Tolna Megyei Népújság, 1983. november (33. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-06 / 263. szám
A QéPÜJSÁG 1983. november 6. Hűség-ének a gyárról A kenőasszonyok... náluk már látszik a bőr szépsége A KÉZFOGÁSOK Gereny Béla megilletődöt- ten ballag — az újságíróval együtt — a gyárban. Kimondani is nehéz: a tizenötezer- hétszázegyedik napot tölti a gyáriban. Az utolsó munkanapot. A barátokat keressük. A társakat, akik 15—20—25—30 éve dolgoznak a simontor- nyai bőrgyárban. A kézfogások szívbemarko- lóak. Az erős férfimarkok találkozása, a vállveregetések, az összekacsintások, a mosolygások. Járjuk a gyárat Gereny Bélával. Csípős a hideg, január van, 1983-ban. De sokszor gondoltam azóta Gereny Bélára, a nyugdíjasra, aki egy életet töltött él a gyárban ... Azóta találkoztam másokkal is. Gyáriakkal. A meszesműhely dolgozóival, a gyár vezetőivel is. Magamkorúval is, Király László üzemvezetővel, gyerekkora óta bőrgyári. . . Hűségük... ha költő lennék, énekben íródna meg. Így csak karcos, de emberről szóló próza lesz az írás. A TERVEZÉS Csapó Jánosné, igazgató- helyettes : — Zűrös évnek indult az idei. Kiszámoltunk mindent és csak kevés eredmény látszott előre. Alig negyven- millió forint. De volt amikor úgy gondoltuk, hogy még annyi sem lesz. És aztán most örülhetünk, mert az év végén már a 100 millió forint körüli nyereségről beszélhetünk. Nyugodtan mondhatjuk, hogy jó bőr a simontornyai... Hiszen itt vagyunk november elején és „sorba” állnak a vevők a simontornyai bőrért. Pedig pár évvel ezelőtt nagyon sokan nem hittek abban, hogy a bőrgyár talpon marad, hogy nem merül el az adósságban, a drága nyersbőr és olcsó készbőr közötti labirintusban. Mert a világban abban az időben a nyersbőrárák a csillagos eget közelítették. A sok munkával és drága vegyszerekkel kimunkált termék ára pedig szépen .lassan, de ment lefélé. Vajon ebből mennyit tudott a vállalat 1400 dolgozója? Ezen gondolkodunk Csapó Jánosnéval. Szerinte, nagyon nehéz meghatározni: mivel nem szabad és mivel kell idegesíteni az embereket. Mennyire szükséges beavatni őket a vezetés gondjaiba, kudarcaiba ... mert az eredményekről mindig értesülnek, vagy jutalom, vagy fizetésemelés formájában, de a rosszról vajon tudják-e, hogy rossz? Vagy csak any- nyit látnak — és esetleg nem is kell több —, hogy akadozik a termelés ... AZ ASSZONYOK Az asszonyokkal két éve beszélgettem. Kicsit megrettentek. A gyár kapujára kiírták: munkásfelvétel nincs. Meghökkentő volt, valamiféle bizonytalanságot jelzett. Hallom, hogy ismét van munkásfelvétel. Vajon az asszonyok nyugodtak-e? Vagy tudták-e, hogy az akkori kiírás csak azt jelentette: bértömeggazdálkodás van a gyárban. November eleje van. Ismét a gyárban sétálgatunk. Csapó Jánosné arra kért bennünket, hogy az asszonyokat feltétlenül fényképezzük le... Mert az asszonyok is ..., de ezt nem is kell folytatni. Az asszonyok nélkül a férfiak sem lennének hűségesek a •gyárhoz ... ez biztos. Délután három óra múlt. Az asszonyok dolgoznak. Az idegeneket jól megnézik, de pillanatok alatt már együtt nevetünk. íMert a raktárban ráz a bőr. Feltöltődik elektromossággal olyankor, amikor eső közeleg és kint páradú- sabb a levegő. Hamar megállapodunk, hogy mehetnének meteorológusnak... megérzik az esőt, az időjárás-változást ... A GAZDÁLKODÁS Van egy nagy trükk az egészben, az idei jó gazdálkodásban. A simontornyaiak ugyanannyi pénzért több bőrt vásárolnak. Ezt csak úgy tudják megtenni, hogy a gyengébb minőségű nyersbőrt vásárolják meg és abból — ez a nagy mutatvány — kitűnő készárut gyártanak. És ehhez kell a gyáriak hűsége ... Mert ezt csak olyan gárda tudja megcsinálni, akiknek jelent valamit — a pénzkeresésen kívül is — a közösség. Pedig nem hiszem, hogy a gyárban sokan beszéltek volna a nyersbőr-politikáról. Esetleg annyit, hogy néha szitkozódtak, amikor sokkal nehezebb munkával érték el ugyanolyan eredményt, mint régen. Mert a hűség-énekhez az is hozzátartozik, hogy vannak összekoccanások is a gyárban... viták... sértődések... De, máskülönben most nem írhatnánk le, hogy 1983-ban kétmillió-nyolcszázezer négyzetméternél — ez volt az éves terv — hetvenezer négyzet- méterrel több bőrt gyártanak és százmillió forint körül lesz az eredményük. Persze felhívják a figyelmemet arra is: ne zengedezzek hősi éneket, mert lehet, hogy 1984-ben a bőripar lesz a népgazdaság kohászata. Mert most, az év végén a bőrpiacon nyersbőr-áremelkedés tapasztalható és ha ez a jövő évben is tart, akkor... LENDÜLET Emlékezetes találkozásaim közé tartozik Simontornyán a nehéz fizikai munkát végző Kiss Ferenc megismerése. A meszesműhelyben, a legnehezebb munkahelyen jártunk. Kiss Ferenc itt dolgozik. Még öt évig itt is akar, a nyugdíjig. A meszesműhelyiek munkájának a lényege: a lendület. A gyár mai eredményeinek a lényege szintén a lendület. A Kiss Ferencek hűsége mellé párosul a gyár vezetőinek nyitottsága alkalmazkodó képessége a világhoz, a bőrpiachoz... a gazdasági szabályzókhoz. A kettő együtt hozza a megnyugtató eredményt... ad alkalmat arra az újságírónak, hogy Hűség-ének címmel jó szívvel írjon a gyárról. HAZAFI JÓZSEF Fotó: Gottvald Károly A kemény munka ne m zárja ki a nevetést Itt minden nedves, páradús... v Paládi József: Családi tűzhely Reggel beállított a kályhás. Arcát, kezét pirosra marta a fagy. — Hideg van? — kérdezte Miklós az ágyból. Két paplan és két pokróc alatt feküdt a fűtetlen szabóban. Kémlelte a mester borostás képét: nem pálinkától vöröslik-e? — Csekélység — bohóckodott a kályhás; toporogva, kezét a combjához csapkodva. — Mínusz tízben érzem magam igazán jól. — Meg tudja csinálni ilyen hidegben? —Gyereket is csináltam már ilyen időben — vigyorgott a mester. — Azt könnyebb — mosolyodott el Miklós. Kikászálódott az ágyból, zöld sportmelegítőjére, amelyben aludt, télikabátot vett. Kimentek a ház elé, szemügyre vették a felhalmozott építőanyagot: téglát, tetőfedő cserepet, kályhacsempét, samott téglát. — Elég lesz — bólintott a kályhás. — Már csak agyagot kell szereznem, jó sárga agyagot. Nem lesz könnyű, messziről kell hozni. Bécsi fehéret is venni kéne. Jó volna egy kis előleg, mondjuk kétszáz... Miklós odaadta a pénzt, és visszafeküdt az ágyba. — Mindig éjszakás? — kérdezte a kályhás. —Igen. így jobb a kereset. Déltájban Miklós halk fütyörészésre ébredt. Szeme sarkából figyelte a mestert, amint a szoba sarkában tüsténkedik. Jócskán benne járt az ötvenben; rövid, tüskés hajában több volt az ősz szál, mint a fekete. Vékony pulóverben dolgozott, könyékig felgyűrte az ujját. A kályha már térdmagasságig ért. — Jó reggelt — köszönt a kályhás, anélkül, hogy odafordult volna. — Jó délt — mondta Miklós. — Látom szépen halad. — Holnapra kész lesz. Most felrakom eddig — mutatta a mester —, és holnap délutánra befejezem. — Végre meleg lesz. — Négy-öt napig csak fával szabad fűteni, és nem erősen, hogy jól kiszáradjon. Addig füstöl, gőzöl, ne ijedjen meg. Látja, mennyi sarat teszek bele? Nagy fateknőben dagasztotta a sarat. Közben fütyöré- szett. Miklós felcihelődött, bedugta a konnektorba a vízmelegítő dugóját. Emiatt a villany hősugárzó áram nélkül maradt. Nem sokat ért, az ajtó egyébként is félig nyitva állt, mert a mester ki-kiment tégláért. Miklós bezárta az ajtót, megmosakodott a lavórban, felöltözött. A kályhás odasandított, milyen gyorsan kapkodja magára ruhadarabjait a fiatalember. — A kedves felesége dolgozik? — kérdezte váratlanul. — Igen. — Nem láttam mostanában. Nem bírja a hideget? — Nem. Egyáltalán nem. — Egyébként nagyon kedves asszony. Nyáron, amikor a vendéglőben találkoztunk, és szóba került ez a kályha is, nagyon kedves volt. Igazi feleségtípus. Vagy nem? — De — hagyta helyben bosszúsan Miklós. — Látszott rajta, hogy olyan ragaszkodó. Igaz, piás voltam egy kicsit, de a memóriám kiváló. Most is le tudnám kottázni Beethoven és Mozart összes műveit. — Ez talán túlzás. — Lehet. El sem hiszi, hogy valamikor zeneiskolába jártam. De még most is nagy zenebolond vagyok, és a memóriám kiváló. Azt nem tudom elinni. — Nagyon boldogtalan lehet, ha mindenre így emlékszik. — Van amit igyekszem elfelejteni. Nekem is volt feleségem. Elváltunk. Pontosabban: otthagyott... Gyere'k van? — Nincs. — így könnyebb. Nekem két fiam van, tíz éve nem is láttam őket. Én se mentem, ők se jöttek. Majd megszokja maga is... — Mit? — fordult az ablak felé Miklós. A konzervnyi- tóval bajlódott. — öreg róka vagyok. Miért kell novemberben kályhát raknom, ha nincs itt az a kedves, szép felesége?! — Ne törődjön vele! Amint kész a kályha, megkapja a pénzét. Másnap reggel újra megjelent a kályhás. Miklós nem zárta kulcsra az ajtót, s fel sem ébredt a neszezésre. Álmában a fal felé fordult, és a fejére húzta a takarót. Déltájban, közeledve az ébredéshez, feltűnt álmainak színes vetítővásznán egy lány. Akiről azt mondta Miklósnak a legjobb barátja: ő az, akire szükséged van. Nősülj meg, vedd el! Meleg családi tűzhely, az kell neked. És Miklós kétszer felment a lányhoz, aki kettesben élt az anyjával, s hármasban társalogtak. Többé nem találkoztak. Megmaradt magánzónak. Irtózott a nősülés gondolatától, bár titkon meghitt családi életre vágyott. Évek múltán házasságot kötött valakivel, akitől sokat remélt, akivel el tudta képzelni a boldogságot. Éva kozmetikus egy jó nevű üzletben. Vajon érdekli-e a pénzen kívül valami? Rávette, hogy állandó éjszakai műszakot vállaljon a tejüzemben. Futottak a forintok után; s mire elkészült ez a ház. eljutottak a kenyértörésig. — Jó délt — köszönt fektében. — Elkészült? — Mindjárt befejezem — mondta a kályhás, és tovább fütyörészett. Elmélyülten, nagy műgonddal rakta a sarat a teknőből a csempék közé. Most nem lehetett zavarni. Mozart-dallamok szálltak a fagyos levegőben. Miklós tovább tűnődött: vajon azzal a lánnyal is úgy járt volna, mint Évával? Nagyon ragaszkodott az anyjához, akárcsak Éva. Együtt kellett volna élniük „édes hármasban”. Itt ketten lehetnének, nyugalomban, ha Éva is akarná. Itt, ahol életében először érzi magát otthon, mert benne van a keze munkája, lesz egy igazi kályha. Persze, Éva kandallóról ábrándozott... — Egy pillanat — szólt a mester. — Kevés ugyan a sár, de a tetejére ennyi is elég lesz. Nekem elhiheti. Ismeri Az ember tragédiáját? — Hallottam róla. — A polgári iskolában, ahová koránál fogva nem járhatott, betéve kellett tudni egyes részeit. Azt ismeri, hogy „elkészült a mű, az alkotó pihen”? — Igen. Ezt az Űr mondta. — Nem. Ezt én mondom. Közeleg az áldomás ideje. — Ott egy üveg cseresznye. — Már megkóstoltam. Nem haragszik? — Magának vettem. — Akkor kész a kályha. Megmoshatom a kezem a lavórban? — Persze. A mester dermedt agyagcsomókat sikált le a tenyeréről. Magára kapta zakóját, kiöntött egy decinyi pálinkát, felhajtotta. — Ez jólesett — sóhajtott, deres haját hátra simítva. — Munka után édes az ital, ahogy mondani szoktam. Jó kis ház ez, higgye el. Ideális. — Ezt hogy érti ? — Ide mindennap hozhatja a lányokat, tetszik majd nekik ... Persze, ha a felesége... Mi van vele? — Visszament az anyjához. — Helyes. Jobb lesz így, meglátja. Mind ilyenek. Csak arra vigyázzon, hogy négy-öt napig fával tüzeljen. A kályhás újra töltött, azt is bedöntötte. Vénülő fejjel az anyjánál lakott a vendéglő közelében; régi, dohos épületben, ahová télire beszorultak a tyúkok és a macskák is. — öt-hat nap után tehet rá brikettet, de fokozatosan. Olyan meleg lesz itt, mint a mennyországban. • Miklós felkelt, s odaadta a pénzt, meg a pálinkát. — Sok szerencsét — mondta a mester, aztán összeszedegette szerszámait és tovább állt. A kályha öt napig bőven ontotta a füstöt és á gőzt; alsó és felső ajtaján, s minden csempe között. A szoba ablakai bepárásodtak a kályha bűzös leheletétől, mely éjszakánként jégvirággá változott az üvegen. Az örökös szellőztetéstől hidegebb volt benn, mint délben a szabadban. Hetednapra kifújta mérges gőzét a kályha. A szoba kezdett félmelegedni. Estére megtelt forrósággal. Meleg volt, mint a pokolban.
