúltban kerültek Csurgóousztára. Kap is ilyen nevet, amikor a puszta egyetlen utcáján megszólít egy középkorú férfit. — Az a szélső ház ott baloldalon, abban laknak Tóthék — mutat a középkorú férfi a ház felé. Hallom, arra kíváncsi, hogy mi hogy élünk itt? Elfelejtette, hogy itt maga idegen, aki tízperc múlva elmegy. Mit tudna segíteni a bajunkon. Ha volna sem mondanánk szívesen. Na! Isten áldja! Tóth József né éppen a szomszédban volt. Mentegetőzik, hogy tegnap vágtak disznót és az egész lakáson ott a nyoma, de azért a konyhában hellyel kínálja az idegent. Hamisítatlan disznótoros illat fogadja a belépőt. — Nem vártunk ma senkit — törli kezét a fiatalasz- szony, aki a legkisebb gyermekével .gyesen van itthon. — Kávéval, itallal megkínálhatom? Hát akkor üdítőt! Poharakat készít és közben válaszol. — Szabolcsveresmartból kellett eljönnünk — szorít egyet a kávéfőzőn —, a nagyobbik kislányom, Judit asztmás, és nem bírja a tiszai levegőt. Hegyek közé kellett mennünk, mert nagyon súlyos állapotba került. Esztergomba kötöttünk ki. Ott nagyon rosszak voltak a lakáskörülmények, de a gyerek egészsége javult. Más Tóth Józscfné és kislánya helyre szerettünk volna költözni. Feladtunk egy apróhirdetést, hogy állattenyésztésben jártas fiatal házaspár három gyermekkel munkát vállalna. Lakás szükséges. A várongi tsz válaszolt a hirdetésre. A férjem elutazott. Aznap este nem ért haza, mert már nem volt buszjárat. Stoppolt. Felvette egy fiatalember. Beszélgetés közben ő ajánlotta, hogy a Dal- mandi Állami Gazdaságban beszéljen a férjem Vas elvtárssal és ő segíteni fog. Nyílik az ajtó. Fiatal, erős férfi lép a konyhába és kezet nyújt az idegennek. Tóth József, a férj. Szóról szóra elismétli új honfoglalásuk történetét, amit a feleség már elmondott. — Tudja, kicsi az ember, hát ha még munkás, de én itt Csurgópusztán az állami gazdaság vezetőiben embertársakat találtam. Nem néznek .le, hogy én állatokat nevelek. Segítettek, amikor szükségem volt rá. Ezt nem tudom elfelejteni. Én nem tudok itt megmaradni öt évig. Ne úgy értse, hogy el akarok menni, hanem úgy, hogy aki ilyen munkalehetőség mellett öt év alatt nem tud saját családi házat építeni. az nem való erre a világra. öt év múlva szeretném megköszönni, hogy ezt a lakást biztosították nekem és, hogy Kurdon vagy Dombóvár szélén építhettem magamnak... Elköszön az idegen, s magában rendezgeti, amit Csurgópusztán hallott. Ezen a — közigazgatásilag Kurdhoz tartozó — pusztán, telepen 54 felnőtt ember dolgozik. Az óvodás, iskolás korú gye- rékek száma 33. őket a gazdaság autóbusza szállítja az iskolába. A dombóvári áfész mozgó ABC-je hetente három napon kínál élelmiszert, hűtött árut. A pusztai emberek a Népszabadságot, a rádióújságot, a Nők Lapját és a Tolna megyei Népújságot olvassák. Szórakozni, nóta- estre a közeli Dombóvárra járnak csoportosan. A legkisebb Tóth gyerek — két és fél éves — kedvenc lemeze a „kacsatánc” és a „szándékán”. Ha majd helyre áll a kétszobás, fürdőszobás lakásban a disznóvágás utáni rend, korongra kerülnek ezek a lemezek Tóth Nikoletta kedvére. Közben az apa, a szakosított sertéstelep 65—70 millió forintos termelési értékéhez adja keze munkáját. A puszta télen Decsi Kiss János
